Fővárosi Lapok 1875. augusztus (174-198. szám)
1875-08-07 / 179. szám
Tizenkettedik évfolyam. Szombat, 1875. augusztus 7. 179. szám. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 42. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre................................. frt. negyedévre...........................4 „ Megjelenik az ünnnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. A Petneházy-család. (Elbeszélés.) Irta Homoki József. (Folytatás.) Most már tudva volt, hogy Petneházy besorozott katona; vagyona hadbíró által leltároztatot, s Barbazini ezredes, mint meghatalmazott rokon kívánságára, a gyámkodásra és vagyonkezelésre Kapussy Balázs kéretett fel. Kapussyné asszonyság minden gyöngesége dacára is talpig becsületes, derék, jószivű nő volt. Elfelejtve minden baját, egész erélylyel látott dologhoz, hogy az ártatlan gyermekek sorsát, amennyire csak lehetett, tűrhetővé tegye; mert köztudomású dolog lévén, hogy a Kapussy-családban az asszonyságot illeti az első szó, nagyon természetesnek tartotta, hogy Balázs urat a gyermekek ügyének képviselése csak a hatóságokkal fogván illethetni, a családi felügyelet kérdésében isten és emberek előtt ő rá fog a felelősség egész terhe nehezedni. Kopcsányi a maga módja szerint lassan kint helyreállítván a törvényes rendet, csakhamar az orosz segédsereg kivonulása után kineveztetett a megye főnökévé. Mindenre kiterjedő figyelmével úgy rendezte be a kormányzati ügyeket, hogy a kastélytól a pótkunyhóig minden zugba behatolva, minden élő lelket a lehetőségig elkerítsen, s a megye területén senkinek egy nyugodt perce ne lehessen. A megyefőnök úrnak az volt a kormányzati elve, hogy ezzel a forradalmi csőcselékkel, a nagy szabadság után, a hatalom egész szigorát éreztetni kell, nehogy a hámból kirúgásra ismét kedve kerekedjék. Az úri rendre különös gondja volt. Minden lépésüket figyelemmel kísértette. Nemcsak hogy útlevél nélkül a szomszéd faluba sem volt szabad kirándulniok, hanem ha valaki névnapra vagy távozásra vendégeket hívott. írásbeli engedélyt kellett ő nagyságától kérniök, mégpedig a meghívott vendégek névsorának előleges bemutatása mellett, és az engedélybe az eloszlás órája is világosan kitétetett. A Kapussy-család a gyámkodásért a rendszeres boszantáson kívül még különös háborgattatásban is részesült, mert a hatalmas úr nem tudta elfelejteni, hogy a csinos vagyon kezelése oly emberre bízatott, aki nem volt elég aljas lelkületű arra, hogy magát az ő vakeszközévé aljasítsa. Azonkívül, hogy a Petneházy-gyermekeket minden héten be kellett nála mutatni, gyakran a háznál is megfordult, s minden látogatás alkalmával, mely néha késő esteli órákra esett, a háznak minden zegezugát gondosan kifürkészte. Kapussyné asszonyságát ez a szemtelenséggel határos túlbuzgalom annyira kihozta türelméből, hogy gyakran több óra hosszáig keservesen sirdogált. Zboricsek Vencel szekereszszázados, ki a háznál volt beszállásolva, s Klári kisasszonyra szemet vetett, e kedvező körülményt kívánta felhasználni, hogy az úri családhoz közeledhessék. Tudakolni kezdte a mama búslakodása okát, s addig vigasztalgatta, mig egyszer szépen kipattant, hogy ha ő a kisasszony kezét megnyerhetné, a főnök zaklatásai ellen, mint családtag, sikeres védelmet nyújthatna. A nagy családi tanács, — melyre mindkét részről való tekintélyes rokonok hivattak meg, — a fontos kérdést minden oldalról alaposan megvitatta. Akadtak oly aggodalomtól gyötrött rokonok, akik féltek a világ nyelvétől, ha e csodálatos időben, oly hamar a nemzeti ügy eltipratása után, egy haza-i fias érzelméről ismert család gyermeke, az ellenséges hatalom egyik végrehajtó eszközével lép házassági szövetségre. De Kapussyné assszonyság, akinek nem volt más célja, mint hogy a szívében már megjelenésre várakozó beleegyező nyilatkozatot, a családi tanács szorongató fellépésének tetszős palástjába hurkolhassa, úgy vezette a tanácskozást, hogy az ellenző felek indokolásának hatása lassankint elmosódjék. Különbség létetett a zsarnokhatalom és ama közegei közt, akik életpályájuk szerinti hivatásukat teljesítve, ámannak tetteiért méltányosan felelősökké nem tétethetnek. Felemlíttetett, hogy az ellenséges hadseregben nagy számmal találtatnak oly szabadelvű egyéniségek, akik a magyar nemzet törekvésével rokonszenveztek. Maga Zboricsek Vencel szekeresszázados például, egy tizenhárompróbás magyar hazafinak is becsületére váló elveknek hódoló, talpig derék, művelt ember kedvező világításában jön előállítva, kinek különben is csak a nagyapja települt át Liptó-Szent- Miklósról Jungbunzlauba, és így egyátalában nem rajta múlt, hogy nem a honvédek soraiban érdemelhette ki babérjait. Elvégre Kapussy Balázsné asszonyság olyanformán mondta ki a végzést, hogy noha ő teljes szívéből óhajtotta volna, hogy kedves leánya, a szeretett magyar haza valamely érdemes gyermekével osztaná meg az élet terheit, mind a mellett is kénytelen belátni a felhozott fontos érvek figyelemreméltó voltát, annálfogva enged a család sürgető akaratának , s különösen, hogy a szegény ártatlan Petneházy-gyermekek érdekei megvédésére ily hatalmas támaszra tehessen szert, nem ellenzi, hogy Klárika Zboricsek Vencel kapitányt boldogítva kezével, meghozhassa a körülmények által követelt nagy áldozatot. A családi tanácskozmány megállapodását nyomban követte az eljegyzés, s az engedély kieszközlése után nem sok idő múlva az egybekelés is megtörtént. Klárika Zboricsek Vencel kapitány úr oldala mellett csakhamar kifejtette kormányzati tehetségét, s oly fordulatot adott a házi ügyeknek, hogy ha csakugyan áll az örömanya ama felfogása, miszerint e boldog szövetség áldozat árán létesült , a körülményekkel közelebbről nem ismerős szemlélő, könnyen ama téves gondolatra vetemedhetett volna, mintha a magát feláldozott fél, a kapitány úr érdekes egyéniségében lenne keresendő. Neje és napa egyesült erővel, oly hatalmas nyomást gyakoroltak rá, hogy már nős élete első napjaiban nem volt más választása,mint vagy az asszonyokkal, vagy a megyefőnökkel állani hadi lábra. E két nehéz helyzet közül a kevésbbé veszélyest választotta s Kopcsányival csaknem naponkint volt valami összeütközése, mígnem egyszer csak azon vette magát észre, hogy ellenfele a főhadi parancsnokságnál Koloméába való áthelyezését kimódolta. A hatalom intézkedésébe bele kellett nyugodniok. Azt előrelátták mindnyájan, hogy mihelyt a család védelmezője Zboricsek Vencel kapitány eltávozik, az addig is fárasztó küzdelem, még egyenetlenebb fegyverekkel fog folytattatni, s a Kapussy-családra nézve valószínűleg végzetes fordulatot veend. Hogy hát a veszély torkából kimenekülhessenek, vagy legalább a dölyfös, boszút lihegő megyefőnök bűvkörétől minél távolabb essenek, a kapitány tanácsára abban állapodtak meg, hogy a Petneházy-gyermekekkel együtt az egész úri család Pestre költözik. Ezt meggátolni nem lehetett, így legalább a Kopcsányi szünetet nem ismerő zaklatása nem keseríthette meg napjaik sorát. Ez sem igen volt akkortájban valami mulatságos dolog, de legalább a mindent elseperni készülő fergeteg nagyszabású dühöngése csak borzalmas és néma bánatot keltett, s a győzelem mámorából kiocsúdni nem tudó ellenség rémuralma némileg megfoghatónak is látszott, míg az ellentábor lakomájának hulladékain rágódó apró vidéki zsarnokok szemérmet nem ismerő kötekedése alig volt elviselhető, és így sokkal előnyösebbnek látszott, a hatalom idegen származású közegei közelében meghúzódva várni be a fergeteg elvonulását, ahol helylyel emberi érzelem is mutatkozott a szenvedők fájdalmai enyhítésére, mint a központi túl kiáradt hullámok szélső fodrai által képzett mocsár szentjében fetrengve, a hazai föld ily idők számára termett férgeinek minden védelemmel dacoló mérges csípései alatt vérzent el, testi lelki kínoktól gyötörtetve. Mihelyt Pestre megérkeztek, s egy külvárosi csinos kis háznál bérelt szállásukon letelepedtek, legelső gondja volt Kapussy Balázsnak, tanácsadás végett ifjúkori jó barátjához, egy tekintélyes táblai ügyvédhez folyamodni. Az öreg ügyvéd türelmesen végig hallgatta a Petneházy-család szerencsétlen történetét s megismerkedett a csókavári viszonyok élénk színekké ecsetelt hű képével. (Folyt, köv) A sógornő. (Elbeszélés.) Irta Sandrié Péter. I. A nap lement. A játékidőnek vége volt. A gyermekek a fűre dobták bábjaikat. Grace épen követni akarta őket a terembe, midőn sógora szólította. Grace visszafordult s meglátta Woodvillet, aki a folyosón át feléje tartott. — Grace, kedvesem, ne menjen még be egy kissé. Beszélnem kell önnel. — Íme egy előszó, mely soha sem téveszti hatását, — válaszolt Grace elhalványodva. — Remélem, nem valami fontos ? — Engedjen meg kedvesem, — szólt Woodville mosolyogva, — elég fontos lesz az, legalább az én véleményem szerint. — Oh, akkor ön nem mosolyogna, Woodville úr. Már meg vagyok nyugodva. — Meg kell jegyeznem, hogy ön ünnepélyesen megígérte, hogy engem Charleynak fog nevezni. — Az igaz. — Ha tovább is folytatni fogja velem szemben az engedetlenséget, nem kap születésnapjára zongorát. — De nekem nincs szükségem zongorára. Ki akadályoz engem, hogy a szalonban ne játszani a Mártháén ? Aztán nem is akarom, hogy ön céltalanul költekezzék, min ijeszt engem Charley! — Nem arról van szó. A tárgy, amelyről beszélnem kell önnel, komoly, nagyon komoly, — folytatá Woodville kedélyesen, — azt azonban nem mondtam, hogy kellemetlen. — Várjon, üljünk ide . . Nem fog megfázni ? — Épen nem, az est annyira kellemes. Grace leült Woodville mellé ama padra, amelyet az különösen szeretett. Ő helyezte ide tiz évvel ezelőtt, néhány nappal házassága után. Amint kissé elsimíttatta a talajt, kivágatott néhány fát, mely akadályozta a kilátást, meg volt győződve, hogy e vidéket, melyet e helyről látni lehetett, ő csinálta. — Mit szól kilátásomhoz ? — mondá gyakran egy remekével megelégedett művész hiúságával, szemeivel kacsintva, s két karját keretül fogva össze a kép elé. Nos, Woodville úr tájképe nem volt rész. Az árnyalatokban egy kis egyhangúság ellen lehetett ellenvetést tenni, a növények színezésében hiányzottak az ellentétek, s a horizontján nem volt meg a kellő mélység. De a rét földje milyen élénk, milyen gazdag volt. A nagy nyírfák, a melyek szegélyezték, milyen méltóságosak és nemesek kifejezéseikben. A szem minő örömmel követte a patak partját díszítő bokrok összevissza utját. Mily mulatságos kedély a részletekben, például ama kis kocsiban, mely épen most halad át az országúton egy szamár által vontat-