Fővárosi Lapok 1875. november (251-274. szám)

1875-11-23 / 268. szám

kább ravaszul, mert az egész idő alatt arra gondol­tam, hogy »valaki« mennyivel szebb, egyszerűbb és nőiesebb. — És mit csinált az én kedves kincsem egész nap? — kérdezé a papa. — Oh! Egy kicsit hárfáztam, s Fizgig kapi­tány a fuvolán kisért. Ugy­e, Fizgig kapitány ? Fizgig Ferenc kapitány felesé: — Igen, Brough, az ön szép leánya hárfázott, touchirozta a zongorát, égratignirozta a guitárt, és egy-két dalt écorchirozott; azután egy promenade á l’eau-t, — egy vizi sétát tettünk. — Mit, kapitány ? — kiáltá Mrs Brough, vizi sétát ? — Csitt, mama, te nem értesz franciául! — monda Miss Belinda mosolyogva. — Az nagy baj, asszonyom, — mondá Fizgig komolyan — s én ajánlom önnek és Broughnak, hogy néhány leckét vegyenek, vagy legalább tanuljanak be egy csomó szólásmódot, és szőljék be itt-ott beszéd­jükbe. Remélem, uram, önök rendesen franciául be­szélnek a hivatalban, vagy hogy híják! — , erre Mr Fizgig orrára tette szemüvegét, és rám nézett. — Mi angolul beszélünk, sir, — felelem, — mert jobban tudjuk, mint a franciát. — Mindenkinek nincs is oly alkalma, mint ön­nek, Miss Brough,—folytató az úriember. — Mindenki nem tett oly v­o­y­a­g­e-okat, mint nous aut­res, nem de.Mais que voulez vous, jó uram,önnek mindig átkozott főkönyve mellett kell ülnie ; mit is jelent főkönyv franciául, Miss Belinda ? — Hogy kérdezhet ilyent ? Je n’en sais r­i­e­n. — Meg kellene tanulnod, leányom, — mondá az atya.—Egy angol kereskedő leányának nem szabad szégyenlenie az eszközöket, melyekkel atyja kenyerét keresi. Én nem szégyenlem, én nem vagyok kevély. A­kik ismerik Brough Jánost, tudják, hogy tíz év előtt ő is ily szegény írnok volt, mint Titmarsh barátom, és most fél milliót ér. Van valaki a házban, kire job­ban hallgatnak, mint Brough Jánosra? Van herceg az országban, a­ki jobb ebédet adhatna, mint Brough János, vagy nagyobb hozományt leányának, mint Brough János? Uram, ez az alázatos ember, ki most önnel beszél, sok német hercegtől megvehetné orszá­gát! De én nem vagyok kevély, nem, — nem vagyok kevély ! Itt van leányom, — nézze, — ha meghalok, övé lesz vagyonom , s kevély vagyok ? nem ! Legyen az kevély, ki nejévé tudja tenni, azt mondom. Akár ön lesz, az, Fizgig, egy birodalmi peernek fia; vagy ön Tidd Vilmos, akár egy herceg, akár egy csizma­­tisztító , mit törődöm én vele! — O-o-oh! — sohajtá a Tidd Vilmos néven neve­zett, igen sápadt fiatal ember, ki fekete szalagot hor­dott nyakkendő helyett, s inge gallérját kihajtotta Lord Byron módjára. A kandalló párkányához tá­maszkodott s nagy zöld szemével egész erejéből nézte Miss Brough-t. — Oh, János — kedves Jánosom! —kiáltá Mrs Brough, megragadva és megcsókolva férje ke­zét, — te angyal vagy, igen, angyal! — Izabella, ne hizelegj nekem, én férfi vagyok, — egyszerű, nyiltszívű londoni polgár, a legkevésbbé sem vagyok büszke, csupán rád és leányomra, így élünk mi, Titmarsh, fiam, a mi otthonunk boldog, egyszerű, keresztyén otthon, s ez az egész. Izabella, bocsásd el kezemet. — Mama, társaság előtt nem kell így tenned, az nem szép! — kiáltá Miss Brough, s a mama nyu­godtan bocsáta el a kezet, mialatt kebléből mély só­hajtás fakadt. Rokonszenvet éreztem az egyszerű asszony iránt, és tiszteletet Brough iránt. Nem lehet rosz ember, kit neje így szeret. Nemsokára az ebédet jelentették, s nekem Miss Brough-t volt szerencsém karomon bevezetni, pedig nagyon haragosan nézett Fizgig kapitányra, úgy lát­tam, mivel ez anyjának nyújta karját. A kapitány Mrs Brough jobbjára ült, Miss Brough pedig mel­léje, s engem és Tiddet az asztal másik oldalára ül­tettek. Az ebéd félszegúszó ballal és levessel kezdő­dött, s ezek után természetesen főtt pulyka követke­zett. Mért is van minden nagy ebédnél ez az örökös pulyka? Teknős-békaleves volt, melyet ekkor et­tem először életemben, és észrevettem, hogy Mrs Brough, a­mint kiszolgált, a kövér falatokat mind férjének adta. — Én egyszerű ember vagyok,— mondá Brough, — és egyszerű ebédet eszem. Én nem szeretem az önök különös ételeit, ámbár francia szakácsot tar­tok azok számára, kik nincsenek egy ízlésen velem, nem látott, nehezen képzelheti el egy ily menet fényét és nagyszerűségét. Ünnepi díszbe öltözött céhek és egyletek zászlókkal, közben katonacsapatok, foly­vást játszó zenekarok, telivér lovak által vont címeres hintók hosszú sora, sat. Különösen feltűnő a páncé­los középkori lovagcsapat, mely önkénytelenül Bouil­lon Gottfriedet és keresztes hadait juttatja eszünkbe. A Westminsterben a lord Chief Baron fogadta az érkezőket, sheriffek, sok alderman, a persa követ és számos más diplomata környezetében. A páho­lyokban gazdagon öltözött hölgyek, köztük sok fel­tűnő szépség. Miután Mr Roussel bemutatta az udvart képviselőknek London új lord-mayorját , Mr. W. J. R. Cotton-t, a lord Chief Baron válasza kö­vetkezett, melyben meg volt említve a volt­ lord­­mayor minden érdeme, ki most hivatalától felmente­tett, míg az újonnan választott letette az esküt. Mr. Cotton megtéve a szokásos lakomára szóló meghívá­sait, a menet megszaporodva az ittlévőkkel, még tö­megesebben indult vissza a Guildhallba. A három sheriff négyesfogatú, nagy címeres hintókban csatlakozott a menethez. A hintókon elől és hátul gazdagon aranyozott, kék selyem bőrruhás és fehérharisnyás szolgák álltak hajporos és paró­­kás fejükön nagy három­szögletes kalapokkal. Ezt az ex-lord-mayor nagyszerű fogata követte, kisérve, a testőrség lóháton játszó zenekara által. Közvetlenül az újonnan választott lord-mayor előtt ennek szolga­csapata lépdelt, egész vagyonnal felérő aranyrojtos öltözékekben utánuk a city-marsh­all, a trombitá­sokkal. A lord-mayor, káplánja, a kardvivő és a »Common crier« társaságában, a szokásos régi divatú impozáns aranyos hintóból üdvözli az őt éljenző né­pet. Hat telivér fekete ló vonta e hintót, hátukon és oldalt jockey-k által kormányozva. A hintó mellett díszbe öltözött hivatalos személyek kísérték a város új főnökét. A menetet huszárcsapat zárta be. Egész középkorias pompa. Este a Guildhallban tartott lakoma fényesen sikerült, s a könyvtárnak elfogadó termet szolgáló középterme már hat óra tájban tele volt az előkelő meghívottakkal. A ladyk ilyenkor igyekeznek egy­mást fölülmúlni öltözékben és szeretetreméltóságban, a skarlát színbe öltözött aldermenek és egyenruhás katonai méltóságok tarka csoportjából is. Trombita-Látják, én nem vagyok önző, nekem nincsenek elő­ítéleteim. Elég champagneink, a­ madeiránk és porterünk volt ezüst korsókban, s mindenki azt választa, melyet akart. Brough leginkább sört ivott, s midőn a nők visszavonultak, — mondá: — Urak, Tiggins ad önöknek elég bort, ne mértékleteskedjenek! — s ezzel leült karos székébe és elaludt. — Mindig igy tesz, — suga fülembe Mr Tidd. — Adjon abból a sárga-pecsétes borból, Tig­gins, — mondá a kapitány, — a másik, melyet tegnap ittunk, nem egyezik meg természetemmel. A sárga-pecsétest bizony sokkal jobban szeret­tem, mint nagynéném rozsólisát. Hamar kitaláltam, kicsoda Mr Tidd, és miért epekedik. — Nem dicső egy leány ? — kérdé tőlem. — Kicsoda, sir ? — mondám. — Miss Belinda, ki más ? — kiáltá Tidd. — Látott valaha halandó oly szemeket, mint az övéi, vagy ily sylphid termetet? — Több hús lehetne rajta, Mr Tidd, — mondá a kapitány, — és kevesebb szemöldök. Az a sűrű szemöldök nagyon gonosz tekintetet ad egy leánynak. Q­u’e­n d­i­t­e­s v­o­u­s, Mr Titmarsh, — mint Miss Brough mondaná. — Én ezt pompás bornak tartom, — felelem. — Istenemre, ön igazán derék fickó! — viszonzá a kapitány. — Volte­s­c­i­o­r­to, mi ? Ön tekintet­tel van alvó házigazdánkra ? — Igen uram, a city legelső emberére, s a mi igazgatónkra. — S én is úgy teszek, — mondá Tidd, — és má­hoz két hétre, midőn nagykorúvá leszek, meg fogom mutatni bizalmamat is. — Hogyan ? — kérdem. — Hát, uram, tudnia kell, hogy — hám — csinos vagyonhoz jutok, uram, julius 14-dikén, melyet atyám szerzett — üzletével. — Mondja ki egyszerűen, hogy szabó volt, Tidd. — Szabó volt, uram, — de mi van abban! Én egyetemre jártam, és úri érzelmeim vannak ; jobbak talán, mint némely eltompult arisztokratának. — Tidd, ne legyen szigorú! — mondá a kapi­tány, fölhajtva a tizedik poharat. (Folyt, köv.) harsogás jelenté a házigazda megérkezését, ki a tiszteleti őrségül felállított százhatvan »rifle brigád cadet« közt áthaladván, kezdetét veszi a vendégek be­mutatása. Majd minden percben nevezetes l egyén.Leg­melegebb fogadtatásban Disraeli részesült. Hét óra után kezdődött az ebéd s Disraeli, karján a házi asz­­szonynyal,nyitotta meg a helyfoglalást királyi fénynyel ékesített asztalnál. A főhelyen,mennyezetes székben ült a lord-mayor, jobbján az exkollega, Salisbury grófnő­vel, balján Disraeli s az exlord-mayor neje. A ven­dégek gazdagon kiállított étlapot s egy díszes jegyet kaptak az előadandó zenedarabok műsorával. A lord-mayorok ebédei páratlanok szoktak lenni s Mr Cotton igyekezett túltenni elődjein is. A szakácsművészek remekeivel vegyest mindennemű ritkaságok (kezdve a tourtle-levestől, melyekhez a szükséges teknősbékák fogására külön hajót küldött a házigazda, a fris szamócáig­ szolgált föl az ezer lakás. Hogy a borok, melyeket az ügynökök mesés árakon szereztek meg a legelső rangú pincékből, szintén pompásak lehettek, az képzelhető. Csak­is így magyarázható meg, hogy ez az egy lakoma ötvenezer forintba került. Ebéd vége felé, mi­alatt a »Royal Artillery« zenekara játszott, trombitaharsogás mellett hívta föl a toasztmester a jelenlevőket, hogy a »loving cup«­­ből igyanak. E drágakövekkel gazdagon kirakott nagyértékű billikum köröskörül járt, s a lord-mayor nyita meg a köszöntések hosszú sorát. Eltette a ki­rálynőt s családját (elmés szójátékkal a Victoria névre), a nagyköveteket, minisztereket, hadsereget, sat. Mindegyikre hangzott a viszonválasz illető hely­ről. Föltűnő volt, hogy a török követ, a mai török viszonyok következtében, meg sem hivatott az ebédre, noha eddig a nagykövetek nevében mindig ő szokott volt felelni, mint a legrégibb uralkodóház képviselője. Jelenleg e tisztet Beust gróf teljesítette, kinek szel­lemes beszédét jól fogadták. Legtöbb hatást azonban Disraeli kormányelnök beszéde tett, ki a miniszte­rekre mondott toasztra válaszolt. Vázolta Anglia nagyhatalmi állását s a kormány békés törekvéseit a török, khinai és indiai viszonyokkal szemben. Az ango­lok ínye szerinti beszédet zajos helyesléssel fogadta a jó hangulatban levő társaság, s miután még­lord Derby a házigazdát köszönte fel, szétoszlott a vén­ Londoni tárca. (Guy Fawkes Day. — A lord-mayor választása. — Hogy ju­tott az alma a tortába? — Egy ötvenezer­ forintos lakoma. — A walesi herceg születése napja.) (Kgy.) A tulajdonképeni idény Londonban még nem nyílt meg, mert az önkormányzat e minta­országában minden a parlament után indul, s ez ma még szünetelvén, a főrangú világ nagyobbára falun időz, de azért ez az óriási város soha sincs nagy élénk­ség nélkül. A napokban is volt két zajos ünnepe. Egyike a »Guy Fawkes Day« volt, melyet ama híres lőpor összeesküvő emlékére tartanak, ki I. Jakab uralkodása alatt légbe akarta röpíteni a parlamentet, de merénylete elég korán kiderült s ő halállal lakott. Hajdan e nap emlékére nagymérvű tüntetések tör­téntek a pápa ellen, de ma már csak a londoni »roughs« (csőcselék) komédiájává fajult, kik szitkozó­­dások közt hurcolják meg a város utcáin Guy Faw­kes tarka rongyokból összetákolt alakját. A Cityben el van tiltva, s csak a külvárosokban tűri meg a kor­mány e tüntetést, mely aligha bír valami elrettentő hatással a köztársasági érzelműekre. Megmaradt még az a szokás is, hogy e napon királyi küldöttség vizs­gálja meg a parlament pincéit, hogy nincs-e ott lő­por elrejtve? Sokkal különb ennél a huszonöt városi tanács­tag által önkebelükből választott lord-mayor (főpol­gármester) beiktatási ünnepélye , a »lord-mayor Show« november 9-én. Noha előfordul ez minden évben, mégis az ilyenkor kifejtett pompa a félváros lakosságát csalja ki az utcákra, nagy örömére a zsebmetszőknek. "A lord-mayor egy órakor indul a Guildhall­­ból a Westminsterben (parlamenti épületbe) — hangzott a programm. Könnyebb volt azonban ezt megállapítani, mint véghezvinni. Hogy jut oda e rop­pant tömegben. Eszembe jut III. György király, ki egy ebéden azt kérdé szomszédjától : »Mint jutha­tott ebbe a tortába az alma, holott a burokján sem­miféle nyílás nincs.« De a tortánál a szakács, a to­longásban a rendőr sok ördöngösséget tud véghezvinni. Ekkor a lord-mayor is csak eljutott a parlament­házba. A ki­koronázási vagy ehhez hasonló menetet 1198

Next