Fővárosi Lapok 1878. október (225-251. szám)
1878-10-23 / 244. szám
Szerda, 1878. október 23. 244. szám. Tizenötödik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 43. sz. földszint. Előfizetési díj: Félévre.............................8 frt. Negyedévre.........................4 „ Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LATOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Sötét árnyú erdő mélyén... • 1 . Sötét árnyu erdő mélyén, Hol madarak laknak, Rá ismersz a helyre, a hol Egyszer tüzet raktak. Úgy a szív is, a mely egykor Szerelemben égett, Sírig tartó forradást hord, Fájdalmasat, mélyet. S mint a harcos sebe fájdul Uj harc hallatára: Úgy a szív uj szerelmének Régi kín az ára. Gr. Zichy Géza: Egy agglegény viszontagságai. (Víg beszély.) Lauka Gusztávtól. (Folytatás.) Oszkár azután elaludt és legalább volt miről álmodnia. Én, ki tíz egész napot töltöttem Szent Jánoson, tökéletesen megismerkedhettem életmódjával és szokásaival. Későn feküdt, és későn kelt. Ha reggeli hét órakor felébredt is, kilencig rendesen heverészett. A hymen-hireket pontosan elolvasta és az egybekelendőket vagy sajnálta, vagy irigyelte. E hireket azután szorgalmasan megvitte ismerőse házainak. Pongyolájában mindenelőtt madarait etette meg. Bolondja volt az erdei és mezei hangversenynek. A madarakat az azoknak tulajdonított hangszerek szerint nevezte el. A stiglincek voltak a prímás hegedűsök, a csízek a kontrások, a zöldike a klarinétos, a gimpli a drúgós, a rigó a trombitás. A fagetát a seregély játszotta, ki ezenkívül más hangszereken is kitűnő volt. Zenekarának halottjait, egyszerűbb vagy cifrább dobozokban, az egresek aljában sorba temette el. A gyalult deszkából készült sirfákon ilyen forma siriratok voltak olvashatók: »Harmadik gimphus«, hatéves, született a gyűrűsi cserjésben, szelíd, és mértékletes életű madár, kitűnő lerúgós, meghalt tüdőüzértágulásban. Nyugodjék békében.« A reggeli toillette bevégezte után rágyújtott pipára s a ház előtti virágos kiskertet övedző léces kerítésre kitámaszkodva, a járókelő nőcselédeket kezdte mustrálni. Mindeniknek volt valami mondani, mindeniktől valami kérdeznivalója. »Mariska! — Igaz-e, hogy Malvin kisasszony a vasárnapi táncmulatságban elesett ?! »Magácska megígérte, hogy hangyatojást hoz a madaraknak. »Miféle hivatalt visel az a fiatal úr, aki Teréz kisasszonynyal jegyet váltott? »Hallom, hogy felmondtak magának a téni úr miatt! »Igaz, hogy a karusi kasznár a jegygyűrűt viszszaküldte ? »Pipiske. — Ugyan szépen megtartotta ígéretét! »A selyemkendő már fiókomban várakozik.« Tizenkét órakor ebédelni ment, amikor azután reggel nyert híreivel vagy élményeivel asztaltársait mulattatta. Sokat tudott és sokat fillentett. A nyári napokat igen észszerűen használta fel: kilátogatott a lankák, szőllőkertekbe és az uzsonnát is rendesen ott költötte el. Hitelt érdemlő emberektől hallottam, hogy télen át mindig talált helyet, ahol vacsorára szívesen megmarasztották. Kisebb városokban örömest megvacsoráltatják az olyan embereket, kik az untató egyformaságot megosztják, vagy megszüntetik. Családi körökben főleg az által vált kedveltté, hogy a kis gyermekeket és ölebeket dédelgette. A gyermekek és ebek számára mindig hozott valami ennivalót zsebeiben. Jöttére tehát egy iránt ujjongtak és vihongtak a gyermekek és ölebek. Szerencsésen elérte azt az életkort, mikor az ember fiatalabb ismerőseinek bácsija. Táncvigalmakban tiszte volt, táncosokról gondoskodni. Országos tiszteletben és becsülésben álló előfizetés-gyűjtő volt. Fáradhatlan eljárója a jótékony célra kibocsátott sorjegyeknek. A színházigazgatóknak, amint Szent Jánoson megjelentek, első teendőjük volt Oszkár bácsit felkeresni, ő azután addig látott-futott, addig haranguktozott, míg legalább az első hónapot biztosító bérletet összeszerezte. Nélkülözhetlen lett Szent János társadalmi életében, ha elveszettnek mutatkozott is férjül a nővilágban. Nem féltek, hogy valamelyiköket hírbe hozza, azért ügyes-bajos dolgaikban nyugodtan megközelíthették és felhasználhatták. Könnyű gondokkal tarkázott, csendesen változatos élete mellett, mégis gyakran gondolkozóba esett, nem lett volna-e jobb megpárosodnia ? Ha egésségében jelentős változást érzett, megijedt magányától és elhagyatottságától.Ilyenkor azután sorban kezdte mérlegelni amaz ismerőseinek családi helyzetét, kik egyik vagy másik választottját előre elhódították. De csakhamar megvigasztalódott, ha a családi élete egén fellegeket látott tornyosulni, ha mennydörgést hallott és a villámok cikázatát vette észre. »Kevés öröm, kevés bánat.« — E négy szóval válaszolt kötekedő barátainak. Hiába nyugodott meg azonban sorsában, azt mégsem hallotta senki az ő ajkairól, mintha a megnősülésről végleg lemondott volna. Még mindig reményteljes szemlét tartott az özvegy vagy érettkorú asszonyok között. Szemeinek ragyogása árulta el, hogy az akna még nincs egészen kibányázva, s csak egy vállalkozó társ kell, hogy az annyiszor el nem fogadott, vagy félénkségből nem ajándékozó Jepur vállalkozzék. »Lemondani, lemondani, könnyű nektek azt mondani . . .« Jepur is lemondott talán szóval, de nem szivével. Azt sem állíthatjuk, mintha nem akadt volna nő, aki még a számításba vehető negyedszázadot agglegényünkkel szívesen meg ne osztotta volna. A jóból a kevés is elég, a rosszból a kevés is sok Az ötvenéves férfi még nem öreg, a nőknél pedig ki tudná megmondani, hány évesek. Gyakran még a koporsók is elég lovagiasak csinos összegecske évet eltagadni. A szív csak későn, vagy soha sem öregszik meg. A szeretet pedig halhatatlan. Szorgalmas búvárlója és olvasója lévén a hírlapoknak, figyelmét a halálozási rovatok sem kerülhették ki. Mindig megrettent és megborzadt, mikor ilyeneket olvasott: »X. az ismert hazafi, munkás és becsületes ügyvéd tegnap reggel ágyában halva találtatott. Nőtelenül és egyedül, még orvosért sem küldhették, a ki megmenthette volna.« »Borzasztó következése az egyedüliségnek. A csanálosi gazdag bérlő, Tischler fürdőkádjába fűlt. Alkalmasint szokása szerint lefekvés előtt fürödni a kádba ült, s minthogy túl vérmes ember volt, fejjel a korpás és savas vizbe szédült, s akaratlanúl agyonitta magát!« Még nehány hasonló eset szöget ütött az Oszkár fejébe. Éjjelenkint, mikor egyedül volt, eddig nem tapasztalt változásokat érzett. Szíve gyakrabban és szokatlanul erősebben dobogott. Hetenkint legalább kétszer gyomorgörcs bántotta. — Felszédüléseket érzett. Elvétve fuldoklott is. A szerencsétlenségére valami régi pathologiából azt is kiolvasta, hogy mindezek előjelei a bekövetkezhető rögtöni halálnak. Egyszerre hullani kezdettek az aprómarhák. Volt udvar, a melyből naponkint tiz-tizenöt csirkét és tyúkot hánytak ki. — Mi lehet az oka ennek, a háztartást, konyhát és asztalt érzékenyen érintő pusztulásnak ? — kérdé egyik orvos-barátjától. — Hogy mi az oka, azt még nem sikerült kipuhatolnunk ; annyi azonban bizonyos, hogy a levegőben van, és rendesen a csirkék után a gyermekek, a kappanok után az agglegények következnek. Az aprómarha-hullás rendesen nyitánya a kholerának, mely Damascusban lép fel, és aztán az egész Európát beutazza. Jepur úgy megijedt, hogy azonnal elhatározta, legalább is oly szállást keresni, hol gondot viselnek rája, és éjszaka is lesz kit küldeni orvosért és a gyógyszertárba. (Folyt, köv.) Egy becsületes ember története. (Francia elbeszélés.) Írta Paul Perret. (Folytatás.) — Ez az öröm, a melyről ön beszél, csakis részlélekben keletkezhetnék, — motyogta Martin, miközben mindinkább hátrált az ablak felé, hol íróasztala állt, — de önben ? . .. — Hát mit tartozik az én rám, hogy ön gazdag és tiszteletben álló ember? Kezdem nevetségeseknek találni a világ komédiáit. Én a földszinten ülök és tapsolok. Oh, de jó színész ön az ártatlanság szerepében, Villeroy úr! Ám, játsza békével szerepét ezentúl is! Nekem azt mondták: »Hallod-e, te egy szép fiatal hölgyet szeretsz, ki nem fog megvetni efféle szegény ördögöt, mint a minő te vagy s hajlandó lenne nőül menni hozzád, ha te kellemes életet biztosíthatnál a számára. Karold föl szerencsédet és keresd föl azt, aki rablásból és orgyilkosság útján gazdagodott meg. Kiáltsd a fülébe: »Azt hiszi ön, hogy legyőzte a végzetet s dacolhat az örökigazsággal ? Nagyon csalódik ön! Korántsem úgy áll a dolog, milliomos úr!« Ezt mondták nekem és én megtagadtam az engedelmességet. Visszautasítom a fölajánlott szerelmet is. A beszennyezett, becstelen boldogságtól visszariadtam. Én egyedül, nyomorultan fogok meghalni s érzem, hogy e meg nem érdemelt végórám nem sokára be fog következni! .. . — Ejh, — szólt Martin gúnyos mosolylyal, midőn íróasztalához eljutott, — én azt hiszem, nem oly hamar fog az bekövetkezni. Ön úgy beszél, mint költő és becsületes ember; az emberek e két fajának egyike sem élelmes. .. Azonban ön elfeledte nekem tett ígéretét . . . Azt a bizonyos nevet ön még nem mondta nekem meg. — Ön ismeri őt, — viszonzá Ferenc. — Az az ember, a ki ezelőtt tizenhat évvel Nizzerollesban éjeit annyiszor megzavarta . . . — A rendőrkém vagyis a műkedvelő kém ... mert ő a saját javára dolgozott. — Ő oly irgalmatlan hálóval kerítette önt be a melyben százszor is megfoghatja; megvesztegette önnek a jegyesét s megnyerte magának a nővérét. Úgy őrzi ő önt, mint valami zsákmányt, és nem szabadulhat körmei közül... Ön a legóvatosabb volt üldözöttjei közt .. . Oh, ez szép küzdelem volt! . . Ön nem feledte ezt el! . . . Ez ördöngös embernek a nevét, mint már mondtam, jól ismeri ön.