Fővárosi Lapok 1879. február (26-49. szám)

1879-02-15 / 38. szám

183 * akár a legfőbb itélőszékével. Az ön állításában, hogy t. i. a nemtáncos a parketen egy »szomorú külsejű lovag« egy Irakba öltözött Don Quijote, a­ki szélma­lomharcot vív az unalommal s teljesen fölösleges a táncteremben, van egy kis lesújtó igazság. Ön pél­­dául, a­ki szenvedélyesen táncol, egy nemével a meg­vetésnek tekint ama halandókra, a­kik nem áldoznak a tánc múzsájának oltárára. De gondolja meg, asszo­nyom, hogy Terpsychore a kilenc múzsának csak egyike és nem is a legelőkelőbbje s lehet valaki nagyon bi­zalmas érintkezésben az előkelőbb múzsákkal, a­kik­nek csókja sokkal szalonképesebbé teszi, mint Apolló szobaleányának, a fürge Terpsychorénak ölelése. Tiszteljük tehát a nemtáncosokat is! Aztán ki csi­nálná a báli események gloszszáját, ha nem a csendes szemlélő, a kinek lábai pihennek s gondolatai és sze­mei ép ezért szabadabban csaponghatnak egyik pár­tól a másikhoz, egyik szögletből a másikba! Az igazság az, hogy a táncos izzadva élvez, a nemtáncos pedig élvez — izzadás nélkül, oly előny, mely a nemtáncosok számát évről-évre szaporítja, a táncosokét pedig csökkenti. A nemtáncosok ma már oly tekintélyes minoritást képeznek, hogy lehetetlen őket ignorálni s lesz idő, a midőn többségre vergődve, nem fogja ön őket Don Quijoteokhoz, hanem Don — Juánokhoz hasonlítani.* Szünóra. (Meglesett párbeszédek.) — Üljön ide mellém, G­aszton. Beszélgessünk egy kicsit. — Az lehetetlen, asszonyom, legfeljebb cseveg­­h­etnénk. — Miért e különböztetés ? — Mert szeretem az igazságot. Dumas is azt mondja, hogy Baden-Badenben nem beszélgetnek, — legfeljebb csevegnek. E tekintetben Baden-Baden és egy bálterem teljesen egyformák. — Hm, ez nem rossz. De hát miért nem jön fe­lém egész éjjel? — Azért, asszonyom , mert udvarolok magá­nak. — Vettem észre. Hanem én azért találom kü­lönösnek, hogy alig mutatja magát előttem. — Ön nem érti az udvarlás theóriáját. Oly nők­kel, a­kiket szeretünk, csak akkor foglalkozunk, ha szellemeseknek érezzük magunkat. — Ez nagyon udvarias. Tehát ön ma — — Meglehetősen unalmasnak tartom magamat, s nehogy azt kelljen hallanom öntől, a­mivel Santis asszony tromfolja le a »Demi-monde«-ban Jah­n Oli­­vier-t, már most távozom, mielőtt ostobaságom egész terjedelmében ragyogott volna ön előtt. Adieu!­­— Maradjon! az ostoba emberek igen kelleme­sek. Én szeretem ezt a génre­t. A­mint egy francia írónál, Charles Nodiernél, olvastam, az ostoba embe­rek igen alkalmasak, hogy kacér nőknek udvarol­janak. — Általán az ostobák alkalmasabbak az udvar­lásra, mint a nagy szellemek. — Lehet, hogy igaza van. De a propos, mit is mondott csak Santis asszony Joh­n úrnak? — Azt, hogy: »Önnek hetenkint csak egy szel­­lemdús napja van, az tegnap volt, tehát ma hallgas­son«. — No, magának nincs oka félni, hogy hasonló módon fogom hallgatásra kérni. Magának tegnap sem volt esprit-je s egy örökkévalóság óta nem volt egy jó gondolata. — Ez a szerencséje önnek. — Hogy-hogy? — Mert megigérte, hogy ha egyszer elmésnek talál, megszűnik kérlelhetetlen lenni. — Ez elég vigyázatlanság volt tőlem. De sze­rencsére önnel szemben nincs veszély. — Vigyázzon, úgy ne járjon, mint az a fiatal özvegy, a­ki hasonló szerepet játszik Musset egy víg­­játékában, mint ön velem szemben. — Szabad legyen bővebb fölvilágosítást kérnem, édes Gaszton. Nem tudom, Musset melyik darabjára hivatkozik ön. — Arra, melyben a hősnő hasonlót igér imá­dójának, mint ön nekem s a darab végén e fölkiál­tással: »Oh, jaj nekem, ön kezd szellemdús lenni!«, — a hős karjaiba omlik. — Legyen nyugodt, Gaszton, ez a veszély önt nem fenyegeti. Önnek a darab végén legfeljebb azt mondhatnám: maga mód nélkül unalmas, hagyjon magamra. — Tehát, isten önnel, asszonyom ! — Ne menjen! Itt Musset vígjátékéról volt szó és nem mirólunk. Aztán még valóban nem is unom magamat. — E szerint még nem vagyunk a darab végén. — Csak a kezdetén Gaszton. — Már nagyon régen, asszonyom. — Nem akarok sietni a csomó megoldásával. Vannak dolgok, a melyeknek kezdete pikáns s a vége közönséges. — S ön fél a közönségestől ?­ — Mint a pestistől. — Hát akkor mért kíván magának ostoba ud­varlókat ? — Maga félreértett engem. Én ostoba e­m­­b­e­r­e­k­e­t kívánok udvarlókal. Ezek aztán mint ud­varlók igen okosak lehetnek, okosabbak, mint maguk az u. n. szellemdús emberek. — Tehát ön a »nous autres« udvarlásával nincs megelégedve ? — Azt nem mondtam, de Raynal szavai jutot­tak azonnal eszembe, a­mint ön az udvarlás theóriá­­járól kezdett beszélni, hogy t. i. »nous autres sommes forts en théorie, mais très ignorants en pratique.« Az udvarlás is művészet, uram, a­hová gyakorlati ki­­vitel is kell, nemcsak sovány elmélet. — És mit nevez ön gyakorlatnak, asszonyom ? — A pillanat megragadását. A­mit ekkor elmulasztunk, az örökre elveszett. Carpe diem, a­hogy boldogult férjem, a­ki Horácot nagyon sze­rette, szokta volt mondani. — Boldogult férje igen okos ember volt. De mortui, nil nisi bene. De erről jut eszembe, hogy ön özvegy, s miután engem meg mindenütt a házasu­landó fiatalemberek közé számítanak, tehát — — Jaj nekem, ön kezd szellemdús lenni! Kar­ját, Gaszton!* Egy fiatal házaspár ásítozva ül a szünórában egy kereveten. Az ifjú nő anyja aggódva kérdi: — Ej, kedves gyermekeim, ti úgy ültök itt, mintha unnátok magatokat! — Ah, legkevésbbé sem, édes mama, legfeljebb unjuk — egymást. A magyarosított neveknek is megvannak az ő fátumaik. Hédervölgyi Altidor báró, a­ki tagja a nemzeti kaszinónak, az athletikai klub választmányá­nak és minden bálbizottságnak, mindjárt a farsang első nagyobb mulatságán, a jogászbálon bemutattatá magát a szép Barlaky Florence-nak. Aztán mindenütt körülé forgolódott, vele táncolta az első négyeseket és füzértáncot, karját ajánlotta neki, ha lekísérte ko­csijába, a harmadik bálra már 50 ftos bokrétát kül­dött, szóval: udvarolt neki. Ily előzmények után tör­tént a következő indiskrét fülek által meglesett pár­beszéd a créche-bálon. A báró: Tudja maga, ez a bál igen »h­ic«-es volna, ha ilyen sok jebuzeus madá­m nem volna itt. Én ezeket a zsidó assszonyságokat épen nem tudom gonth­írozni. Florence: Hát akkor, az istenért, mért udvarol — nekem? Altidor báró e fiaskó után »bizonytalan időre« jószágaira utazott. * — Megölöm azt, a­kit ön szeret! — S ön tudna öngyilkos lenni? Mily kacérság!* — Halljunk már egyszer egy őszinte szót. Mit tart ön felőlem ? — Azt, asszonyom, hogy kegyedre nézve veszé­lyes minden ember. — Ejnye, maga goromba! Hát engem mindenki meghódíthat ? — Az »ember« alatt, kérem, bárót értettem, mert az ember az ön szemeiben ott kezdődik. — Már az más!* L’homme absurde est célai, qui ne se change jamais. Ezt az elvet vallja Zarándy Tihamér barátunk, a­ki oly csapodár, hogy minden bálban más nőnek kurizál. — Hát én rám mikor kerül már a sor? — kérdi tőle tréfásan egy pajzán fiatal leány. — A jövő farsangon, bájos kisasszony! — Addig én férjhez megyek, kedves úr! — Férjhez? Az engem nem zseniroz. Műkő Izidor. Fővárosi hírek. * Jókai Mór ünnepi színdarabjának hőse gr. Pálffy nádor lesz s látni fogjuk benne a hires ország­gyűlési képet is, midőn az országos rendek életüket és vérüket ajánlották föl Mária Terézia királynőnek. Az operai személyzet pedig Erkel és Doppler Ferenc »Erzsébet« című ünnepi dalművének két első felvoná­sát tanulják be, a szövegen Odry által tett változta­tással. Az operát az 1854-diki »theatre parée« al­kalmával adták elő, midőn az uralkodó először tett körutat hazánkban Erzsébet királynéval. Második fel­vonása (Erkeltől) különösen szép s bele van szőve a Kölcsey »himnusz«-a is s egy hatalmas induló : a ke­resztes vitézeké. A címszerepet 1854-ben Hollósy Kornélia énekelte. * Az „Athenaeum“ nyomdai társulat virág­zását nemcsak az mutatja, hogy a múlt évről tizen­nyolcad fél száztéli osztalékot (35 ftot egy 200 ftos részvényre) ad, tehát többet, mint a legjobb idők évei­ben, hanem még inkább az a tetemes leírás, melyet vagyoni mérlegében eszközölt. Mikor e részvénytársu­lat megalakult, lapjainak értéke vagy harmadfélszáz­­ezer forint értékben szerepelt a társulati vagyon közt, most valamennyi lap értéke negyvenezer fo­rintra van fölvéve, noha egyetlenegy is többet ér közte. A kilencszáz négyszögölön (a belváros köze­pén) fekvő három nagy ház értéke egy év előtt még kétszázötvenezer forintra volt téve, most ebből is le­írtak ötvenezeret. A tartaléktőkét pedig már most kikerekíték a törvény által kívánt hetvenezer forintra. Mindennek első­sorban bizonyára a részvényesek ör­vendhetnek, de ez örömben osztozhatik mindenki, mert művelődési ügyeink fejlődésének nem utolsó bizonyí­téka az, hogy midőn az anyagi vállalatok átalában az idő mostohaságát érzik, egy irodalmi s nyomdai társulat ily nagy sikert ér el. * Farsang. Az athleták mai bálja fejezi be a nagy elite-bálok sorát; igen sokan készülnek rá s a bizottság pénztára a mai napon jól fog gyarapodni; József főherceg ötven forintot küldött bele a meghí­vóért , herceg Coburg Fülöp pedig húszat.­­ A tisztviselők egylete is ma tart társasestélyt, nyolc órakor, a »Hungáriá«-ban; a táncot előadások előzik meg: Szász Károly felolvasást tart »Mezei idyll« cím alatt, Turóczy Lenke k. a. magyar népda­lokat énekel, Kéler Sarolta k. a. pedig a Tompa Mi­hály »Harminc éven túl«című költeményét szavalja.­­ A zenekedvelők termében szintén lesz ma zártkörű estély egy forint belépti díjjal, egy »hivatal­­szolga javára« a »Szent György« betegsegélyző egy­let rendezi. — A Terézváros sugárúti klubja is ma rendezi tombolával összekötött zártkörű bálját saját javára. — A calico-bál holnap lesz a re­­douteban s bizonyára sokat fog jövedelmezni a gyer­­mek­menhely számára. Jegyeket egyelőre másfél fo­rinttal lehet váltani Adler Antalné és Neuhofer Já­­nosné úrhölgyeknél, az ismeretes­ szivarkereskedések­ben, a Rosner- és Benkert-féle kávéházakban sat., a báli pénztárnál két forint lesz egy jegy, katonai ze­nekar és Rácz Paliék fognak e bálban játszani s hat­száz nyeremény tárgyat sorsolnak ki a belépti jegyek szelvényeire. — A créd­e-bál tiszta jövedelme ezernyolcszáz forint. — A »szepesiek bálja« már böjtje marad: március elsején a zenekedvelők termében tartják meg jótékony célra. * Legmélyebb részvéttel olvastuk az »Egyet­értés« tegnapi számában, hogy tisztelt dalmű­vésznőn­ket ,Balázsné Bognár Vilma asszonyt baleset érte. Utóbbi időben sokat szenvedt fogfájásban s az orvosi műtét után is fájdalmakat érzett. Hogy aludni tudjon, ópiumot használt. Szerdán este azonban a kellőnél nagyobb adagot vett be s reggel hiába vár­ták ébredését. Orvosért küldtek, a­ki fölébreszté. Teljesen ki volt merülve. Mint örömmel halljuk, túl van minden veszélyen, de egy darabig pihennie kell. * A román küldöttség, mely a magyar nyelv, mint átalánosan kötelező tantárgy ellen kérelmezni járult a király elé, következő tagokból állt: Roman Miron metropolita, Metianu aradi s Popasu karán­­sebesi püspök, Doda és Kozma Parthen képviselő, Popea nagyszebeni vicarius, Tieranu linpai esperes, Andreanu esperes, Popovics, Rodulescu lugosi, Stre­­voju brassói s Kujaviu temesvári ügyvédek. A főpa­pok, mielőtt Bécsbe utaztak volna, meglátogatták a kormányelnököt és közoktatási minisztert s mind a kettőtől nyíltan azt halják, hogy lépésük nem ildo­mos. Valóban nem igen van ország, hol a politikai főnyelv, mint iskolai tantárgy, ellen ily módon szó­lalna fel a lakosság bármily tekintélyes számú töre­déke. A bécsi fogadtatás csütörtökön volt s Román Miron kérte a királyt, hogy egyelőre ne szentesítse a törvényjavaslatot, mely a magyar nyelvnek a román népiskolákban kötelező tantárgyként való fölvételéről szól. A fejdelmi válasz így hangzott: »K­é­r­e­­­m­ö­k tárgyát érett megfontolásra fogom méltatni, teljes megnyugvással adván kifejezést már előre is ama remény­nek, hogy kormányomtól szintúgy, mint a törvényhozástól is bizonyosan távol áll ama szándék, oly határozatokat életbeléptetni, melyek alapos aggodal­makat okozhatnának s képesek volná­nak megzavarni az ország különféle nemzetiségei örvendetesen fennálló — s általam mindenkor óhajtott — békét és egyetértést, melynek további ápo­lását önöknek is csak a legmelegeb­ben ajánlható­m.« * A Szent-István-társulat, Tárkányi Béla apát-kanonok igazgatása alatt, folyvást gyarapszik. Múlt havi ülése óta is harminckét taggal s több ado­mánynyal gyarapodott. Újév napjától kezdve a bevé­tel 9929 ft 57 kr, a kiadás pedig 279 ft 99 krral kevesebb, vagyis 9649 ft 48 kr volt. Januárban 38,643 példány könyvet, sat., adott el az ügynökség. A jelen évi tagilletmények közt lesz Fraknói Vilmos új mun­kája is: »Vitéz János esztergomi érsek élete.« A tár­sulat közgyűlése március 20-dikán lesz. * A „Harmonia-kör“ zártkörű táncvigalmában, a Széchenyi-sétány termében, megvolt az igazi vig

Next