Fővárosi Lapok 1879. február (26-49. szám)

1879-02-14 / 37. szám

179 A házasság-szerző logikáját semmiféle érvelés nem ingatja meg. Hivatottnak érzi magát s ezzel le­számolt lelkiösmeretének; s ha történetesen ismerő­sei köréből valaki az ő közvetítése nélkül lépett Hy­men oltára elé: no, akkor van aztán harag, mint gomba nő a pletyka, s a legderűltehb napra is ziva­tart jósol. A susogó nő nem követ valami szabályos rendszert; taktikáját a körülmények szerint módo­sítja, s néha csakugyan remekel, oly ügyesen tudja szőni cselszövényei hálózatát. Úgy intézi, hogy vélet­lenül beszédbe elegyedik valami mulatság alkalmával a kiszemelt Tamással. — »Nézze csak, Tamuskám, nem veszi észre, hogy Bella kisasszony hányszor tekin­tett ma este önre, csak ugyr lopva, a legyezője alól. Oh, ön irigylésre méltó !« És a szegény Tamás most az egyszer nem hitetlen; figyel s ő is ugyan azt kezdi észre venni, holott épen háta mögött van a tükör s Bellácska a tükörben azt nézegette, ha vájjon frizu­rája nem homlott-e meg? Most Bellácskára kerül a sor. A házasság-hajhász melléje telepszik le. »Ugyan nézzen már egyszer Tamásra, nem látja mily epedő szemeket vet rá, tüzétől elolvadnék, ha fiatalabb len­nék. Ez az ifjú kész volna önért még egyszer megtenni a hadjáratot, nem is képzeli, mennyire imádja.« Es Bellácska is elhiszi, most már egy tekintete csak­ugyan belemélyed az ifjú merengő szemébe s azt hi­szik, hogy egyenesen a szent természet sugalata foly­tán érdeklik egymást. A mag el van vetve s a ki elhintette, gondos­kodik arról, nehogy csirájában elfojtassék. A dicsér- getésekből ki nem fogy s pár hét alatt oda viszi a dolgot, hogy a két ifjú szentül hiszi, mily halálig sze­relmesek egymásba, holott ország-világ észrovehetné ellentétes hajlamaikat. Észre is veszi, csak ők magok nem; a szemökbe hintett por elvakítja őket, a hiúság elszédíti s csak akkor ébrednek föl mámorukból, mi­dőn már késő, midőn csak válópör vagy ásó-kapa vá­laszthatja el őket. De mit törődik ezzel a susogó. Nem ő szenved; hidegen szemlélheti a házi villongást, ha ugyan ráér: ámde ő másfelé néz, ott hagyja áldozatait magokra, hogy másokat hajtson a házasság kényszeri- tett igájába. Azt hinnök az eddigiekből Ítélve, hogy a házas­ságszerző vagy rosszakaratú vagy legalább is végtelen közönyös felebarátainak jólléte iránt. Többnyire sem egyik, sem másik, mindent jóhiszeműleg tesz; a rokonszenv-hiányt, az innen eredhető veszélyeket nem veszi számításba ;egyszóval nem ismeri az ember ter­mészetét. Mivel a házasság, eredeti rendeltetése sze­rint, arra van hivatva, hogy boldogságot, megelége­dést s kölcsönös egyetértést teremtsen, hogy a mennyet varázsolja e sivár földre, azt hiszi minden gondolko­dás nélkül, hogy mihelyt házasságot hozhat létre, egy kis paradicsomot sikerűi teremtenie. A tapasztalaton nem okúi, mert nem a maga kárán tanúi; vagyha például az ő házassága rosszul ütött volna is ki, azt reméli, hogy az általa összekovácsolt szövetség min­den esetben boldogító leend; s ha véletlenül házas­ságszerzése jóeredményű lett, erre az egyre, mint valami szenvedélyes sorsjátékos, rárakja a többit mind. Ezért aztán jószándékból követ el lelkiösmeret- len tettet; azt hiszi, jót visz véghez,midőn szerencsét­lenség magvait hinti el, s csalódását ritkán látja be, mert nem ő, de a póruljártak aratják öröm s boldog­ság kalászai helyett a perpatvar, villongás bozótjait. Yajha csak ezt az egy tanácsot hallgatnák meg: »ha egy férfi s nő nem éreznek vonzalmat egymás iránt, hogy házasságra lépjenek, miként ébreszthetné föl e vonzalmat egy harmadik közvetítő úgy, hogy az aztán a boldogság szilárd alapjává válhatnék.« Valóban, ha a házasságszerzök csak fele részét szemlélhet­nék az általok előidézett nyomoroknak, megret­tenve tépnék ki szivökből vakbuzgalommá rögzött szenvedélyüket s nem rombolnák le annyi ifjú szív boldogságát. Kövesse kiki saját szive sugalatát, mert a házasságszerzés »erkölcsi birtokháborítás« s hogy rövid cikkemnek némi nyomatékot adjak, halhatatlan költőnk: Tompa eme szavaival zárom be: »a legna­gyobb gyöngédtelenség beleavatkozni a szív jogaiba, megháborítást intézni e féltett tulajdon ellen. A ma­dár, mely szárnyon, az ember, ki szivén van találva, élhet, de nehezen röpülhet magasra többé!« Itt a farsang, a házasság ideje. Szeressetek saját szivetekkel, lássatok saját szemetekkel, ítéljetek saját érzelmetek­kel. Jóakaratú tanácsnál egyebet ne fogadjatok el. A román ifjúság estélye. (Szerdán.) (S.) Érdekes estély volt, mely sajátos vonások­kal birt s egyszersmind örvendetessel is. A »Hun­gária« dísztermében tegnapra viradó éjjel magyar és román elem szép egyetértést tanúsított a táncban, vigasságban. A bált hangverseny előzte meg, mely nyolc óra­kor kezdődött s melyen Liszt Ferenc is megjelent Ábrányi Kornél kíséretében. A műsor első száma a »Cäntecul« gintei latiné (latin népek hymnusza) volt, melyet katonai zenekar kísérete mellett, az ifjúság dalegylete adott elő. E hymnusz mindjárt első hal- lásra kedvező benyomást tett ránk. Mélabus jellegiT Majd Vomica Aurelia k. a. zongorázott Liszttől, a második »polonaise-t« ; Bogdán Theofil szavalt (a »Penes Curcanul« című népies höskölteményt); Puscariu Gyula hegedűn játszott. Ezután Zaphiry Helén k. a. lépett az emelvényre és elzongorázta a Liszt ábrándját Beethoven »Athén romjai« fölött« s jeles technikáról tanúskodó játéka zajos tetszésben részesült. Hatszor hívták ki s maga Liszt is tapsolt neki. Az utolsó s szintén érdekes szám Joannovits Irén k. a. kellemes éneke volt. Sokan csak a hangverseny után jelentek meg, mert hiába — a báli toilette időt kíván. Tizenegy óra felé is érkeztek vendégek. A házi asszony M o- csonyiGyörgyné urhölgy maga is csak ez idő tájban lépett a terembe. Gyöngygyei díszített fekete bársony ruhát viselt, nyakán gyöngyfüzért, hajában pedig kék tollat. A mint helyét elfoglalta, rögtön megindult a tánc egy »vaJsu«-val. Ezután a párok az »ardeleana«-t (erdélyi román táncot) járták, mely ha­sonlít a mi csárdásunkhoz. A várva-várt »Calusieriulu«-t közvetlenül a szünet előtt mutatták be. Jeladásra a közönség két oldalt a terem hosszában sorakozott s nehány perc múlva a terem közepére tíz fiatal ember lejtett be a mellékszobák egyikéből. Mindnyájan nemzeti jel­mezbe voltak öltözve: gallér nélküli fehér ing, szűk nadrág, bocskor a lábon, báránybőr-süveg tollal s öv a derékon, melyből vörös keszkenő csüggött alá. A tánc két részből állt s első része: a »Batuta« tetszett legjobban, melynek utóján az van táncképben ábrá­zolva, a mint a rómaiak a szabin hölgyeket elrabolják. A »Calusieriulu«-ban egy »előtáncos« a kör közepén áll s a többiek annak mozgásait utánozzák. A táncrendben volt két csárdás is, melyet azon­ban katonai zenekar mellett nem valami nagy hévvel lehet táncolni. Nehány pár azonban saját kedvével pótolta azf, a mi a zenéből hiányzott. A női társaság igen vonzó, kedves volt. Részt vettek a mulatságban Vulcanu Józsefné, (az ismert román iró bájos neje,) Popovits Helén, Mocsonyi Lina s Rácsok Etel kisasszonyok, Puskariu Jánosné, Csimponez Athanázné, Gellénné, Schvikkerné, Sza- bolyjevits Jánosné, Wagner Jenőné, Krisik Sándorné, Mercse Döméné, özv. Kováts Kázmérné, Tatay Pálné urhölgyek, Bemard Hona, Boucilla Katalin, Gellén Kornélia, Stojacskovits Julcsa, Manojlovits Izabella, Tamár Berta, Weninger Beatrix, Mórász Viktorin, Papp Hona, Babes Alexa, Martinovich Irén, Krempl Paula és Szidónia, Mayer Anna kisasszonyok, Bribl Ferencné, Román Sándorné és Fonák Józsefné urhölgyek. Á táncrend román, a műsor pedig magyar és román szövegű volt. A vezénylet is a francia négye­sekben lehetett volna magyar és román és nem kizá­rólag — német. A szépen sikerűit, kedélyes mulatság reggel ért véget. Fővárosi hírek. * Rogeard betegeskedik s mára kitűzött elő­adását nem tarthatja meg a De Gerando család sza­lonjában. Egy hét múlva, e hó 21-dikén este, fog be­szélni QuinetEdgárróle mélyszellemü s fényes irályú bölcsészről, kinek »A forradalom« című nagy­becsű történetbölcsészi munkája magyar nyelven is megvan gr. Károlyi Tibor jeles fordításában s az ő szívességéből a magyar írók segélyegylete javára jöve­delmez Ráth Mór bizományában. * A Kisfalndy-Társaság vasárnapi közülése tárgyaiból Bachát Dániel, az uj levelező tag, hármat lefordít tót nyelvre. Szász Károly »Szép-élet«-ét már le is forditá s az közelébb jelenik meg az »Orol«=ban. Fordítja továbbá Greguss Ágost »A lakatosok« című irodalmi meséjét 3 Ágai Adolf »Monsieur Polydor« című rajzát. Ébből is látszik, hogy levelező taggá vá­lasztatását olyan megtisztelésnek nevezi, mely őt munkásságra kötelezi: mennél több jó magyar munka terjesztésére tót nyelven. — AKisíaludy-Társa- s á g alapítói ismét szaporodtak. Bischitz Mór ur száz forinttal lépett a társaság alapítói közzé. A nöképző egyletnek király ő fesége, a máso­dik művészestély alkalmával száz forintot adományo­zott. Ez estély az egyleti tanintézet javára ötszáz fo­rintot jövedelmezett tisztán. Ágai Adolfné urhölgy ez összeghez ötven forinttal járúlt, miért az egylet vá­lasztmánya meleg köszönetét nyilvánít. A szép ered­mény, mely e művészestélyek rendezéséből az egyle­tet gyarapítja, főleg Pirnitzer Alajosné úrnő buz- góságának köszönhető. * Munkácsy »Milton«-ját naponkint folyvást nézik s a hányán nézik, annyin dicsérik egyszerű és igaz szépségét. Egy hétköznap sincs, melyen a belépti dijakból száz forintnál jelentékenyen többet nevettek volna be. Tegnapelőtt e kép mellett ki volt már állítva a művész bronz mellszobra is. * Frankenburg Adolf veterán írónk emlékirat­szerű munkán dolgozik. Bécsi élményeit Írja le, mely életépek majdnem legpikántabb részét képezi. Á munka három kötetre fog terjedni. * Farsang. Ahudaielsőszegénygyer- jnekkert-egylet, melynek vezető hölgyei oly szép tevékenységet fejtenek ki, e hó 24-én a hudai farsang festői záradékául, a várszínházban jelmezbált rendez, melyre a meghívókat már szétküldték; a ren­dezőség irodája a budai főutca 105/asz. házában van, Ez egylet várszinházi bálja (jan. 21-én) 838 ft 81 krt jövedelmezett tisztán, miért a választmány köszöne­tét mond a rendezőknek, a nemzeti színház indendán- sának, ki a színházat készséggel átengedte, a légszesz- társulatnak (az ingyen-világitásért) s a számos fe- lűlfizetőnek. * A hivatalos lapbői. Király ő felséga Kossuth Péter közalapítványi ügyigazgatósági első ügyésznek a királyi tanácsosi címet adományozta; Braun Adolf nezsideri róm. kath. plébánost és Lesko Mihály fel- sőszelii ág. hitv. esperest pedig a koronás arany érdem­kereszttel tüntette ki; Pázmán György szegszárdi főelemi iskolatanító öt véné vi működéséért a koro­nás ezüst érdemkeresztet nyerte. — A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter által az országos képzőművé­szeti tanács tagjaivá kineveztettek: dr. Gregus Ágost, dr. Henszlmann Imre, Ipolyi Arnold, Lotz Károly, Tárkányi Béla, Wéber Antal és a tanács jegyzőjéül Maszák Húgó. A képzőművészeti társulat által ugyané tanácsban választott tagok: Barabás Miklós, Hausz- mann Alajos, Huszár Ádolf, Keleti Gusztáv, Pállik Béla ős Than Mór. * Gyászlap jelenti a városi bizottság nesztorá­nak: a 87 éves Gieszriegl József háztulajdo­nosnak kedden, végelgyöngülésben történt elhunytát. Ez agg polgárt, ki pár év előtt ünnepelte meg arany- lakadalmát s arany érdemkereszttel volt feldíszítve, tegnap délelőtt temették el a családi sírboltba. * „Tamőra“ előadatásával a székesfehérvári színház nem előzte meg a »nemzeti«-t. Igaz, hogy keddre ki volt tűzve a Békeffy István jutalomjátékáúl, de mihelyt értesültek, hogy a nemzeti színházban múlt pénteken e művet nem adhatták elő, elhalaszták azt Székesfebérvártt is, Váradi Antal azzal a föltétellel engedvén e művet át, hogy csak a nemzeti színház előadása után lehet szinrehozni. Erről maga Békeffy István tudósítja szerkesztőségünket. * „Kintorna“. Volf György tanár ur azzal a fölvilágosítással volt nekünk szives szolgálni, hogy a »kintorna« szó a kódex-irodalomban nem »tortúra« értelemben fordül elő, hanem mint húros hangszer: »quinterna«, honnan az elmagyarított neve is szár­mazik. A Molnár Albert szótárában »nablum«, azaz »cimbalom«. A >Góry-kódex«-ben pedig ez érdekes so­rokban fordúl elő: »És mind a’nép örül és vigad vala, asszonyi állatokkal és szüzekkel, ifjakkal és vénökkel, orgona szóval, kintornával és mind egyéb vigasz­taló állatokkal. (»Vigasztaló állatok« annyi, mint kedvre derítő »alkotmányok*, hangszerek.) Annyiban persze nekünk is igazunk van, hogy a verklit először Pákh Albert nevezte el tréfásan kintornának (szójá­tékos vonatkozással a »kín«-ra;) a verkli jó magyar neve pedig sípláda. * Rövid hírek. Az „Athenaeum“ igazga­tósága elhatározta, hogy egy részvényre (200 frtos) a múlt évről harmincöt forint osztalékot ad; jele e nyomdatársulat páratlan virágzásának. — Szende Béla honvédelmi miniszter szerdán este Bécsbe uta­zott. — Dr. Poor Imre már a házon kivűl is tehetett sétákat. — Steiudl Imre és Hauszmann Alajos meg- bizattak, hogy a műegyetem és állatgyógyintézet szá­mára terveket és költségvetést készítsenek. — Szath- máryné asszony közelébb Debrecenbe megy a fia menyegzőjére. — Gróf Erdődy Sándor harminc ta­got szerzett a régészeti és embertani társulat szá­mára; nő is bőven van e társulat tagjai közt. — A főváros közgyűlése elhatárzá, hogy a hatóság ezen­túl nem szerez be maga kövezési anyagot, hanem az utcakövezéssel együtt azt is árlejtés utján adja ki tízévi jótállással. — A csavargőzösök már közleked­nek az árpádutcai állomás és budai fazekastér közt is. Nemzeti színház. *** „Tamőra,“ tragédia négy felvonásban, irta Váradi Antal. Első előadása febr. 12-én. Rég volt a nemzeti színháznak olyan zajos estéje, mint tegnapelőtt. Viharos taps, éljenzés a rekedésig, kopogás, dobogás rezzentgették meg a nagy csillár prizmáit; az igaz, hogy csak a legfelső prizmákat, jővén a hangok özöne legfelíílről. Az alsó prizmák teljes nyugalomban maradtak, mivelhogy alant nagy csönd uralkodott, kivéve olykor egy, a földszinten erőt vevő derültségrohamot és néha a szokatlau lárma ellen tiltakozó piszszenést. Ez az utóbbi a karzaton zajongó zsönge fiatalságnak szólt, mely egy pár órára félredobva a másnapra megtanulandó magyar nyelvtant vagy históriát, eljött a Melpomene csarnokába élvezni és tanítványi háláját kifejezni. Az a régi jó valaki, a kitől e hires mondás származik: »quem dii odere, paedagogum feeere,« bizonyára nem gondolta azt, hogy a tanári pálya sok baja még egyszer azzal is megszaporodik, hogy a tanítványok csupamerő hálából tönkretapsolják a professzoruk drámáját. Mert biz azt tönkretapsoltákí Ha a középiskolai fiatalság tegnapelőtt nem viszi Véghez a hála rakoncátlan- kodását, a különben is balcsiliagzatú premiere talán minden nagyobb baj nélkül szép csöndesen lefoly. Mel-t »TamöVá«- ban nyilvánul költői tehetség, noha nem drámai. így azonban *

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék