Fővárosi Lapok 1879. május (100-125. szám)
1879-05-30 / 124. szám
háznak; rendelkezésre áll annak továbbá a százezer forintnál nagyobb Sándor-alapítvány, a Nádasdygyűjtés eredménye s a főváros ezüst-lakodalmi nagy alapítványa. Remélhető, hogy e nagyfontosságú előterjesztést a belügyminiszter kellő figyelembe veszi. * Emberélet is veszett el a keddi zivatarban. De nem a budai hegyek közt, hol a fergeteg főleg dúlt, hanem a kerepesi sorompón túli tájon, hol egy menekülő mázolósegéd (a tizennégy éves Szűk Frigyes,) beleesett egy vízzel telt mély üregbe s megfúlt. Holttestét a Rókus-kórházba vitték be. Megemlítjük itt egy hivatalnok neje (Mihályfi Anna asszony) esetét. Ő lánykájával, a zugligetből ment haza s a zápor elől egy fa alá menekült. A villám csakhamar lecsapott közelükben egy fába s a nő holtra ijedve rogyott össze. A kis leány elkezdett kiabálni, mig nem jöttek emberek, kik az elájult nőt egy közeli házba vitték, ahol aztán magához tért. A képviselőházban tegnap, a katonabeszállásolási törvényjavaslat tárgyalása előtt, a múlt évi közösügyi rendkívüli kiadások fedezéséről szóló törvényjavaslat került szőnyegre. Vörös posztó volt ez Csanády Sándornak, ki ismét emlegette az »átkos közös ügyek«-et, a »bosnyák rablópolitikát,« s áhítá a napot, melyen a magyar király fejéről a szél lefúná az osztrák császári koronát. Természetes, hogy az elnök többször rendre utasító, de az még természetesebb, hogy Csanády e rendreutasítást dicsősségének tartá. A törvényjavaslatot elfogadták. Elfogadta gr. Apponyi Albert is, noha annak idején — úgymond — nem helyeselte az okkupációt, de itt oly szükségek fedezéséről van szó, melyeket a delegációk saját jogkörükben állapítottak meg. * A budai zeneakadémia hangversenyét szépszámú közönség hallgatta szerdán este a redoute kis termében. Ott volt — mint rendesen, — Pauler miniszter is. A műsor túlnyomóan énekrészekből állott: Mendelssohn, Rheinsberger és Jensen kardalaiból és a »Szerelem vándorai« című vegyes karból, mely hazai termék. Halács József egyleti tagtól, s végre a Schumann-féle románcból »A liba-pásztorokról.« Ez utóbbi annyira tetszett, hogy megujráztatták s a közreműködők: Nagy Ottilia és Tiber Adolfine urhölgyek, Wuitsch és Jáhl Nándor egyleti tagok sok tapsot kaptak a magánrészek szabatos előadásáért. Az egyleti zenekar is buzgón működött, szépen adva elő a Niels Gade »Novellette«-jeit s a Fuchs Róbert d-dúr szerenádját. * Majálisok. A gazdasszonyok szerdai majálisán éjfél felé ért véget a tánc. Ennek is igen szép közönsége volt, mint átalában az egész mulatságnak. A látogatók közt voltak: gróf Batthyány Lajosné, a Kornis és Károlyi grófi családok néhány nőtagja, Kammermayer polgármester neje Damjanichné, Kralovánszkyné, az ifjabb Jármainé, Blaskovicsné szül. Nagy Nelli, Halász Dezsőné, Jankó Gyuláné, Andrásssy Mihályné és leánya, Julia, Csernovich Roxán, Szigligeti Ilona, Kollerich Anna és Irma, Planer Irén, Staffenberger Vilma, Békássy Iza, Német Mariska, Reisig Irén urhölgyek, a Kern, Serák, Burger és Csillag nővérek s még számosan. A budai tanítónőképző intézet majálisa is egy darabig vígan folyt kedden. A növendékek korán reggel vonultak ki a »Szép juhászné«-hoz Dusóczky Károlyné igazgatónővel s a képezdei tanárnőkkel és tanárokkal. Ott a társas játékokat dalelőadások, ezeket pedig tánc követte mindaddig, míg a délutáni felhőszakadás véget nem vetett a sikerűti mulatságnak. Az átázott lánysereg nagyobb része egy közeli nyaralóban töltötte az éjt. * Színházi hírek: Lortzing »Cár és ács «-át buzgón tanulják a nemzeti színháznál s remélik, hogy sikert aratnak vele. — A közelebbi drámai újság »A hálátlan kor« francia mű lesz. — Erdősi Eugénia k. a. a népszínházban először a »Camargo« címszerepében fog föllépni. — Strauss »Szembekötősdi« című operettejének főszerepeit Komáromi Mariska k. a., Együd, Kápolnai és Jenei Anna k. a., fogják játszani. — Földényi Béla, a nemzeti színház volt tagja, fölépülve hosszas betegségéből, pár hónapot egy erdélyszéli fürdőben fog tölteni, gr. Teleki Sándor szívességéből. — Együd István nejét nagy részvéttel temették el, a nemzeti színház tagjai közül is számosan kisérték a koszorúkkal borított koporsót s a két színház énekkara éneklé a gyászdallamokat. — Soldosné asszony vasárnap a »Vereshajú«-ban, hétfőn pedig a »Cornevillei harangodban vesz búcsút a közönségtől. * Rövid hírek. Gorove István jobban van s közelebb Olaszországba utazik. — A főváros szegényei közti kiosztás végett Kasselik Jenő és Eugenia kétezer forintot adtak át a főpolgármesternek, közelebb elhunyt édesanyjuk emlékére. — Sportcélokra százezer forintnyi költséggel épületeket emelnek a királyi kastély területén. — Pulszky Károly a múlt héten fejezte be érdekes előadásait az Esterházy-képtárban, az ott levő hollandi képekről, azok mestereiről, főleg Rembrandtról. — Szende Béla honvédelmi miniszter édesatyja, 86 éves agg, mint részvéttel értesülünk, aggasztóan megbetegedett. — A miniszterelnök köszönőlevelet intézett a »Neue Freie Presse« szerkesztőségéhez ama 42.654 forint 66 krajcárnyi összegért, melyet e lap a szegediek javára gyűjtött. A hivatalos lap tegnapi száma szerint: Dániel János torontálmegyei s Simon Gyula mosonmegyei alispánok és királyi tanácsosok, harmadosztályú vaskorona-rendet kaptak, Árvay József nagyoroszi jegyző koronás ezüst érdemkeresztet, Szlanecz József fővárosi nyugalmazott kézbesítő pedig ezüst érdemkeresztet. — Tárkányi Béla apátkanonok, a Szent Istvántársulat alelnöke, kedden érkezett vissza római utjából. — Az országos mintarajziskolában ez évben hét rendes tanár 109 tanulót oktatott Keleti Gusztáv igazgató vezetése alatt; az intézetben már folynak a vizsgálatok. A múzeum több értékes ausztráliai tárgyat kapott Politzertől, ki Ausztráliából közelebb tért vissza; a tárgyak közt vannak: fegyverminták, óriás-kigyó bőre, két emu-tojás, sat. — A tisztviselők egyesületének választmányi alakuló gyűlése ma délután hat órakor lesz a »Hungáriá«-ban. — A tanács a közönség kényelmére nyolcvan új padot állíttat fel a városliget látogatottabb helyein. — Nagyobb csapat tartalékos szekerész (110 ember) érkezett vissza tegnapelőtt, körülbelül egyévi távollét után, Livnó hercegovinai városból. — A pótsorozást ma és holnap folytatják az üllői kaszárnyában, a rendes katonaállítástól elmaradt helybeli hadkötelezettekkel és az idegenekkel. — A műegyetem mérnöki szakosztálya zártkörű nyári táncmulatságot rendez a jövő hónap 7-dikén a zugligeti »Fácán« vendéglőben. A Laube társulata holnap Grillparzertől »A tenger és a szerelem hullámai«-t adja elő a »Concordia« fővárosi jótékony intézet javára; ez lesz egyszersmind búcsúelőadása. — Kohn J. király utcai kereskedő, ki egy idő óta őrültségben szenvedi, ápolója eltávozását fölhasználva, leugrott a második emeletről s agyonzúzta magát. — A budai „SzéchenyFogadóban Böhm Antal asztalos mester (nős, két gyermek atyja,) agyonlőtte magát, nem tudni, mi okból. 606 Y 1 (1 ék. ** Kiállítási hírek. A király látogatására van kilátás, de az időpont még nem bizonyos. — A kiállítást Gajzágó Salamon főszámvevőszéki elnök is megnézte szerdán. Ipolyi Arnold püspököt tegnap várták.— Az iparos-ifjúság vándorgyűlésére tegnapelőttig magyar városokból 185 képviselőt jelentettek be. Csütörtökön a fővárosból több tanintézet tanárai és növendékei nézték meg a kiállítást; az állami képezdék növendékei jósikerű hangversenyt is tartottak a jury-pavillonban. ** Déván is megülték vasárnap az Eötvös-szobor leleplezési ünnepét műkedvelői előadással. A »Másolat« és Bérezik »Közügyek« című vígjátékot adták elő a nemrég leégett Kersetz falu károsultjainak javára. Az előadás szépen sikerült, noha alig volt öt nap az előkészületekre. Közreműködtek Téglás Gáborné, László Ilka és Ocsvay Piroska urhölgyek, Keméndy István, Kövendy József, Szitai János, Koncz Dani, Issekutz Gergely, Issekutz Pál, Böhm János és Koncz Aladár, mindnyájan a közönség megelégedésére. ** Vidéki hírek. A kolosmonostori gazdasági intézet sikerüit hangversenye e hó 21-dikén 156 forint 40 krajcárt jövedelmezett tisztán az intézet segélyegyletének. — A sárospataki református főiskolában a jövő hó 16-dikától 30-dikáig tartják a vizsgálatokat. — Egerben kelecsényi Fehérpataky Gáspár főkáptalani nyugalmazott tiszttartó meghalt 45 éves korában. — A pozsonyi főgymnáziumban Révfy Erzsébet kisasszony, ki magánúton végezte iskoláit, ez évben akart érettségi vizsgálatot tenni, de a minisztérium megtagadta tőle az engedélyt, mivel leányt nem bocsátanak ily vizsgálatra. — A gróf Teleki Sándor volt honvéd-ezredes mellszobrának tömör gyászöntvényű első példánya, melyet Gabányi Árpád színész készített, (amint írják sikerülten,) ki van állítva a kolozsvári »Magyar Polgár« szerkesztőségében, hol másolatokat is rendelhetni meg belőle tizenkét forintjával. — Marosvásár’helyről idősb Fogarasi Demeternek, az erdélyrészi kereskedő-világ egyik legérdemesebb s a közügyekért sokat áldozott tagjának elhunytát jelentik. — A Lonkay Antal jelöltsége, úgy látszik, csak hir volt, mert a bártfai választók egyhangúlag Kaczvinsky Ede ottani plébános-apátot kiáltották ki jelöltjüknek. — Vácon pünkösd-hétfőn hangverseny lesz a nagy gymnázium javára; Koltay Jakab rendezi a kegyesrendi tanári karral. — Nagyváradon kedden lépett föl először Tolnay Andor, ki a nyári időszakra szerződött oda, a »Rómeó és Juliá«-ban. — Az újszegedi népkertben felállított Popper-féle két fa-mintaházra aligha akad megrendelő, mert ideiglenes épületért sokalják az ezerötszáz-kétezer forintnyi árt. — Szegeden a körtöltés földmunkálatának az a része, mely az alföldi vasúttól Baktóig terjed, elkészült s hatása már is érezhető, mert a belvíz 28 centiméterrel alacsonyabb, mint a külső téren. — A vörös kereszt egylettől gróf Teleki Sándorné és Pulszky Polyxena k. a. is Szegeden vannak. — Szereden a búcsúsok egy tutajjal felfordúltak s harminc ember halt a Vág vizébe. — Szokola községben két jégzivatar is volt kedden délután, tönkre téve a szőllőket, vetéseket j elöntve a réteket. *** Bécsi hírek. Az uralkodót július végére várják Prágába. — Rudolf trónörökös a jövő hó 20-dikán tér vissza spanyolországi útjából. — Bécsben házról-házra járva, 36,745 forintot gyűjtöttek a szegediek részére. — Az osztrák tudományos akadémia Arneth udvari tanácsost, az állami levéltár igazgatóját választotta elnökévé, báró Burg Ádámot pedig alelnökévé. — Matejkó nagy képet festett a várnai csatáról; Ulászló magyar király megöletése képezi benne a központot. — La Roche Károly, a burgszinház kiváló öreg tagja, hosszabb időre Gmundenbe megy, egéssége helyreállítására. Külföld. *** Aleko pasa a keletruméliai üdvözlő küldöttséget, mely őt a határon, Hermanliban várta, s ezzel fején fogadta. Midőn a küldöttség ezt látta, készületet tett a visszavonulásra, mire Aleko pasa azt az engedményt tette, hogy fedetlen fejjel vonul be Philippopoliszba. Mivel az erre vonatkozó hír a városban agasztó felindulást keltett, sietve újabb küldöttség ment Aleko pasa elé, élén Vitalis tábornokkal, a milícia főparancsnokával, hogy ellenvetéseket tegyen Aleko pasának a fez megtartása ellen. A pasa engedett és a szultán határozott parancsa ellenére a fezt fölcserélte a bolgár kalpaggal, mire őt (vagyis a kalapot) a pályaudvaron a reá várakozó néptömeg nagy lelkesedéssel fogadta. A pályaudvarról Aleko pasa, bolgár diszőrség kíséretében, a bolgár székesegyházba ment, hol az exarcha az összes papság élén fogadta és a főoltár elé vezette. Szolypin tábornok tegnap utazott el Philippopoliszból. *** John Lemoine Haynardról. A »Journal des Debats« hires publicistája, az uj magyar bibornokról e napokban következőleg irt: »Jelentőségteljes választása volt Leó pápának, hogy Haynald kalocsai érseket nevezte ki. Az uj bibornok, ki igen jártas a nyelvekben és a tudományokban, jelentékeny helyet foglal el hazájában és az egyházban. De Haynald kivált a vatikáni zsinaton és a csalhatatlansági dogma kihirdetésekor tette nevét ismertté. Ez újítással szemben oly ellenállást fejtett ki, hogy az intransigens többség megrovást kért ellene és szavát túlhangozta e kiáltás: »Descendat, descendat «! Ha a pápa Franciaországban hozzá hasonló érseket keresett volna, múlt évben kellett volna azt választani. Dupanloup meghalt, ez volt az utolsó.« *** Külföldi hírek. Oxfordban női kollégiumot alapítnak, melyben kizárólag hölgyek hallgathatnak. — Siciliában az Aetna ugyancsak működik, sűrű kőesőt hányva. — A francia köztársaság elnöke múlt szombaton ismét 369 megkegyelmezést írt alá; eddig összesen 2,840-en kaptak amnesztiát. — A nemzetközi csatorna-kongresszus Párisban húsz szavazattal kilenc ellenében elfogadta a Panamaszoros átvágását. — A bolgár fejedelem öt osztályból álló Sándor-rendet készül megalapítani. — Sudauban zavargások törtek ki s a sokhajú egyptomi alkirály háromezer embert és három pasát küld oda. — Jules Ferry francia miniszter azzal a javaslattal lép föl, hogy a theatre frangaise két legidősb művészét , Got és Delaunay-t a becsületrend keresztjével díszítsék föl; eddigelé francia színész csak akkor kapott érdemjelet, midőn nyugalomba vonult. — Bismarck herceg, és fia Vilmossal, Varzinba utazott. Szerkesztői üzenetek: „Der Neffe als Onkel“ tudtunkkal nincs lefordítva. Bővebb felvilágosítás végett azonban nem ártana a nemzeti színház könyvtárában tudakozódni, mert a színművek kézirati fordításairól nem bírhatunk teljes tudomással. Ho Si Lajosnak. Várjuk a »harmadik«-at. Felelős szerkesztő: "Vadkai Károly. Nemzeti színház. Ma, május 30-án: Házasság hajdan. Vígjáték 2 felv. Irta Dennery. Ford. Törzs Kálmán. De Prémailly . . Ujházy. Maillebois Henri . Naday. Grandvallon Hektor Halmy. De la Fare Frédéric Kőrösmezei Kavinet .... Bercsényi. Gaspard, vendéglős Sántha Angéle .... Helvey L. Aurore .... Molnárné Gaspardné , Szathmáryné. Ezt követi : A diplomata. Vígjáték 2 felv. Irta Seribe és Delavigne, ford. Knyaskó L. Kezdete 7s órakor. Népszínház. Ma, május 30-án: K O K O. Énekes bohózat 5 felv. írták Clairville, Grangé és Delacour. Zenéjét szerzék Coedés, ifj. Clairville, H. Cellot, és Lindheim. Fordította Rákosi Jenő. Sámberlán, közbirtokos és biró . Tihanyi Zsorzsett, leánya. Komáromi Bizsű, Zsorzsett vőlegénye . . . Bakonyi Margott, cseléd Sámberlánnál . Gerőffyné Piffár, jegyző . . Horváth Floridor, egy komédiás csapat főnöke Solymosi kezdete 71/8 órakor. Tulajdonos: Tóth Kálmán. Kiadja és nyomatja az ,,Athenaeum“ irodalmi és nyomdai részvény-társulat.