Fővárosi Lapok 1879. július (149-175. szám)
1879-07-27 / 172. szám
Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 43. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre ...........................8 írt. Negyedévre 4 „ Megjelentik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. Vasárnap, 1879. julius 27. 172. szám Tizenhatodik évfolyam. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. A hírnök, Hírnök járja a hazát be, Hős kezében lobogó, Több évezred nyomja vállát, De ő hordja, mint a pálmát, Fürte olyan, mint a hó. Fürge paripája villám, Pajzsán a hon címere, Sarkantyúja mint a csillag, Takarója csillagosabb, Melyet harcmező’n nyere. Bekopog a palotákba: »Talpra ! paloták ura ! Talpra nép!, hol egy magyar van, Fent a földön, lent a sírban: Árpád lép e földre ma. Bánok ! vajdák ! jókor érünk Látni föltámadt vezérünk, A legelső daliát, A ki vért önt a kehelybe, És a pajzs fölé emelve Várja ércszobrán fiát. Jászok ! kunok! keljetek fel, Pattanj lóra, hajdú, vend ! Alabárddal, kelevézzel Bérceid közt lóra, székely ! Nagy nap ez, rád nézve szent.« Kárpátoktól Adriáig Hangzik a hírnök szava, S Tiszán innen és Tiszán túl, Mint a tengerár megindul A magyar nemzet java. A hegy int a hegytetőnek : Mutass fris zöld homlokot! És a felleg int a napnak: Mit borongjak, mit ragyogjak ? Ő jobban tündöklik ott. Tükre a nép örömének, Árpádoknak tükre ő! Hont, nevünket, mind a mink van Föny egünkben, napjainkban Ő szerezte, a dicső ! »Mennék — mond egy hős — de lábam Elveszitém a csatában.« S szól a hirnek: »Ülj ide!« S felragadta őt magával S vitte a népáron által És a hír szállt elibe. így az országot bejárták És az ország talpra állt, S ment robajjal Pusztaszernek, Hol ma újra hont szereznek, — És a hajnal vele szállt. És bevégezvén a hirnök Mit Hadúr reá biza, Mond: »Adj uj évezredet még! Hadd nőjjön rajta dicsőség; Méltó rá e szép haza.« Még imádja a hadistent, Os oltára füstöl ott, Szentnek tartja a borostyánt, S eltaszítva a gaz ármányt Még imádja a napot. Villogtassad azt a kardot Mely szerezte e hazát, Hadd lássák mely isten óvta A magyart évezred óta, — Lássanak villámin át.« Hiador. -----=*›©‹**=•---- (Elbeszélés a szédelgő időkből.) Irta Margitay Dezső. (Folytatás.) Katinka hallgat s a tükörbe néz. Fejékét igazgatja. Azt nem tudja senki, hogy a tükörből a doktor úrra is lehet látni. De mégis tudja talán valaki, nem Vér ő nagysága, aki épen háttal áll a tükör felé, hanem egy más, aki most olyan szép, férfias büszkeséggel emeli föl a fejét, kihasztalanul ágaskodik ő nagysága és hasztalanul köszörüli a torkát minden harmadik szó után) egy fejjel magasabb vagy méltóságosabb a tanácsos urnál, s bár tiszteletteljesen hallgat, úgy látszik, mintha kihallgatást adna ennek az öreg urnak és jóakaratú kegyességgel leereszkednék hozzá. Katinka vagy három percig néz a tükörbe, aztán, mikor a doktor ur rátekint, könnyed pirulással hajol le a kezében tartottfényképalbumra. A tanácsos ur hosszasabban beszélget a doktorral s úgy találja, hogy értelmes ember, ki nagyon ügyesen tudja magát kifejezni s hogy a jövője van. A beszélgetés alatt hozzájuk közeledik Lenóra és az ő szende modorában kérdést intéz Jakabayhoz. Mielőtt azonban ez felelhetne, ő nagysága kegyeskedik megmozgatni a hegyesre fent bajuszát, ami nála mosolygást jelent és válaszolni a feltett kérdésre. A nagyságos asszony ezt nyomban észre veszi, köhécsel és mondja: — Vér! nagyon örülök, hogy ilyen jó kedélyben láthatlak! — A nagyságos asszony mindig igen jókedélyűnek látja a nagyságos urat, ha az véletlenségből valami nőhöz szól. A nagyságos úr pedig ilyenkor mindig életpárjára szokott pillantani, s megjegyzi : — Kincsem, azt vélném, csalódok Később a tanácsosnő kijelenti, hogy ő szeretne kikocsizni. Jakabay rögtön fölajánlja kocsiját. Az ajánlatot kegyesen elfogadják s az elegáns fogat előáll; a négy nő beszáll a kocsiba, a két férfi pedig gyalogszerrel indul sétálni. Útközben megjegyzi ő nagysága, hogy a doktor fogata igazán csinos s mi fő, kényelmes, épen mintha családos emberé volna. Jakabaynak, fájdalom, nincs családja. Ritkán éri az a szerencse, hogy nők vegyék igénybe kocsiját. Csupán a maga kényelme végett tartja. Szép és kényelmes fogat, hanem itt a fővárosban kissé költséges a fogattartás; ő nagysága nem tart, pedig hébehóba a nők eléggé zsörtölősködnek miatta. Jakabay végtelen szerencsésnek tartaná magát, ha ő méltóságaik kegyeskednénk rendelkezni az ő fogatával. Minden időben szolgálatukra áll, csak parancsolniok kell, ép úgy, mintha a sajátjuk volna. Vér a bajusza mozgatásával tudomásul veszi az ajánlatot, egyelőre visszautasítja, addig t. i., míg a nők nem nyilatkoznak e kérdésben, mert a nőknek, tudvalevőleg, sokszor saját véleményök és fölfogásuk van. Később még egy másik szívességet is tesz Jakabay, ő nagyságának. Útközben valami tolakodó iparos, szobafestő vagy kárpitos, egy számlácskát mutat be neki. Pár száz forint mindössze is. Vagy tízszer volt már értte ő nagyságánál, de mindig azzal utasíták el, hogy nincs benn. (A tanácsos úrról az a hír a fővárosban, hogy bár dúsgazdag, nagy ellenszenvvel van minden fizetés ellen, mit neki kellene teljesítenie.) — Hm, kedves barátom, — nagyon rosszkor! nagyon rosszkor jött. Jöjjön lakásomra. Én nem szoktam magammal pénzt hordani, különösen ily nagy összeget. Az iparos nem tágít. — De mikor mondom, hogy nincs nálam, jöjjön lakásomra. — Már tízszer voltam, instálom. Jakabay kikéri magának a szerencsét, hogy az iparos számláját kiegyenlíthesse. Majd alkalmilag átveszi a pénzt ő nagyságától. A feszes férfiú ismét megmozgatja bajuszát s mikor este odahaza Katinka eltávozik, azt kérdi kedves élete párjától: — Kincsem, — mit gondolsz erről a doktor Jakabayról? — Igen elegáns ember, Vér, gyönyörű fogata van, csupa élvezet benne kocsizni. — Fölajánlotta, kincsem, fölajánlotta egyszermindenkorra. — S te mit válaszoltál neki, Vér ? — Elutasítottam, kincsem. — Nagyon rosszul tetted. Én el fogom fogadni, ha szóba hozza. Pedig tudom, hogy a milyen elegáns, előzékeny ember, előhozza még holnap, mert meghívtam délutánra csevegni. A nagyságos úr megengedi, hogy ennek a fiatalnak nagy jövője van s ha befolyásos rokonsága van, a mai világban sokra viheti, mert egyszerre meg tudja nyerni az embert. Az asszonyság más véleményben van. Kell is annak rokonság, pártfogás! Pártfogolja az magamagát. Nibelkaynak sem volt nagy rokonsága s azért mégis mi lett belőle. Jakabay még a mellé jómódúnak látszik, nem fog rimánkodni neje szüleinek, hogy nagy hozományt adjanak a lányukkal s ma amint a kocsiból leemelte Katinkát. .. No, majd meglátjuk! És nem kell várniok három napot sem, hamarább is meglátszik, hogy a doktor csakugyan gyors előmenetelre született. Talán ép az ő kedvéért csődbe jutott a dúsgazdag Eisenkrausz, akinek négy üzlete van a fővárosban s tizenhat háza s jó olcsó pénzen összevásárolt uradalmai az ország különböző részeiben. Ez aztán konc. A perügyelőnek is meglesz blőle a maga évi tízezer forint jövedelme, meg a tömeggondnoknak is. Az ügyvéd urak rendszeres ostromot intéznek a tekintetes törvényszék ellen s a biró urak magastetejü kalapok sortűzének vannak kitéve; az írnokok pártfogói arccal fogadják a tisztelgőket és kezet szorítnak jobbra-balra. Hogy aztán mért dugják kezeket minden kézszorítás után zsebekbe, az az ő gondjuk! Nibelkay fütyörészve szalad föl a törvényszék lépcsőzetén. Nem dolgozószobájába megy, ott egy szakasz rendőrrel tudna csak utat nyitni magának a fényes kalapbarikádon keresztül, hanem szalad egyenesen a tanácsterembe. Birótársai közül sokan szabadságon vannak, az elnök is tegnap utazott el, most végzi a teendőit. Hirtelen elküld Péterért meg Pálért, aztán bezáratja a tanácsterem ajtaját s egy óra múlva a lépcsők előszobrai, a bírói előszobák kargatidjai, méltatlankodva szélednek el a szélrózsa minden irányában, hirdetve, hogy az mégis csak rettenetes, égrekiáltó pajtáskodás, mit a törvényszék tanúsított, mikor az Eisenkrausz csődben Jakobayt nevezte ki pözügyelőnek és tömeggondnoknak egy személyben. Ki ez az ember ? Honnan csöppent az az ügyvédi karba ? Perügyelő és tömeggondnok egy személyben ! Ki látta őt ? Hol állt ? Kinek csókolt kezet ? Senki sem látta. Égre kiáltó dolog. Nibelkay pedig ebéd után sietett kihörpinteni fekete kávéját s még rendes csibukját sem szívta ki egészen, hanem szaladt Jakabayhoz, gratulálni a fényes fogáshoz. — Barátom! kedves egésségedre váljék az a húszezer forint évi jövedelem, a melyet én most juttattam neked! Az a kis német bárónő nagyon kedves. Jakabay mosolyog, szives barátsággal kezet szőritő nagyságával s kiadja a rendeletet Pihák urnak a teendőik iránt. — Kedves Pihák, ön ügyes ember. Meg fog tenni mindent, a mi szükséges; én majd aláírom, amint alá kell írni. Pihák alig áll a lábán a csodálkozástól. (Folyt. köv.)