Fővárosi Lapok 1879. szeptember (201-224. szám)

1879-09-21 / 217. szám

Vasárnap, 1879. szeptember 21 217. szám Tizenhatodik évfolyam, Szerkesztői iroda, Budapest, Lipót­ utca 43. ,sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre . . .... 8 hrt. Negyedévre........................... „ Megjelenik az ünnep utáni napokat kivé­v mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések raintugy mint előfizetések (Budapest, barátok­ tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. 1. Föld alá, múlt é’s halottak ! Élet nem nyújt béke-csöndet! Bedőlt sírok márványából Csarnok épül uj örömnek. Húz szakadjon, kedv csapongjon, Szerelemre szív gyuladjon, Tánc hevében ifjú és lány Szivet vegyen, szívet adjon ! Hol Margit szűz tiszta hamvát Kolostornak rejti romja, Most arany fürdőtetőzet A napsugárt csókra vonja. S tátongó romok sebébe Rak dalos madárka fészkel. Bálteremben csengő-bongó Hegedühúr táncra késztet. Lányok, ifjak hajladoznak, Mint a fák szellő zenéjén, S mint virágok forgószélben, Úgy röpülnek a bál élén. Egy ifjú, a leghalványabb, Karja közt legégőbb lányka. Ah, csak tánc tüzel szemében, Nem a szerelemnek lángja ! Az ablakon messze látszik A két árnyék egybefűzve. Künn az éjben félénk árnyak Szállnak nesztelen a fűre. Oly átlátszók, mint a holdfény, Csak a tűz sötét szemekben, A kihalló hegedűszón Körbe lép mind, táncra röppen. Testvérei szűz Margitnak, Kiknek sír nem ad nyugalmat, Kik szerelem nélkül éltek És szerelem nélkül haltak. II. Húr szakadjon, kedv csapongjon, Szerelemre szív gyuladjon, Tánc hevében ifjú és lány Szivet vegyen, szivet adjon ! Szembe szem és arc az arcon, És az ajk egymást keresve ... A leány még lánggal égőbb, De az ifjú szinevesztve. »Lányka, add e gyönge jázmint, Melyet lankaszt égő kebled, Add e jázmint emlékéül Hervadatlan szerelmednek !« ...Ah, ha kétkedsz, ám fogadd el, — Még­se, még­se, megbocsásson, Úgy nyujtá, — nem is tudom, ki ? — Hisz nem is az én virágom !. . Mily halvány ön! arca mégis Éget engem .. keze reszket ! »Arcom halvány, piros szívem, Mond az ifjú, — én szeretlek ! S meg nem váltasz egy virággal E halálos kétkedésből ? Csak pillantásod ha rám száll, Vagy máson vész , éltet és öl. Én szeretlek! s nézd, örökké így tartalak átövezve; Hagyj el engem, és ölelj mást, S lábaidnál esem össze !« Felsikolt a lány, fájdalmán A kegyetlen ölelésnek; De galambkacajjal így szól: Ah, bocsásson ! ide néznek .. Önt szédíti a keringő — Ily lázzal tovább nem jó itt. Nagy a hőség a teremben, Künn a hűvös és kigyógyít. És lefejti róla karját, S fűzi uj táncos karába. Mint felhő, merül sötéten Az ifjú az éjszakába. III. Csöndes álmot, boldog élők ! Most a szellemóra kondul. Bánat- és gyászszinü hajnal Dereng búsan a siron túl. Szárnyal a hold éjmadárként, Átrezgi a romok árnyát, Reszketnek az ódon ívek, Kripták keblöket kitárják. A por és rom régi templom Sirlakókkal élénkül meg. Rég elhamvadt szívű lányok Bálterembe ide gyűlnek. Ki vagy itt, holtak tanyáján, Szellemek kisértetéül ? Vissza, lányok ! itt egy élő ! Vissza, vissza nyughelyétül! Egy apáca arca lobban, Hozzá lép, bár félelemmel: »Alszol, ifjú ? édes ifjú! Ah, szegénynek szíve nem ver!« Mond a másik : »Lányszememmel Mást imánál nem olvastam, Csillagot fátylon át néztem, — Hadd nézek szemedbe mostan !« Harmadik szól: »Ifjú éltem’ Áttérdeltem az oltárnál. Zsibbadt lábam meggyógyulna, Ha velem egy táncot járnál !« Negyedik szól : »Érző szívem Sohsem égett, — s csak elhamvadt! Oh, ha szíved nem hideg kő, Hagyd, hogy nála fellobbanjak !« Majd fejdelmi büszke árny jő, Szótlan ajkán legtöbb bánat. Kebléről fehér jázminok Kábitó illatja árad. Mély sóhajjal hajlik hozzá, S a virág az ifjú keblén ... S újra elfordul remegve, Arcát fátylával befedvén. Ám a bűvös illat által Éled a holt s megragadja : »Hát szeretsz! szived szivemtől Balzsamát meg nem tagadja ! Sápadt ajkad, mig piros volt, Tánc között ezt mért titkolta?« ,„Soha, ifjú ! hisz virrasztva Várok rád sok száz év óta.­“ »Mért tagadtad meg e jázmint, Míg halt kebled lángban égé?« ,„Nem tagadtam ! csak szerelmed’ Féltem, hogy megosszam véle.­“ »És mig jégkarod meleg volt, Mért hogy másra fontad rólam?« ,„Oh ne hidd ! bár sírzártáig Az éjt karod közt táncoltam !“‘ »Tánczva hát! az ajk az ajkon Csókot vegyen, csókot adjon! Vesd föl fátylad ! tűzajaktól Hóarcon jázmin fakadjon !« „,Oh n° kívánd szeretődtől! Hold ige­z s rut éji rémek. Mért szemednek arcom, a ki Szívemet tudod tiédnek ? Ölelj forrón, lejts biveddel Szilaj kedvvel ez éjfélben. Te ha szívet nem találsz fönn, Mi szerelmet a sírmélyben. Ha szívnek nincs földön üdve, Sírban nem lelnek nyugalmat: Kik szerelem nélkül éltek, És szerelem nélkül haltak !!1. IV. A kakas szól­ó zene némul, Álom oszlik, mindenütt csend. A hajó a bálozóknak Türelmetlenkedve füttyent. Föld alá, múlt és halottak ! Ébredj, ifjú, hagyd az álmot! Látományok ábrándképűt Beteg szívvel mit táplálod ? .. Most kiséri kék Dunához Karján a lányt uj lovagja, Ki egy jázmint hord kevélyen ... Vig zajuk’ az ifjú hallja. Néz mezőn. »Eb, — fuss a széllel! Veled is csak többen vannak, Kik szerelem nélkül élnek És szerelem nélkül halnak !« (Világos, 1879.) Bartók Lajos: Gróf Hadik glacé-kertyüi. (Történelmi tény.) Közli Marcziányi György. A múlt századbeli osztrák hadsereg, különösen pedig a hétéves háború egyik legkiválóbb alakja futaki gróf Hadik Ferenc huszárezredes, később lovassági tábornok és egy cs. k. huszárezred tulajdo­nosa, ki Mária Terézia császár-királynő egyik kedvelt lovagja volt. Bánátsági ősi birtokán a múlt század első ne­gyedében született és a kolozsvári lyceumon kezdte meg első tanulmányait. Az akkori zajos, háborús időkben ő is követte sok pajtása példáját, és már tizenöt éves korában annyira megsokalta a tantermek porát és a »Cornelius Nepos« tanulmányozását, hogy karddal cserélte fel az iskolakönyveket s egy akkor­tájt Kolozsvártt toborzó önkénytes székely huszár­ezredbe állt be mint kadét. Első tűzpróbáját a törö­kök ellen, a savoyai Jenő herceg alatti hadjáratokban, állta ki. Pár év múlva kapitány lett, a hubertsburgi békekötés alkalmával pedig már ezredesi rangban találjuk. Ő volt az, kit ez, Ausztriára nézve szerfölött hátrányos békekötés után mint különfutárt küldtek a Szilézia átengendéséről szóló hírrel Hubertsburgból a bécsi udvarhoz. Mária Terézia Szilézia elvesztését soha sem tudta elfelejteni és utolsó óráiban is visszaemlékezett e tartomány elszakítására, e szavakban adva kifeje­zést fájdalmának: »Mint jó keresztyén, utolsó per­ceimben mindenkinek tiszta szívvel megbocsátok, ki ellenem ez életben vétkezett, csak annak nem, ki tő­lem az én szép Sziléziámat elrabolta.« Hadik grófot, ki e szerencsétlenségnek első hirmondója volt Bécsben, azóta »Hreb postásá«-nak nevezték az udvarnál. Tetőtől talpig magyar huszár volt, a szó legtel­jesebb értelmében: bátor és lovagias, ügyes és csinos külsejű. Szerette királynője, szerették huszárjai és mindenki, ki közeleb­bről ismerte; csak a poroszok nem, noha ők is ismerték közelebbről. Minden vakmerő kalandnak és huszárbravour­­nak szenvedélyes barátja, a kollini csata után,­ mely­ben három porosz négyszöget szétugrasztott és legá­zolt, parancsot kapott, a porosz sereget követő hadi- és élelmiszer-szállítmányokat az ellenséges hadsereg­től elvágni és a köztök való összeköttetést megszakí­tani. E végett egy nagyobb portyázó lovas­ csapattal átcsapott porosz Sziléziába, mely alkalommal, Bo­roszló közeléig küldvén kisebb huszár-őrjáratokat, ama körülményről sikerült tudomást szereznie, hogy az egész porosz hadsereg Cseh- és Szászországban összpontosulván, Olmütz és Prága felé tart s ennek következtében Poroszországban a csekélyszámú, nagyobbrészt hadastyánokból álló várőrségeken kívül nincs haderő, mely neki útját állhatná. E hírre az a vakmerő gondolata támadt, hogy a porosz hadsereg háta mögött Szilézián át Berlin ellen egy »coup de­­­m­a­­­n«-t intéz. Szándékában volt, hogy az ott levő királyi család tagjait hadi fogságba ejti, a kincstárt lefoglalja, hadi sarcot vet a lakosságra és azután ugyanazon az utón ismét visszatér az osztrák hadse­reg zöméhez. E vakmerő tervet titokban tartotta és csak a hadosztályánál levő három törzstiszttel közölte. Más­nap rögtön hozzáfogott kiviteléhez. Egy porosz-szi­léziai vár ütegeinek lőtávolságán belől átkelvén az Elba vizén, kardcsapás nélkül érte el felső Szilézia termékeny lapályait, az akkori hadi szokás szerint az útjába eső kastélyokat, falvakat és majorokat nagy körben pusztítva és leégetve. De az »öreg Fritz«-ben jóval több hadvezéri óvatosság lakozott; rókaravaszsággal párosult nagy szelleme és stratégiai lángesze sokkal magasabb fokon állottak, semhogy bármiféle, saját hadseregének háta mögött végbemenő, még oly jelentéktelennek látszó ellenséges mozdulatot is figyelem nélkül ha­gyott volna. Lehet az is, hogy a Hadik ezredes kém­jei és előreküldött kémcsapatai hibás tudomást sze­reztek maguknak az esetleg szembe szállható ellen­ség erejéről és fegyverneméről. Szóval egy szép őszi nap délelőtti óráiban, midőn a magyar ezredes már Göszlitz felé nyomult elő, azzal a nem várt jelentéssel vágtatott a főparacsnok elé az elővéd egyik tisztje, hogy az előcsapat élét képező lovas, gyors előnyomu­lásban levő, túlnyomó porosz lovasságra és tüzér­ségre bukkant. Hadik rögtön behúzta az ellenséggel már csete­patéba bocsátkozott elővédjét s két huszár­ezred három »chevaux-legers« századból és egy lovas­ *) E csata arról nevezetes, hogy az öreg Daun tá­bornagynak itt volt legelőször szerencséje — mint emlék­irataiban maga megjegyzi — II. Frigyest hátulról is megnézhetni.

Next