Fővárosi Lapok 1879. november (252-276. szám)

1879-11-09 / 258. szám

franciául írta s a német kiadás számára most fordí­tani kellett. Természetes, hogy nem e lipcsei gyűjte­mény, hanem a közvetlen forrás használatával volna eszközlendő a magyarítás ; de annyiban a német ki­adás is jó szolgálatot tehet, hogy az egyes cikkek és közlések nyomára vezet. A­llogeard-ról, hiteles forrásból, azt a hírt kap­tuk, hogy ő már júniusban megkapta a hazatérhetési engedélyt, de vonakodik visszamenni mindaddig, míg többi elvtársai is mind otthon nem lesznek. Meglehet azonban, hogy tavaszszal már haza megy. A tél egy részét Kolozsvárit fogja tölteni, gróf Teleki Miksá­­nénál fog lakni s — felszólítás következtében — tar­tani fog nyilvános irodalmi előadásokat s egyszers­mind ad magán leckéket is. A mi az ő commune alatti vétkét illeti, fegyvert ő soha sem fogott, hanem a Pynt Felix hires lapjánál volt egyik főmunkatárs. * Huber Jenő és Aggházy Károly holnapi hangversenyében (hétfőn fél nyolckor a zenekedvelők termében) a műsorozat ez lesz: Goldmark keleti stílű »suit«-je, előadják zongorán és hegedűn ketten; Cho­pin »concert«-je (románc és finale) zongorázza Agg­­házy; Goldmark »concert«-je, (andante és allegro) előadja Huber; Aggházy két dala: »Ich will’s dir nimmer sagen« és »Magyar románc«, énekli Malec­­kyné asszony; Massenet »Impromptu«-je és Raff »cap­­rice«-a, előadja Aggházy ; Vieuxtemps »rondino«-ja és »Souvenir de Beauchamps«-ja; hegedűn játsza Huber; két eredeti népdal Huber Jenőtől: »Ereszke­dik le a felhő« s »Be sok csillag ragyog«, énekli Maleckyné asszony; Huber Károlytól »magyar nóták« s a két fiatal művésztől »Pusztai hangok«, előadják ketten. A műsor érdekes, változatos s nem kétkedünk, hogy a főváros zenekedvelő közönségének érdekeltsé­gét nem szükséges különösebben ébresztgetni e két kiváló tehetség iránt, kik már oly ifjú korban kivív­ták a »művész« nevet Párisban is, a műizlés világ­városában. * Hangverseny. A redoute kis termében ked­den lesz Marsick M. párisi hegedűművész hangver­senye. Játszani fogja a C-moll szonátát Beethoventől, adagiót és rondót Vieuxtemptól, egy saját szerze­ményű ábrándot és Sarasate cigánydalait. A hang­versenyben közreműködik Joanovits M­­urhölgy, ki Handeltől és Riedeltől énekel dalokat. Jegyek a Rózsavölgyi és társa műkereskedésében kaphatók. * Loisset Emilia kisasszony jutalomjátéka volt tegnap a Renz-cirkusban. A közönség kedvence lé­vén, úgy is mint elegáns jelenség, úgy is mint kitűnő iskolalovaglónő, természetes, hogy tapssal, virággal igen kitüntették. Annak valótlansága, hogy ő maga volna a Reuss hercegné, (a­mint egy lap terjeszté hírét,) nem pedig nővére, most már teljesen kiderült az elhunyt anyjáról kiadott gyászlapból. Nem egy könnyelmű férj adósságait ment ő fizetni Párisba, hanem édes­anyját temetni. * A „Vízkereszt“ sárga harisnyája. Lapunk egyik barátjától kaptuk a következő sorokat: »Tisz­telt szerkesztő úr! Velem együtt sokan mulattak a Shakspeare »Vizkereszt«-je sikerült előadásán a nemzeti szinházban s a következő apróság talán szá­mot tarthat némi érdekességre. Ugyanis föltűnt ne­kem, hogy a boldogtalan Malvogliót a pajzán szoba­leány s a vig cimborák azzal teszik még nevetségesebbé a grófnő előtt, hogy sárga harisnyát huzatnak föl vele. Hiszen a sárga harisnya nemcsak nem ízléste­len viselet, hanem inkább szépnek mondható s hajdan nagyon divatos is volt. Ebben tehát — gondolom — valami célzásnak kell lenni az akkori viszonyokra. Átlapoztam több Shakspeare- kommentátort, de hiába ; végre azonban mégis megtaláltam, a­mit ke­restem. N­ares Robert straffordi esperesnek 1825-ben megjelent Glossariumában tudniillik föl van jegyezve, hogy a sárga harisnya Angliában sokáig uralkodó divat volt, de a divat szeszélye már akkor is hatalmas volt s a sárga harisnyát hirtelen annyira megvetet­ték, hogy a ki jóízlésű embernek akart tekintetni, fel nem ölthette; csupán a Krisztusról nevezett árvaház tagjai voltak kénytelenek, az alapító végrendelete kö­vetkeztében, sárga harisnyát viselni s e körülmény, természetesen, még inkább nevetségessé tette, ha más­valaki is így öltözve jelent meg. Így tehát érthető, mert öltözteti Shakspeare sárga harisnyába Malvog­liót, mikor nevetségessé akarja tenni. Megjegyzem még, hogy, mint H. I. tudós hazánkfia, ki hosszab­ban lakott Londonban, velem közlé, az említett me­nedékház tagjai mai nap is viselik a »sárga harisnyát«. * A drámakirály bizottságról a »Magyaror­szág« tegnapi tárcája azt a vádat emeli, hogy néha olvasatlanul fogadnak el drámát ismert nevű írótól, néha meg olvasatlanul lökik vissza annak a művét, a­ki hírnévre még nem tett szert. Szerencsére, a szín­házi dramaturg levéltárában elejétől fogva máig meg­vannak mindazok a vélemények, melyeket a bírálók a benyújtott darabokról benyújtottak s azokból min­denki, a­kit az ügy érdekel, meggyőződhetik arról, hogy a bizottságnál minden darabot elolvas annyi bí­­ráló, a­mennyi az ügyrendszabály szerint köteles. Ha oly selejtes a darab, hogy három bíráló nem tartja érdemesnek a felolvasásra vagy tárgyalásra, akkor azt a negyedik tagnak — a rendszabály szerint — nem kell elküldeni. Ez az egy tehát nem olvassa el. De mihelyt figyelemre méltatnak egy művet, elol­vassa mind a négy tag, valamint az elnöklő drama­turg is. A mély légből kapott állítás a »Magyaror­szág« e semmivel nem bizonyítható gyanúsítása, és annyira nélkülözik az igazságot ama sorai is, melyeket a bizottság egyes tagjaira mond. Vadnai Károly ellen az a kifogása, hogy ez a Horváth Miklós »Régi urak« című drámáját az előadás előtt »fűnek fának« di­csérte, mint oly művet, melynél tíz év óta nem írtak jobbat. Ezt az illető bíráló soha sem tette. A Toldy István »Jó hazafiak« című vígjátékáról írta az elő­adás után azt, hogy hazai társadalmi viszonyainkból merített szatirikus vígjáték értékesebb az utóbbi év­tizedben nem került színre. A »Régi urak«-ról a bi­zottság körében s előadás után a lapban csupán azt az egyet emelte ki, hogy a drámai forma érzékével, ömlengés nélkül van írva, a­mi előnyösen különböz­teti meg a legtöbb kezdőtől, kik rendesen fölöslege­sen szaporítják a szót. S e véleményéért most is, mint akkor, helyt áll. A­mit a tárcaíró Tóth Kálmánról mond, hogy t. i. gyöngélkedése miatt nem töltheti be állását, nem igen kíméletes dolog. Addig, mig ő betegeskedik, Paulay volt szives elvállalni a birálás tisztét helyette s igy az ő múló betegsége az ügyme­netben nem okoz akadályt. Hogy Szigeti József ner­­vózus bíráló volna, kivel az írók nem is beszélhetnek, nem tapasztaltuk. Sőt inkább az esik meg rajta, hogy olykor joviálisan adja elő praktikus nézeteit. Azt sem vettük észre, hogy Feleki nem kötne ismeretséget (kényelmessége miatt) a benyújtott darabokkal. Egyébiránt igen másodrendű kérdés előttünk az, hogy a drámabíráló bizottság kikből álljon vagy ne álljon. Ha az igazgatóság e tisztre szerezhet buzgóbb hozzáértőbb egyéneket, jól teszi, ha a régibbek he­lyett azokat alkalmazza. Sőt nem is ártana néha lé­­nyeges­ ok nélkül is fölfrisíteni a bíráló bizottság sze­mélyzetét, mert a ki régen működik benne, bizony bele­fáradhatott a sok gyarló darab olvasásába s az sem lenne csoda, ha egyik-másik teljesen elfásulna e há­látlan s gyakori hercehurcával járó foglalkozásban. A fődolog az, a­mit védünk, t. i., a drámabirálás rend­jének mai szervezete, melyet jónak, irodalmi vi­szonyainkkal szemben megfelelőnek s a színházra nézve célszerűnek tartunk, még pedig hosszú tapasztalásból. A most fölmerült és személyek ellen irányzott vádak mérlegelését illetőleg, a közönségnek talán nem lesz fölösleges tudni, hogy azok a Robin (Ábrányi Emil úr) tollából eredtek. * A mi cigányainkról mindig dicséretes dol­gokat olvasunk a külföldi lapokban s a mire eddig Bécsben példa nem volt: előkelő vendéglőkben is játszanak már. Darázs Miska például a fényes »Arany bárány« arisztokratikus ebédlő-termeiben zengeti hege­dűjét. Ez a szokás maholnap olyan szükséges járuléka lesz a vacsorának Bécsben, mint nálunk. Az »Angol királyné«, »Vadászkürt«, »Hungária«, »Európa« foga­dók el nem lehetnek már e derék muzsikusok nélkül, ámbátor némileg barbár szokás zeneszó mellett ét­kezni. »Milyen boldog a zenész!« —- mondá egyszer valamely idetévedt angol utas, mikor a fülébe zúgat­­ták a legszebb nótákat, — mert az muzsikaszó nél­kül vacsorálhat.« A kovászos uborka, otthon sült kenyér, paprika, káposzta, gulyásos, pörkölt, kocsonya állandó helyet foglaltak a bécsi étlap rovataiban, — természetes, hogy el nem maradhatott mellőlök a cigány sem, a mely hódításunk ellen különben csak egy bécsi lap, a »Deutsche Zeitung« tartotta szüksé­gesnek komolyan óvást tenni. De mit jelent ez a sok magyar siker Bécsben, szemben azzal, melyet — itthon jut elégtételünk konstatálni. Már a »Frohner«­­ban is járja a magyar nóta! Ez nagy vívmány! Mert olyan német fészek nem akad több nagy Budapesten, mint ez a vendégfogadó. Ez a német színészek, cirkus­­beli karómászók, helybeli zsurnaliszták — s koron­­kint a német delegátusok, bécsi újságírók, bécsi mű­vész-vendégek főhadi­szállása, melyben nemcsak a német szó az uralkodó, de ahol néha ugyancsak össze­­barbároznak bennünket. Ha a vaspályáról azt mon­dottuk, hogy ez az a hosszú német országút, mely végig húzódik a hazán, erről a hotelről is bátran elmond­hatjuk, hogy német »ableger«. Mi s­em bizonyítja ezt erősebben, mint az, hogy mikor a soros cigány tányért ereszt ott az asztaloknál, nem is így mondja, hogy »kérem!«, hanem »ik bitte!« Jól tudja, hogy, egy sarokasztal kivételével, meg nem értenék. így tértünk rá, egy kis kerülőn, arra, amiről voltakép szólani aka­runk. Az arany világnak vége van, öreg magyar és urfi, legalább a fővárosban, nem igen muzsikáltatja már magát. Kijózanult, gyakorlativá lett ő is. Nagyon nekimelegedett, ha egy forintot hullat a tányérba. A százas nem röpül, mint hajdan, de a cigány sem gyújt rá vele, mint egyik híres őse cselekedte. Tehát »haladtunk«. Már most csak arról van szó: civilizált formáját adni a dolognak. A vendég szívesen letesz az ajtónál 30—50 krajcárt, csak aztán evés-ivás köz­­ben ne dugják oda az orra alá a tányért, így legalább minden belépő fizet, a­mivel nyer a zenész s mi sem vagyunk kénytelenek a barna legény ábrándosan esdő fekete szemébe tekinteni. S van is valami lealázó a művészre nézve — mert mind egy szálig művészek ők — ebben a kéregetésben. Rác Pali például ugyanazzal a kézzel, melylyel szivünkre ható dalt húzott el, oda tartja elénk a tányért s ha büszke magatartással megy is el valamely »später« úrtól, mégis csak szégyenke­zik, hogy az ő aranyoznivaló ujjait még csak meg sem pirulázzák. Hogy már tollunk hegyére szedtük Pali bácsit, még a fölött is kifej­ezzük hibáztatásunkat, hogy a napokban lobogó ingujjban, hő gatyaszárban hegedűit kis csapatja élén az »Ilka« első fölvonásá­nak a végén. Ezzel csak igazat ad annak a sok idegen művésznek, ki régi német almanachokból szedvén is­mereteit és benyomásait a »pusta«-ról s »canassai«­­ról, idealizált drótos­ tótokat rajzol a német közönség számára. A cigány, ha magyarosan öltözködik is, de soha sem parasztosan. Ha már le akar tenni egy »ere­detiségről«, tegyen le inkább a tányérozásról. Előre hát, Pali bácsi! * Aquarium górcsövön át lesz látható holnap­tól kezdve a redoute termében, Dr. Klug Kandid mutogatja. Mindenesetre érdekes lesz nagyító csövön bepillantani a víz-világ amaz állatainak életébe, melyek a szabad szem számára úgyszólván nem léteznek. * A jubileum árnyéka. Lauka Gusztávnak fel­kutatták most a keresztlevelét is, mely szerint ő 1818- ben született s e szerint hatvanegy éves. Sőt egy tár­cairó legénykori adomáiból is fölelevenít egy-két tré­fát. Az egyik igy hangzik: Hideg télben megy haza s csönget a kapun. A házmester megismeri a csönge­tést s azt mondja neki: »Sohase dörömböljön úgy az ur, nem bocsátom be egy húszason alól«.» Jól van hát megkapja«. »Dugja be a kapu alatt«. Ő bedugja, de a kapu nyílásakor megfogja a kapust, kitaszítja a járdára, becsukja a kaput, s ő kiált ki: »Na most már maga dugja be nekem a húszast«. S be kellett dugnia. * Uj könyvek. Pulszky Ferenc nagy érdekű emlékirataiból »Életem és korom« címmel megjelent az első kötet, mely a forradalom előtti kort öleli fel és a bevezetésen kívül a következő tiz fejezetre osz­lik: Gyermekkor, iskolai évek, Olaszországi út(1833), Jurátusi korom (1834—1835), Sáros vármegye és a külföld. (1835—1836). Megyei élet. Követválasztás. (1837—1839). Országgyűlés. (1838—1840). A bün­tető-törvénykönyv javaslatszerkesztése. (1840—1843). Az 1843—4­ki országgyűlés. Udvarlás és házasság. Házi élet s a forradalom előjelei. (1846—1847). A terjedelmes kötet Ráth Mór kiadásában, szép kiállí­tással jelent meg, ára 2 ft 80 kr. Ifj. Nagel Ottó kiadásában megjelent: »Barna Arthur«, regény két kötetben, irta Beksics Gusztáv. E regény a Verne nyomdokain haladva, természettudományi nagy problé­mákkal, egyúttal pedig a szocializmussal foglalkozik; hőse tengert fedez fel a Szahara alatt, aranyvulkánt gyújt föl, diadalra segíti a szocializmust, de aztán mégis csak helyre áll a régi társadalmi rend. A két kötet ára 2 ft 60 kr., kötve 3 ft. Ugyanott jelent meg: »Czinczyék és Czinczárék«, víg elbeszélés egerekről, irta Szokoly Viktor, ára 1 ft; továbbá »A Maugars fiú«, regény, irta André Theuriet, fordította Nyitray József, ára 1 ft 20 kr. »A bánat dalaiból« címmel Vészi József egy füzet költeményt adott ki. Előszavá­ban arra készít elő, hogy versei világfájdalmasak s csakugyan búbánatosak is mind, de a nélkül hogy akár az a mély szenvedély, akár az a nagy erő nyilat­koznék bennök, mely a világfájdalmas költészetet az olvasóra nézve élvezhetővé teszi. Akad itt-ott egy sikerültebb vers is a füzetben, legtöbbje azonban nem emelkedik a napi verstermelés színvonala fölé. Ára 1­ft. * A saison. Egy izraelita szivarboltos folyamo­dott e napokban a pénzügyminisztériumhoz, lottó­­gyűjtési engedélyért. Kérvényében erősen sürgette ügye hová hamarabb való elintézését, mert szeretné úgymond, ha még a most folyó »lutri-saisonban« kezdhetne működni. A derék polgár azt is megírta, hogy mit ért ő »lutri-saison« alatt. A »lutri-saison« szerinte a­t­tél, mikor az emberek sokat alusznak s e szerint sok számot álmodnak, a­miket aztán berak­nak a lutriba. * A gazdasszony-egylet választmányi ülésén, melyet közelebb Damjanich Jánosné úrhölgy elnök­lete alatt tartottak, bejelenték, hogy a persely­gyűjtés ez évben 3747 ft 80 krral gyarapíta a pénztárt. Pisztory Jakabné asszony ezer forintot ajándékozott az egyletnek, miért két tag fog személyes köszönetet nyilvánítani. Laukotka Konstancia hálás köszönő­le­­velet küldött az árvaházban nyolc éven át iránta ta­núsított jótéteményekért. Az egylet a múlt hóban 3707 ft 41 krt vett be, 1646 ft 118 krt adott ki s pénztári maradványa 2061 ft 23 kr s 5400 ftnyi ér­tékpapír. A választmány, mely szokás szerint a kará­csonyfára ismét fog gyűjteni, elhatározta: kérvény­nyel keresni meg a kormányt, hogy a szokott segély­adományt ezúttal is utalványozni kegyeskedjék. * Érdekes árverést fog tartani Horváth János tanácsos. Száz üveg jó bordeauxi bor ez, melyet a francia főkonzul, báró Bourgoing Ottó ajándékozott a szegedi menekültek részére, de nem használták el. Az árverezés jövedelme természetesen Szegedé lesz 1242

Next