Fővárosi Lapok 1880. február (26-49. szám)
1880-02-14 / 36. szám
gét. A munkaszeretet és a munkatiszteletnek úgy ki-, mint befelé, föl- és lefelé csak akkor szerezhetünk érvényt, ha egyetértve, egymással karöltve készítjük elő ez eszmék terjedésére a fogékony talajt. A szétforgácsolás — ismétlem — az ügynek erkölcsi és anyagi hátrányára válik. A cél egy, az eszközök azonosak. Legyen a műhely is egy, amelyben dolgozunk. A versenynek van helye a jó ügy érdekében, de csak úgy, ha egymás között, egy műhelyben fejtik ki. Ha egymás ellen fordul és külsőségekben nyilvánul, csak káros következményeket idézhet elő. Száz szónak is egy a vége. Nyissuk meg újra a nőiparegylet munka bazárjait. Ezt megelőzőleg segítsük az országos női kézimunka-kiállítást rendezni és az itt gyűjtött tapasztalatok alapján újult erővel kezdhetünk a női munka javításához, terjesztéséhez, gyümölcsözővé tételéhez. * Keserűné Bérczy Ilona urhölgy felszólamlására is legyen szabad ezúttal pár észrevételt tennem. Nézetem szerint: a vidéknek kellene a központtal érintkezésbe lépni, illetőleg azzal az összeköttetést keresni. Mert például most is tízezer aláírási ívet küldtünk a vidékre s alig jött rá száz tag, vagyis egy száztag. Ha tehát a központ megy keresni a vidékre, száz közül egyet talál, ki céljait méltányolva, kész a csatlakozásra. Ha pedig a vidék mozog, mint a helyi viszonyokkal jobban ismerős, könnyebben bírhatja csatlakozásra a számbavehető erőket. Ily módon lehetne a nőiparegylet céljait az országra kihatólag megvalósítani s a vidéki nők munkaképesítését előmozdítani, érvényesíteni. Vidéki fiókok fölállítása ma, midőn az ország minden részében vannak ipar tanműhelyek nők számára (a kormány kezdeményezésére, a kormány és részben a községek költségére, szintén nem tanácsos. A szövetség értelme tehát csak úgy képzelhető, ha az egyes vidékek is támogatják a központi törekvéseket, növendékeket küldenek annak ipartanítónőket képző intézetébe, esetleg munkákat küldenek be elárusítás végett s igy országosan terjesztik a nők munkaképesítésének üdvös eszméjét. Másképen ma még aligha lehetne országos szövetséget alakítani s ilyennek tágabb értelemben vett fölállítása, vidéki fiók-nőiparegyletek, árucsarnokok, munkatermek létesítése csak akkor volna cél- és okszerűen keresztülvihető, ha a központi országos nőiparegylet erős gyökereket ver s törekvései az ország minden részében méltánylásra találnak. Erre pedig elsősorban a vidéki ügy buzgó nőközönség van hivatva közrehatni. Gelléri Mór. -------------- | Petőfi Pécsben. (Bécs, febr. 12.) Egy hét óta az osztrák fővárosban minden utcasarkon a halhatatlan magyar költő neve bámult le a jó bécsiekre, vastag fekete betűkben, sárga papíron. Oly idegenszerűleg nézett le e név az alatta nyüzsgő tömegre s viszont oly csodálkozva néztek föl rá az emberek, hogy egy-egy magyar ember talán kedvet kapott oda állani a falragasz alá, hogy szegény Petőfi lásson egy honfitársat is, és ne érezze magát oly teljesen idegennek és elhagyatottnak. A bécsiek eddig azzal, amit a Jókai műveinek többé-kevésbbé sikerült fordításaiból ismertek, kimerítettnek is hitték azt, amit a magyar irodalom figyelemreméltót fölmutathat. Hogy van egy olyan ihlett költőnk, mint Arany János, olyan Michel Angelója a stílnek, mint Csengery Antal, olyan éles ítéletű szépészünk, mint Gyulai Pál sat., arról a bécsieknek még csak sejtelmük sincs. Hogy volt egyszer valamikor egy költő, valami Petőfi, Petőfi vagy isten tudja hogy hívták, arról hallottak ugyan egyet-mást, de épenséggel nem törődtek a »magyarischer Dichter«-rel. Most, midőn a falragaszok hirdették, hogy Lewinsky, a cs. kir. udvari színész, Petőfi Sándornak tizenöt költeményét fogja szavalni, a Neugebauer László fordításában, tömegesen sereglett a hallgatóság a Bösendorfer-féle elegáns terembe. Tegnap volt a felolvasás, Bécs legmiveltebb osztályaiból egybegyűlt közönség előtt, de ennek a közönségnek nagyobb része inkább kíváncsiságból, mint igazi érdeklődésből jelent meg. Lewinsky, ez idő szerint a legkitűnőbb német felolvasó, Petőfi lírájának tündérkertjéből az égő szerelem bokrétáját fűzte össze, ama szerelemét, mely a költőt anyjáért, nejéért, honáért lelkesítette. Bevezetéskép előre bocsátá Lewinsky, hogy egy világszerte ismert, híres és nagy költő műveit fogja felolvasni, ama költőét (és ezt utolérhetetlen gúnynyal mondá), ki Bécsben még ismeretlen, kinek művei most kerülnek itt először felolvasásra. Mindenki figyelt. Lewinsky felolvasóasztal előtt állt, az asztalon, külön-külön lapokra írva, előtte feküdtek a költemények , melyekbe időnkint be-bepillantott. Aztán kezdte a szavalást és szavalt oly érzelemmel, oly hévvel és fenségesen, hogy hiú kísérlet volna, ha leírni 179 akarnám; minden egyes vers után percekig tartó, falrengető taps viharzott fel, sőt a közönség nem is tudott többé lecsilapodni s szüntelenül hangzottak a fölkiáltások: »gyönyörű!«, »isteni!«, »elragadó!«. Majd ismét megbűvölte a költemények fensége a hallgatókat s csodás, mély csend állott be, mely alatt mintha Petőfi szellemét hallottuk volna fejünk fölött elsuhanni. Melyik költemény tetszett legjobban ? Mindegyik. A »Füstbe ment terv,« a »Szüleim halálán« nem egy szembe csalt könyeket, mig mások, például »Az én mátkám,« »Feleségek felesége,« de különösen a »Fölvettem sátorfám«, zajos derültségre fakasztotta a hallgatóságot. Az »Itt benn vagyok a férfikor nyarában« elszavalásánál a hatás tetőpontját látszott elérni, — de ekkor következett a »Csatadal,« melyet Lewinsky oly hatalmas szenvedéllyel szavalt,sőt mondhatnám harsogta), hogy a közönség felugrált a székekről és oly tapsviharba, éljenzésbe tört ki, hogy szinte félni kellett: még összedől a terem. E költemény szavalása közben az írott lap kiesett izgatottan reszkető kezéből s ő emlékezetből, lelkesedéstől villogó szemekkel szavalta el a nagyszerű költeményt, melyről a »Presse« megjegyzi: »E költemény koncepciójának nagyszerűsége és hangulatának ereje által valósággal emlékoszlopa a nemzeti költészetnek.« Maga Lewinsky a szavalat végeztével egészen föl volt lelkesülve. »Az önök Petőfije isteni szellem! E költeményekben egy egész Vezúv tüze lángol!« — mondá, szinte reszketve az izgatottságtól. Ilyen volt Petőfi első szereplése Bécsben. Ez volt a Petőfi születése napja az osztrák fővárosban. A sajtó is a legmelegebben emlékezik meg a Petőfi-estélyről és Petőfinek még az imént ismeretlen nevét a bécsiek most már oly sűrűn és oly szabatosan ejtik ki, mintha a nagy költő bölcsőjét valahol a »Graben«-en ringatták volna. Ez a géniusz hatalma! Ha végül magamról is szabad néhány szót szólanom, meg kell vallanom, hogy e roppant sikerrel szemben úgy éreztem magamat, mint valami csaló. Hiszen azt hitettem el a bécsiekkel, hogy ők Petőfit, az igazi, hamisítatlan Petőfit ismerték meg, pedig szomorúan kellett megvallanom magamnak, mily tehetetlen voltam az ő halhatatlan költeményeinek lefordításában ! Petőfi, ki magasan a csillagok közt lebegsz, tekints le kegyesen szegény fordítódra! Neugebauer László: Fővárosi hírek. * A filharmonikusok tegnapi nagy hangversenyében ugyancsak tüskésen kapták a zene rózsáit. Künn hulló hideg eső, a teremben ijesztő légvonat, a márvány falakon a bohóc este tulipános láda-stilben festett ízléstelen, rikító lomb és virág díszletei. A két első áthűléssel fenyegetett, a harmadik a szemet szúrta. Ily körülmények közt nincs teljes zenei élvezet, mert aki a saját »jövő zenéjétől« (megfázástól, köhögéstől) fél, annak hiába zeng a Mendelssohn »Tengercsöndje«, hiába harsog a Liszt »Mazeppá«-ja s borong költőileg a jó öreg Volkmann szimfóniája, az előbb utóbb megfut az élvezettől. A Duna felé eső részen egy ajtó vagy ablak nyitva hagyása egész ijedelmes állapotba ejté a hallgatókat, legkivált a nőket, kiknek szép toilette-je is egészen kárba veszett a bohóc éji borzadalmas papír-rózsák csúf keretében. A redoute bérlője meg is érdemelné, hogy megbukjék, úgy tönkre tette egy szép zeneestély örömét. Volkmann szimfóniáját nem is sokan hallgatták már meg, félve az áthűléstől. Különben a zenekar (Erkel Sándor vezérlete alatt) kitűnően játsza a »Tengercsönd«-et s hatalmasan a Liszt »Mazeppá«-ját, melynek hallgatása alatt a papírrózsák kevésbbé tetszettek előttünk kirívóknak. Ez égő színezetű zenekép valami sok tapsot nem kapott, annál többet maga Liszt, midőn Menter Zsófia mellől egy zártszékről fölemelkedett. S még többet Scharwenka, ki művészien szép és szolid játékával egészen meghódította a mi közönségünket is. A vendég, ki a férfikor elején áll, csinos barna ember; sem sörénye, sem pápaszeme, sem torzonborz szakála. Egyszerű, férfias jelenség. Zongoraversenyében, mely értékes mű, azonnal kitűntek dallamos hangjai, tiszta kifejezései, finom játszisága a scherzo gyors futamaiban s heve az indulat erős áradásaiban. Később midőn a Chopin-ábrándot mély borongással s föl-föllobbanó szenvedéllyel játszotta, Liszt »orosz dallam«-át csillogtató és saját staccato-etude-jében ritka bravourt fejte ki: addig tapsolták és hívták, mig ujja le nem ült, elzongorázni egy kedves mazurkáját. Ő március végén saját hangversenyt is fog itt adni s erre tegnap bizonyára közönséget biztosított. Meg kell említenünk, hogy a tegnapi hangversenynek igen szépszámú közönsége volt addig, míg a légvonat meg nem ritkítá; csak a hátsó zártszék-sorok üressége s a kis terem bezárt ajtai mutatták, hogy az esős, sáros idő kárt mindenesetre okozott a filharmonikusoknak. * A jégpályának vége. Csütörtökre még zeneszó és villámvilágítás volt hirdetve s ki is mentek sokan, de korcsolyázni már alig tehetett. A hirtelen nekilágyult idő megronta a jeget s a korcsolyakedvelő közönséget ki kellett harangozni. Lanyha eső is hullt és akkor s a jégsport hívei szomorúan oszoltak szét kedvtelésük színhelyéről. De vigaszukra szolgálhatott, hogy tizenkét éve nem volt ily tartós jégsaison, mert hatvankilenc napon át tartott a korcsolyázási alkalom. Most már aligha lesz még csak egy kis »korcsolya-epilog« is, mert az idő igen puha, esős lett s a »fris március« szellőinek előjelét érzi a világ. * Csiky Gergely »Proletárok« című színművét Neugebauer László németre fordítani szándékozik. Óhajtjuk, hogy e jeles színművet is ép úgy érvényre emelje Bécsben, mint Petőfit emelte közelebb Lewinsky által. Ma már bécsi lapok kissé másként beszélnek a magyar költészetről. Említik a viharos tetszést, melyben a magyar költő gyújtó dalai részesültek; kiemelik többi közt a »Csatadal«-t, mely (mint a »Presse írja,) »az alkotások magaslatán áll és a hévteljes hangulat a nemzeti költészetnek valódi emlékkövét alkotja belőle.« * Személyi hírek. Hunfalvy János és dr. Schwicker tanárokat a bécsi cs. kir. antropológiai társaság közgyűlése levelező tagoknak választotta. — Szende Béla miniszterről alaptalanul hitték, hogy beadta lemondását; a miniszter hosszas betegsége után pénteken jelent meg először a szabadelvű párt körében. — Csepreghy János jövő csütörtökön az iparos körben elhunyt testvéréről tart felolvasást e cím alatt: »Az én felejthetetlen Ferenc bátyám.« — Szlávy Antal fővárosi hivatalnok a józsefvárosi templomban oltárhoz vezette Kleeberg Mariska kisasszonyt. Solymosi Béla mérnök hazánkfiáról, lapunk londoni tárcaírójáról, az a jó hír érkezett, hogy súlyos bajából már gyógyulni kezd és már el is bocsátották az elmebetegek londoni intézetéből. —Jászai Mari asszony Debrecenbe utazott, hol ma a »Deborah« címszerepében lép föl. — Báró Sennyey Pál talán ismét tagja lesz a képviselőháznak ; a királyhelmeci kerületben ugyanis föl akarják léptetni az elhunyt Füzesséry helyére s azt hiszik, hogy b. Sennyey elfogadja a jelöltséget. — Körösi József, a budapesti stat. hivatal igazgatója tollából a párisi »Annales de démographie internationale« nagyobb tanulmányt közöl. * Az elhunyt K. Papp Miklósnak, kit holnap délután temetnek Kolozsvárit, négy kiskorú gyermeke maradt. A tevékeny férfi azonban már életében gondoskodott arról, hogy családja ne szoruljon másra. Az ő sokoldalú működésének egyik nevezetes adata az is, hogy a Széchenyi »Blick«-jét ő fordítá magyarra. Elbeszélő művei közt legértékesb az »Egy szép asszony regénye«. A lapok említik, hogy neve előtt a K. betűt (Keresztelési) azért használta, mivel sok Papp Miklós van Erdélyben. Egyik érdeme az is, hogy gr. Teleki Sándort ő nyerte meg az irodalomnak. Január elején, midőn Teleki a fővárosban volt, kapta a sürgönyt K. Papp Miklós megbetegedéséről, rögtön nyomasztó előérzet szállta meg s lapunk szerkesztőjének szomorún mondá: »Meglássa, belehal, pedig hát akkor hogy élek meg én is az én örményem nélkül!« Ez a kifejezés eléggé mutatja, mennyire szerették egymást. Egyik lapunk fölemlíti ez alkalommal K. Papp Miklós ama sikerült ötletét, melylyel az Asbóth János kolozsvári lapját, a konzervatív »Ébredést«-t megbuktatta. E lap rendesen átvette az ő sürgönyeit a forrás megnevezése nélkül, amin Papp Miklós eléggé boszankodott. Kapta magát, nyomatott az »Ébredés« számára külön »Magyar Polgár«-t, vadabbnál vadabb táviratokkal, »Htobsa«, »Skelet« (az Asbóth és Teleki-nevek megfordítva) városokból. Az »Ébredés« ezeket is kinyomatta, Papp Miklós pedig másnap elbeszélte az april-járatást. Az egész világ nevetett s a »nevetséges el«-vén, az »Ébredés« örökre elaludt. * A „Petőfi-társaság,“ mely — mint az örökifjú Lauka írja: — »valóságos faiskola,« a Kisfaludytársaság »korhadt erdő«-je mellett, holnap, vasárnap d. e. tizenegykor tartja felolvasó ülését, az akadémia heti üléstermében. Tárgyai: »Petőfi Olaszországban,« dr. Meltzl Hugó székfoglalója, felolvassa Névy László; mutatvány a »Leányvári boszorkányából, gr. Zichy Gézától; »Szegény Palkó,« elbeszélés Margitay Dezsőtől. * Az „Athenaeum“ részvényesei, mint ilyenek, nem panaszkodhatnak a rossz időről. Olyan osztalékot fognak kapni, minőben még eddig nem részesültek negyven forintot (egy eredetileg kétszáz forint névértékű részvényre) s ezenfelül még ötvenezer főnyi külön tartalékalapot alakítanak. A társulat közgyűlése jövő hóban lesz. * Az egyetemet, újjáalkotása százados évfordulója ünnepén, (májusban,) lobogókkal, lombfüzérekkel szándékoznak fölékesíteni. Zeneszó jelzi korán ez ünnep felviradtát. Az ifjúság zászlóval, a tanárok díszben vonulnak az istentiszteletre s onnan az akadémia palotájába, hol emlékbeszédek lesznek. A menetet két katonai zenekar élénkíti. Díszebéd a Hungária födött udvarán lesz. Este takarodó s az ifjúság nagy bálja fejezik be az ünnepélyt. *