Fővárosi Lapok 1881. szeptember (198-222. szám)
1881-09-01 / 198. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 198. számához. Az intézetben a rajzoktatást is kellő figyelemben részesítik ; egyik-másik növendék magasabb törekvést is tanúsít s a többi közt egy selyem festésű, kályhaellenző szabatos rajza és élénk színei által egészen jól hat. A réz- és bronztányérok etetett ékítményei (netzmunka) elég csinosak s ezek, valamint a száz forintos díszes album a legnagyobb ellentétet képezik ama húsz krajcáros igénytelen vesszőfonású kosárkákkal, melyekből egész mutatvány látható, bizonyságául annak, hogy a luxus és közhasználati tárgyak készítésében ismerő bravourrá és szórakoztató játékká válhatik a nők munkássága. Az állvány jobb és bal szárnyát a szabadkai magánosok által kiállított tárgyak foglalják el. Feltűnő szépek az arany hímzés nagyszámú példányai. Csernetits T. és Dulits Krisztina egyszerűbb női ingjei is az ékítmények szabatossága által válnak ki.Feltűnő szép azonban Leovits Simonné törülköző kendője, melyen az aranyszálak tarka selyem fonállal váltakoznak. Széleit vert csipke ékíti, melynek mintája meglepő ízléses; maga a hímzés két füzért ábrázol, rózsákból, s a közepe táján szintén keskeny guirlandok ékeskednek. E becses darab ára nyolcvan forint, míg egy egyszerűbb selyem hímzésű törülköző húsz forintért kapható. Vojnits Simonné egy törülköző kendője három színt mutat: arany, kék és pirosas színt, s mégis alig találhatni festőibb hatást. A stilizált madár- és más állat alakok könnyed, szabatos rajzokat mutatnak. Figyelemre méltók Tipka Antalné, s Lipcsencsics A., hímzései is; ez utóbbi egy arany pruszlikot állított ki, melynek értéke száztíz forint. A fehér hímzést Moraveczné női régei előnyösen képviselik. Hajmunka is van a szabadkai gyűjteményben, de szerencsére csak egy, többet nem bírtunk fölfedezni. Ezt Kopp Etel állíta ki sok más ízléses használati cikk társaságában. A hajmű virágbokrétát ábrázol, tíz forintnyi értékben. Szemlénket azonban nem a tévedés, hanem a helyes felfogás egy ritka szép művével fejezzük be. Spitzer Károlyné egy batiszt zsebkendője a gyűjtemény egyik becses darabja. Közepét fehér selyemből hímzett hercegi korona ékíti, körülvéve borostyán levelekkel, melyek az arany hímzés rendkívül finom nemét képviselik. A kendő szegélyeit vékony, arany szálakkal áttört brüsszeli csipke futja körül. A női ízlés és gond valóban sikerült műve e kendő, s a kiállító kedves meglepetés tárgyául szánta, mert a tárlat fővédnök asszonyának, Coburg Lujza herceg asszonynak, ajánlotta föl. A bucsumi ,,királyné.“ (T.) Az erdélyi Érchegység elzárt tömkelegében lefolyt drámai eseményeken kívül, sok olyan mellékes epizód merült fel a múltban, melyek ha országos jelentőségre nem emelkedtek is, e kis hazarész kormányának évekig tartó elfoglaltatást szereztek s megannyi előjátékai voltak a később bekövetkezett gyászos jeleneteknek. A nép a maga szűk látkörével, tájékozatlanságban élvén, képzelt sérelmeivel, apróbb bajaival, merész ábrándozók, hitegetők játékszerévé válhatott s olyan sötét tudatlanságban tengődött, hogy egy nagy pecsétes levél, ha mindjárt katonai kicsit volt is az, vagy néhány érdemrendként bemutatott csillogó csecsebecse, teljesen képes volt az illető magas küldetését bebizonyítni előtte, úgyhogy szakítva a törvényes felsőbbséggel a legmerészebb kalandokra kész volt magát kiragadtatni békés tűzhelyétől. Nem csoda tehát, ha ismételten akadtak készséges ámitók, kik a jámbor földnép jóhiszeműségét kalandos tervek érdekében zsákmányolták ki. És legsajátságosabb, hogy a nők is képviseltették magukat e téren s a havasok »királyai« mellett ott szerepel egy »királyné« is. Búcsúm község, mely épen a Detonáta lábánál felnyíló völgyekben fekszik, volt oly szerencsés, hogy a »királyné« magas személyiségének, 1846-ban rezidenciájául szolgálhasson. E község lakói ősrégi idők óta bányaiparral foglalkoznak s mint ilyenek Abrudfalvával és Kerpenyes községekkel egyetemben 1607-ben Rákóczy Zsigmond által a jobbágyság alól mentesittettek, kötelesek lévén évenként száz piseta kénesébe foglalt aranyat szolgáltatni a kincstár számára. Bethlen Gábor csak annyit módosított e kiváltságlevelén, hogy a fejedelmi háztartást a szükséges vajon, mézen kívül együttesen huszonnégy báránynyal látták el. Már a nemzeti fejedelmek alatt sok panasz támadt a végrehajtó közegek kapzsisága ellen, úgy hogy Apafy Mihály kénytelen volt a túlkapásokat rendeletileg, korlátolni, fejedelmi kegyelmével megerősítvén az előbbi fejedelmektől nyert szabadalmakat. Erdély a leopoldi hitlevél alapján visszacsatoltatván Magyarországhoz, Hutter és Kibling nevű kincstári birtokosok jelentek meg a helységekben, hogy a szolgálmányokat kölcsönös egyetértéssel újra formulázzák. A megállapított feltételek azonban állandó viszály forrásai lettek, s minthogy a nép mindig talált biztatókat, nem egyszer nyilvános ellenszegüléssé fajult az elégületlenség, úgy hogy katonai karhatalmat kellett ellenök alkalmazni, így mindjárt a Hóralázadás leverése után 1790-ben majd 1819-ben s csak a legújabb időben 1837-ben is.Ekkor állítólag intelligens elemek, többi közt egy nagyenyedi ügyvéd, képezték a mozgalom rugóit s minthogy a megyei hatóságnak is felmondták az engedelmességet s a békítő kísérletek meghiúsultak: végre katonaság vonult oda, Wieser gyalogsági kapitány és Pócsa székely huszárszázados alatt. Búcsúm egyik mellékközségénél, Cserbánál, a szűk völgyi utat a katonaság eltorlaszolva találta. A torlasz tetején, kapára függesztve, ott állott a gyulafejérvári káptalantól másolatban kivett szabadságlevél, melyet a vezénylő Wieser százados kardjával leütvén, egyik kaszás ember megragadta lova kantárát. A katonaság erre előrohant s a falusi bányásznép csakhamar szaladásban keresett menedéket, üldöztetve mindenütt a huszárság által. Egy huszár a futókat labda módra kapta lovára s úgy dobálta a commissió elé. A büntetés azonnal kiméretett huszonöttől százig terjedő botütés alakjában a főbb cinkosokra, minek láttára a nagy lármával megindított mozgalom folytatásától a bucsumiak jónak látták elállani. Az abrudfalviaknak lett volna ugyan kedvök egy Csora nevű ember vezérlete alatt megkísérlem még a szembeszállást, de minthogy Abrudbánya elöljáróságától szabad átvonulási engedélyt nem nyertek, szépen abba hagyták a vállalatot s a nyugalom vidékszerte helyreállott. Már-már feledésbe ment a 37-diki feltámadás, midőn egy vásár alkalmával néhány bucsumi bányász Brádon találkozik egy Varga Katalin nevű nővel, ki elég kegyes volt panaszaikat kihallgatni, biztosítván őket, hogy ő nagy befolyásával az udvarnál is kikeresi igazukat. Nagy volt a kesergő falusiak öröme e kijelentésre. Nem kutatták, nem kérdezték, van-e valami alapja a Varga Katalin nagyhangú beszédeinek, állítólagos befolyásának, hanem azonnal hazaszállították községükbe, mint kegyes úrnőjüket, s meg voltak szentül, győződve, hogy nyert pörük lesz. És az igénytelen kis nőcske, kit sem imponáló külsővel, sem a női szépség kellékeivel valami nagyon nem áldott meg a természet, s ki egyébként is jóval túl volt az élet delelő pontján, attól fogva valódi hatalmasságként kezdett szerepelni Búcsúm faluban, úgy hogy a tekintetes nemes megyei tisztség s az erdélyi gubernium és felséges kir. kormányszék fulmináns rendeletei, tilalmai dacára egész messiásként ünnepelték. Növelte tekintélyét az a körülmény, hogy küldöttségeket vezetett Bécsbe, kik ott kihallgatást nyervén, a szegény falusi nép együgyűségében azt hitte, hogy csupán az ő »királynéja« Varga Katalin befolyása eredményezte mindezt, s most már a felszabadulás órája ütött. Nem is törődtek sokat a felsőbbséggel, hanem annál szorgalmasabban adózgattak Varga Katalin udvartartásának költségeire, őt minden szükséges kellékkel bőven ellátván, s szemök fénye gyanánt őrizvén a község által neki kijelölt bucsumi udvarban. A harmadik vagy negyedik küldöttséggel ugyan majdnem pórul járt a nép királynéja, mert ekkor már Bécsben is megsokallták merészségét, s tiszteletreméltó küldött társaival egyetemben közönséges csavargók gyanánt hazatoloncoztaták. Csakhogy a legutolsó állomáson Brádon, Varga Katalinnak sikerült őreitől kiszabadulni, s ismét elfoglalta a nép kegyelméből rendelkezésére bocsátott székhelyét, s üzelmeit még nagyobb mértékben, de óvatosabban folytatta tovább. Megjelent ugyan a szomszéd városokban, mint Abrudbányán vásárok idején azután is, de 30—40 testőr követte levett löveggel mindenütt, kik életökkel is készek lettek volna őt bárki ellen megvédelmezni. Az érd ily részi főhatóságot, elképzelhetőleg, nagyon feszélyezte, hogy egy gyönge nőszemély ellenében intézkedései hatástalanok voltak, s elkövetett mindent arra, hogy a veszedelmes néplázitót valamiképen ártalmatlanná tehesse. Szerfölött kényelmes expediensnek látszott Abrudbánya elöljáróságát nyerni meg a végrehajtásra, csakhogy a nemes tanács legkisebb kedvet sem érzett ahhoz, hogy magára haragítsa a szomszédos falusiakat s kereken kijelentette, hogy fogja be Varga Katalint az »illetékes hatóság«, de akkor is Abrudbánya határán kívül, mert nekik a múltak keserű tapasztalatai után minden összeütközéstől óvakodniok kell. Végre is a görög keletieknek akkor ifjú püspöki vicariusa vállalkozott a bucsumi királyné kézrekerítésére. Csattogó kemény téli napon, 1848 januárjában, a gör. keletiek vízkeresztjét megelőző napon hajtatott kíséretével Siaguna András Abrudbányára. Még azon az éjen kihallgatta a kincstárnál alkalmazott bucsumi erdővédőket Varga Katalin holléte felől; de azok úgy látszik nem merték bevallani, félve lakótársaik boszujától s igy a püspökbiztos tájékozottság nélkül jelent meg a bucsúmezbitori templomban, személyesen vezetve ott a vizkereszti istentiszteletet. Istentisztelet után az oltár lépcsőjéről tartott beszédben intéz népet, földerítve Varga Katalin lelketlen ámításait s kiszínezve az engedetlenség súlyos következményeit is. Igen ügyes fordulattal azt kérdezte: lehet-e Varga Katalin nagyozó ígéreteinek hinni, midőn most nem mer ő előtte, mint a kormány egyik közege előtt, megjelenni. A népre nagy hatást tettek a fiatal püspök szavai s mert szentül meg voltak győződve Varga Katalin felsőbb küldetése felől, egy Pitók nevű ember rögtön ajánlkozott, hogy elhozza pártfogójukat, kinek semmi oka az uraktól tartózkodni. Varga Katalint a püspök ismételt óhajtására valósággal elé is vezették rejtekéről. A nép egész áhítattal nézte imádott úrnőjének belépését s fölhevült képzeletével azt vélte látni, hogy a püspök odahajolt hozzá s ruhaszegélyét megcsókolta. A kevésbé elfogultak azt álliták, hogy ellenkezőleg Varga Katalin borult le a püspök tisztes személye előtt, sőt annak kezet is csókolt. Bárhogy legyen, Siaguna igen előzékenyen fogadta a félelmes nőt, nyájasan társalgott vele s megbízta a Szűcs György lelkésznél előre megrendelt gazdag ebédre. Leírhatatlan volt a falusi együgyű lakosság öröme, midőn látta, hogy az egyház feje is egész tisztelettel bánik az ő úrnőjükkel s azt szánba emeli és maga mellé ülteti. A szán villámgyorsan megindult a sima után, de a papi lak előtt meg nem állva, vágtatott tovább. Csak ekkor kezdett a káprázat oszolni az elragadtatásában majdnem ujjongó tömeg szemei előtt. Vadállati üvöltéssel iramodtak Siaguna és kísérete után. Némelyek lóra kaptak s kiálták: »Add vissza királynénkat!« »Ne rabold el őt.« Igyekeztek a menekülőket beérni. Egy csapat keresztülvágott a Punkuri nevű erdőn, úgy akarva a nagy-hegynél a futók útját állani, de a négyes fogat szerencsésen tovaröpült a drága személylyel, kit Siaguna erős karjai fogtak le. Hogy a menekülés mennyire pillanat műve volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az , hogy a zord téli idő dacára az egész hivatalos személyzet, Siagunával együtt, Szűcs papnál feledte felső ruháit. Tanakodni, késedelmezni valóban nem volt idő, különben a legborzasztóbb esélyeknek teszik ki magukat mindannyian. Varga Katalint, a havasok királynőjét, a gyulafehérvári vártömlöcbe csukták, s ott látták őt többen még 1850-ben is, de azután nyoma veszett, mert 1851- ben hatóságilag köröztették. Kiléte is rejtély mai napig. Állitólag egy kőhalmi szegényrendű kerekes neje volt s több rendbeli pőreinek folytatására zsákmányolta ki a bucsumiak hiszékenységét. Bármi volt is e kalandornő, furfangos működése nem kis eseményt képezett, egy nagy vidéken, hol két évig akasttá meg a dolgok rendes menetét. 1169 Fővárosi hírek. * Üdv a királynak, ki ma érkezett hazánk földjére, hogy jelen legyen a miskolc-táji nagy hadgyakorlatokon. Borsod tősgyökeres magyar népének hódolatához az egész nemzet csatlakozik szívvel, lélekkel. Ő felsége, ki két héten át ismét tapasztalni fogja népünk őszinte és lelkes hűségét, a hadgyakorlatok bevégeztével, e hó 16-dikán a gödöllői kastélyba vonul. Az országgyűlést Budán szeptember 27- dikén nyitja meg s másnap este utazik vissza Bécsbe. Gödöllői tartózkodása alatt párszor belő Budavárába s legfelsőbb kihallgatásokat ad. * Greguss Ágost költeményei most kerülnek sajtó alá az »Athenaeum« nyomdájában és kiadásában. A jeles iró a nyári szünet alatt válogatta össze azokat; mintegy húsz ívnyi kötetet fognak tenni s karácsonyra jelennek meg. Negyven évi munkásság idejéből valók. A legrégibbek 1844-ben jelentek meg először. A kötetbe nem lesznek fölvéve ama versek, művek, melyek a »Népek lantja« és »Mesék« című füzetekben még élénk forgalomban vannak. Az új könyv minden esetre egyik érdekes és értékes terméke lesz a karácsonyi könyvpiacnak. Az »Athenaeum« ízléses kiállításban bocsátja közre. * Az akadémia új kültagjai mind levélben köszönték meg májusban történt megválasztatásukat. Néhányat e levelek közül már augusztus elején közöltünk, íme, hozzájuk még kettő. D’01 i v e c r o n a, svéd tudósnak az elnökhöz intézett sorai így hangzanak : »Vettem f. évi junius 30-áról kelt levelét, melyben szíves tudatni velem, hogy a magyar tud.akadémia május 19-diki összes ülésén engemet a tudós társaság kültagjává választott, oly cím s tisztelet, melynek becsét feledni nem fogom. Arra kérem, legyen legőszintébb köszönetem tolmácsa a magyar tud.akadémia előtt a hízelgő kitüntetésért, s a társaság tagjait tegye bizonyossá, hogy mindig nagy megelégedésemre fog szolgálni, ha az akadémia munkálkodásában közlemények által, melyek a jog terén érdekelhetik, én is részt vehetek. Stockholm, julius 26. 1881. d’Olivecrona K., a svéd királyság legfelsőbb törvényszékének tanácsosa s az »Institut de France« levelező tagja.« — A Cayley angol tudós rövid levele pedig igy szól: »Uram! A legnagyobb örömmel vettem a megtisztelő hírt, hogy a m. tud. akadémia engem a maga jeles társaságába kültagnak beválasztott. Szives közlését megköszönve, arra kérem, fogadja mély tiszteletem kifejezését, sat. Cambridge, jul. 28. 1881, A. Cayley.« * A nőiparkiállitás termeiben nem lankad az élet. Látogatók folyton nagy számmal vannak, tegnap köztük volt gróf Lónyay Menyhért s Tisza László is, kik megelégedésüket élénken nyilvánították. A *