Fővárosi Lapok 1881. november (249-273. szám)
1881-11-15 / 260. szám
szemében akkor villan fel az első igazi szép mosoly. De elűzi a kétség. Ki szerethetné őt, s kit szerethetne ő ! Midőn hinni kezdi, hogy ez ifjú csakugyan szereti őt, nem úgy, mint a többiek , sőt saját szívét is, bár még csak futólag, melegülni érzi, a zongora mellett állva, halk, széles, úgyszólván árnyékot öltött hangon mondja Armandnak: »Azt tanácsolom, utazzék el, utazzék el mindjárt.« Sarah Bernhardt e szavai balsorsuknak előre vetett árnyékát foglalják magukban ; a sejtett nemezist, mely az egyiknek múltja miatt mindkettejök ellen támad. Általában a kifejezésnek csodálatos hatalma van ez asszony egy-egy szavában, fohászában, nézésében. Ahogy felbont egy levelet, melynek tartalmától fél, az a szív egész nyomasztó súlyát tárja föl. Ahogy néha ül, ölel, oda borul, vagy térdeire könyökölve néz, az épp úgy jellemzi a curtisane-t jellemző non balance-ot, mint az érező nő tűnődéseit, hangulatát. Midőn Armand szakító levelére felsóhajt az eltűnt álomkép után, s halkan rebegi: »mily kár«, e szó tartalmánál alig képzelhetünk teljesebbet. Általában mesteri, amint a támadó, a gyökeret verő szerelem fázisait mutatja. Esküje, hogy csak Armandot szereti, megható, de még sokkal drámaibb a párbeszéde kedvesének atyjával, midőn szivének minden húrját megpendíti : az ellágyulást, panaszt, női büszkeséget, felriadó ellentállást és az önvádba merülő lemondást. Nem hiába magasztalták a levélírás jelenetét, melyben úgyszólván a nagy fehér toll szára is ékesen és oly szomorún beszél az ő kezében. Hát még halk zokogása, majd kitörő sírása! A rokonszenvesség és a női természet kelleme mindig úgy körülfolyja, mint külső alakját a csillárfény. A közönséget legjobban elragadta Armandtól való búcsújában, midőn halálos sebbel szívében, könyekkel szemében nevet és magát feláldozva hazudik. Kétszer tapsolták itt ki jelenet közben is. A negyedik felvonásban az Armanddal való jelenetnek oly mozzanatai voltak, melyeknek leírása hasábokat érdemelne, s még többet az utolsó felvonás haldoklási mozzanatai. Úgyszólván, küzd a halál ellen. Megdöbbenve nézi hervadó arcát a tükörben, de midőn Armand jő, az öröm lázával simán hozzá s élni akar. Idegessége, mely e női természetet elejétől kezdve jellemzi, felfokozza benne az élet tűnő szikráit. De csak percekre. Mint egy kisértet lép a szín elejére, álmodozni, képzelegni. Látszik, mint fogy az élet tagjaiban, hangjában és szemében s mikor Armand karjai közt leesik , abban a testben nincs már egy szikrányi élet. Felfogásban új, tartalomban gazdag, életteljességben igaz, művészetben teljesen szabatos képét láttuk a »Kaméliás hölgy«-nek, jobban, mint ahogy Dumas megírta, pedig bizony ő is mesterileg írta meg. A hatás nagy volt. Az első felvonás után már teljesen meg volt hódítva a közönség attól a társalgási virtuozitástól, attól a természetes női bájtól ez excentrikus keretben, a jellemnek ama tiszta, eredeti és igaz exponálásától, melyet a művésznőtől láttunk. Általános taps kisérte a nemzeti szín szalagos babérkoszorút, (a franci kör hódolatának e külselét), melyet az első felvonás után nyújtottak föl neki, oly nagy volt, hogy alig bírta a kezében tartani. A művésznőt felvonásról felvonásra mindig többször, néha egymásután ötször-hétszer kihívták, s ő a fáradtságot játszva, ingadozó járással, néha az asztalhoz támaszkodva, híres hosszú fehér keztyűs karját a hajához emelve, nagyon félre hajtott fejjel a színpad hátteréből köszöngette meg e kitüntetéseket. A megjelenés e modorosságában volt valami szenvelgés , feltűnő annyival inkább, mert játéka igen élénk volt, s maga a művészet által megnemesített természet. Azt kell még elmondanunk, hogy a nézőtér a drága nagy árak dacára, tömve volt a legdíszesebb közönséggel. Sok fehér ruhát, fehér nyakkendőt, virágdíszt és ékszert lehetett látni. Az arisztokrácia hölgyei és urai nagy számmal voltak képviselve a páholyokban. Egy földszintiben az udvartól is voltak vendégek : gr. Festetick Mária udvarhölgy, b. Nopcsa föudvarmester sat. Szóval a népszínháznak megint oly nagy ünnepi estéje volt, mint mikor Patti Adélt és Nilson Krisztinát tapsoltuk benne. Este tizenegy felé ért véget az első előadás, mert a sok kihívás és a sok átöltözködés miatt nagyon hosszú közök estek a felvonások közé. Hiába, a híres ruhák árát nekünk is meg kell adni. De egyszersmind meg kell adni minden elfogulatlan nézőnek azt is, hogy Sarah Bernhardt teljesen megérdemli nagy hírnevét. Ha nem tragikai művésznő is, de mindenesetre színpadi lángész. »Phaedra« volt a második szerep, melyet Mme Sarah-tól láttunk. Tegnap lépett föl benne. Bécsben nem játszotta, minélfogva a jó bécsiek azzal hizelegnek maguknak : »kikerülte az összehasonlítást«. Ilacine e szerepét kétszáz év (1677) óta a »theatre français« deszkáin a tragikai hősnők próbakövének tartják, mert a franciák, kik hamar változtatnak állami formát, rendszert, irodalmi iskolát, divatot, a színpad klasszikas hagyományaiban rendkívül konzervatívok. »Phaedra« francia voltára különösen büszkék, noha e költői mű az egyik lábával a régi görög tragédia talaján áll: a szenvedély benne végzet átka. Hatalmas dikció, páratlan alexandrinusok, a lélekállapot, az emésztő szenvedély remek festése van benne, de a hősnő akciója — úgyszólván — a szenvedésben áll. Az athénéi királyné meg akar halni, mert saját mostoha fiát, Hippolytot szenvedélyesen szereti. Gyűlöli magát e szenvedély miatt, melyet nem tud legyőzni; pedig száműzeti is Hippolytot, csakhogy ne lássa. Hű dajkája faggatására bevallja e borzasztó szerelmet, melytől fél. Később, midőn hire jő, hogy férje, a távollevő király, meghalt, s a nő szivében remény támad , e szenvedélyt bevallja Hippolytnak is, ki egy fogoly királylányt szeret: Ariciát. A holtnak hirlelt király azonban visszatér s a helyzet súlya nyomasztóbbá válik Phaedrára nézve, ki elnézi, hogy az ifjú hőst, a kit szeret, úgy vádolják be a király előtt, mint ki Phaedrát üldözi szerelmével. A király elűzi fiát, ki áldozatul esik s akkor a királyné bevallja bűnét s mérget vesz, hogy a halál tisztítsa meg emésztő és vétkes szenvedélyétől. E tragédia csak akkor tehet igazi hatást, ha minden személyét a szavalat, a pathosz igazi művésze játsza. Same Sarah társasága legkevésbbé tartozik a színpad szavaló arisztokráciájához. Róla magáról is sok párisi azt tarta, hogy a lírai kifejezés révén tehetségének legrokonszenvesebb oldalát, inkább Aricia, mint Phaedra ábrázolására termett. Mindamellett ha ez utóbbit bemutatja Bécsben, aligha húz rövidet. Igaz, hogy nincs oly erős hangja, kiáltása, a kard-kirántás, a bosszúszomj és az Oenone eltaszítása mozzanataira, mint Walter Saroltának, de ennek meg olyan gazdag képzelme, színező tehetsége és megható bensősége nincs, mint Mme Sarahnak. Meg kell erősítenünk, hogy az indulatok kitörésének legmagasabb fokain a hang nem bírja dörögni a szenvedélyt, de a kifejezés forrása: a lélek ilyenkor is átható hangját. Láttuk, hogy csak phisikai fogyaték, ami útjában áll. De midőn a magát testileg halálra gyötört királyné aléltságát, halálvágyát, »sötét lángjá«-nak félelmes, maga által is gyűlölt fellobbanásait, a rebegő fohászokat, zokogást, sírást fejezte ki, arca, szeme, hangja, testmozgása a költészet melegétől volt áthatva. Ahogy megijedt vallomásától dajkája előtt; ahogy férje halálának hírére egy jobb remény szürkületének mosolya lebbent arcára; ahogy dajkáját izgatottan kerdé jobb hírekért; ahogy Hyppolythoz közeledett és szerelméről beszélt; ahogy ennek hidegségétől viszszariadt; ahogy hazatérő férjének elmondá, hogy többé nem méltó rá; és ahogy bíboros székben bűnbánólag beszélt s a nagyszabású egyszerűség kifejezéseivel meghalt — mindezek oly mélyen megható mozzanatok voltak, minőket aligha láttak szombaton a bécsi Carl-szinházban. Minden felvonás után többször kihívták a művésznőt, ki az aranyhímzetű fehér tógában s hosszan leomló fejfátyollal rendkívül érdekes alak volt. — A szinfalak közt maga is megegyző, hogy a hatás ezúttal nem volt oly általános, mint vasárnap. De ennek természetes okai vannak. A művésznő természet őserejű kiáltásait orgánumával nem éri el. Aztán a francia tragédiák hagyományos szavalati modora is, mely az alexandrinusokat mintegy éneklő vontsággal hullámoztatja, nekünk idegen és sokszor egyhangú. De még a környezet is, melynek ezúttal sok szavalni valója volt, nem termett a Racine szerepeire. Csak Mme Sidney ábrázolta Denone-t elismerésre méltó erélylyel és jó hangon, s csak Bouillond (Theramen) kapott tapsot a Hippolyt halálának élénk és elég meleg előadásáért. A többiről, kivált a király és királyfi ábrázolóiról a vendég- és felebaráti szeretet nevében, hallgatnunk kell. A nézőtér most is tele volt s csak a zenekari helyet nem kellett úgy tele rakni székkel, mint vasárnap. — 1549 — g i (1 ék. ** A trónörökös pár Erdélyben. A görgényi vadászkirándulásban, az eddigi hirek ellenére, Stefánia főhercegasszony is részt vesz. A trónörökös pár vasárnap reggel utazott el Prágából s kíséretében voltak kg. Coburg Fülöp és neje, Frigyes főhg. Pálffy, Aaldstein, Nostitz és Wilczek grófok, mindnyájan vadászöltözetben . Stefánia főhercegasszonyt csak Pálffy grófnő s egy komorna kíséri; Günsendorfban herceg Coburgné elvált a társaságtól s Dürnkrutba utazott, a trónörökös pár és kísérete pedig a bécs-budapesti futárvonattal folytatta útját Budapest felé. Budapesten csak kevesen tudták a magas vendégek érkezésének idejét, csak gróf Károlyi Gyula és neje szül. Pálffy Geraldine grófnő jelentek meg gróf Pálffyné üdvözlésére; hivatalos fogadtatás nem volt. Este kilenc óra után érkeztek meg s az indóházban vacsoráltak, a trónörökös pár azonban ki sem szállt a vagyonból s csak néha-néha lebbent félre a kocsiablak függönye, mely mögött Stefánia főhercegasszony mosolygó képe látszott. Vacsora után a társaság egy ideig szivarozott s a trónörökösné is jóízűen szívta vékonyka cigarettejét, mint ezt a perronon állók meglesték. Tíz óra tájban indult tovább a vonat, melyet Tolnay Lajos, a magyar államvasutak igazgatója vezetett; indulás előtt Stefánia főhercegnő még egyszer kinézett az ablakon s nyájasan viszonozta a közönség csöndes köszöntését. Maros-Vásárhelyre a vonat nem déli fél egy órakor érkezett meg, hanem már délelőtt tizenegy órakor s a rendező bizottság lázas sietséggel működött, hogy az indóház várótermét feldíszítse s minden előkészületet megtegyen. A vidékről nagy számmal érkezett úgy az értelmiség, mint a nép a trónörökös pár üdvözlésére s a zászlókkal és szőnyegekkel fölépitett utcákon már reggel óta hullámzott a tömeg, főleg a diadalkapu körül Gróf Teleki Géza palotáján a királyi és a trónörökös párok arcképei voltak láthatók. Odaérkezett Vancsa János balázsfalvi érsek és Leonhardt Ferenc fölszentelt püspök is. A pályaudvarra díszruhában gyülekeztek a tisztelgő küldöttségek, főurak, hatósági képviselők s riadó éljenzéssel fogadták a vagyonból kiszállt trónörökös párt. Gróf Béldy főispán rövid üdvözlő beszédére a trónörökös magyarul válaszolt, örömét fejezve ki, hogy az erdélyi hazarészt láthatja, az éljenzés lecsillapultával gróf Béldyné született Nemes Rozália urhölgy átnyujtá Stefánia főhercegasszonynak a főrangú nők szép bokrétáját, mely fehér virágokból áll, közepén ibolyákból képezett S. betűvel. Hincs Mari k. a. a növendékleányok bokrétáját nyujtá át. Ezután következett a jelen voltak bemutatása, mire a trónörököspár a váróterembe vonult, hol a villásreggeli már fel volt tálalva. A tizenkét terítékű asztalhoz hivatalosak voltak a kiséret tagjain kívül gróf Béldy főispán, Vancsa és Leonhardt püspökök és Spiller ezredes térparancsnok. A villás reggeli alatt a tűzoltók zenekara játszott. Reggeli után a trónörökös pár a gróf Teleki Samu nyitott hintáján, a nép lelkes éljenzése közt vonult végig a városon s folytatta útját Görgénybe. Az útba eső községek lakossága díszben vonult ki a trónörökös pár üdvözlésére s ott, hol az állami útból a görgényi út kiindul, diadalív volt felállítva. Görgényben a trónörökös pár inkognitó kíván maradni: vendégül az erdélyi főurak közül csak gróf Teleki Samu, a hires medvevadász, van meghiva. A kopófalka, vadászszertár, ruhatár már vasárnap Görgényben voltak, a szobák berendezésével elkészültek. A négy napi vadászat sikerét lehetőleg igyekeztek biztosítani. Majdnem húsz medve bolyong a közel havasokban s az erdőkerülők folyton szemmel tartják és az odúk előtt tüzet gyújtanak, nehogy a mackók elrejtőzhessenek. Leshely hetven van berendezve közvadászok számára, a trónörökös és kísérői részére pedig harminc állóhely van, levágott vastag fákból készült nyughelyekkel ; az állomások egymástól harminc lépésnyire vannak. ** Hymen. Gróf Batthyány Zsigmond buziási közalapítványi főtiszt, e napokban veszi nőül Ivacskovits Györgyné szül. Salvadori úrnőt, a krassói volt főispán özvegyét. — Sergesen Moldován Gizela kisasszonyt eljegyezte Kis István aradi földbirtokos. — Külső pathon Magassy Ilona kisasszonyt Eősze Dezső veszprémi evang. lelkész. — Aradon Szilágyi Gyula kir. adófelügyelői helyettes nőül vette özvegy Tapolcsányi Gézáné urhölgyet. ** Vidéki hírek. Torontóiból írják, hogy Inkey B. huszárhadnagy, ki utóbbi időben Ecskán állomásozott, lemondott tiszti rangjáról, s ha a hír valót beszél, a spanyol király meghívására, mivel a Teréziánumban baráti viszonyban állt, a madridi udvarhoz költözött volna. — Szegeden ez évben október végéig 1206 építési engedélyt adtak ki; az árvíz után összesen 1647 ház épült föl; jelenleg kilenc középületen dolgoznak. — Lugoson a nőegylet múlt héten műkedvelői előadást rendezett, melynek 203 frt jövedelme lett; magyarul és németül játszottak;a magyar darab a »Rablógyilkos« volt. — Veszprémben nagy izgalmat keltett a város egyik legvagyonosabb polgárának, Saly Jánosnak öngyilkossága; pisztollyal lőtte agyon magát s vasárnap temették el nagy részvéttel; egy levélben gyógyíthatatlan betegségét adta okul ; búskomorságát azonban azzal hozzák kapcsolatba, hogy a Sámson - cég bukásával érzékeny veszteségeket szenvedett. Tokaj táján szomorúra vált a szüret, a sok eső és gyakori fagy annyi kárt tettek, hogy aki e hó elején háromezer forint árú termésre számított, most jó, ha háromszáz forintot kap. — Csókaj biharmegyei községben 120 éves asszony halt meg. Méhész Mazsinika, három férjet temetett el, de csak az elsőtől volt gyermeke, egy. — Aradon a vértanúik szobrára eddig 67,903 frt 88 kr gyűlt be. — Elhunytak: B. Hunyadon dr. Máthé Jánosné szül. Komlósi Berta asszony, járási orvos erényekben díszlett neje, 57 éves; Nagykürtösön Raphanides Károlyné született Biszkup Katalin aszszony, 54 éves; Székesfehérvártt özvegy Tóth Jánosné, szül. Riedmiller Terézia asszony, 61 éves; Szombathelyen özvegy Beődi Balogh Ignácné szül. Balassa Antónia asszony, 76 éves korában; Csicseren Kubek József görög kath. lelkész, 63 éves korában. A debreceni zsinaton Öreg János indítványozta, hogy a középiskolákban korlátolják a latin s zárják ki a görög nyelv tanítását, mit azonban az állami tanrendszer miatt nem lehetett elfogadni. Ausztriai hírek. *** Lukács Móric temetése Meránban a lakosság nagy részvéte mellett ment végbe. A meraniak tanúságot akartak tenni háláj okról a nemes férfiú iránt, ki jótékony adományaival Meranról is megemlékezett volt. A tűzoltó testület teljes díszben, zászlóval és zenekarral vonult ki, a koporsó beszentelését pedig Glatz dékán és merani lelkész végezte fényes segédlettel. Midőn a gyászmenet, élén két zenekarral, megindult, a város összes harangjai megkondultak s a gyászkocsit Thalguter polgármester, a községtanács és Merán egész intelligenciája követte, csupán az állami hivatalnokok nem jelentek meg, mi általános feltűnést okozott. Tűzoltók vitték a fáklyákat s a szép koszorúkat, melyeket a városi hatóság, a gyógyhelyigazgatóság, a tűzoltó-testület és számos egylet küldött a város sokévi vendégének és jótevőjének koporsójára. A merániak saját magukat is megtisztelték, midőn ily szép kegyeletet tanúsítottak az elhunyt nemes férfiú iránt.