Fővárosi Lapok 1882. január (1-25. szám)

1882-01-26 / 21. szám

A tömböd fürdőben. (Elbeszélés), irta Berzeviczy Albert. (Folytatás.) Azután udvariasan köszönt a nőknek s a nélkül, hogy — a mit a helyzet nagyon igazolt volna, — szóba elegyednék és segítségét kínálná, még mielőtt a szokott bátorságával őt egyenesenüzenetvitel végett megszólítani készülő mama közeledtét bevárta volna, hirtelen megfordította lovát s elvágtatott, ugyanabban az irányban, a honnan jött, Tombóc felé. — Különös ember! — monda kissé megtződve a mama. A lovas megjelenésében két dolog mindenesetre megjegyzésre méltó s felötlő volt, hogy bár első feltűnése óta nem láttáktöbbé, mégis eléjök tudott kerülni, — ami kétségkívül a rövidebb erdei utak nagyon biztos ismeretére mutatott; s hogy annak dacára, miszerint nyilvánvalólag Tombóc felé tartott mégis visszafordult, hogy velük találkozván, ismét folytassa útját, ami majdnem ama sejtelemre vezetett, hogy utazóinkat épen nem hagyja figyelmen kívül. Már most mit jelentett hirtelen elvágtatása ? Segítséget ment hozni az utjukban rekedteknek, vagy, — ha csakugyan lappangó rabló volt, — azért sietett-e el, hogy most majd egy fütytvel előhívja az erdő mélyében tanyázó cinkostársait, s rárohanjon a védtelen zsákmányra ? Gyönyörű hold világos este volt, melyet azonban a mi hölgyeink teljességgel nem tudtak élvezni. Marie elfordult a holdfénytől, nehogy nővére meglássa, hogy már az ő szemeibe is könyek tolulnak , szíve oly hevesen vert, mintha ki akarna törni kebléből. Elképzelte, mennyivel jobbak voltak azok az esték, mikor a szőke Bakráry Jenő karján végig lejtett a termen, a békés lámpalángok s mosolygó arcok közepett, aholyem kellett félnie semmitől. Nandine még mindig hallgatódzott s minden felé ügyelt. A szembenfekvő hegyeken néhány pásztortűz csillámlott fel, mögöttük, az erdőben néha éji lepkék surrantak el, dúdolva a fák között, mire aztán egy madár riadt föl s csattogtató szárnyát, vagy lehullott falevél susogása, zörgése hallatszott. Ezek voltak a nyugvó világ minden életjelei. Nemsokára azonban csakugyan szekérzörej közeledett, olykor halkabbá, majd megint hangosabbá vált, a mint domb mögé veszett, vagy a völgy hosszában áthallatszott, úgy tetszik mintha lármás, víg ének kisérné, s valóban fuvarosok jöttek Gerenye felől, sebes ügetésben, mint a paraszt nép, ha felöntött a garatra, rendesen hajtani szokott. A kocsis kiállott az út közepére, hogy megállítsa a szekereseket, ha oda érnek. Az első szekér népe annyira mámoros volt hogy kurjongatva, énekelve rohant el az eltört hintó mellett, a másodikat azonban megállították. A kocsis alkudozásba bocsátkozott a fuvarosokkal, melybe aztán a nők is belevegyültek s melynek eredménye az lett, hogy amazok jó borravaló fejében szentül megígérték. Tombócra érve, mihelyt lerakták zsákjaikat, eljönnek az utazókért más szekérrel. Így telt el még egy félóra, kínos, félelmes várakozásban, melynek végével a nők ama hősi elhatározásnál állapodtak meg, hogy a siránkozó Katát a kocsissal együtt hintájuknál hagyva s padgyászukat rájuk és a jó istenre bizva, fölkerekednek és bemennek gyalog a tombóci fürdőbe. Tudvalevőleg a segély rendesen akkor van legközelebb, mikor az ember már reményéről lemondani készül. Ha ez a nap a meglepetések napja volt hölgyeinkre nézve, úgy a legnagyobb, de egyszersmind legkellemesebb meglepetést mostanra tartotta fenn a sors. Már épen indulóban voltak, midőn Tombóc felől az eddigiektől egészen elütő kocsirobaj lett hallható, s néhány perc múlva könnyű, elegáns hintó állott elő, melyen csak kocsist s inast láttak. Az előbbi azonnal, minden szó nélkül visszafordítván Tombóc felé, megállította lovait, az utóbbi leugrott a kocsiról, s a hölgyek elé lépvén, jelentette, hogy parancsot kapott, őket a fürdőbe beszállítani. Egyszersmind haladéktalanul néhány rudat, kötelet vont elő a hintó aljából melyek segítségével a tört kocsit is lassú menetre képessé tette, úgy hogy a hölgyek az úton érkezetten, Kata a podgyászszal a bérletten, azonnal helyet foglalhattak. Hogy ki parancsára jelent meg e váratlan segély s hogy egyátalán hintája és szolgái szállítják őket Tombócra, azt a nők minden kérdéseikkel s cselfogásaikkal sem tudták kideríteni. A cselédek csak annyit válaszoltak, hogy Kálmánházáról jönnek, ami azonban szintén legalább is valószínűtlennek volt mondható, minden más kérésre udvariasan süveget emelve hallgattak, vagy kitérő feleletükkel mutatták, hogy szigorú parancs tiltja azokat elárulniuk, mely körülmény a viszontagságteljes utazásban hirtelen beállott kedvező fordulatot kétségtelenül annál érdekesebbé s titokszerűbbé tette, de másrészt mégis kevés kétségnek engedett tért az iránt, hogy a megmentő szerepét s ezúttal az oly méltatlanul gyanúsított rejtélyes ifjú lovag játszotta. Hogy ez ki volt, azt persze a jól fegyelmezett cselédek makacssága egyelőre eltitkolta utazóink elől, de sejtelmük aligha csalt, de az egész talány megfejtését Tombócon nemsokára föllelhetni vélték. Annyi bizonyos, hogy a hintó, a lovak s a cselédek minden kívánságnak megfelelhettek, s hogy a gondtalan, kellemes kocsizás alatt a nőknek annyi aggodalom és szorultságból egyszerre kimenekült lelke kétszeres örömben s jókedvben élvezte a fölséges holdvilágos éj bájait. Vidám csevegés közt telt el a félóra, mely alatt a különben hosszab időt igénylő utat befutották. Most már csak tréfálni s nevetni tudtak a megelőző óra félelmei fölött. A leányok egyébbel sem tudtak foglalkozni, s mint a lovassal, kit, mióta megmentőjüknek csapott fel, más szemmel néztek s máskép ítélték meg egész magaviseletét. Marie úgy találta, hogy tulajdonkép az érdekes ismeretlen nem csúf s még kevésbbé ijesztő, és élénk szóharcra kelt Nandine-nal, ki a szépségnek még csak nyomát sem tudta új hősükben fölfedezni. Előbb nehezteltek reá, hogy mikor másodszor jött nekik kapóra, oly durcásan fordult el, holott igen szívesen válaszoltak volna kérdésére, de most ezt is nagy sietségének tulajdonították s csodálták, hogy nyargalhatott be oly hamar Tombócra. Egy szóval: a leányok képzelete a nap eme véletlen fölmerült hősének egész jellemrajzát megalkotta már, mielőtt csak nevét tudták s az események föltételezett összefüggéséről meggyőződtek volna! Az ut utolsó kanyarulata előtt legmagasabb pontját éri el, alatta fekszik a széles tombóci völgy, melynek közepén folyó kigyódzik végig, békésen, csöndesen, fodraira ezüstöt hintett a holdvilág, és fölötte — mint a vidék ura — a vár emelkedik, omladékaiba bevilágít a holdfény s ködképeket mozgat bennök, alant árnyékba vonva Tombócváralja. A bükkök elmaradtak, jobbra-balra fenyvesnél egyebet nem lát a szem. A hintó kereke lágyakban zörög a ruganyos földön, mely a fényűk évszázados csereklyéjéből alakult A jótevő szurokillat már, mint a fürdői jég előhírnöke, üdvözli az érkezőt. És nemsokára feltűnnek a vadon fái közt a fürdői lakok kivilágított ablakai. A nyaralók, a fürdőcsarnok, a kápolna, a sétány fái mint egy álomkép határozatlan körrajzai jelennek meg a hold halvány fényében, mely az ugrókút magas vízsugarait ezüst esővé varázsolja. Az érkezőket az előreküldött komorna fogadja, ki lakásukat is berendezte már a legszükségesebbekkel. A leányok örömét a kedves Tombóc fölött csak az út s az izgalom által igazolt lankadás mérsékli. Nichette, alighogy megpillanta a pamlagot, már rajta termett s mély álomba merült, míg Stop, ezúttal először lévén hűtlen úrnője iránt, a vacsora készületei iránt mutat élénk érdeklődést. Eközben a pincér kopogtat be, hogy a névkönyvet mutassa meg, s a vendégek parancsai után tudakozódjék. A névkönyvbe Nandine jegyezi be: »Dombrovszki bárónő, leányaival X-ből.« Marie a pincértől kérdi, vájjon Gerenyeyék ott vannak-e ? mire az nagyot néz s meglepetve, mintha csodálkoznék fölötte, hogy azok után, amiket látott, ezt még kérdezhetik is, azt feleli, hogy már egy hét előtt érkeztek meg s tulajdon villájukban laknak. Csodálkozását hölgyeink persze észre sem vették vagy nem tudták megérteni. Mikor már nyugalomra tértek, Marie kinézvén a Nandine-nal együtt lakott szoba ablakán, mely ép a park felé nyílt, erősen állt rá, hogy egy uitkán a holdvilág mellett a rejtélyes lovast, úti kalandjuk hősét, pillantotta meg, a mint arra ment fütyörészve s botjával a füvet kaszabolva. (Folytatása következik.) A táncrend. Ninonnak elbeszéli Zola Emil. (Folytatás.) II. De néha azon vettem észre magamat, hogy megvetem, mivel fiatal, rátartó, együgyü, kacér hölgy képében állt elém , mivel láttam őt, vakon engedelmeskedni a zenekarnak, gúnyolódni, látszólag unatkozni, ásitást elnyomni, mialatt táncát lerobotolta. Annyit mondhatok, hogy a halhatatlant sohasem csodáltam szomorúság nélkül a szalonokban. Finom lábai elfáradnak divathölgyeink nagy ruháiban; nagyon feszélyezve érzi magát ő, ki szabad és szeszélyes szeret lenni; és zavarában ügyetlenül alkalmazkodik dőre bókjainkhoz, s naponkint veszt kelleméből és felcseréli a nevetségessel. Szeretném előtte bezárni ajtainkat. De ha néha mégis eltűröm szomorúság nélkül csilláraink alatt, ez kedves könyvecskéinek, a táncrendnek köszönhető. Ninon, látod kezében azt a kis könyvecskét ? Nézd: a zár és az irón aranyos, soha sem láttam édesebb, illatosabb papírt, ízlésesebb kötést. íme ajándékunk az istennő számára. Mások koronát és övét adtak neki; mi, jó lélekkel, a táncrenddel ajándékoztuk meg. Annyi imádója volt a szegény gyermeknek, úgy elhalmozták meghívásokkal,hogy azt sem tudta, hol áll a feje. Mindegyik imádó négyest kért s a kacér mindig osztogatott, táncolt, táncolt, megfeledkezett, felszólalásokkal ostromolták, újra téved, a rettenetes zavar iszonyú féltékenységet idézett elő. Fájó lábbal, megzavart emlékezettel vonult vissza. Megszánták s a kis aranyozott könyvvel ajándékozták meg. Az idő óta nincs több feledékenység, zavar, igazságtalanság. Midőn az udvarlók ostromolják, feléjük nyújtja a táncrendet; mindegyik beleírja nevét. A kik legelőször jöttek a legszerelmesebbek. Ha százan is volnának, elég fehér lap van számukra. Ha aztán a csillárok kialszanak és nem mindegyik ölelte még át karcsú derekát, csak a maguk renyhesége és nem a gyermek közönye az oka. Ninon, a mentő eszköz kétségkívül egyszerű vala. Csodálkozni fogsz, hogy én annyit foglalkozom e ne- ■ •---. ••ív**-' '? Csütörtök, 1882. január 26. 21. szám. Tizenkilencedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, barátok tere 4. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre...............................8 frt. Negyedévre.....................4 frt. Megjelenik. Az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők.