Fővárosi Lapok 1882. március (49-74. szám)

1882-03-07 / 54. szám

désének terjedelmes méltatását.— Az akadémia nem­zetgazdasági bizottsága elhatározta, hogy minden hó­ban felváltva egy-egy statisztikai vagy nemzetgazda­sági szemlét tétet közzé a »Budapesti Szemlé «-ben s a dolgozatok megírásával dr. Földes Bélát bízta meg. — Az állami bevételek ez év január havában igen kedvezően folytak be s 794,980 fttal múlták fölül a múlt év megfelelő időszakáét, mig a kiadások 1 millió 143,835 forinttal csökkentek s igy az eredmény mint­egy két millió forinttal kedvezőbb.­­ A múzeum­ tárait február hóban összesen 22,576 személy láto­gatta meg, legtöbben, 12,450-en a természetrajzi zárt.­­ A nemzeti zenede negyedik osztályának növen­dékei e hó 20-án a redout éttermében zártkörű zene­estélyt rendeznek, az ötödik és hatodik osztályok nö­vendékei pedig ápril 2-án tartják ezidei utolsó hang­versenyüket a redout kistermében. — A ferencvárosi kisdedóvóegylet vasárnapi közgyűlésén felolvasott jelentés szerint az egyletnek a házon kívül van 2336 frtnyi tőkéje s az intézetet tavaly mintegy kétszáz gyermek látogatta; a gyűlés újra Dobronyi Jánost választotta meg elnökké. — A gazdasszonyegylet jövő vasárnap tartja évi közgyűlését az új városháza társalgó termében. — A nemzeti színház igazga­tósága Horváth Zoltánt, a színi iskola negyedéves növendékét egy évre szerződtette. — A főváros köz­oktatásügyi bizottsága harminckét új tanítói állás szervezését fogja javasolni a közgyűlésnek, mert a jövő tanévben ennyi új iskola és osztály felállítása lesz szükséges.­­ A tabáni magyarajkú kath­o­­likusok küldöttséget menesztenek a bibornok-herceg­prímáshoz oly kérelemmel, gondoskodjék, hogy a tabá­ni tizenhét ezer magyar ajka katholikus végre magyar hitszónoklatokat hallhasson. — A pesti és budai ev. hitközségek folyamodtak a fővároshoz az eddig ka­pott segély állandósítása iránt; a pesti hitközség öt­ezer, a budai 1800 ftot kapott s a tanács pártolja a kérvényt. — A fővárosi árvaházak, az özvegy- és árva-alap s a Rókus-kórház javára néhai Nemeshegyi Julia asszony összesen 1200 ftot hagyományozott. — Nagy gép-gyárat építtet Budapesten Brogle József s a legújabb igények szerint berendezett gyártelep már legközelebb megkezdi működését. — Játékbarlangot ugrasztott szét a rendőrség vasárnapra virradó éjjel a Károly-utcai Korányi László-féle kávéházban; a ban­kot már nem foglalhatták le, de vagy húsz játékos nevét fölírták. A józsefvárosiak táncvigalma. (E. F.) A redoute kis termében szombaton hang­versenynyel egybekötött táncestély volt, melyet a józsef­városi második számú tankerületnek »szegény tanulókat segélyző egylete« rendezett, igen nagy és díszes közönség részvétele mellett. A hangverseny műsora öt számot tartalmazott, de »közbejött akadályok« változást okoztak. Azok is megjárták, kik pontossághoz vannak szokva, mert a hangverseny kezdete fél nyolcra volt kitűzve, de e helyett háromnegyed kilenc órakor kezdődött. Még ekkor is sokan érkeztek s zajos járás-kelés által vonták el az előadástól a közönség ügyeimet. A műsort a Waldbauer József, Késmárky Árpád, Gáthy Zoltán és Adler Mihály által előadott Haydn-féle d-dúr vonós­négyes nyitotta meg , azután Almásy Miklós, Lisztnek volt­ tanítványa, Liszttől a magyar rhapsodiát és »Roham-induló«-t, később pedig saját szerzeményű indulóját játszotta nagy tetszés közepette. Márkus Emilia k. a., ki már megjelenése alkalmával is nagy tapsban részesült, Arany Jánosnak »A dalnok baja« című költeményét sza­valta nagy hatással s a közönség háromszor is kihívta. Náday Ferencné úrnő betegsége miatt nem énekelhetett, s helyette Gáthy Zoltán játszott hegedűn, a Reményi »Repülj fecském« című ábrándját adva elő. Pálmay Ilka asszony a népszínházban lévén elfoglalva, csak az előadás bevégezte után érkezett, midőn a közönség már javában táncolt. De ő ígéretét be akarván váltani, a táncot rövid időre meg­szakították és élvezték a cigányzene mellett előadott nép­dalokat, melyeket a zajos tapsra meg is toldott néhánynyal. A jelen volt hölgyek közül következőket sikerült fel­jegyeznünk : Cserhalmay Ferencné, Herczegh Mihályné, Zsámbokréthy Józsefné, Szohner Antalné, Zilahy Pálné, Vas Lászlóné, Sajóhelyi Frigyesné, Veres Kálmánná, Bulyovszky Lilla, Schnierer Aladárné, Éber Nándorné, Toperczer Béláné, Kun Lászlóné, Bartai Gusztávné, Iszer Gyuláné, Kehrer Pálné, Szegszárdy Zsigmondné, Ujváry Ignácné, Fekete Lászlóné, Felei Gyuláné, Ebner Jánosné, özv. Vadászod úrhölgyek; továbbá Vendrey Klarissza, Fromm Anna és Wigner Lina (Gyömrőről), Keményi Aranka, Nagy Mariska és Esztike, Weisz Anna, Fehérvári Mariska, Weiszberger Antónia, Tatay Janka, Rónay Paula, Dück Lujza, Weninger Beatrix, Ferenczffy Irma, Zsámbokréthy Fanni, Csillag Antónia, Gottgeb Katica, Gellén Kornélia, Gyomlay Gizela, Gerenday Ilona, Braun Vilma, Pilch Anna, Fekete Mariska, Ujváry Jolán, Weiszberger Irma, Jeszenszky Mat­ld (Iglóról), Gruber Róza, Dürner Vilma, Izer Friderika, Hennig Matild, Beszedits Róza, Tóth Juliska, Krammer Fanni, Kovács Margit, Reiter Berta, Böhler Vilma, Veres Etelka, Marschalkó Emilia, Sümeghy, Stamm, Böhler, Bahnert, Ramocsa, Ekker, Holosy nővérek s még többen. A táncdarabokat Rácz Pali zenekara játszotta s az első négyest kilencvennégy pár táncolta. A férfivendégek közt voltak: Cserhalmay vezérhadbiztos, Vendrey honvéd­ 349 ezredes Weisz B. F. kir. tanácsos, herceg Odescalchy Gyula, Hegedűs Sándor, Szilágyi Dezső, Éber Nándor kép­viselők s még többen. A budai kör táncestélye. (B. F.) A budai kör szombaton saját szini alapja javára igen sikerült műkedvelői előadással egybekötött tánc­estélyt rendezett. A kör műkedvelői Görnernek »Angolosan« című vígjátékát adták elő, ügyesen és összevágóan. A közönség meg volt elégedve az előadással s zajos taps­­ssal fejezte ki tetszését. Közreműködők voltak: Vörös Kálmánna úrnő, Staubinger Ilka és Quikker Gizela kis­asszonyok, Fekete Frigyes, Nógrády Imre, Stolp Ferenc, Lukay Ferenc, Vámosi Erik és Nemesszeri Béla. Az előadás sikerében Nagy része van Shvoy Kálmánnak, ki az előadást rendezte. Előadás után tánccal fejezték be a sikerült estélyt Németh Matyi zenekarának játéka mellett. A hölgyek között voltak : Mihálovics Antalné, Békey Istvánná, Stolp Ferencné, Shvoy Kálmánné, Csizik Károlyné, Miletz Jánosné, Gyur­mán Andorné, Duma Ferencné, Könyvey Józsefné, Avaku­­movics Emilné, Csefalvy Gyuláné, Örley Lajosné, Khór Józsefné, Óváry Lipótné, Tholdt Albertné úrhölgyek; továbbá Hody Lenke, Mihálovics Emilia, Könyvey Mórika, Khór Margit, Békey Rózsika és Etelka, Rajnay Ilka, Kovács Sárika, Mirovszky Vilma, Tholdt Gizela, Hoffmann Géza, Staudinger Zsófia és Ilka, Stuc­lich Mariska, Óváry Aranka és Árpádina, Ferschin Kamilla, Gyurmán Emma, Quikker Giza és Etelka, Knabe Giza, Hoffhauser Irma, Nagy Ludovika s még többen. A kedélyes és minden izében magyaros mulatság reggeli hat órakor ért véget. Az északkeleti vasút tisztviselőinek táncestélye. (R. F.) Szakadatlan buzgóságuknak tanujelét adandó, az északkeleti vasút tisztviselői a vasárnapot ezúttal nem pihenésre, hanem egy igen kedélyes, úgyszólván családias jellegű táncmulatság fáradalmaira szentelték. A mulatságon, mely a budai kör tágas helyiségeiben folyt le, nagyobbára a társulat tisztviselői voltak jelen, családjaikkal, de volt néhány meghívott vendég is, kiket a rendezőség magyaros vendégszeretettel fogadott. A tánc, Németh Mátyás jó zenekarának játéka mellett, nagy tűzzel folyt s a négyeseket harminchat pár táncolta. A hölgyek közt jelen voltak: Ivánka Imréné, Németh Miklósné, Ponger Fülöpné, Borszéky Antalné, Ericz Ernőné, Margetsch Károlyné, Polinszky Emilné, Lintner Imréné, özv. Naszluhácz Lajosné, Riskó Ignácné, Argay Jánosné, Szűcs Emilné, Varga Jánosné, Bock Jánosné, Altmann Henrikné, Hofbauer Jakabné, Ambrus Józsefné, Elibscer Gyuláné úrhölgyek; továbbá Lintner Gizela, Ivánka Öllé Jolán, Vásárhelyi Csilla (Szomorról), Romy Nelli és Irma, Riskó Irén, Naszluhácz Nelli, Gaál Juliska, Könyvey Lórika, Altmann Róza és Klotild, Ambrus Mariska , Takács Aranka, Nagy Katica s még többen. A férfivendégek közt: Hilibi Gaál és Németh Miklós legfőbb itélőszéki bírák, Ivánka Imre vezérigazgató, Polinszky Emil és Lintner Imre vezérellenőrök sat. A társa­ság tagjai a hajnali harangszó megkondultával oszoltak szét s kívántak egymásnak — jó reggelt!­ ­ A budapesti férfidal­egylet táncestélye. A budapesti férfi dalegylet szintén megtoldotta a farsangot, még pedig nem is közönséges táncmulatsággal, hanem bohócestélylyel. A böjt nem is éreztette vezeklő szellemét a zenekedvelők termében, mely este kilenc órakor már szorongásig megtelt diszes közönséggel s közte igen sok csinos jelmezes vendéggel. Csak az kár, hogy a mulatság egészen német jellegű volt, a terem diszitései közt német feliratok pompáztak s még a négyeseket is német vezényszóval rendezték. A tánc katonai zene mellett, nagy kedvvel folyt reggelig, a négyeseket közel másfélszáz pár járta s a hölgyek közt jelen voltak : Schurz Kristófné (ná­polyi nő), Klivár Józsefné (vadásznő), Thanhoffer Józsefné, Menner Károlyné, Bánhegyi Károlyné, Szautner Zsigmondné Serényiné, Baumanné, Szüsszenbeckné, Kasszienhoferné úr­nők ; továbbá Angyal Emília, Simon Emilia, Begritsch Róza (halászné), Rasztibula Antoinette (Apollo), Pfeipfer Izabella (magyar nő), Scherzor Irma (török nő), Szutrell Róza (spa­nyol nő), Ferstl Anna (perzsa), Pick Anna (ész), Feldmann Helén (arató), Feldmann Ernesztine, Feldmann Irma (cigány­nő) Feldmann Sarolta (Stuart Mária), Feldmann Mariska (magyar parasztnő), Graf Irma (parasztnő), Lisznyai Ilka parasztnő), Reiner Fanny (d­ínai nő), Menner Anna (magyar pórnő), Porod­nyay Irma (apród), Hoffenberg Irma (bajor nő), Weixelgartner Emilia, Zimmermann Berta (cigány nő), Szuszenstein Klára, Boni nővérek, Falusi Julcsa, Bánhegyi Vilma, Malin Mariska (halász nő), Malin Hermin (konduc­­teur), Bender Jozefin, Ziska Róza, Kersáncz Katica, Szitái­ Róza (cserkesz nő), Liebisch Katica, Müller Irma (paraszt nők), Kohl Irma (spanyol nő), Roxan Auguszta (rokokó), Hartl Fanny kisasszonyok s még számosan. V i (t­á k. ** Zomborról Bátori János a »Bunjevac« szer­kesztője helyreigazító sorokat intézett hozzánk, ama hir ellen, mintha az általa megindított lap a Miletics »Zasztava«-jának dicséretét érdemelte volna ki s igy pánszláv irányú volna. E hirt az »Ellenőr«-ből vet­tük át s e cáfolatát örömmel veszszük tudomásul, vala­mint Bátori úr ama nyilatkozatát, hogy célja éppen el­lenkezőleg az, miszerint a hazánk déli részén lakó százezernyi bunyevác-sokac népnél, mely bár nyelvét megőrizte, de mindig magyarországgal tartott, hazafias irányban világosítsa fel. A bunyevác nép nagyrészt földmi­veléssel foglalkozik, munkás, vallásos és jó ér­zelmű, s továbbra is megóvni a pánszláv üzelmektől, ápolni benne a trón és haza szeretetét, kétségkívül ér­demes vállalkozás. Ama hír tehát csak tévedésből eredhetett s Bátori úr kéri a többi lapokat is, melyek e hírt közölték, hogy helyreigazító nyilatkozatáról tu­domást venni szíveskedjenek. ** Hymen, Lugoson G­yika Árpád krassó­­megyei birtokos kézfogója a múlt héten volt Patyán­­szky Olga kisasszonynyal, Patyánszky István ottani birtokos leányával. — Ugyanott Putnik István ügyvéd­nőül vette Pausz Emilia kisasszonyt. — Sze­geden Pálmai Irma kisasszonyt, Pálmai János ár­vaszéki ülnök kedves leányát, a napokban vezette oltárhoz Forgó Zenó állam vasúti forgalmi hivatalnok Aradról; a menyasszony rokona, Rózsa­tornyai plé­bános végezte az esketési szertartást. — Aradon Jakabffy László fiatal földbirtokos tegnap tartá kéz­fogóját Balla Aranka urhölgygyel; az eljegyzési ün­nepélyt Jakabffy Béla kis-kupai kastélyában ülték meg. — Kolozsvárit Sárosy Pál állatorvos eskü­vője e napokban volt Kicsik Mária kisasszonynyal; az esketést Szász Domokos ref. lelkész végezte. — Moóron Wenczel József uradalmi gazdatiszt je­gyet váltott Kiffer Vilma kisasszonynyal. — N­a­g­y- A­b­o­n­y­b­ó­l Keppich Géza eljegyezte Hoffer Jolán kisasszonyt, Hoffer Ignác földbirtokos leányát. ** Alvincen e napokban egy nagy tudományú s ritka nemes jellemű férfiú, Makray Sándor halt meg élete hetvenhetedik évében. Több mint harminc éve teljes elvonultságban élt, egészen községe ügyei­nek és a természettudományoknak, különösen a csilla­gászatnak élt. Teljesen színvonalán állt e tudomány­nak s mikor Erdélyben még kevesen gondoltak a színképelemzés nagyszerű vívmányára, az ő laborató­riumában már ott volt a készülék; egész éveken át vizsgálta a csillagokat, nappal mikroskopi és vegyi elemzéseket tett s korunk legjelesb szaktudósaival állt levelezésben. Nagyszámú család gyászolja, köztök veje: Torma Károly és Barcsay Ákos. Béke hamvaira! ** Gyászrovat. Nagy-Kanizsán elhunyt Szász Károly nyug.­rajztanár, Szász Gyula szobrász atyja. — Egerben Sándor Emilné szül. Váradi Antonia asszony, 32 éves, két kis gyermek anyja. — Nagy-Káli­ón Galvácsi István, gróf Dégenfeld Imrének 32 éven át buzgó tiszttartója. — Abalige­­t­e­n Széplaky Ferenc esperes plébános, 56 éves ko­rában.— Szabadkán a »Mi asszonyunk« nevű apáca-kolostor fejedelemasszonya meghalt életének 35-dik évében. ** Aszód közelében e napokban sajnos vasúti baleset történt. Egy tehervonat közeledett az aszódi indóház felé s a gépvezetőn és fűtőn kívül Kotter pá­lyafelügyelő is a gépnél volt, midőn a fűtő észrevette, hogy a kazánban valami hiba van. Vigyázatlanul ki­nyitotta a kazán ajtaját, mely nagy erővel csapódott ki s a forró gőz kiömlött. A fűtő idején menekült a szerkocsira, de a veszélyt nem gyanító pályafelügyelőt és a gépvezetőt a gőz iszonyúan összeégette. Mene­külni akarván, a sűrű gőzben gyorsan hátráltak s le­zuhantak a mozdonyról, esés közben is megsérülve. Mindkettő súlyos betegen fekszik. ** Vidéki hírek Kolozsvárit a színház nyu­g­­dijtőkéje tiz­ezer forintra emelkedett, miután a Dózsa Dániel-féle 1773 ft 39 kvnyi Széchenyi-alapot e tőké­hez csatolták. — Becses okmány van Marczel Gézá­nak, a kolozsvári színház tagjának birtokában; ez a Leopold császár 1696-diki latin leirata, melyben Fel­­vinczi György kolozsvári lakosnak engedélyt ad szini előadások tartására. — Székesfehérvártt az a terv merült föl, hogy Molnár Györgyöt nyerjék meg szín­házi művezetőnek. — A szegedi hölgyek küldött­sége tegnap tisztelgett Tisza Lajos királyi biztosnál, átadván az Erzsébet-kórházra megszavazott ezer frtnyi alapítványösszeget. — Debrecen városa monográfiá­ját állítja össze többek segítségével dr. Zelizy Dániel az orvosok és természettudósok nagy­gyülése alkalmára s a mű fele már ki van nyomva, másik fele is jórészt meg van írva. — Mármaros megyéből most már illetékes helyről cáfolják meg a fegyvercsempészés­ről elterjedt híreket; az elfogott Rakovszky János izai görög katholikus esperes lakásán találtak le­veleket Dobránszkyéktól s orosz lapokat a Rakovsz­­ky arcképével és életrajzával; az esperes most Mar­­maros-Szigeten van internálva, de a városban szaba­don jár-kel. — Veszprémben báró Fiáth Ferenc főispán e hó 3-án tűzte Nagy Géza lepsényi és Kovács József siófoki jegyzőknek, Hoszter rablógyilkos elfo­góinak mellére az ő felsége által adományozott ér­demkeresztet, másnap pedig Lepsényben a közbirto­kosság ünnepélyt rendezett tiszteletekre; felsőbb he­lyen a két derék jegyző arcképét kívánták s ők együtt fényképeztették le magukat. — Pozsonyban a Dux Adolf szülőházát e napokban emléktáblával jelölik meg. — Zalamegye nyugati határán műszaki felvételek vannak a Magyar- és Stájerország közti határrende­­zés ügyében. —­ Török-Kanizsáról megcáfolják a hírt, hogy ott titkos fegyvereket foglaltak volna le; a tény az, hogy a vadászfegyvereket elszedték a vadászati

Next