Fővárosi Lapok 1883. április (76-100. szám)

1883-04-20 / 92. szám

590 gyüjteménynyel gyarapodott. Gróf Széchenyi Béla­­ alapkövének letételénél is személyesen jelen lenni ajándékozta oda azt a gyűjteményt, melyet középázsiai útjában állítottak össze s igen szép példányok vannak benne a Khinában sokrabecsült kephrit és jadeit nevű nemeskövekből. * Gyászhír érkezett Rómából: a magyar klé­rus egyik nagyreményű fiatal tagja, ifjabb gróf Zichy Ferenc pápai praelátus és szolgálattevő kamarás szerdán d. u. egy órakor, néhány napi beteg­ség után, meghalt, 31 éves korában. Sok remény, mely e kitűnő képzettségű és modorú főúri pap jövő­­jéhez volt kötve, omlott össze. Hamar lehetett volna püspökké s ime, porrá lett! Atyja, gróf Zichy Ferenc egykori nagykövet, sietve utazott hozzá, de már csak holttestére,borulhatott. Az elhunyt ikertestvére volt gr. Zichy Ágost képviselőnek s akadémiai tagnak s ifjabb testvére gr. Zichy József volt­ miniszternek és gróf Zichy Tódor párisi nagykövetségi titkárnak. Je­­les tulajdonai és komoly műveltsége által e korán ki­múlt ifjú papot a pápai udvarban is meleg rokonszenv környezte. Hazánknak s a magyar főpapságnak egyik jövőbeli igazi díszét ragadta el benne a halál. Áldás hamvaira! * Bulyovszky Gyula írótársunk temetése teg­nap délután négy órakor díszszel és nagyszámú ha­lotti gyülekezet részvételével ment végbe, özvegyének zöldfa-utcai házától. Nem csak a négyszöget képező udvar, a kapualja, hanem a ház tája is el volt lepve. Az érckoporsót, melyet két magas ciprus-bokor közé helyeztek a ravatalra, koszorúk boriták, köztük az özvegyéé (pálmalevelekből s fehér rózsákból) felirat nélkül, fiáé és menyéé, fehér selyem-szalagon e föl­irattal : »Aladár és Irma felejthetetlen jólatyjuknak«, egy névtelené ez ajánlattal: »a művelt lelkű írónak,« Vetter tábornok özvegyéé ibolyákból s még számos jó baráté és ismerősé. A koporsót a család tagjai mö­gött sok ismert úrnő és férfi környezte: a nőegyletek­től többen, köztük Kármán Lajosné, Rudnay József­­né, Apáthy Lászlóné, sat. továbbá Türr tábornok, Kármán Lajos, György Endre és Tisza László képviselők, a képírók közül Ligeti és Greguss János, az írók közül Tóth Lőrinc, Frankenburg, Degré, Szilágyi Sándor, Rákosi Jenő, Beöthy Zsolt, Székely József, Komócsy József, Vadnai Károly, sat. Ott volt a szinész - egylet központi tanácsá­nak elnöke, Ribáry József min. tanácsos is. A szer­tartást a nemzeti színház énekkara kezdé és végezte gyászénekekkel. Imát és halotti beszédet Győry Vil­mos evang. lelkész mondott, beszélve az elhunytnak életéről s irodalmi jeles működéséről abban a szo­morú időben, midőn a hullámok zivatara közt csak az irodalom állt egyedül biztatólag, mint a világitó torony, melynek lámpája arra intett: »ne esügedje­­tek, munkálkodjatok, meg fogjátok látni a révpartot.« A hatlovas gyászkocsit, melyre a koporsót tették, csa­ládi címerek is ékítették, valamint a kapu gyászkár­pitját is. Huszonnégy szövétnek vivő környezte a ko­porsót s egész kocsisor vonult ki a kerepesi temetőbe hol a sírnál megáldották a hamvakat. * Liszt Ferenc legújabb műve, melyet nem rég fővárosunkban készített el, rövid időn megjelenik a »Harmonia« kiadásában. Ez a Végh János négy­kézre írt keringőinek átirata két kézre. * Szalon. Díszes társaság gyűlt össze szerdán, Antonia napjára, Záhorszky Kálmán miniszteri tanácsos vendégszerető házánál. Az előzékeny háziúr és a kedves háziasszony ritka sziveséggel fogadták vendégeiket, valamint a házi kisasszonyok is. A meghívottak közt voltak: Kozma Sándor kir. főügyész, Kovács Kálmán min. tanácsos és neje, Tolnay Lajos állam vasúti vezérigazgató és neje, Gróf Hugonay Béla és neje, dr. Mezey Adolf és neje, Szokoly Gyu­­láné, dr. Hartl Lajosné, Nagy Imréné s Kozma Fe­­rencné úrnők. A táncosok közt voltak: a három házi kisasszony Margit, Irén és Mariska, Mezey Ilonka, Simonsits Aranka, Szokoly Margit, Kozma Ilona és Flora, Hartl Mariska, Nagy Jolán és Mathild kis­asszonyok. A négyeseket és füzértáncot Farkas László sok ügyességgel rendezte. Világos reggelig tartott a kedélyes házi mulatság. * „Richelieu áldása.“ Zichy Mihálynak szép képe, melynek eladásáról tegnap szóltunk, itthon ma­rad s nem megy át a párisi Mandel testvérek tulajdo­nába. Mint tegnapi megjegyzésünkre fel­világosí­táskép értesülünk, a festményért először Ipolyi püspök ígért 600 ftot, oly hozzáadással, hogy egyúttal egy másik nagyobb festménynek megvetetését is fogja indítvá­nyozni, miszerint úgy ez, mint amaz a hazában marad­hasson. Az ajánlat e része azonban elejtetvén, a kép­zőművészeti társulat vette meg Richelieu áldásá­­t 800 fton, Zichy Mihálynak táviratilag megérkezett jóváhagyásával. Mandel ezalatt Párisból egyenesen Zichy Mihályhoz fordult, de ajánlata, melynek elfoga­dására Zichy Mihály bizonyos tekinteteknél fogva hajlandónak mutatkozott, Budapestre elkésve érkezett meg, s igy eredménytelen maradt. * Személyi hírek. A király ő felségé­nek, mint beszélik, szándéka: jövő őszszel meglá­togatni Szegedet s megnézni ott az újjáépítési mun­kákat ; ha e szándék valósul, a város elöljárósága fel fogja kérni ő felségét, hogy a fogadalmi templom kegyeskedjék. — József főherceg, hir szerint Biharmegyében megvette félmillióért a Blaskovics Sándorné gyapjai ötödfélezer holdas birtokát. — Schuster Konstantin kassai püspök közelebb Budapestre érkezett s az »Angol királynő« hotelbe szállt. — Gróf Szapáry Antal állapota annyira javult, hogy az ágyból már fölkelhet. — B. Orczy Béla miniszter tegnapelőtt este Bécsből lejött fővá­rosunkba. — Fuchs Miksa, a magyar nyugati vas­­pálya igazgatója, mint a vaskorona-rend lovagja, lo­vagi rendre emeltetett »bánréti« előnévvel. *A gróf Bethlen-család köztiszteletben állott agg matrónája, özv. bethleni gróf Bethlen Józsefné szül. hallerkői Haller Borbála grófnő csillagkeresztes hölgy, szerdán Budapesten meghalt, élete 83-dik évé­ben. Több gyermeke, unokája és dédunokája siratja s a gyász kiterjed a rokon báró Józsika, báró Borne­missza, Sissáry, gróf Waldeck családokra is. Az el­hunytnak hűlt tetemeit ma, ápril 20-án délelőtt ti­zenegy órakor fogják a haltéren levő 5. számú házban beszentelni s aztán Nagy-Teremibe szállítani, hol a családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. * A »Boldog idő« című költemény, mely lapunk mai számának élén olvasható, mutatvány Reviczky Gyulának sajtó alatt levő verskötetéből. A kötet a Petőfi-társaság kiadványa s e hó végére jelenik meg a Révai-testvéreknél.­­ A vakok intézetét Trefort Ágoston miniszter szerdán d. u. egy órakor meglátogatta, báró Inkey Nándorné és ennek egyik lánya társaságában. A növendékek énekeltek, zenéztek, tornáztak előtte, s bemutatták ügyesen készített kézi munkáikat is. A miniszter kijelentő megelégedését, csak az orgonát és zongorát találta igen rosszaknak, a­min természete­sen ő segíthet leginkább. Ezt meg is ígérte. A minisz­tert leginkább meglepte az, hogy idegen ajkú gyer­­mekek is néhány hó alatt meglehetősen megtanulnak ez intézetben magyarul. * A Polonyi-Füzesséry-affaire, miután a kép­viselőházban elintézést nyert, a házon kívül még nagy hullámokat vet a függetlenségi párt körében, melynek most már házi ügye lett. A szerdai ülés után az ügy tulajdonképen egészen más térre ment át. A képvise­lőházi elintézés után következett a közvetlenül szem­ben állt ellenfeleknek: Polonyinak és Füzessérynek kibékülése. Füzesséry Géza szerdán délután Juhász őrnagy és Mayer Arnold tanuk kíséretében megjelent Polonyi Gézánál, kinek tanúi Unger Alajos és Hoitsy Pál képviselők voltak. Füzesséry elmondta, hogy mi­után a képviselőházban bocsánatot kért, erkölcsi kö­telességének tartja a bocsánatkérést itt ismételni; az interpellációjában foglaltakat dr. Tauber Leó ügyvéd­től, Verhovay Gyula, Komjáthy Béla és Hentaller Lajos képviselőktől hallotta, kik Zsarnay rendőrségi kapitányra hivatkoztak, Yerhovay kivételével, ki azt mondta, hogy más illetékes forrásból tudja a dolgot. Füzesséry azt várta, hogy felszólalása után ezek fel fognak állani s állítása mellett tanúskodni, de e he­lyett Yerhovay őt nyíltan defavoyálta. E nyilatkozat után Polonyi Géza kezet fogott Füzesséryvel s kije­lenté őszinte bocsánatát. Este a függetlenségi kör értekezletet tartott. Ezen mindenek előtt bejelentették Füzesséry Géza kilépését a pártkörből, aztán Hoitsy Pál és Unger Alajos elmondták a Polonyi és Füzes­séry kibékülésének részleteit s a Füzesséry által elő­sorolt adatokat. E fölött hosszú és élénk eszmecsere fejlődött ki. Herman Ottó szólalt fel először s utalt arra, hogy a függetlenségi pártot tönkre teszik a ke­belében ismétlődő botrányok. E botrányok mind Ver­hovay Gyulától erednek, ki mindent gyanúsító, min­dent lerántó lapjával mint a szó, úgy öről a párt tör­zsén, ő volt az első, ki informálta Füzesséryt is, célja botránynak botrányra való halmozása, lapja, a »Füg­getlenség« érdekében. Indítványozta tehát Herman, adjon ki a párt nyilatkozatot, hogy Verhovay Gyula nem tagja a függetlenségi párt körének, »Független­ség« című lapja nem közlönye a pártnak s a párt visszautasítja azt, hogy Yerhovaynak és lapjának bár­minemű dolga a párt körével összeköttetésbe hozas­sák. Herman után még többen szóltak, mind keményen elitélve Yerhovayt és lapját s helyeselve a nyilatkozat kiadását. A vita alatt megérkezett Komjáthy Béla is és becsületszavára erősíté, hogy neki nincs része a Po­lonyi ellen szőtt komplettban; kérte továbbá, tudassák vele előre, a leendő nyilatkozatban defavoyálva lesz-e a »Függetlenség«-gel minden szolidaritás, mert ekkor neki, Komjáthynak, intézkednie kell, e lap kauciója az ő birtokára leven betáblázva. Az értekezlet végre elfogadta Herman Ottó indítványát azzal a pótlással, hogy a »Függetlenség« a pártkörből kitiltatik, a párt nevében teendő nyilatkozat fogalmazására, úgy­szintén a Polonyi-Verhovay-ügy teljes felderítésére három-három tagú bizottságot választottak. Az érte­kezlet eloszlása közben jelent meg Verhovay és kije­lenté, hogy a Füzesséry állítása valótlan. Mocsáry La­jos korelnöktől Verhovay megkérdezte a párt határo­zatát s midőn ezt megtudta, majdnem konsternálva megjegyzé, hogy ő személyesen nem fog megjelenni a vizsgáló bizottság előtt, hanem írásban fogja közölni elmondani valóját. A tegnapi reggeli lapokban Ver­hovay nyilatkozatot is közölt, melyben egyenesen ha­zugságnak mondja Füzessérynek rá vonatkozó állítá­sait s tagadja, hogy az interpellációra bármi tekintet­ben befolyt volna. Az ügynek tehát ez irányban is alkalmasint még folytatása lesz. * Asszony-küldöttség kereste föl tegnap egyik kőnyomatú értesítő szerkesztőségét. Kispestről jöttek s azt kérték: írnák ki az újságba, hogy ott a kártya­játék szörnyen elharapózott. Férjeik elkártyázzák a keresetet s reggel üres zsebbel térnek haza. A jó asszonyok azt hiszik, hogy az újság segíthet rajtok, ha kiírja a bajt. * Éji idill. Biasini Domokos képviselő tegnap­előtt éjjel két órakor egy múzeum utcai társaságból ment haza, stáció­ utcai lakására. Egy új épület előtt gyanús süheder lép hozzá, kérdve: »Hány óra?« »Nincs órám«, — feleli s meggyorsítja lépteit. Né­hány lépésre egy korosz ember ugrik elő, azt kiáltva a fickónak: »Üsd le !« Biasini erre ugyancsak sietni kezdett, de a süheder is utána eredt s megfogta vál­lát. Erre ő a botjával úgy az arcába vágott, hogy fel­jaj dúlt és megállt, s a­mig a másik gazember utól érhette volna, a képviselő már a lakásához ért s na­gyot csöngetett. A két gazember távolról szidta és aztán tovább állt, másfelé lesni a prédát. * A „gyémántos por­* szabadságharcunk e szégyenfoltjának emléke újra fölmerült a képviselő­ház közelebbi nagy botránya alkalmával. Egyik la­punk hivatkozott rá, azt mondva, hogy »a sikkasztó lemondásra kényszeríttetett«. László Imre, az agg képviselő »az igazság érdekében« felszólalt, hogy az ő egykori képviselőtársa és barátja csak vádolva volt a sikkasztással, de az ügy nem lett kiderítve, nem is kényszeríttetett lemondásra, hanem önkényt mondott le, eltávozva »a hatalmaskodni kezdő békepárt« elől, sat. László Imre kifejezi ezúttal reményét, hogy ez az ügy is nem­sokára »kellőkép fel fog világosittani«. Vajha ki lehetne törülni e szégyenfoltot a szabadság­­harc történetéből. Madarász László debreceni rend­őrfőnöknek , kit a gróf Zichy Eugén elkobzott gyémántjainak elsikkasztásával vádoltak, állt volna legszemélyesebb érdekében e vádat tisztázni, mi­helyt az alkotmányosság új ideje beköszönte. Előtte állt a jó példa épp Amerikában, a­hol ma is él. Dr. Goldmarkot, a bécsi forradalmárt, a Bach­­korszakban oly tettekkel gyanúsították, melyeket ő nagyon sérelmeseknek talált személyére nézve. Mihelyt Ausztria is alkotmányt kapott, maga sie­tett Newyorkból Bécsbe, vizsgálatot és nyilvános pert kért maga ellen s addig nem utazott vissza, mig rehabilitálva nem volt. Aztán nyugodtan halt meg. Madarász László nem tette ezt ma sem, pedig élnek elegen, kik a debreceni parlament e botrányának minden adatát ismerik, köztük Fekete László nógrádi földbirtokos, ki a vizsgáló bizottságban előadó vagy jegyző volt. Az ügy csak úgy lenne földeríthető, a mint dr. Goldmark cselekedte. Jószívű baráti nyilat­kozatok nem segítenek rajta. * Fúriák. A királyi kúria tegnap két női ször­nyeteg fölött mondott ítéletet. Karcagon Egedi Ju­lianna és Sütő Julianna előleges összebeszélés után elhatározták, hogy megölik Mándi Zsuzsi mosónőt, mert ez bántalmazta kedvesöket. Mándi Zsuzsi egy napon megjelent Süttő Julianna házában, a padkára ült s ekkor a két fúria rárohant, földre teperte, kendőt csavart a nyakára s aztán ketten addig húzták a ken­dőt, mig a szerencsétlen Mándi Zsuzsit megfojtották. A tetemet kútba dobták, de előbb kifosztották s még áldozatuk lakásáról is loptak kendőket, ágyneműt, sat. A bűntett azonban mihamar kiderült, a két bűnös nő meg is vallotta tettét s az első bíróság, valamint a kirá­lyi ítélő tábla halálra ítélte őket. A királyi kúria azonban, Manojlovics Emil kúriai biró előadása alap­ján, a halálos ítéletet élethossziglani fegyházbünte­tésre változtatta. * A bűnnyomozat, Berecz János máig sem vall, de elismerte tudomását arról, hogy az országbíró a gyilkosság napján délelőtt értékpapírokat váltott be s a pénzt a Wertheim-szekrénybe zárta. Abban a szekrényben huszonegyezer forint volt. Bűnjel Berecz ellen csak egy van, egy törülköző, melyet a bűn szín­helyén találtak vérnyomokkal s ezek a vérnyomok teljesen megfelelnek a huszár szobájában felfedezött éles konyhakésnek. Hogy a huszár bűnrészes, abból is kitetszik, hogy az erkélykulcsot, kést és véres keztyűt az Albrecht után hányták el, így akarván a huszár­ról elhárítni a gyanút. Máskülönben a bűnjeleket a szobában hagyták volna, hogy a gyanú a cselédség ellen irányuljon. Valószínű, hogy a szekrény kulcsát az országbíró maga adta át a fenyegetőző gyilkosok­nak, kik csak azután ölték meg őt. De pórul jártak, mert a szekrényt nem tudták kinyitni, nem ismerve annak fortélyát. Berecz a börtönben levetkőzte előbbi, retyke modorát, le van verve s megtörve. Spánkáról csak annyit méltó írni, hogy sebe nem vált veszélyessé s el lehet szállítani Budapestre. Hogy e gazemberről némely lap érdemesnek tartja följegyezni: mennyire szereti a kávét, mint vélekedik az őt elfogott rendőr­ről s mit beszélget élményeiről, az, úgy hiszszük, nem érdekli sem a komoly, sem a gyöngéd olvasókat. A

Next