Fővárosi Lapok 1883. április (76-100. szám)
1883-04-29 / 100. szám
még aznap, midőn egyikök karjába ölte karját, hagyta magát vinni, oda lett mind az a sok nemes elhatározás, mert újra fölülkerekedett az urfi s bár ilyenkor ismét megszólalt benne az a szelíd, bánatos intő hang, ő megint csak azt válaszolta: »Ez az utolsó és aztán soha többet.« Hónap hónap után tűnt le s minden egyes nap egy-egy vékony porréteget vont a nemes hangszerre, melyben az a bánatos intő hang megcsendült, a nemes hangszer kezdte elveszíteni rezonanszát; szive elfásult, nem gondolt, nem mert reá gondolni a jövőre, behunyta szemét az örvény előtt s úgy haladt tovább, hadd jöjjön most már, aminek jönni kell. Egyszer aztán eljött az az időpont is, midőn a jó barátok kezdtek meghidegülni. Már nem nevettek olyan lelkesedéssel ötletein, apró kalandjait ásítázva hallgatták, nem lehetett többé hallani azt a lelkesült kitörést, mely olyan jól esett a hiú urfinak, hogy: »mégis kuruc gyerek ez a mi öregünk« s kezdte sétái közben ritkábban hallani azt az egyik utcaszélről a másikra, nagy nonchalance-szal átkiáltott, »szervusz«t. S ha az utcán szóba akart állani egyikkel vagy másikkal, legtöbbnyire nagyon sietős, halaszthatatlan dolguk volt az illetőknek. Oh, nagy emberismerők ezek a jó barátok. Cipőd orráról, ruhádnak egyetlen árnyalatáról megmondják, mennyit érsz, vagy egyáltalában érsz-e még valamit. Ma még keblekre ölelnek s kedves brúderkámnak neveznek, isznak egésségedre pezsgődből, kikölcsönözik pénzedet. Holnap, őszinte baráti üdvözletedre egy rövid »jó napot« mondanak. Érezte a mellőztetést s az úrfinak ez fájt nagyon és az ismert intő szózat most uj erővel ébredt föl szivében és ő végre hajlott reá. Egy napon azzal az erős elhatározással indult el, hogy fölkeresi édes atyjának régi jó barátját, azt a nagy befolyású méltóságos urat, a ki hozzá, még gyermekkorában, olyan bohó kérdéseket intézett, akinek térdén annyiszor lovagolt s olyan jóízűen kacagott azon a bolondos kis versen, melyet ő méltósága ily alkalmakkor recsegő hangján dúdolt, hogy: »hoc, hoc katona, ketten ülünk egy lóra«. Ezt a derék öreg urat fogja megkérni, hogy adjon neki valami kis állást, vagy ha ő nem teheti, eszközöljön ki befolyásával valami hivatalt, mely után tisztességesen megélhet. Lehetetlen, hogy megtagadja, hisz még nem törlődhetett el lelkében azoknak a szép napoknak emléke, melyeket édes atyja vendégszerető házánál élvezett. Szilárd léptekkel haladt a ház kapujáig s a zárt ajtók előtt mégis megállott, mintha láthatatlan ércfal zárná el előle a bejárást, lehorgasztotta fejét, egy lépést tett előre, aztán lassan visszafordult s elkezdett föl s alá sétálni a ház előtt. Küzdött önmagával elhatározása ellen, kereste a szavakat, melyekkel kérelmét kifejezte. Milyen nehéz is annak szavakat találni, a ki soha sem kért! Dühösen roppant,lábával. »Nem, és ezerszer nem! Nem könyörgök!« És az urfi büszkén fölemelt fővel távozott a kapu elől, de a büszkén kiegyenesedett alak minden lépéssel jobban és jobban görnyedt össze, feje mellére csüggött, szeme a földön révedezett, s mintha halálos ítéletét kellett volna aláírnia, olyan kétségbeesetten susogta: »Nem lehet dacolni, meg kell lenni, könyörögni fogok.« Keze remegett, midőn a csöngettyű gombjára tette ujját, s elhitetve önmagával, hogy nem nyomja, másodpercről másodpercre lassú nyomást alkalmazott reája s az éles csendülésre, mintha sziszegő kígyót érintette volna, rántotta vissza ujját; vére rohamosan tolult vissza szivébe, egy pillanatra azt hitte, hogy összeroskad; menekülni akart az ajtótól, de már késő volt; egy öreg szolga dugta ki fejét a feltárt ajtón megpillantva őt s az öröm félreismerhetetlen derűje tükröződött vissza a becsületes vonásokról. Régi ismerőse volt az urfi, még a méltóságos ur látogatásai idejéből s azóta nem tudta elfeledni azokat a »fáin cigarókat«, melyeket a kis urfi, megdézsmálva apja szivarládáit, titokban az öreg zsebébe csúsztatott; még a névjegyét sem akarta elfogadni, egész büszkén mondta, hogy »nincs a nagyságos urfinak nálunk névjegyre szüksége, mi sem vittünk, mikor a szegény, istenben boldogult nagyságos urnái jártunk.« Olyan jól esett neki a ragaszkodás, őszinte jó indulat e félreismerhetetlen jele; oly rég is találkozott már ilyennel, hogy most szinte megkönnyebbültnek érezte tőle lelkét s bátran, bizalommal nyitott be ő méltósága ajtaján. Hogy is ne, ha már a szolga is ilyen örömmel fogadja. Ő méltósága azonban a lehető legharagosabb képpel tekintett fel íróasztala mellől a megzavarodott fiatal emberre s csak midőn már ez bemutatta magát, enyhült meg a szigorú arc. No, lám, alig ismert rá ő méltósága, nem is csoda. Az a kis bajusz, meg az a pelyhes kis szakál nagyon megváltoztatja az arcot. Hogy megférfiasodott, he .. he ... he.. egész férfi lett belőle, hogy megy a dolga ?.. persze, hogy jól sietett ő méltósága saját kérdésére felelni, hogy is mehetne másként ilyen csinos fiatal legénynek, he .. he .. he.. S a szegény fiatal ember csak nézett ő méltóságára s helyben hagyta, hogy jól, igen jól megy a dolga, hisz ő méltósága maga mondta s e mellé elgondolta: »Hát ez az ember-e az, a ki őt a térdén lovagoltatta, a kit édes atyja olyan igaz barátsággal ölelt kebelére? Nincs azokban a szavakban egy hang sem, mely a a szívből jönne és nem volt ereje ez előtt az ember előtt megvallani aggodalmát saját jövője iránt, nem tudta magát odáig alázni, hogy valamit kérjen ez embertől ; de ő méltósága is sietett ezt megakadályozni, mert halaszthatatlan hivatalos teendőkkel mentegetőzve, vett búcsút a fiatal embertől, ki igen örvendett, hogy tiszteletét tehette ő méltóságánál. És ő méltósága már nem emlékezett vissza arra az eleven kis fiúra, aki átkarolva őt, szeretetteljesen simult hozzá s kényes szemekkel kérdezte : »Kedves bácsi, mikor látjuk újra, mikor látogat meg bennünket?« Hja f ő méltóságának nagyon rossz emlékező tehetsége van, nem tehet róla. Megfejthetetlen rejtélyként állott előtte az a szolga, ki csak az asztalukról lehullott morzsát szedegette fel és az az úr, akit teljes szeretetekkel és barátságukkal halmoztak el. Nem tudta megfejteni a rejtélyt, de érezte, hogy bizalma, hite az emberekben kezd elveszni, megtanulta ismerni az emberben a rossz szívet. Később megtanult még mást is. Néhány hó múlva beköszönt hozzá a nyomor s lefestette először ruházatát. A sok drága öltöny egymásután tűnt el szekrényéből s az, mely testét fedte, kezdett kopni, szakadozni. Hogy összeborzadt, midőn először vette észre, hogy kopott a ruhája! — Ha valaki az utcán hosszasan nézett reá, a szégyen pírja futott arcába s hirtelen félre kapta fejét, azt hitte, hogy kopott ruháját nézik, mint a tolvaj suhant a mellékutcákon tova, messziről kerülve ismerőseit. Mikor már szekrénye egészen kiürült, a büszke urfi régi barátai ajtaján kopogtatott s kért tőlük kölcsön. Nehezen ment először nagyon, de aztán megszokta, kezdett ismert alakja lenni a játékbarlangoknak és végre képes volt megválni attól a szent ereklyétől, attól a két karika-gyűrűtől, mely egykor két nemes szivet fűzött össze s melynek férges gyümölcse ő lett. Az átvirrasztott éjek, az éhség, a lelki szenvedések megtörték alakját, arcáról letépték az üde rózsapirt s helyét sápadt, sárgás szin foglalta el; élénk szemeiből kiégett a tűz, szempillái bágyadtan csüggnek a véres erekkel átfutott szemgolyók fölött, szemöldökei között két vágás keletkezett, mely sötétté tette nyílt homlokát. Még ott libeg az örvény fenekét borító iszap fölött, mert még érzi sülyedését, mert lelke óriási kínokat szenved — mert szívében nem mondott még átkot — szüleire. Fővárosi hírek. * A képviselőház tegnap mindenek előtt jegyzőt választott. A beadott 152 szavazatból 149 esett Berzeviczy Albertre s a ház éljenzéssel fogadta ez eredményt. A közgazdasági bizottságba gróf Apponyi Albertet, a Deák-síremléke bizottságába Dániel Pált, a közoktatásügyibe Mészáros Nándort, a gazdaságiba Berenczy Miklóst választották meg. A közadók kezeléséről szóló javaslatnak függőben maradt pontjai ügyében a pénzügyi bizottság beadta jelentését s ezt hétfőre tűzték ki napirendre, aztán a csendőrségről szóló törvényjavaslatot tárgyalták. Tischler Vince előadó indokolta a javaslat ama intézkedését, mely szerint a két utolsó csendőrparancsnokság szervezhetése végett szükséges a honvédség legénységének igénybevétele. Ez ellen először Hoitsy Pál szólalt föl. A közszabadság elvét látja megsértve a javaslat által s kárhoztatta, hogy az előadó nem jelezte az elvi álláspontot, csak a szükséget, a többséget kérte, ne tekintse az előadói tisztet pártkérdésnek, mert ettől függ az a niveau, melyet a parlamenti viták legutóbb mutattak. A javaslat nem fogadható el, mert erőszakkal kényszerít egyeseket, kik szolgálati kötelezettségeknek megfeleltek, hogy csendőrök legyenek; azt még egy állam törvényhozása sem merte tenni, hogy valakit finánccá, zsandárrá kényszerítsen. Csak az abszolutizmus idején volt ilyesmire eset s csak kommunisztikus társadalomban volna lehetséges. Orbán Balázs szintén ellenezte a javaslatot, melyben a honvédség elzsandárosodását látja; ugyanezt találja benne Thaly Kálmán, hozzátéve, hogy a honvédség elzsandárosítása már régóta tart; a honvédség szerencsés volt az egész nemzet által tisztelt főt kapni, de kineveztek melléje egy országul gyűlölt mellékfőt, egy főfőzsandárt, az adlatust. (Nagy zaj és mozgás). A javaslatot gróf Ráday honvédelmi miniszter, Ernuszt Kelemen és Tisza Kálmán kormányelnök védték a többség élénk helyeslése közt. A tárgyalást hétfőn folytatják. * »A képzőművészet remekei« című vállalatból a második kötet negyedik füzete került ki sajtó alól. Az ebben közölt öt kép a következő: »Venus a fürdőben,« Richomme metszete után; »A szent család,« Rembrandttóll; »Tizian modellje«, Tiziantól; »Pihenő,« Wonnermanntól. «A vegyész« Van Ostadetól és végre képek kiállítása e füzetben is azon a művészi színvonalon áll, melylyel a kiadó Divald-féle műintézet oly méltó elismerést aratott az előbbi füzetek megjelenésekor. A szöveg Szendrei János tanártól, egész kis széptani és műtörténelmi fejtegetéseket nyújt. A füzet ára 1 ft, 20 kr. * A heraldikai társaság tegnap tartotta első felolvasó ülését. Radvánszky Béla báró elnökölt s Nagy Gyula tartotta az első felolvasást a »turul«-ról, e sasfaju fejedelmi madárról, mely a magyar nemzet legrégibb hadi jelvénye volt, a bátorság és erő jelvénye, melynek emlékét Kézai mester tarta fenn. A felolvasás kiterjedt a szónyelvészeti fejtegetésére is. Majláth Béla a Péter alnádor 1298-diki címeres pecsétjét ismertette, a múzeumban levő Forgách-féle levéltár egy okiratán lévő példányról s fejtegette ez alnádor nemzetségi eredetét. Mind a két felolvasás elismeréssel találkozott. A titkár több új tagot jelentett be, köztük alapítóknak gróf Károlyi Gyulát és gr. Zichy Nép. Jánost. A társaságnak már 332 tagja van, köztük 31 alapító. A bevétel eddigelé 795 forint, a kiadás pedig csak 73 frt 69 krajcár. * Színházi játékrend. A nemzeti színházban: holnap, 30-án, »Fedóra,« május elsején a »Bűvös vadász«, 2-án »A nők iskolája» s először »A nők iskolájának bírálata« Moliére-tel, 3-án »Carmen« Bignio Lajossal, 4-én »Nőuralom« és »Az égben«, 5-én »A troubadour« Tu ro 11 a Emma kisasszonnyal és Bignioval, 6-án »Fedóra«, 7-én »Egy millió.« — A népszínházban: holnap (hétfőn) a »Fatinitza« kerül színre Blaha Lujza asszonynyal; kedden pedig a csángók javára a »Peleskei nótárius«, nemzeti színházi tagok közreműködésével. E színház legközelebbi újdonsága »A fütty« lesz, Nyirő Sándor népszínműve, zenéjét szerző Serly Lajos. * Az akadémia holnap d. u. öt órakor összes ülést tart. Kozma Ferenc lev. tag mond emlékbeszédet Fabritius Károly történetbuvár fölött. Ez után folyó ügyeket tárgyalnak. * A Rudolf jótékony egylet zászló-felavatási ünnepe május 14-dikén, d. e. tíz órakor lesz, a redoute nagy termében. A zászlóanya tisztét Stefánia főhercegnő elvállalta. Az egylet az akadémia palotája elől vonul a színhelyre, hol alkalmi beszéd, énekkar, szögbeverés s egyéb ünnepélyesség lesz. Este ugyanott táncvigalmat rendeznek. * Könyvek. Az »Archaeologiai Értesítő« új folyamából, Pulszky Károly szerkesztése mellett, megjelent a második kötet harmadik része. Közel negyedfélszáz lapra terjedő nagy kötet, mely az akadémia archaeologiai bizottságának és a régészeti társulatnak hivatalos közleményein kívül több becses értekezést közöl. Ezek között van a Kossuth Lajos tanulmánya báró Nyáry Jenőnek »Az aggteleki barlang« című művéről, továbbá szakszerű értekezések Torma Károlytól, Pulszky Ferenctől, Hampel Józseftől, Téglás Gábortól, Deák Farkastól s magától a szerkesztőtől. A borítékon Pulszky Károly felel ama támadásokra, melyek e folyóirat ügyében ellene megjelentek. Egyik felszólalásnak a mi lapunk nyilván tért, most a válaszból is megemlítjük, hogy Pulszky Károly a felhozott panaszok alaptalanságát mutatja ki. Hogy régészeti irodalmunk nem oly termékeny, mint tudományos irodalmunk többi ágai, annak oka nem a folyóirat időhöz nem kötött, gyér megjelenése, hanem az, hogy míg történész, természettudós sal, sok van, szorosan vett archaeologusunk nincs több hétnél. Hogy az »Archaeologiai Értesítő« füzetei most kevesebbet nyújtanának, azt a szerkesztő számokkal cáfolja meg, kimutatva egészen a betűk számáig, mennyivel többet közöl a folyóirat most, mint az előbbi szerkesztőség alatt. Alaptalan az is, mintha régészetünk régi jelesei visszavonultak volna a közlönytől; megjelentek cikkek Römer, Henszlmann,Lehoczky, Majláth tollából, mások meg ígértek dolgozatokat. Végül kifejti Pulszky Károly, hogy a régészeti társulat nem önképző kör, tagjai nem kezdő munkákat, hanem alapos dolgozatokat kívánnak s valamely leletnek, mely évszázadokig lappangott, szakkörök előtt nem vesz el érdekessége, ha nem rögtön, de pár hónap múlva van róla szó, ekkor azonban alaposan. Az Athenaeumtársulatnál második kiadásban látott napvilágot Beksics Gusztávnak »Kemény Zsigmond, a forradalom s a kiegyezés« című műve, melynek első kiadása oly nagy érdeklődést és többfelől elleniratot is idézett fel. A szerző ez új kiadásban több részletet bővített, javított, újabb előszóban pedig kifejti álláspontját a könyve ellen történt támadásokkal szemben. Ara 2 Zrt. * A király-himnusz ügyében az országos daláregyesület igazgató választmánya felhívást bocsátott ki a nagyközönséghez. A tavalyi dalárünnepélyen, mint tudva van, melegen felkarolták a király-himnusz eszméjét s a terv gyakorlati megvalósításával az igazgató választmányt bízták meg, mely most meleg szavakkal hívja fel a magyar közönséget adakozásra. A daláregyesület pályázatot fog kitűzni először a himnusz szövegére, aztán ennek megzenésítésére, még pedig a szövegre száz, a zenére kétszáz darab aranyat; az eredményt a jövő évi dalárünnepélyen fogják bemutatni. Az adományok a szép terv megvalósításának költségeire szükségesek s az összeg nem lévén nagyon jelentékeny, hiszszük, össze is fog gyűlni rövid idő alatt. Az adományok Engeszer Mátyáshoz, a dalár- 639