Fővárosi Lapok 1883. április (76-100. szám)

1883-04-20 / 92. szám

Melléklet a „fővárosi Lapok“ 92. számához. föl, hogy ő jólétben élni van hivatva szépségével s most csaknem hihetetlennek tűnt föl előtte, hogy valaki szegényen is boldog lehet. — Most még szegény vagyok! — mondá az ifjú. — De hisz az borzasztó ! Az ifjú szomorún nézett rá, s keserűn viszhan­­gozta szavát: — Borzasztó! — Azután hozzá tette halkan: — annak igen borzasztó, a ki nem tud nagyon szeretni. Linka körülnézett a csinos szobában s arra gondolt, hogy ő nem tud lemondani arról, a mihez eddig hozzá szokott. Nem sokat beszéltek aztán s Dezső kalapját véve, távozott. A szívében megrezzent lány utána ki­áltott, de ő azt már nem hallotta. Sietett le a lépcsőn. A lány pedig szobájának egyik szögletébe ült, mélá­zott, könyezett, fázott !. Sietve készültek az esküvőre. A következő hó­nap csupa bevásárlás közt telt el, s Linka nyugodtan engedett mindent venni, tenni, a­mit szükségesnek láttak. Vége lett a jegybenjárás idejének s csodál­kozva tekintett reá vissza, úgy tűnt föl előtte, mintha nem is, ő lett volna az, a­ki ezt a hónapot keresztül élte. Önkénytelenül elmosolyodott, ha eszébe jutott, hogy ezt tartják a legboldogabb korszaknak a lányok életében. Az ő boldogsága csak pár napig tartott s aztán elveszett. Vőlegénye mindennap eljött rendes kézcsókjaival és bokrétáival, de ezek a találkozások egyiküket sem indították meg. Határozott adásverés volt lesz ez. A férfi megvette a leány szépségét, ifjúsá­gát megfelelő értékű gyémántokért és selyemruhák­ért. A leány eladta. Eljött az esküvő napja. Elmélyedve állt az ab­lak előtt s végig gondolt az uj életen, melynek küszö­bén állott. Nem gondolt rá boldog reményekkel, biza­lomteljes szerelemmel; az ő útja ki volt jelölve, a hiúság vásárában, s tudta, hogy most már vissza nem fordulhat, azon kell odább haladnia. Merengéséből anyja ijesztette föl, ki behozott neki egy virágbokrétát. Pompás fehér kaméliákból vérpiros rózsákból volt kötve és jácintokkal kö­rülvéve. — Névtelenül érkezett! — mondá anyja. — Névtelenül ? Ő minden egyes világon látta a nevet. íme, Dezső emlékezik rá és u­tán megveti. Soha nem érezte annyira elhatározásának súlyát, mint ebben a percben. Oh, ha vissza lehetne lépni ? De már késő. Elővette a régi elszáradt bokrétát. Még egyszer visszaidézte lelkében azt a boldog báli éjszakát. Jö­vendő életében úgy sem lesz szabad arra gondolnia. Még egy órát időzhetett a gondolatainál s aztán ki­szakítva egy rózsát a bokrétákból, mindkettőt kiadta a szobalánynak. A fris bokréta még néhány napig ott díszelgett a konyha ablakában, a száraz pedig a sze­metes kocsira került. Linka fájó szívvel látta ott meg. — Még­se, még­se kellett volna annak oda jutni! És mit! — gondolá aztán — Vége mindennek. Álmodtam, felébredtem, nincs többé okom és jogom rá másként gondolni, mint egy szép álomra. Ebből is abból is rosszul esik az ébredés. De minden határozottsága mellett is úgy érezte, mintha az a csúf szemetes kocsi azzal a hervadt bok­rétával együtt az ő lelkének jobb részét is magával vitte volna. Megesküdtek. Haza is jöttek a nászutazásról, s a fiatal­asszony belevetette magát a mulatságok fá­rasztó folyamába, hogy háborgó szivének nyugalmat szerezzen. A társaság elkapatott, elkényeztetett ked­vence lett. Ragyog, ünnepükt, célját elérte. De ha séta vagy tánc közben jácint illata száll feléje, elfordítja fejét, szeme különösen kezd csillogni s aztán keserűen fölkacag. Illésy Piroska: Képkiállítás. (A műcsarnokban.) (1) A képzőművészeti társulat sugárúti palotá­jában ma egy kisebb szabású képkiállítás nyílik meg, az olvasó­terem mellett levő két helyiségben és a felül­világított teremben, tehát ugyanott, a­hol Zichy Mi­hály képei voltak. A kiállítás nem rendszeres tavaszi műtárlat ugyan, hanem csak néhány újabban elké­szült mű kiállítása, mind a mellett nem kétkedünk benne, hogy vonzerőt fog gyakorolni a közönségre, annál inkább, mert van ritka érdekességű mű is benne. Benczúr Gyula nagy emlékképe az első ma­gyar általános biztosító társaság alapításáról. Huszonöt magyar művésztől, összesen negyven­hat olaj- és vízfestmény, rézmetszet és tollrajz van e tárlatban és összbenyomása kedvező. Mindjárt az első teremben több sikerült kép vonja magára a figyelmet. Leske Géza »Víg vendég« című festményt állított ki. Két középkori harcos ivásra nógatja harmadik beteg társát, ki épp az orvosságos üvegből készül bevenni. Bár konvencionális müncheni modorban, de jó humor­ral, egésséges érzékkel festett mű és a fiatal festő határozott haladásáról tesz tanúságot. Szinyei Merse Pál »Szatírája egyszerű helyzettel s a szinhatások meglepő alkalmazásával készített gondos mű. A szatir fa árnyában pihen s a ligetből szőke nimfa kacsintgat reá. A szatir, a klasszikus táj, a levegő, a nimfa feje mind sikerült s érthetővé teszi a feltűnést, melyet e kép Münchenben keltett. Annál különösebb hatást tesz két más képe. Az egyik »Májusi mulat­ság« címen valóságos színtárház. Dombon, a fű­ben egy társaság telepedett le, és a festő a sok­féle ruhaszínben, pázsitban, arc- és hajszínben és a bizarr égben, bárány­felhőkben, mezei virá­gokban kereste a hatást, de nem éppen azt a hatást érte el, melyre törekedett, bár egyes alakokat, a domb emelkedését s a pázsitot meglepő realizmussal fes­tette. Másik képe »A pacsirta« fűben heverésző női alak, mely a magasban repülő pacsirtára néz. Itt is csak az egyes részletek hatnak, de az összbenyomás barokk. »Női arckép «-ének ártalmára van a furcsa violaszínű ruha. Kár, hogy tehetségét bizarr színek alkalmazására pazarolja. Markó Károlytól e teremben három kép lát­ható, mind olaszországi tájkép, kettő Carrara köze­léből ; a legsikerültebb azonban a »Valdemolói erdő­részlet.« Markó Andrástól »Pásztorköltözés« van kiál­lítva. Szép táj, nemes körvonalak harmóniája, gondo­san rajzolt alakok által gyönyörködtet. Valentiny Já­nostól »Cigányleány«-t és »Est a falun« című képe­ket látunk. Az előbbi kiváló gondra mutat; a fárad­ságtól kimerülten ledőlt rút, félig ruhátlan leányalak élethű alak; a másik kép egyszerű táj, az előtérben egy szerelmes párral. Figyelemre méltó mű Kubányi Lajostól a »Kí­váncsiság.« Lovászt ábrázol, a­ki légyottra induló grófi pár lovait tartja. Az átláthatatlan sűrű bozót, a kandikáló lovász, a türelmetlen mének, mind sikerül­ten tükrözik vissza a helyzet komikumát. Rózsay Emil »Részlet a pozsonyi ligetből« című képet küldött. Györgyi Géza vízfestménye »Titus diadalíve Rómában« jellemzetes; akadt is azonnal vevője, Haussmann Alajos építész. Doby Jenő három rézmet­szetet állított ki, Benczúr Béla építész pedig tollraj­­zokat, étterem-berendezést egy sugárúti palota ré­szére s a Max Gábor számára készített szoba-orgona tervezetét vizfestményben. A második teremben id. Markó Károlynak »Eszményi tájkép«-e és Markó Károlynak ismét há­rom képe van elhelyezve. Mind olasz tájképek, legki­válóbb közülök a »Pelagói részlet«. Brodszky Sán­dortól öt kép látható, mind tájkép. Ezeket szintén derült nyugodtság jellemzi, mint minden tájképét. Négy közülök kisebb részlet. Legjobban kiválik a »Berchtesgadeni tó«, ez köti le legtovább figyelmün­ket. Telepy Károly őszi és téli tájat állított ki, mind a kettő csinos apróság. Molnár Józseftől »A nagysza­­lóki csúcs a Tátrahegységben« látható. Kissé komor színezetű. Az egyetlen történeti képet, »IV. Béla fu­­tásá«-t, Than Mór állította ki. Fiatalabb művészeink közül e teremben van Spányi Bélától »Lévay Henrik szülőháza Jankovác faluban«, melyet Ormódi Vilmos, az első magyar biz­tosító társaság elnöke festetett. Jobbra az előtérben áll az egyszerű nádfedeles ház. Az eső után kibuk­kanó naptól megvilágított táj, a tehén-csorda s a falu diszkrét rajza, a képet Spányi legsikerültebb művei egyikévé teszik. Mesterházy Kálmán »Halászás alko­nyaikoz« című képet küldött. Szirmay Antal »Szad­­óra a műteremben« című képe elhasznált gondolat, a részletekben sem sok eredetiséggel kidolgozva. Nemes Eliza grófnő két realisztikus képet állított ki. »Mig­non «-ja tűzhelyen kuporodva ül; az alak érdekes, de nem felel meg annak, milyennek Gőthe alkotása után képzelni szoktuk. »Ez is mulatság« című képe pa­rasztleányt ábrázol, ki a legényre vár. Kőnek Ida csendéletet, leölt nyulat és szárnyasokat festett. So­mogyi Dániel, ki Münchenből a napokban tért haza és telepedett le Újpesten, a legapróbb rész­letekig gondosan készített és derült színezetű táj­képet küldött »A vierwaldstädti tó«-ról, a­mi an­nál kellemesebben hat, mert fölötte függ Blaskovics Ferencnek, (uj név) tájképe oly elnagyolt kidolgozás­sal, mely talán naturalizmus akar lenni, de semmi esetre sem szép. Ady Andor, (szintén uj név) »Deb­receni talyigás«-t állított ki, melyen ló, kocsis és ta­­lyiga szánalomra kelt. Az új tehetségek, ez alkalom­mal nem mutatták be magukat valami előnyösen. A kiálllásban mind­ez említett képek inkább mellékletül szolgálnak, Benczúr Gyula emlékképéhez. Ez a felülről világított teremben van kiállítva szépen berendezett délszaki növények között. A mester e művét nem rég tüzetesen ismertettük, de most sem hagyhatjuk említetlenül azt a közvetlen hatást, me­lyet a nézőre gyakorol. Minden él abban a csoporto­­zatban, melynek központja tulajdonkép Deák és báró Eötvös József s a figyelem még sem fordul el az ün­nepelt férfitól Lévaytól sem. Az alakok nem csupán arcképek, hanem valóságos jellemek. A legapróbb részletig oly élethűséggel, élénkséggel készült mű, 689 hogy távolabbról nézve, az egész csoport élni, mozog­ni látszik. A kiállítás csak egy hónapig lesz nyitva, a be­lépti díj 30 kv. Megtekintése mindenkit ki fog elégíteni. Fővárosi hírek. * A képviselőházban tegnap még egyszer sző­nyegre került a Füzesséry-féle interpelláció. A napi­rend előtt ugyanis felszólalt Komjáthy Béla s engedélyt kért a nyilatkoztatásra, mert Füzesséry Géza szer­dán, mikor a háztól bocsánatot kért, tette indokául né­hány képviselő előadását említé s neveket nem említett ugyan, de a hírlapokban e képviselők egyikének ő, Komjáthy van megnevezve. Ennélfogva kötelességé­nek tartja maga iránt, hogy a tényeket elmondja úgy, a­mint tudomása van róluk. Még múlt szombaton ta­lálkozott Füzesséryvel a folyosón s ez utóbbi megmu­tatta neki interpellációját és kész beszédet, mire a szóló azt felelte, hogy nincs az a kincs, a­miért ezt az interpellációt megtenné. Igaz ugyan, hogy a rendőr­ség egy tisztviselője előtte is szólt arról, mikép a gráci tolvajlásra vonatkozó iratok közt van Polónyi képvi­selőnek egy levele is, de a rendőrtisztviselő hozzá­tette, hogy e levél egyáltalában nem kompromittáló. E nyilatkozatot tette a szóló Füzessérynek, tehát előze­tesen tudomása sem volt az interpellációról, tanácsot sem adhatott, mert erre Füzesséry nem kérte; külön­ben elég ideje is volt Füzessérynek meggondolni a dolgot, mert szombaton nem tehette meg interpellá­cióját s csak hétfőn adta elő. Nagyon helytelen dolog, hogy midőn valaki hibás lépést követ el, másokat akar belevonni a bajba, hogy magát kisegítse. Sza­vára ismétli, hogy nem folyt be az interpelláció megté­telére s azt nem helyesli, mert jellemével és becsületével nem fér össze, hogy valaki ellen a háta mögött szőj­­jön komplettat. A szélsőbal élénk helyesléssel fo­gadta e nyilatkozatot, az elnök pedig azt a megjegy­zést tette rá, hogy a házban Komjáthy neve nem volt említve, de mert a dolog olyan kényes természetű, a ház e felszólalás iránt elnézéssel viseltetik. Ezután az 1881. évi zárszámadásokat tárgyalták. Gróf Sza­­páry Gyula pénzügyminister hosszabb beszédben el­lene nyilatkozott a Fröhlich szerdai indítványának, hogy a földtehermentesitési pótlékból eredő bevételi többlet a megállapítottnál nagyobb összegű kötvények beváltására fordittassék s ha ez nem történnék, szűn­jék meg az 1880-dik 9-dik törvénycikk ama intézke­dése, hogy annyi államkötvényt bocsátunk ki, a­mennyi földtehermentesítési adósságot törlesztünk. A minisz­ter azt fejtegette, hogy az államháztartás szempontjá­ból ez éppen hátrányos volna. A ház el is fogadta a bizottsági szerkezetet, úgy itt, mint a többi tételeknél. Az állami gépgyár tételénél Madarász József szólalt fel, kérve a minisztert, hasson oda, hogy e gyárnál a magyar szakférfiakat ne szorítsák háttérbe. Erre Pri­­leszky Tádé, a zárszámadási bizottság elnöke felelt, kijelentve, hogy az előadóval együtt személyesen meg­látogatták a gyárat s meggyőződtek, hogy a munká­soknak 89 százaléka tiszta magyar. (Madarász közbe­szól : Nem a munkásokról beszéltem!) Prileszky még hozzátette, hogy nagy haladás történt, mióta Mada­rász a gyárat megtekintette. A zárszámadások elin­tézésével a napirend ki volt merítve. Ma, pénteken, nem lesz ülés. A szombati ülésben a közadók kezelé­séről szóló javaslat kerül tárgyalás alá. * A tanítónők menedékhára ügyében a nép­nevelők egylete által kiküldött bizottság, Zirzen Janka úrnő elnöklete alatt, megállapította az előleges terve­zetet. E szerint, a menedékház célja, hogy tanítónők, nevelőnők és gyermekkertésznők számára ideiglenes vagy állandó elhelyezésről gondoskodjék s különösen agg napjaikban gyámolítást nyújtson nekik. Az utazó vagy ideiglenesen itt tartózkodó tanítónőknek ingyen vagy mérsékelt díjért ad lakást és ellátást, a helyben működőknek mérsékelt áron nyújt szállást és ellátást, a nyugalomba lépett vagy munkaképtelen tagoknak, a­mennyire lehet, ingyen otthont biztosít; szegény sorsú tanítók özvegyeinek és leányainak ideiglenes menedéket nyújt; a helyben működő tanítónők tár­saséleti központjául szolgál könyvtárával, olvasó és társalgó termeivel s végre közvetíti a tanítónők, neve­lőnők és gyermekkertésznők elhelyezését. Az intézet jótékonyságában csak oly nevelőnők részesülhetnek, kik Magyarországon szerezték a képesítést, vagy pe­dig honosságot nyertek. A bizottság kimondta, hogy egyelőre nem kíván külön egyletet alakítani, hanem mint a népnevelők egyletének szakbizottsága műkö­dik, az Eötvös-alappal, tanítói árvaházzal összekötte­tésben akar maradni s begyülendő pénzeit is az Eöt­­vös-alap pénztárában fogja elhelyezni. Az összes ál­lami, egyesületi, felekezeti tanítónőket, képzőintézete­ket, állami leányiskolák igazgatóit fölhívják, hogy alapítványokat gyűjtsenek. * A nemzeti múzeumból a müncheni nemzet­közi képkiállítás magyar osztályába következő négy festvényt küldik el: Litzenmayer Sándor »Szent Er­­zsébet«-ét, Ligeti Antal »Fiume látképé«-t, Gyárfás Jenő »Tetemre hivásá«-t s Jankó János »Menyegzői drámá«-ját. Megemlítjük ezúttal, hogy múzeumunk egy másik gazdag tára, az ásványoké, újabban becses .

Next