Fővárosi Lapok 1883. április (76-100. szám)
1883-04-20 / 92. szám
Melléklet a „fővárosi Lapok“ 92. számához. föl, hogy ő jólétben élni van hivatva szépségével s most csaknem hihetetlennek tűnt föl előtte, hogy valaki szegényen is boldog lehet. — Most még szegény vagyok! — mondá az ifjú. — De hisz az borzasztó ! Az ifjú szomorún nézett rá, s keserűn viszhangozta szavát: — Borzasztó! — Azután hozzá tette halkan: — annak igen borzasztó, a ki nem tud nagyon szeretni. Linka körülnézett a csinos szobában s arra gondolt, hogy ő nem tud lemondani arról, a mihez eddig hozzá szokott. Nem sokat beszéltek aztán s Dezső kalapját véve, távozott. A szívében megrezzent lány utána kiáltott, de ő azt már nem hallotta. Sietett le a lépcsőn. A lány pedig szobájának egyik szögletébe ült, mélázott, könyezett, fázott !. Sietve készültek az esküvőre. A következő hónap csupa bevásárlás közt telt el, s Linka nyugodtan engedett mindent venni, tenni, amit szükségesnek láttak. Vége lett a jegybenjárás idejének s csodálkozva tekintett reá vissza, úgy tűnt föl előtte, mintha nem is, ő lett volna az, aki ezt a hónapot keresztül élte. Önkénytelenül elmosolyodott, ha eszébe jutott, hogy ezt tartják a legboldogabb korszaknak a lányok életében. Az ő boldogsága csak pár napig tartott s aztán elveszett. Vőlegénye mindennap eljött rendes kézcsókjaival és bokrétáival, de ezek a találkozások egyiküket sem indították meg. Határozott adásverés volt lesz ez. A férfi megvette a leány szépségét, ifjúságát megfelelő értékű gyémántokért és selyemruhákért. A leány eladta. Eljött az esküvő napja. Elmélyedve állt az ablak előtt s végig gondolt az uj életen, melynek küszöbén állott. Nem gondolt rá boldog reményekkel, bizalomteljes szerelemmel; az ő útja ki volt jelölve, a hiúság vásárában, s tudta, hogy most már vissza nem fordulhat, azon kell odább haladnia. Merengéséből anyja ijesztette föl, ki behozott neki egy virágbokrétát. Pompás fehér kaméliákból vérpiros rózsákból volt kötve és jácintokkal körülvéve. — Névtelenül érkezett! — mondá anyja. — Névtelenül ? Ő minden egyes világon látta a nevet. íme, Dezső emlékezik rá és után megveti. Soha nem érezte annyira elhatározásának súlyát, mint ebben a percben. Oh, ha vissza lehetne lépni ? De már késő. Elővette a régi elszáradt bokrétát. Még egyszer visszaidézte lelkében azt a boldog báli éjszakát. Jövendő életében úgy sem lesz szabad arra gondolnia. Még egy órát időzhetett a gondolatainál s aztán kiszakítva egy rózsát a bokrétákból, mindkettőt kiadta a szobalánynak. A fris bokréta még néhány napig ott díszelgett a konyha ablakában, a száraz pedig a szemetes kocsira került. Linka fájó szívvel látta ott meg. — Mégse, mégse kellett volna annak oda jutni! És mit! — gondolá aztán — Vége mindennek. Álmodtam, felébredtem, nincs többé okom és jogom rá másként gondolni, mint egy szép álomra. Ebből is abból is rosszul esik az ébredés. De minden határozottsága mellett is úgy érezte, mintha az a csúf szemetes kocsi azzal a hervadt bokrétával együtt az ő lelkének jobb részét is magával vitte volna. Megesküdtek. Haza is jöttek a nászutazásról, s a fiatalasszony belevetette magát a mulatságok fárasztó folyamába, hogy háborgó szivének nyugalmat szerezzen. A társaság elkapatott, elkényeztetett kedvence lett. Ragyog, ünnepükt, célját elérte. De ha séta vagy tánc közben jácint illata száll feléje, elfordítja fejét, szeme különösen kezd csillogni s aztán keserűen fölkacag. Illésy Piroska: Képkiállítás. (A műcsarnokban.) (1) A képzőművészeti társulat sugárúti palotájában ma egy kisebb szabású képkiállítás nyílik meg, az olvasóterem mellett levő két helyiségben és a felülvilágított teremben, tehát ugyanott, ahol Zichy Mihály képei voltak. A kiállítás nem rendszeres tavaszi műtárlat ugyan, hanem csak néhány újabban elkészült mű kiállítása, mind a mellett nem kétkedünk benne, hogy vonzerőt fog gyakorolni a közönségre, annál inkább, mert van ritka érdekességű mű is benne. Benczúr Gyula nagy emlékképe az első magyar általános biztosító társaság alapításáról. Huszonöt magyar művésztől, összesen negyvenhat olaj- és vízfestmény, rézmetszet és tollrajz van e tárlatban és összbenyomása kedvező. Mindjárt az első teremben több sikerült kép vonja magára a figyelmet. Leske Géza »Víg vendég« című festményt állított ki. Két középkori harcos ivásra nógatja harmadik beteg társát, ki épp az orvosságos üvegből készül bevenni. Bár konvencionális müncheni modorban, de jó humorral, egésséges érzékkel festett mű és a fiatal festő határozott haladásáról tesz tanúságot. Szinyei Merse Pál »Szatírája egyszerű helyzettel s a szinhatások meglepő alkalmazásával készített gondos mű. A szatir fa árnyában pihen s a ligetből szőke nimfa kacsintgat reá. A szatir, a klasszikus táj, a levegő, a nimfa feje mind sikerült s érthetővé teszi a feltűnést, melyet e kép Münchenben keltett. Annál különösebb hatást tesz két más képe. Az egyik »Májusi mulatság« címen valóságos színtárház. Dombon, a fűben egy társaság telepedett le, és a festő a sokféle ruhaszínben, pázsitban, arc- és hajszínben és a bizarr égben, bárányfelhőkben, mezei virágokban kereste a hatást, de nem éppen azt a hatást érte el, melyre törekedett, bár egyes alakokat, a domb emelkedését s a pázsitot meglepő realizmussal festette. Másik képe »A pacsirta« fűben heverésző női alak, mely a magasban repülő pacsirtára néz. Itt is csak az egyes részletek hatnak, de az összbenyomás barokk. »Női arckép «-ének ártalmára van a furcsa violaszínű ruha. Kár, hogy tehetségét bizarr színek alkalmazására pazarolja. Markó Károlytól e teremben három kép látható, mind olaszországi tájkép, kettő Carrara közeléből ; a legsikerültebb azonban a »Valdemolói erdőrészlet.« Markó Andrástól »Pásztorköltözés« van kiállítva. Szép táj, nemes körvonalak harmóniája, gondosan rajzolt alakok által gyönyörködtet. Valentiny Jánostól »Cigányleány«-t és »Est a falun« című képeket látunk. Az előbbi kiváló gondra mutat; a fáradságtól kimerülten ledőlt rút, félig ruhátlan leányalak élethű alak; a másik kép egyszerű táj, az előtérben egy szerelmes párral. Figyelemre méltó mű Kubányi Lajostól a »Kíváncsiság.« Lovászt ábrázol, aki légyottra induló grófi pár lovait tartja. Az átláthatatlan sűrű bozót, a kandikáló lovász, a türelmetlen mének, mind sikerülten tükrözik vissza a helyzet komikumát. Rózsay Emil »Részlet a pozsonyi ligetből« című képet küldött. Györgyi Géza vízfestménye »Titus diadalíve Rómában« jellemzetes; akadt is azonnal vevője, Haussmann Alajos építész. Doby Jenő három rézmetszetet állított ki, Benczúr Béla építész pedig tollrajzokat, étterem-berendezést egy sugárúti palota részére s a Max Gábor számára készített szoba-orgona tervezetét vizfestményben. A második teremben id. Markó Károlynak »Eszményi tájkép«-e és Markó Károlynak ismét három képe van elhelyezve. Mind olasz tájképek, legkiválóbb közülök a »Pelagói részlet«. Brodszky Sándortól öt kép látható, mind tájkép. Ezeket szintén derült nyugodtság jellemzi, mint minden tájképét. Négy közülök kisebb részlet. Legjobban kiválik a »Berchtesgadeni tó«, ez köti le legtovább figyelmünket. Telepy Károly őszi és téli tájat állított ki, mind a kettő csinos apróság. Molnár Józseftől »A nagyszalóki csúcs a Tátrahegységben« látható. Kissé komor színezetű. Az egyetlen történeti képet, »IV. Béla futásá«-t, Than Mór állította ki. Fiatalabb művészeink közül e teremben van Spányi Bélától »Lévay Henrik szülőháza Jankovác faluban«, melyet Ormódi Vilmos, az első magyar biztosító társaság elnöke festetett. Jobbra az előtérben áll az egyszerű nádfedeles ház. Az eső után kibukkanó naptól megvilágított táj, a tehén-csorda s a falu diszkrét rajza, a képet Spányi legsikerültebb művei egyikévé teszik. Mesterházy Kálmán »Halászás alkonyaikoz« című képet küldött. Szirmay Antal »Szadóra a műteremben« című képe elhasznált gondolat, a részletekben sem sok eredetiséggel kidolgozva. Nemes Eliza grófnő két realisztikus képet állított ki. »Mignon «-ja tűzhelyen kuporodva ül; az alak érdekes, de nem felel meg annak, milyennek Gőthe alkotása után képzelni szoktuk. »Ez is mulatság« című képe parasztleányt ábrázol, ki a legényre vár. Kőnek Ida csendéletet, leölt nyulat és szárnyasokat festett. Somogyi Dániel, ki Münchenből a napokban tért haza és telepedett le Újpesten, a legapróbb részletekig gondosan készített és derült színezetű tájképet küldött »A vierwaldstädti tó«-ról, ami annál kellemesebben hat, mert fölötte függ Blaskovics Ferencnek, (uj név) tájképe oly elnagyolt kidolgozással, mely talán naturalizmus akar lenni, de semmi esetre sem szép. Ady Andor, (szintén uj név) »Debreceni talyigás«-t állított ki, melyen ló, kocsis és talyiga szánalomra kelt. Az új tehetségek, ez alkalommal nem mutatták be magukat valami előnyösen. A kiálllásban mindez említett képek inkább mellékletül szolgálnak, Benczúr Gyula emlékképéhez. Ez a felülről világított teremben van kiállítva szépen berendezett délszaki növények között. A mester e művét nem rég tüzetesen ismertettük, de most sem hagyhatjuk említetlenül azt a közvetlen hatást, melyet a nézőre gyakorol. Minden él abban a csoportozatban, melynek központja tulajdonkép Deák és báró Eötvös József s a figyelem még sem fordul el az ünnepelt férfitól Lévaytól sem. Az alakok nem csupán arcképek, hanem valóságos jellemek. A legapróbb részletig oly élethűséggel, élénkséggel készült mű, 689 hogy távolabbról nézve, az egész csoport élni, mozogni látszik. A kiállítás csak egy hónapig lesz nyitva, a belépti díj 30 kv. Megtekintése mindenkit ki fog elégíteni. Fővárosi hírek. * A képviselőházban tegnap még egyszer szőnyegre került a Füzesséry-féle interpelláció. A napirend előtt ugyanis felszólalt Komjáthy Béla s engedélyt kért a nyilatkoztatásra, mert Füzesséry Géza szerdán, mikor a háztól bocsánatot kért, tette indokául néhány képviselő előadását említé s neveket nem említett ugyan, de a hírlapokban e képviselők egyikének ő, Komjáthy van megnevezve. Ennélfogva kötelességének tartja maga iránt, hogy a tényeket elmondja úgy, amint tudomása van róluk. Még múlt szombaton találkozott Füzesséryvel a folyosón s ez utóbbi megmutatta neki interpellációját és kész beszédet, mire a szóló azt felelte, hogy nincs az a kincs, amiért ezt az interpellációt megtenné. Igaz ugyan, hogy a rendőrség egy tisztviselője előtte is szólt arról, mikép a gráci tolvajlásra vonatkozó iratok közt van Polónyi képviselőnek egy levele is, de a rendőrtisztviselő hozzátette, hogy e levél egyáltalában nem kompromittáló. E nyilatkozatot tette a szóló Füzessérynek, tehát előzetesen tudomása sem volt az interpellációról, tanácsot sem adhatott, mert erre Füzesséry nem kérte; különben elég ideje is volt Füzessérynek meggondolni a dolgot, mert szombaton nem tehette meg interpellációját s csak hétfőn adta elő. Nagyon helytelen dolog, hogy midőn valaki hibás lépést követ el, másokat akar belevonni a bajba, hogy magát kisegítse. Szavára ismétli, hogy nem folyt be az interpelláció megtételére s azt nem helyesli, mert jellemével és becsületével nem fér össze, hogy valaki ellen a háta mögött szőjjön komplettat. A szélsőbal élénk helyesléssel fogadta e nyilatkozatot, az elnök pedig azt a megjegyzést tette rá, hogy a házban Komjáthy neve nem volt említve, de mert a dolog olyan kényes természetű, a ház e felszólalás iránt elnézéssel viseltetik. Ezután az 1881. évi zárszámadásokat tárgyalták. Gróf Szapáry Gyula pénzügyminister hosszabb beszédben ellene nyilatkozott a Fröhlich szerdai indítványának, hogy a földtehermentesitési pótlékból eredő bevételi többlet a megállapítottnál nagyobb összegű kötvények beváltására fordittassék s ha ez nem történnék, szűnjék meg az 1880-dik 9-dik törvénycikk ama intézkedése, hogy annyi államkötvényt bocsátunk ki, amennyi földtehermentesítési adósságot törlesztünk. A miniszter azt fejtegette, hogy az államháztartás szempontjából ez éppen hátrányos volna. A ház el is fogadta a bizottsági szerkezetet, úgy itt, mint a többi tételeknél. Az állami gépgyár tételénél Madarász József szólalt fel, kérve a minisztert, hasson oda, hogy e gyárnál a magyar szakférfiakat ne szorítsák háttérbe. Erre Prileszky Tádé, a zárszámadási bizottság elnöke felelt, kijelentve, hogy az előadóval együtt személyesen meglátogatták a gyárat s meggyőződtek, hogy a munkásoknak 89 százaléka tiszta magyar. (Madarász közbeszól : Nem a munkásokról beszéltem!) Prileszky még hozzátette, hogy nagy haladás történt, mióta Madarász a gyárat megtekintette. A zárszámadások elintézésével a napirend ki volt merítve. Ma, pénteken, nem lesz ülés. A szombati ülésben a közadók kezeléséről szóló javaslat kerül tárgyalás alá. * A tanítónők menedékhára ügyében a népnevelők egylete által kiküldött bizottság, Zirzen Janka úrnő elnöklete alatt, megállapította az előleges tervezetet. E szerint, a menedékház célja, hogy tanítónők, nevelőnők és gyermekkertésznők számára ideiglenes vagy állandó elhelyezésről gondoskodjék s különösen agg napjaikban gyámolítást nyújtson nekik. Az utazó vagy ideiglenesen itt tartózkodó tanítónőknek ingyen vagy mérsékelt díjért ad lakást és ellátást, a helyben működőknek mérsékelt áron nyújt szállást és ellátást, a nyugalomba lépett vagy munkaképtelen tagoknak, amennyire lehet, ingyen otthont biztosít; szegény sorsú tanítók özvegyeinek és leányainak ideiglenes menedéket nyújt; a helyben működő tanítónők társaséleti központjául szolgál könyvtárával, olvasó és társalgó termeivel s végre közvetíti a tanítónők, nevelőnők és gyermekkertésznők elhelyezését. Az intézet jótékonyságában csak oly nevelőnők részesülhetnek, kik Magyarországon szerezték a képesítést, vagy pedig honosságot nyertek. A bizottság kimondta, hogy egyelőre nem kíván külön egyletet alakítani, hanem mint a népnevelők egyletének szakbizottsága működik, az Eötvös-alappal, tanítói árvaházzal összeköttetésben akar maradni s begyülendő pénzeit is az Eötvös-alap pénztárában fogja elhelyezni. Az összes állami, egyesületi, felekezeti tanítónőket, képzőintézeteket, állami leányiskolák igazgatóit fölhívják, hogy alapítványokat gyűjtsenek. * A nemzeti múzeumból a müncheni nemzetközi képkiállítás magyar osztályába következő négy festvényt küldik el: Litzenmayer Sándor »Szent Erzsébet«-ét, Ligeti Antal »Fiume látképé«-t, Gyárfás Jenő »Tetemre hivásá«-t s Jankó János »Menyegzői drámá«-ját. Megemlítjük ezúttal, hogy múzeumunk egy másik gazdag tára, az ásványoké, újabban becses .