Fővárosi Lapok, 1885. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1885-02-14 / 37. szám

Melléklet a »Fővárosi Lapok« 87. számához, nagy szükség is van, mert az ó­város borzadalmas la- '' kásáiból százával kerülnek az utcára ezek az otthon dédelgett kis korcsok, a­kik tizenkét éves korukban már a bűn minden változatát ismerik. Még a szelíd kedélyű magyar hitoktató is, a­ki áldó kezeit egykor a Jordán szent vizében mosta meg, oda nyilatkozik, hogy életében még nem látott ilyen nagy gonoszságot, mint ezekben a minden imádságot kinevető sarjaiban a tu­lbigott szülőknek. Méltó kifa­­kadásai között szederjes szint vált kerek piros arca, s kifakadással fenyegető domborulatán fáradsággal ér­tetve össze párnás ujjhegyeit, mint boldog ábrándra tekint vissza nyugalmas káplánkorára, mikoron még a Terézváros hivő gyerekeseinek mutogatta a menny­ország felé vezető út irányát. A többi híveire ugyan nem panaszkodhatik, mert ritkán tartott szónoklatait tömött padsorokra menydörgi le a visszhangos tem­plomban. Mikoron pedig csöndes téli estén a felolva­sás fárasztó munkájába fog, keleti utazásának kelle­mes előadását meghallgatni minden ismerőse siet a gim­­názium felolvasásokra berendezett termébe. Azontúl aztán neki is alá kell vetnie magát az itteni szokás­nak, hogy kiki magának él, ismerőseit csak a corsón láthatja. Hanem a corsói sétáknak megvan az a haszna, hogy félóra alatt a város összes jó és rossz híreit röptében kapja ott az ember. Titkos és nyil­vános ügyek, párbaj-előkészületek, családi botrányok, pártviták ,tervek lebegnek szájról szájra, persze »csak éppen önnek mondtam el «-féle megjegyzés kíséreté­ben, a­mit siet mindenki megint csak éppen a leg­jobb ismerősének mondani el, s az a legkedvesebb, azé a diadal, a­ki a legújabbat tudja. Szanday Zénó. A „Cigánybáró.“ (Regény egy kötetben. Irta Jókai Mór. Budapest, Révai test­vérek kiadása. Ára egy forint.) Önálló kötetben most látott napvilágot a kis regény, a­melyből készült az operettszöveg, Strauss János zenéjére s hivatva van a monarchia két fővá­rosának őszi élvezetet nyújtani. Nem nagy munka. Nem terjed kétszáz oldalra sem. De festve van benne hazánknak egy oly kor­szaka, mely történelmünkben a legnevezetesebb for­dulópontok egyikét képezi, s feltárva benne az érzel­mek nagy skálája. Feltaláljuk e könyvben négy faj jellemrajzát: a magyarét, a németét, a törökét, meg a cigányét. Járunk királyi palotában, nemesi kúrián, elhagyott kastélyban, főúri szalonban, rác nábób tanyáján és cigánykunyhóban. Sírunk, nevetünk és re­megünk. A költő úgy játszik hangulatunkkal, mint az óriási feladatokkal, melyeket kiszab magának. De mi szívesen átadjuk magunkat e játéknak. Követjük az ő különös világába, melyben a fájdalom is moso­lyog s az öröm is könyeket csal a szembe. Megfeled­kezünk a való életről, meg a logika és a psychologia szabályairól is, minden érzékünk az érdekes ol­vasmányé. Az írásnak, különösen a regény- és drámaírás­­nak két faja, vagy talán jobban mondva: két modora van. A romanticizmus és a realizmus. Ez a két jel­szó úgyszólván két táborba gyűjtötte híveit, kik elke­seredetten harcolnak egymás ellen, és nem tudják, hogy tulajdonképpen mindig egymás támogatásával boldogultak és boldogulnak. Van majd mindegyik műben mind a kettőből. Mert ha nincs, megszűnt a munka mű lenni. »A művészet célja nem a létezőnek szolgai utánzása, hanem a létező nagyítása, emelése a képzelet útján; a művészi alkotás nem egyébb, mint helyes és célzatos túlzás, vagyis eszményítés.« Az elemek aránya lehet különböző termékekben külön­böző, de azoknak teljes elkülönítése a legnagyobb tévedés volna. Hogy már most a magyar olvasó­kö­zönség hogyan szereti jobban a regényt: több ro­man­­cizmussal és kevesebb naturalizmussal-e vagy megfordítva, azt nem lehet egyszerűen abból a tény­ből megállapítani, hogy némely ifjabb regényíró könyvét nem veszik és hogy néhány lap Zola-féle re­gényeket közöl. Egy bizonyos, hogy a magyar közön­ség Jókait szereti, úgy a minő. Olvassák regényeit és nézik »Arany-ember«-ét tömegesen. Uj regénye is kapós kis könyv lehet. A »cigány báró« egy árva fiú, ki törökország­­ban nyaktörő mutatványokkal és mint tolmács keresi kenyerét, midőn egy szép nap hírét veszi, hogy oda át Magyarországban az elzüllött számüzötteknek, kik részint a török elől, részint ezzel együtt savoyai Eu­­gén elől menekültek külföldre, közkegyelmet hirdet­tek s az elkobzott birtokokat az örökösöknek vissza­adják. Ez pedig Jónás urfira nézve azt jelentette, hogy ő attól a naptól fogva egy tizenhatezer holdas bánsági birtoknak és egy kastélynak az ura, »a mibe csak bele kell neki ülni.« Mert Jónás urfi nem volt más, mint fia Botsinkay Gáspárnak, ki Mehemed pasával, a temesvári parancsnokkal együtt menekült ki, miután mindkettőjök kincseit egy titkos pinceüregbe rejtette. Jónás urfi tehát azonnal útra kelt és szerencsésen meg is érkezett Botsinkára. Az urak is eljöttek, hogy átadják a birtokot, de ez bajos dolog volt, mivel hir­telen két tanút sem találtak az egészen kipusztult községben, tanuk nélkül pedig a hivatalos aktus végre nem hajtható. Mégis akad két tanú. Egyik a pap, ki meglehetősen goromba az ő­­j földesurá­val szemben, másik pedig Cafrinka, egy vén cigány­asszony, ki a meghívásra szintén készséggel megje­len, sőt midőn a pap vonakodik Jónásnak, ki a pat­kánytanyává lett kastélyban egyelőre nem lakhatik, szállást adni a maga házában, ő hívja meg magához a hajléktalan főurat. Jónás elmegy a cigánykunyhóba, hol sok különös dolgot lát, (például, hogy a szurtos cigányleányka mint változik át hirtelen tündéri szép­séggé, s a vén Cafrinka semmiből hogyan teremt elő fejedelmi lakomát), de neki ez nem tűnik föl, mert Cafrinkát boszorkánynak tartja, egy boszorkánytól pedig semmi sem csoda. A kunyhóban jól gondoskod­nának róla, de ő nem nyughatik. Már hajnalban lóra veti magát és elindul, feleséget keresni. Mert minde­nek előtt erre van szüksége. Anyjától hallotta ugyan­is, hogy atyja tömérdek kincset ásott el a kastély ud­varán. Ezenkívül Cafrinka megjósolta neki, hogy amit felesége a menyegző éjszakáján álmodni fog, az betel­jesül és attól ő majd kétszerte gazdagabb lesz, mint az apja. A sas között úri társaságra bukkant, mely kacsára vadászott. Hozzájuk csatlakozott, igen mu­latságos módon, el is töltött néhány órát Feuer­stein bárónál, a házi urnál, hanem azután mind­járt a szomszéd birtokoshoz, egy dúsgazdag rác­hoz látogatott el, kiről hallotta, hogy szép el­adó leánya van. Itt folyt le a regénynek egyik legnevettetőbb jelenete. Arzena, a szeszélyes rác leány, kérőit különös próbáknak szokta kitenni, melyeket eddig egy sem állott ki. A többi közt azzal ijesztgette őket, hogy a szobában, melyben aludni fognak borzalmas kisértetek járnak ijesztő zaj között. Jónás, midőn Arzena ezt neki is elmondta, kijelenté, hogy ő nem fél, mert ő tud a kísértetekkel közlekedni s amit eddig egy kérő sem mert megtenni, szépen le­feküdt aludni. Egyszerre óriási zajra ébredt. Azonnal eszébe jutott, a­mit Arzénétól hallott. Csakugyan be is lép az ajtón a hosszú fehér köntöst viselő kísértet. Jó­nás azt tanulván, hogy ilyen szellemekkel szemben az a gyakorlat, hogy mindent megfordítva kell tenni, kapja magát­­ a tenyerein, talpaival az ég felé (tanult mestersége volt), elkezd lépegetni a kisértő lélek felé. Erre ezután a kisértet ijedt meg, annyival inkább, mivel Jónás az egyik cipőjét magánál tartotta. Ter­mészetesen kisült, hogy a kisértet nem volt más, mint maga Arzena kisasszony, ki ezúttal legyőzetvén, meghódolt és a legkedvesebb menyasszonynyá vál­tozott. Azaz hogy változott volna, ha apja, a ke­­vély gazda, nem tette volna beleegyezését attól a feltételtől függővé, hogy Jónás szerezzen báró­ságot, mert ő a leányát csak báróhoz adja feleségül. Jónás nem ijed meg semmitől. Azonnal elbúcsúzik Arzenától és Feuerstein báróhoz indul, kinek össze­köttetései által gyorsan célt érhetne. Az után azon­ban egy postagalambot fog el, s az ennek nyakára kötött német levelet lemásolván, később, midőn Feuer­stein házánál megtanul németül, el is olvassa és megtudja, hogy Arzena csak azért menne hozzá fele­ségül, hogy szarvakat rakhasson a homlokára. Feuer­­steinék értesülve lévén Jónás szándékáról a báróságra vonatkozólag, sokféleképen nevetségessé iparkodtak tenni a természettől ugyan éles elmével megáldott, de a szalonban bizony meglehetősen esetlen fiút, ki azon­ban, a­mint Arzena levelét elolvasta, az ablakon ke­resztül szökött meg és elment Botsinkára Szaffihoz, a szép cigányleányhoz, ki őt mindjárt első este meg­­bűvölte volt. Cafrinka a pap fondorkodásainak lett áldozata, mióta Jónás eltávozott. Elfogták mint bo­szorkányt, elitélték, máglyára vetették. Jónás keblére öleli Szaffit és viszi a pap elé. A menyasszony azután megálmodja, hogy hol vannak elrejtve a kincsek, Jónás dúsgazdag lesz, s kedves embere Mária Te­réziának, ki csakugyan fel is ruházza a bárói cím­mel. Csak az van hátra, hogy a titokban rejte­getett feleséget is teljesen magához emelje fel Jónás, ami új ünnepélyes esküvés által meg is történik, (az első esküvés alaki hibák miatt érvénytelen volt), minthogy az engedélyt a királynőtől az udvari bo­hóc csellel eszközölte ki. Ez esküvő alkalmával tűnik azután ki, hogy Szaffi tulajdonképp nem más, mint leánya Szaffi Kuli Khánnak, a Mehemed temesvári pasa vejének. Anyja keresztény volt s ő maga is ke­­resztségben Zófia nevet nyert. Botsinkán ismeretle­nül azért tartózkodtak, hogy Botsinkay Gáspár örö­kösének megmondhassák, hol vannak elrejtve a Me­hemed pasa kincsei. Atyja hagyta ezt meg igy a ha­lálos ágyán. Ez a körülmény természetesen nem csak teljesen megnyugtatta a királynőt, hanem Szaffi, mint fejedelmi vér, udvarképes is lett. Anyja hamvait szintén ünnepélyesen a családi sírboltban helyezték el, íme a legújabb »romantikus« regény. A meséje tarka, kidolgozása pedig bővelkedik mindazokkal a tulajdonságokkal, melyek Jókai előadását oly vonzóvá teszik. A rikítóbb helyeket is kellemesekké tudja tenni, s kiapadhatlan humorával a komorabb képeket is megaranyozza. Meg vagyunk győződve róla, hogy a mese rövid elmondásával korántsem ártottunk az ol­vasó érdeklődésének. Egészen más az, ha tőle magá­tól halljuk. Nem is lehetne képzelni nagyobb téve­dést, mintha valaki azért nem olvasná el a regényt, mert azt hiszi, hogy az operette-ből úgyis meg fogja ismerni. Muzslai K. János: Fővárosi hírek. * A műcsarnokban holnap, vasárnap már lát­ható lesz Matejkónak nagyszabású festménye: »Bran­denburgi Albert meghódolása I. Zsigmond lengyel király előtt.« A képet a műcsarnok nagytermében ugyanott állítják föl, hol Munkácsy nagy festménye »Krisztus a Kálvárián«, volt elhelyezve. Ziblikiewicz galíciai tartományi marsall megbízásából e festményt, mely a krakói nemzeti muzeum tulajdona, körútjá­ban mindenütt kiséri s tegnapelőtt Budapestre is megérkezett Cichoczki Szaniszló egykori lengyel föl­kelő és garibaldista, ki évek óta rendezi Matej­ko mű­veinek kiállítását. A jelen festmény, mint tudva van, »Poroszok hódolása« cím alatt tette eddig, körútját, s mind címénél, mind tárgyánál fogva a poroszok nagy ellenszenvét kelte föl; ennek dacára a berlini akadémia tavalyi kiállításán a jury egyhangúlag tün­tette ki a nagy arany éremmel, csakhogy e határoza­tot Vilmos császár aztán megsemmisítette. Ez ese­mény a kép és mestere iránt még növelte az érdeklő­dést s kiállításának aktuális jelentőséget kölcsönzött. Prágában, hol inkább az ellenkező nemzetiségi áram­lat van felszínen, az egész lakosság tüntetőleg, töme­gesen látogatta a kiállítást. * A nemzeti színházban az igazgatóság kény­telen a villanynyal való világítást hosszabb időre megszüntetni. Már a legközelebbi napokban ismét gázlángok fogják világítani a nemzeti színházat s e változásnak, melyet a színházlátogató közönség bizo­nyára sajnálni fog, oka a következő: A villanyvilágítást eszközlő gőzgéptelep a nemzeti színházzal szomszédos vegytani intézet telkén van elhelyezve; a közoktatás­­ügyi minisztérium azonban, a vegytani intézet vezető férfiainak kérelmére, határozott utasítást adott a köz­alapítványok ügyigazgatóságának, hogy a nemzeti színház igazgatóságánál a gőzgéptelep eltávolítását sürgesse. A színház igazgatóságának nem maradt más hátra, mint a telep eltávolítását foganatba venni, mi a tegnapi nap folyamában meg is történt, így a nemzeti színház bizonytalan ideig — de az országos kiállítás tartama alatt bizonyosan — meg lesz fosztva egyik lényeges külső előnyétől: a villanyvilágítástól, melyet jelentékeny áldozattal s oly szép sikerrel ren­dezett be és mely tűzbiztonság szempontjából is igen nagy értékű volt. * Farsang. A nagy vigalmak sora véget ért, de ma még élénk farsangi est következik kisebb egyleti mulatságokkal. Ma lesz a balatonvidéki kör táncestélye, melynek sikere érdekében a rendezőség buzgó tevékenységet fejtett ki. A ferencvárosi körben jelmezes táncmulatságot rendeznek s szintén jelmezes estély lesz a terézvárosi kaszinó helyiségeiben. A régi polgári lövőházban a Szent György-egyesület rendez táncvigalmat. A­z erzsébetvárosi kör, saját helyiségeiben, szintén ma tartja jelmezes táncestélyét, melyre belépti jegy egy írtjával kapható, a budai kör pedig hasonló­kép ma rendez még egy utolsó farsangi vigalmat. A nemzeti kaszinó tagjai hétfőn bált rendeznek, mely szorosan zárt körű lesz.­­ A szepesi bálra, melyet e hó 21-én a redoute kis termében tartanak meg, Juhos Gyuláné úrnő lesz a háziasszony, míg védnö­kül Andaházy László országos képviselőt nyerték meg. Meghívók dr. Hutyra Ferenc elnöknél, (csillag-utca 10. sz.) belépti jegyek pedig Bartsch Lajos hatvani utcai kereskedésében kaphatók. * Dembinszky emlékiratai. Völker frank­furti antiquarius arról értesíti a nemzeti múzeumi (országos) könyvtár igazgatóságát, hogy Dembinszky emlékiratai, a hozzájok tartozó 1100 okirattal együtt birtokába jutottak s azokat a könyvtárnak 4000 márka vételáron fölajánlja. Az egész gyűjtemény hét folió kötetből áll s mint a mellékelt katalógusból kitű­nik, valamennyi a szabadságharc idejéből, 1848—49- ből ered és Kossuthtól, Klapkától, Görgeytől, Bemtől, Batthyánytól s más akkor szerepelt vezérférfiaktól tartalmaz eredeti okleveleket. Minthogy a felajánlott vételár a könyvtár állami dotációjának több mint felét emésztené föl s igy ez után a gyűjtemény meg nem szerezhető, az igazgatóság, tekintettel ez okmányok nagybecsű történelmi fontosságára, megkérte a köz­­oktatásügyi minisztert, hogy a gyűjtemény megsze­­rezhetését külön dotáció adományozásával tegye lehe­tővé, annyival inkább, mert ha e gyűjtemény más kezekbe jut, aligha lesz többé alkalom azt bármi áron is megszerezhetni. * Személyi hírek. Gróf Károlyi Alajos londoni nagykövetünk a napokban töltötte be diplo­máciai pályafutásának negyvenedik esztendejét; 1845. február elején lépett be a külügyminisztériumba. — Haynald Lajos bibornokérsek száz frtot ajándé­kozott a pestmegyei népviseleteknek az országos kiál­lításon való bemutatására. — Baross Gábor * 243

Next