Fővárosi Lapok, 1885. június (22. évfolyam, 128-152. szám)
1885-06-13 / 138. szám
Szombat, 1885. junius 13. 138. szám. Huszonkettedik évfolyam. Szerkesztői iroda: ______ IL___— | -------- A XKkflEW mm A — __________ Hirdetések A T3 AvT T A mint előfizetések J íl.Ism. P U ViilllUyl I lH I Il8\ (Budapest barátok tere, Nejrvedérre..............4 frt. MM M HuBBSBBI BW BSBBHBBEdSIHB Athenaeum-épület) Megjelenik .... a kiadóhivatalban a“‘AAkITAT* SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY a küldendők. A sárréti hármas malom. (Elbeszélés.) Irta Sümegi Kálmán. (Folytatás.) — Haszontalan ember ! Magát nem is igen tudom sajnálni. De szegény Tinka! Bizony sokszor megesik rajta a szívem. Jobb sorsot érdemelt volna. Hej, ha a vén Kárász másképen gondolkozik, most a feje sem fájna a szegény asszonynak. De persze derogált neki a Kondor família! Megérjük, hogy maholnap a párnát is kidobolják a feje alól! — Hjah, ez a szegény lányok sorsa ! — dünynyögte Cserkúthy s nagyot húzott a boros kancsóból, ami sohasem hiányzott előle, ha betekintett a malomba. Az özvegy nem hagyta szó nélkül a keserű megjegyzést. — A szegény lányok sorsát is jóra fordíthatja az isten, csak nem kell büszkélkedni! üres konyha a rangosság, ha nincs hozzá egy kis pénzmag ? Pedig hát Kárászék nem igen dicsekedhettek ezzel! — Hagyja el szomszédasszony, sokfelé fogyatékán van az a pénzmag! Cudar világot élünk! A szegény ember válla ropog a terheje alatt! . . A ténsor mélyen lehorgasztotta fejét, nagyot sóhajtott, hanem azért nem feledkezett meg a kancsóról. Derekasan húzott belőle, mintha csak búfelejtésül ivott volna. Az özvegy pedig kotyogott tovább: — Ropog . . ropog . . hát hiszen nem könnyű az élet, ki merné azt mondani! De lássa tekintetes ur, az emberek is nagyon hibáznak, mikor nem tudnak magukkal számot vetni. Elfelejtik, hogy több nap, mint kolbász! Az az úrhatnámság olyan mint a féreg. Elpusztítja a legegésségebb fatörzsöket is. Aztán a törzsökkel pusztul a hajtás ! Kárászoknak is elég lett volna két ló és kevesebb parádé. Most talán a Tinkának is lenne mit aprítani a tejbe ! — Szent igaz, amit a szomszédasszony beszél, de nagy dolog ám leszállni az ugorkafáról, ha már fölkapaszkodott oda az ember ! A paraszt könnyen paraszt marad, de az úr, ha egyszer annak született, nehezen tagadja meg ősi mivoltát. Ragaszkodik az állapotához, mint a varjú magasra rakott fészkéhez . . . Magamról tudom . . . Ejnye, de tüzes a bor! Talán a hatvanhetedikiből való ? ! Lássa szomszédasszony, nekem azon is túl kellett adnom! Szörnyű sok pénzt fölemészt az a leány. Alig kerültünk ki a farsangból, öt bált végigrobotoltam, már meg a nyakamon van a majális . . Aztán a milyen olcsó a búza, olyan átkozott drágák ezek a haszontalan hejehuják ! Néhány pillanatra elhallgattak. Cserkúthy annyira elszontyorodott, hogy még inni is elfelejtett, Kondomé pedig akart ugyan valamit mondani, de hirtelen megfogta a nyelvét, eszébe jutván, hogy egy ilyen rangnélküli polgárasszonynak talán nem is illik mindenbe beleütni az orrát. Hanem hát addig fúrta az oldalát a szó, mig végre mégis csak kiböffentette. — Már megbocsásson tekintetes ur, hiszen nincs közöm hozzá s talán terhére is leszek a beszédemmel de én csak a mondó vagyok, hogy Ilona kisasszonyt oda fenn, Pesten kapatták el annyira! A múlt nyáron még olyan szelíd volt, akár egy galamb. Csöndesebb, igénytelenebb úri leányt az egész vármegyében nem lehetett találni. S most egyszerre úgy megváltozott. — Mond valamit szomszédasszony. Az a szerencsétlen Józsi valóságos majom. Pedig nem egyszer írtam már neki: kedves öcsém, lassabban az agarakkal, a te állásod sem színig tejföl, vasárnapra következik a hétfő ! . . De hát jó tanácsot adni annak olyan, mint borsót hányni a falra ! — Persze nagyságos ur! — Nagyságos ur ám, majd megmondom mije! Nagyságos ur a cselédje előtt, amig annak rendesen jár a bére. Ha nem tud fizetni, még a tekintetessel is adósak maradnak. Pedig hát a Cserkúthyak mindig tekintetesek voltak ! De kit meg nem nagyságolnak most oda fönn ? ! A múltkor láttam a gyalogpostásnál egy levelet ilyen címmel: »Nagyságos Khon Izidor jogászjelölt urnak.« A Mingyártkéri fia nagyságos úr, hogy verné meg a ragya! Bolond világot élünk szomszédasszony ! De erre már megint hörpintett egyet a tensor. Kondomé pedig, asszonyhoz illő kíváncsisággal, azt kezdte firtatni, hogy Cserkúthy József minő hivatalt is visel odafönn s hogy hát mennyi fizetség is jár azzal. Cserkúthyt többször kérdezte már efelől, de az rendesen kitérő feleletet adott. Most azonban a bor bizalmasabbá tette s nem igen kellett faggatni, hogy szive szerint beszéljen. — Hát tudja kedves szomszédasszony, voltaképen magam sem vagyok ezzel egészen tisztában. A vizitkártyájára csak annyi van nyomtatva, hogy: Kisrétvári, nagy-cserkúthy Cserkúthy József tisztviselő. Hát ez olyanforma, mint mikor a Buzási Gyuri fia, az a kelekótya Bandi kölyök, akit a szentmihályi tiszttartó az apja iránt való barátságból oda vette maga mellé, azt nyomtatja a vizitkártyájára, hogy: Sziromtavi Buzási Endre, gazdatiszt,. Tisztviselő vagy gazdatiszt ! Hát ebből bizony nehéz kiigazodni s azt gondolom, hogy Józsi öcsém is nagyon messze lehet a miniszterségtől, de még a szenátorságtól is, mert különben a titulusát is csak kinyomatná., Ilona különben azt mondja, hogy könnyen élnek, szép lakást tartanak, sokat járnak a színházba, nyáron hol ide, hol oda rándulnak ki, a felesége majd minden két hétben új ruhát csináltat, a nagyobbik fiúhoz nevelő jár, a kisebbik dajkája egy hónapra tizenhat forintot kap. — Tizenhat forintot ? ! Uram isten, hiszen egy molnárlegény alig keres ennyit ! — Hát a szakácsnőjük! Az meg húsz frtot kap. — Húsz forintot ?! Hiszen akkor százért egy hónapra cselédre, ruhára alig elég nekik! Mégis hát mennyi a rendes fizetésük ? ! — Azt mondja Ilona, hogy az kevés. Hanem hát annál több a mellékes. Tudja szomszédasszony, abban a hivatalban, ahol Józsi dolgozik, igen sok ügyes bajos ember fordul meg. Az egyiknek a fiú tett valami rossz fát a tűzre s azt kell elsimítani; a másiknak a katonasággal gyűlt meg a baja s azt kell eligazítani; sokszor megesik, hogy Józsit küldik ki a korcsmák megvizsgálására, hát olyankor aztán az a tudomány, hogy vaknak kell lenni; máskor meg azzal bízzák meg, hogy vegyen zabot a város lovainak, nohát persze hogy a nyomtató lónak ott sem kötik be a száját! — Furcsa, furcsa! — dünnyögte az öreg molnárné. — Isten akkor ott is csak olyanképen mehet a gazdálkodás, mint az én portámon ment szegény Péter halála után. Nyugosztalja az isten ! — Bizony szomszédasszony, kevés az igazság ebben a cudar világban! A becsület olyan, mint a füst. Nem adnak rá semmit. A pénz beszél, azt mondja a zsidó. A koldus ember húzza meg magát, mint a vakondok. Az ármálisából csináljon fidibuszt, nem való az már másra! Magam is így cselekedném, csak azt a lányt vinnék el a nyakamról. De hát kinek kell a mai világban szegény úri leány ? ! II. Cserkúthy Lőrinc pusztája a sárréti országútról balra, lankás hegyoldalban feküdt. Az egész birtok lehetett vagy háromszáz hold. Az a része, mely az ér partjára nyúlt be, ha nem volt vizes esztendő, buján termett, de a hegy felé nyúló rész kopár, csarapos, sovány föld volt. Helylyel-közzel még a cserje is elsatnyult rajta, a sziklák között avarrá fonnyadt a fű, melyen kinnal rágódott a szedett-vetett birkanyáj. Csak olyan, a minő Cserkúthy Lőrinc gazdaságából kitelt. Vegyest tokló, ürü, anya, kos és bárány. Össze-vissza lehetett vagy ötven-hatvan darab. A múlt esztendőben még háromszáznál több darabból állt a nyáj, a számadónak bojtárt kellett tartani, de egy év alatt sok mindenféle előadta magát: beütött a nyájba a lépfene, vagy öt takló megkergült, egyszer adóért, máskor meg a Mingyártkért követeléséért exekució jött a házhoz, a szentmihályi takarékpénztárnál is kellett törleszteni, a szijjártó sem akart tovább várni, az árvák gyámja is nagyon hajszolta a kamatokat, az augusztusi vihar az ököristállóról lekapta a tetőt, azt újra kellett fedezni; azután Ilona kisasszonyt sem ingyen vitték Budapestre; csak az uj ruhái közel háromszáz forintba kerültek, mert hát azt Cserkúthy Lőrinc sem akarta, hogy a família restelkedjék miatta s uton-útfélen ujjal mutogassanak ideá a nagyvárosban, hogy ime ott megy a kis falusi liba. Ezt a sok bajt azonban nemcsak a birkanyáj siütette meg. Az őszi vásárra meg kellett felezni a gulyát is. Egyszerre közel harminc darab szarvasmarhával lett kevesebb a pusztán. S ha még csak rideg marha lett volna ! De két pár jármos ökör, nyolc igába való cimeres tinó, három fejős tehén került egyszerre más kézre. Még a Bimbót is el kellett adni, a selymes szőrű szép hófehér tehenet, melyet Panna néni annyira szeretett. (Folyt. köv.) A. x ikrek. (Francia elbeszélés.) Írta Edmond About. (Folytatás.) A mise végével a hívek egymás után haladtak el a gyűjtögető nők mellett, kik kettesével álltak minden kijáratnál. Dóra kisasszony kérő tekintettel hívta föl a hívek áldozatkészségét, a szegények iránt. Én két sort vetettem a bársony erszénybe, a szegény tanárjelölt alamizsnáját. Leonce úgy üdvözölte az alamizsnagyűjtő leányt, mint ahogy a szalonban szokás s egy négyrét hajtott ezer frankos bankjegyet adott. — Mennyi pénzed maradt még ? — kérdeztem tőle, midőn kimentünk a templomból. — Tizenháromezer frank és néhány fillér. — Ez bizony nem sok. — De elég. Azt az alamizsnát, amelyet én most adtam, százszorosan visszafizetik nekem. Centuplum accipies . . Én mit sem válaszoltam. A Máté szerény tíz frankja jutott eszembe. Midőn a Provence-utcába visszatértünk, az én bőkezű barátom elbeszélte nekem, mily életet folytatnak a német előkelőség palotáiban. Élénken rajzolta ama lakomákat, hol az étkek után tokajit és johannisbergit élveznek; amaz estélyeket, hol túlnyomók az egyenruhák és rendszalagok; ama szalonokat, hol még folyvást a Richelieu herceg korabeli udvari viselet a divat; azokat a bámulatra méltó vadászatokat, melyeken a nyulak ezrével hullanak el s harminc mértföldnyi kövületet látnak el vad pecsenyével. Haza érkezve, egy rövid levelet kapott. »Mit írjak én neked ? — irta Máté — Életünk oly sima, akár a tükör s vágyaink oly egyformák, mint az egy edényből kerülő tejcsöppek. A munka télen át szünetel s mi a napokat a kandalló tüze mellett töltjük egymás közt. Tudod mily terjedelmes a tűzhelyünk, megférünk mellette valamennyien, sőt még mindig szoríthatnánk helyet egy karosszéknek a számodra, ha akarnád. Atyánk nagy szorgalommal szitogatja a tüzet. Ismered szenvedélyét, ez egyedülit ez életben. Ha a fogót kivennék kezéből szinte hal-