Fővárosi Lapok 1885. november (265-294. szám)

1885-11-08 / 272. szám

ciny száj bizonyos bájt kölcsönöztek a leánynak; azon­ban korlátolt és kevéssé fejlődött észtehetséget árult el s felületes csevegése a piperéről s egyéb hiábavaló­ságról, nem volt elég Gérardnak a föllelkesítésére. A fiatal ember a ma tartózkodó természetek közé tartozott, kik csak akkor közlékenyek, ha erre őket felbátorítják. Ő azonban hallgatag és rideg maradt s az apátra vagy Travanette asszonyra bízta a beszélge­tést. E látogatások Salvanchesban nehéz robotként sulyosodtak a fiatal­emberre; mindig álmosan, lankad­­tan és szomorúan tért vissza. Egy augusztusi este teljesen lehangoltan hagyta oda Grandfieréket. A szőllőhegyek felé vette az útját s éppen ama gyalog ösvényen haladt, mely atyjának a háza és a szomszéd lakása közt vezetett el, midőn élénk közbeszólást és kacagást hallott, mi­nt arra készte, hogy visszatekintsen. Két gyermeket pillantott meg, kik egy létrát vontak tova s közeledtekor a tér­rész bokrai mögött tűntek el. — Tini! Benjamin! Nem hozzátok-e rögtön vissza azt a létrát ? — kiáltott föl egy ezüst csengésű hang, mely mintha a légből hangzott volna alá. Dia­dalmas kacaj volt erre a válasz. »Csúf gyerekek!« folytató a titokzatos hang. A szomszédház gyümölcsösében egyszerre meg­rezzentek egy fának a lombjai s Gérard megpillan­totta Laheyrard Helénet, a ki a fának két főága közt ült s egyik kezében nagy darab kenyeret tartott, mig a másikkal szilvát szedett. Oly igéző volt fedetlen fejé­vel, szabadon aláhullámzó hajával, ragyogó szemével s élénk, rózsás arcával. A leveleken átszűrődött nap­sugarak átvillantak arcán és nyakán; a könnyű szellő, mely ruhája alját meglebbentő két piciny cipőt enge­dett látni. Mikor Gérard urat észrevette Heléne, ked­ves, szemérmes, de mégis kacér mozdulattal össze­vonta ruhája széles alját a lába fölött; aztán farkas­szemet nézett a fiatal emberrel s nem tudta kacaját visszafojtani. — Engedje meg kegyed, kisasszony, hogy egy létrát hozzak, — szólt Gérard, kalapjával üdvözölve a leányt. — Soha se fáradjon, Seigneulles úr, — viszonzá a leány, a gyermekek majd előjönnek ismét, mihelyt észreveszik, hogy csinyök semmi hatást nem idézett nálam elő. Gérard gyönyörűnek találta Helénet a zöld le­velek keretében. Szépségét fokozta az ifjú szemében az, hogy tartózkodását és bátortalanságát legyőzte. — Engedje meg legalább, hogy addig együtt társaloghassunk, míg Tóni a létrát ismét előhozza. Gérard attól félt, hogy kérését rossz néven veszi a leány, de ő ezt, úgy látszott, nagyon termé­szetesnek találta. Ez Tallián Ede. A Dunán túli tekintélyes Tal­­lián-család tagja s maga is veszprémmegyei birtokos. Már fiatal pap­ korában kitűnt szabadelvüsége által, s mikor kitört és folyt a szabadságharc, lelkesen hirdette az igét s tett, a mit tehetett, zászlóink dia­dalára. Horváth Mihály kultuszminisztersége alatt Kos­suth Lajos őt nevezte ki győri püspöknek. De felava­tása az akkori viharok közt nem történhetett meg s úgy járt, mint Lonovics József az egri érsekséggel, Horváth Mihály a Csanádi püspökséggel s Hám János az esztergomi primássággal, ki voltak nevezve, de a nagy egyházi állások javadalmát nem élvezhették. Mikor vége szakadt a szabadságharcnak, e lel­kes magyar főpapok közül Horváth Mihály száműze­tésbe ment, Hám János csak a szatmári püspöki szé­kén maradhatott meg, Lonovicsot a melki zárdába küldték s Tallián Ede sok üldözésnek volt kitéve. Arra, hogy a győri püspöki székbe jusson, hal­lani sem akartak a hatalmasok. Ilyen «rebellis«-nek akkor nem olyan fényes polcon volt a helye. Az önkényuralom kormánya később megkínálta őt, tán hogy megnyerhesse magának, egy gazdag plé­bániával. Nem fogadta el. Azt gondolta s barátai körében ki is mondta: »Ha egyszer Kossuthnak voltam a püspöke, akkor nem fogok a Bach plébánosa lenni! Nem le­szek semmije.« Kanonok is lehetett volna, de az sem akart lenni ez időben. Elvonult Veszprém megyébe s szentkirály­sza­badjai birtokán gazdálkodott. Szántott, vetett s meg­eresztő szakálát, bajuszát. Aztán lelkesedett a Deák eszméiért s örült, mi­dőn a jobb napok bekövetkeztek. Mikor a magyar kormány 1867-ben megalakult, akkor a győri püspöki szék épp üresen állt. Lehet, hogy akkoriban bele ültethették volna abba a székbe, ha a befolyásos­ magyar államférfiak szót emelnek értte. De egyik sem tarta ezt tanácsosnak. Úgy tűnt volna az föl, mint az egykori kormányzó egy kineve­zésének szentesítése. E helyett megkínálták azzal, hogy menjen Zágrábba kanonoknak. Nem sok kedve volt hozzá, bár a zágrábi kanonokok gazdagok, de mikor egy kormányférfi azt mondta neki: — Nagyobb szükség van arra, hogy ily próbált jellemű magyar hazafi Zágrábba menjen, mint sem Győrbe !« — nem gondolkozott tovább s azt mondta: — Megyek. S azóta itt van. Nem mondhatni, hogy puha vánkosokon pihent, mert kivált kezdetben sokat bán­tották a jó magyar papot. Magának sem volt valami nagy kedve, mert tapasztalnia kellett, hogy hálátlan talajra jutott. Volt egy idő, midőn megtalálták volna benne a kellő embert a kellő helyre. De ez az idő is elmúlt. S azóta sok év múlt el, a viszonyok egyre romlottak Zágrábban, maga e derék kanonok is egyre idősb, fáradtabb lett, de hazafisága a régi s szivében ma is viszhangoznak mindazok az eszmék, melyek az igaz hazafiság eszméi. — Szívesen, — mondá, — egyébiránt, mint­hogy mi szomszédok vagyunk, jobb világításban sze­retném magamat ön előtt feltüntetni. Már másodszor történt, hogy önt magaviseletével megbotránkoztat­tam, pedig a ribiszkével való csínyen már elég lett volna. A fiatal ember ellent akart mondani. — Lássa ön, — folytatá a leány elfogadás nél­kül, — engem nem szabad bohóságaim után ítélni meg s ha Máriusz bátyám itt volna, ő is azt mondaná önnek, hogy én tökéletesen értelmes leány vagyok, habár kissé bohókás is. Ez utóbbi szavaknál Gerard nagyot bámult. (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. * A filharmonikusok első hangversenye jövő szerdán lesz a redoute nagytermében. A műsor ez: Gade N. »Felföldön« című skót nyitánya; Liszt »Hamlet« című szimfóniás költeménye; Schubert »Változatai« (35. mű), zenekarra átírta Gourg Th., mind a három először; továbbá Beethoven negyedik szimfóniája. Közreműködik Bianchi Bianka k. a. operánk tagja, ki Mozart »Szöktetés a szerályból« dalműből a nagy áriát s Taubert »Madár az erdőben« címü dalát énekli. * Az őszi kiállítást a műcsarnokban tegnap meglátogatta Klotild főhercegasszony s a fenséges vendéget Zala György szobrász kalauzolta. — Eddig már két vásárlás is történt: Bittó István meg­vette Littrow Leónak »Velencei halászbárka« című festményét. Spányi Bélának »Est-hajnali csillag« című tájképe szintén vevőre talált. * Egykor és most. A színházi napi bevétel mennyit emelkedett harminc év óta, arra jó példa a »Seigliére kisasszony«. Sandeau e finom szel­lemű vigjátékát 1852. és 1853-ban összesen hétszer adták elő s e hét este napi bevétele nem volt több hatszáz forintnál. Tegnapelőtt, midőn először eleveni­­ték föl, a napi pénztárnál ez egy este hatszázhusz fo­rintot jövedelmezett. Természetesen, a bérlet ráeső jö­vedelme, sem a régi, sem a tegnapelőtti jövedelembe nincs számítva. Ez idő szerint a nemzeti színháznál a bérletösszegből 332 frt esik egy estére. Ezzel együtt a »Seigliére kisasszony« péntek­ esti első előadása kö­­rülbelül ezer forintot képvisel. * Az akadémiában holnap, hétfőn, délután öt órakor a második osztály tart ülést. Tárgyai: A szer­zői jogról szóló törvény (1884. XV. t. c.) méltatása jogi és gazdasági szempontból«, székfoglaló Apáthy István rendes tagtól és »További adalékok a görögök politikai irodalmának kritikai történelméhez és állam­­tudományi megjegyzések Susemihl aristotelesi kri­tikájára«, Schwarcz Gyulától. * Színházi játékrend. A nemzeti szín­házban: holnap, hétfőn, »Uj emberek« Toldy Ist­vántól s a »Boldogtalan asszony«, 10-dikén, Katona József születésnapjának előestéjén, »Bánk bán«, 11-én »Seigliere kisasszony«, 12-én »Az arany ember«, 13-án »Falusiak« s »Két év múltán«, 14-én »Romeo és Julia««, 15-én »A proletárok«.— A várszín­házban: 12-én a Dumas »Idegen nő «-je. Az opera­házban: 10-én »A zsidónő«, 12-én »Gioconda«, 14-én »Rigoletto« és »Kisértés«, 15-én »Herodiás«. — A népszínházban: 9-én »Az ördög pilulái«, 10-én »A tót leány«, 11-én »Az ördög pilulái«, 12-én­­ »A­ vörös sapka«, 13-án »Az ördög pilulái«, utolszor, 14-én »Tökfilkó« először. * Újabb költemény-kötet van megjelenőben, az ifjabb költő-nemzedék egyik jeles tagjáé: Jakab Ödöné. A kötet húsz nyomtatott ívre fog terjedni s »Hangok az ifjúságból« összefoglaló cím alatt tartalmazni fogja a szerzőnek eddig írt összes költeményeit, külön részben a lyrai verseket s külön az epikaiakat. Jakab Ödöntől sok jeles alkotást lehet olvasni mindkét költeményfajból. Ő csak akkor szo­kott írni, ha benső ihlet sarkalja rá s mindig van sa­játságos mondani­valója. Tiz éve múlt, hogy első köl­teményével a nyilvánosság elé lépett s nevét azóta jó hangzásuvá tette az irodalom és költészet minden barátja előtt. Jól s előnyösen ismerik őt lapunk olva­sói is. Még pedig mint vers- és próza­ irót egyaránt. Újabb kötete, melyre a múlt a legjobb ajánlat, bi­zonyára közkedveltségnek s nagy keletnek fog örven­deni. Méhner Vilmos adja ki s­­ hirdetett rá előfize­tést, ígérve, hogy a könyv külső kiállítása méltó lesz a tartalomhoz. Fűzött példány ára egy forint hat­van krajcár, diszkótésűé pedig két forint nyolcvan krajcár. * Walter Gusztáv kamara­énekes a fővárosba érkezése előtt pár nappal Nagyszombatban adott hangversenyt. Nem nagy közönség hallgatta, de sokat tapsolták, úgy szintén Raab Antonia asszony zongoraművésznőt és Teutscher Henrik hegedűst is. Rossz vért szült, hogy a falragaszok és a műsor német nyelven voltak nyomatva. Ugyane művészek e hó 14-én Kolozsvárit fognak hangversenyt rendezni. * Színészet Pécsett. Szántai M. Kálmán új szín­igazgató jól szervezett társulattal működik Pécsett. A tagok közül — írja tudósítónk —felemlítendők: Per­laki Gizella k. a., ki társalgási szerepekben ügyesen játszik; Kissné Honti Mari asszonyt pedig népszín­művekben és operettekben kedvelik ; Mészáros Ilka asszony társalgási szerepekben rokonszeves; mig Réthi Fanni és Gálosi Jánosné asszony szende szerepek­ben ügyesek; Latabárné mint operette-komika és Loubrette, Oláhné és Völgyiné asszonyok az anya-sze­repekben megállják helyöket; Pichler Jusztin és Le­­dovszky Mariska kisasszonyok kezdő énekesnők, kon­zervatóriumot végeztek s a napokban léptek először a színpadra, az utóbbi nagyobb sikerrel. A férfiak közül: Mezei Péter kedélyes apa- és operette-szerepekben ügyesen játszik és jó művezető; Réthey Lajos bonvi­­vant és társalgási szerepeket játszik sikerrel; Püspöki Imre jó komikus; Toldi Ferenc pedig szerelmes és jellemszínész; Gálosi János tenorista, Deák Pál és Pintér Imre baritonisták jó hanggal rendelkeznek; Kövesi Gyula mint jellemkomikus és operette-buffo, Bodroghy mint drámai apa, Sztupa Andor mint intri­­kus szintén dicsérendők. A két karmester, Langer Viktor (Tisza Aladár) és Révai Arnold szélesebb kör­ben is ismeretesek. Még tizenhét kardalos és kardalos­­nő áll rendelkezésre a segédszerepekre. Mindeddig a Nem értelek. Oly hideg vagy mint a jég . Oly meleg vagy mint a nap. Egy tekinteted fagyos Mig a másik éltet ad ! Ki látott valaha meleg jeget ? Nem értelek !... Közönyös mosolyod Gyakorta eltaszit. S mosolyod nyitja meg Az égnek ajtait. Majd kárhozott, majd üdvözült leszek! Nem értelek ! Keltem virágait Gyöngéden ápolod, Majd kíméletlenül Széttéped — s eldobod Majd szánsz,— majd nem bánod hogy szenvedek Nem értelek ! Szived hideg, nyugodt Nincs benne szeretet. És mégis hogy szeretsz Egy hitvány öledet!.. . A hó alatt virágok termének ? Nem értelek ! Szép vagy mint a tavasz. Tavasz még életed. — S mégis miként az ősz Hervasztod éltemed. Tavaszkor minden él, s én elveszek. .. Nem értelek. Egy kínos sejtelem Rejtélyt kezd oldani... Nem, nem ! nem akarom Ezt tudni, hallani ! Inkább rejtély maradj... őrült legyek... S ne értselek Egy régibb vers. Az elhunyt Győrffy Gyula ügyvédi irodájának gondba vételére dr. Bácskai Albertet, lapunknak dolgozó társát ne­vezték ki. A hivatalos iratok rendezése közben talált­­ egy pár olyan költeményt is, melyeket — mint hiszi — Györffy Gyula sehol sem adott ki. Ezek egyikét — melyet Györffy 1860 augusztus 6-án irt, — a »Köv. Lapok«-nak engedte át közlés végett. A költeményben hullámzó szenvedély van, íme, itt az egész : Györffy Gyula.

Next