Fővárosi Lapok, 1886. március (23. évfolyam, 60-90. szám)
1886-03-27 / 86. szám
nie. Visszaindulni most nem mert, mert nem hitte hogy az utat megtalálhatja. Legokosabbnak vélte e helyen maradni, ahová keresésére lőnek. Előre látta, mi fog történni. Ha nem látják őt visszatérni a kastélyba, férje rögtön tudja, hogy ő eltévedt s haladék nélkül keresésére indulnak, így érkeznek az apátság romjaihoz. Ezért kell neki itt maradni. Különben, a kápolna neki jó menedékhelyet nyújt a szél ellen, mely hevesebbé vált s zúgása összeolvadt az óceán morajával. Elhatározta magát Delphine a maradásra, leszállt lováról s megkötötte azt egy fához ; aztán a kápolna felé irányozta lépteit. Most, midőn izgatottsága kissé csillapult, s ő a kápolna küszöbét átlépte, paripája elnyerhette magát, melyre a romok közül egy más lónak a nyeritése hangzott ki. Delphine megrezzent, mert gyanította, hogy itt más embernek is kell lenni s a fölött tűnődött, vájjon ez az ember jó barát vagy ellenség ? Nem sokáig kellett várakoznia. — Ki jár itt ? — kiáltott egy kemény hang. Delphine egész testében megborzadt. E hangot fölismerte. Savaron Károlynak a hangja volt. Ugyanakkor az oszlopok közül Savaron közeledett s rá ismerve“ a fiatal asszonyra, fölkiáltott. Kegyed itt!? Azért jött ide, hogy megmentse férjét, ugye ? — Hogy férjemet megmentsem? — kérdezte bámulva Delphine. — Úgy van, — folytatá Károly. — Kegyed bizonyosan fölbontotta a levelemet, melyet távollétében férjéhez intéztem! Ön irt neki ? — Hát nem tudja ? Hiszen azért jött ide! — Azért jöttem, mert eltévedtem, a nélkül hogy e találkozást sejtettem volna, — kiáltott fol Delphine, ama hitben, hogy Eduardot veszély fenyegeti. —De, ön ?... Savaron nem engedte befejezni mondatát s elégülten mondta. — Valóban, a véletlenség gyakran kezére játszik az embernek! Hogy az olvasó megérthesse Savaronnak e mondatát s ama jeleneteket, amelyek most előtte feltárulnak, követnünk kell e férfit ama pillanattól, midőn azelőtt való este a Morangis-kastélyt oda hagyta. Emlékezhetünk ama körülményekre, a melyek közt ő távozott. Ép oly bosszúval telt el a lelke e nő iránt, ki megfeledkezett a múltról, mint a férj iránt, kit minden baj okozójának tartott s mind a kettőn meg akarta magát bosszulni. Visszatért Bayeuxbe, hol családjának a barátai részesítették vendégszeretetbentője. Dupréz a saját színpadján mutatta be tanítványait és én újra meggyőződtem arról, hogy nálunk nem tudnak énekelni. Leirhatatlanul kedves a francia énekmodor, minden szót megértesz, sohsem erőltetik a hangot, s az ének folyása csörgedezik, mint a patak. Elbúcsúzva a kedves öreg úrtól, Gouzienhez siettem, ahol is Heugel, Wilder és néhány zenész előtt bemutatta néhány zeneszerzeményemet. Heugel vállalkozott a kiadásra s igy nehány balladám és dalom Wilder mesteri fordításában fog Parisban megjelenni. Ez alatt folytak az előkészületek harmadik hangversenyemre. Fourd a »kötelesség áldozatainak« elnöke és a »Temps« szerkesztője, összehívta az egyletet, minden lappal tudatták elhatározásomat, s íme néhány nap alatt rendben volt a hangverseny. A közreműködők közt a »Varietés« énekesnője, Mme Theo is szerepelt, akinél néhány nappal hangversenyem előtt víg ebédem volt. Mily ellentét, a komoly arisztokrata szalonok után a Mme Theo világa. Gyönyörű szalonjába vagy húszan gyűltünk egybe, Mrae Dupuis, Blavet, néhány író, egy híres párisi ügyvéd, s még néhány fiatal művész és művésznő. Pompás ebédet adott, de még pompásabb aranyos vigsággal ragadta el vendégeit a szép asszony és kitűnő művésznő. Mennyi bolondot cselekedtünk. Az ügyvéd magyar és szerb toastot mondott, mire én spanyolul feleltem a Lauka Guszti dialektusában. Blavet gitározott s a társaság énekelve hagyta el az ebédlőt. Ebéd után az ügyvéd olasz opera-előadást rendezett costume-ban, soha ennél furcsábbat. így teltek a napok utolsó hangversenyem előtt s már bucsu-látogatásokra kellett gondolnom, midőn leveleim között megláttam a köztársaság elnökének meghívóját, báljára. Őszintén megvallva, elszégyeltem magamat, mert a »Champs Elisée«-n fekvő elnöki palota felé még nem irányoztam volt lépteimet. Tüstént kocsiba ültem s elhajtattam Grévyhez, azzal a szándékkal, hogy beírom nevemet könyvébe Egész éjjel töprengéssel töltötte az időt, a nélkül , hogy valamely határozatra juthatott volna. Azt tudta, hogy Delphine rá nézve elveszett s igy szólt magában : ----Miután enyim nem lehet, ne legyen ő a másé se! Ezerféle balga tervvel foglalkozott, a nélkül hogy végmegállapodásra juthatott volna, s midőn egy álmatlan éj után fölkelt, csak egyetlen egy gondolattal foglalkozott: mikép tegye semmivé Morangis őrgrófot ? Végre megállapította tervét. Mivel ő nem lehetett boldog, azt sem akarta, hogy Delphine mást boldogítson. Nem volt tehát más hátra, minthogy párbajra hívja föl Eduardot, melyben egyiküknek az élettől meg kell válni. Most tehát a terv végrehajtásáról gondolkozott. Ama néhány nap alatt, melyet Bayeuxben töltött, mielőtt a Morangis-kastélyt fölkereste, különböző kirándulásokat tett, a többi közt az archesi apátság romjaihoz is. Többször fölkereste e helyet, gyönyörködve a kissé zord időben, mely annyira összhangzott az ő lelkével. E helyet szemelve ki az őrgróffal való találkozásra, hogy minden tanú jelenléte nélkül ünnepies magyarázatot követeljen tőle. Nem habozott soká, mig a következő levelet írta Morangis őrgrófnk: »Tudom, hogy nevem nem ismeretlen ön előtt. Elgondolhatja, mennyit kellett nekem tegnap este szenvednem, tapasztalva, mily zavartalan boldogságot élvez ön. Jogom van eme boldogságot oly vagyonnak tekintenem, melyet tőlem raboltak el. Ön ama nő utján jutott e boldogsághoz, ki most az ön nevét viseli s kinek az én nevemet kellene viselnie, szóval az én jegyesem utján. Egyikünk számára nincs hely az életben s ön be fogja látni, hogy nekünk el kell számolnunk egymással. Fölkérem tehát önt találkozásra s e célból legalkalmasabbnak tartom az archesi romokat. Legyen szives ma este hat órakor ott megjelenni. Azt hiszem alkalmasabb helyet nem találhatunk a találkozásra, melyet én egymásnak megértése végett elkerülhetetlennek tartok.« (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. * Lassalle ,,Tell Vilmosában tegnap harmadik szerepét mutatta be operaházunkban a nagy számmal megjelent közönségnek, újabb diadalt fűzve az eddigiekhez. Akik Telit abban a hagyományos pathetikus modorban ismerik, melylyel a legtöbb énekes ábrázolja, meg voltak lepetve Lassalle felfogásától. Az ő Telije erőteljes, impozáns alak, telve élettel és kifejezéssel, kinek minden íze elárulja a szabadságvágyó, honfibúját magába fojtó embert. Nem egészen a Schiller eredetije szellemében, hanem az mint az opera hősét képzeljük, ki képes legyen megindítani egy forradalmat, így felfogva a szerep, sokkal inkább előtérbe lép s a közönségre jobban is hat.Lassalle hangja nagynak és hatalmasnak hangzott a belépő áriában és a Rüth-jelenetben, meghatónak és gyöngédnek az alma letevésekor. A művész sikere teljes volt. Megjelenésekor rokonszenves taps fogadta, mely minden jelenése után nyílt sziken is kitört s az alma-jelenet végével véget nem érő kihívásokban nyilvánult. Környezete is kitett magáért, különösen Broulik (Arnold), Maleczkyné asszony (Mathild), Ney (Melchthal), C.Saxlehner Emma asszony (Gertrud) és Kordin Mariska k. a. (Gemmy). Az első felvonás fináléjának csatajelenése azonban rendetlenül ment. Lass a 11 ev. fellépései iránt az érdeklődés oly mérvben fokozódik, hogy talán a jövő hét valamely napján még egy búcsú-előadásra lehet őt megnyerni. Különösen »Hamlet«-ben vágyik őt a közönség hallani. Az intendantura már tett lépéseket, s nem valószínűtlen, hogy még »Hamlet«-ben is fogjuk Lassalle kiváló művészetét élvezni. Vasárnap énekli »Rigolettó«-t s »Hamlet«, ha előadatása elé nem gördülnek akadályok, remélhetőleg a jövő hét első napjaiban fog színre kerülni. * A mai művészestély műsora ez: A »Mesterdalnokok« nyitánya, két zongorán előadják Rausch K., Szabados K., Gosztonyi B. és Szabados B.; Prolog, írta Ábrányi Emil, szavalja Szacsvai Imre, »Kis furulyám szomorú fűszága« (Hubay-Petőfi albumából,) ballada az »Abencerage« dalműből (út), Sárosi Ferenctől, énekli Odry Lehel: Nocturne, fonódal, Popper D-tól, előadja a szerző; nagy ária »Hamlet« dalműből, énekli Wilt Mária asszony; d-moll hármas Mendelssohntól, előadják Deutsch V., Hubay J. és Popper D.; » A báléj,« költemény, írta Ábrányi Emil, szavalja Grillné Csillag Teréz asszony; »Romance« (uj), Rubinsteintől, »Valse-Caprice« (uj), Wieniawsky H-tól, előadja Hubay Jenő; lengyel dal (Chopin), Shakespeare, reggeli zene (Schubert), Keringő, Végh Jánostól (először), Liszt F. átiratában előadja Deutsch Vilmos. Jung Werner-dala a»Säckingeni trombitás« dalműből (uj), Nesslertől, énekli Ney Dávid, »Nem hallom már az iharfa nótáját,« »Hej, mióta szeretlek,« »Ablakomon egy kis vája,« b. Bánffy Györgytől, »Mikor én a dalos madárt hallgatom,« Szentirmay Elemértől, énekli b. Splényiné Blaha Lujza asszony. »Coerbuch.« »Theisslose,« »Freischütz,« előadja az Udel-féle férfinégyestársaság Bécsből. Az elszavalandó költemények s az előadandó zeneművek szövegét külön kis »Emlékfüzet«-ben is kiadták, mely 30 áron kapható a Grill-féle könyvkereskedésben és a Harmónia-társulat zenemű kereskedésében. A közönségre ritka műélvezet vár ez estélyen, mert ennyi művészt ily érdekes programmal még egy ízben sem hallottunk. Újdonságokról szintén kellően gondoskodott a »Harmonia«-társulat, mely ez estélyeket, áldozatok árán is meg akarja nálunk gyökereztetni. A közönség bizonyára tömegesen fog megjelenni a redoute termeiben s a befejező lakoma és tánc szintén sok résztvevőre számíthatnak. * Turolla Emma k. a. és az opera igazgatósága között a szerződtetésre vonatkozó tárgyalások, 619 s hadsegédét Lichtenstein ezredest, kit a kedves emlékű tátrafüredi kirándulás óta ismerek, meglátogatom. A portásnál kérem az elnök úr könyvét, hát azt felelik, hogy nincs, de kérem, én hálámnak akarok kifejezést adni az elküldött meghívásért, s erre azt feleli a portás, hogy akkor lökjem látogató jegyemet oda az elnök szekrényébe. Elképedtem. A nagy francia nemzet elnökének levélszekrénye van, mint egy buza-szenzárnak vagy orvosnak. Fölkerestem Lichtenstein ezredest, ki nagyon szívélyesen fogadott s elvezetett a termekbe, ahol már nagyban folytak a bálra való készülődések. Az elnök lakása oly kicsiny, hogy fából emelnek alkotmányokat, folyosókat, ezeket bevonják szőnyegekkel s mintegy magas vásári bódékban mulat a köztársaság közönsége. De milyen közönség ez! Nem szokásom felebarátomat megszólni, de azt merem állítani, hogy a boulevardokról minden válogatás nélkül bármely pillanatban elegánsabb közönséget hoznék az elnöknek. Az előkelőség, papság, arisztokrácia és ennek egész pártja sohasem megy az elnökhöz, így jobbára epicsérekből (fűszerárusok, kereskedők, literánsok,) áll e társaság. A diplomáciai testületnek hivatalból meg kell jelennie, de ezek részére külön szoba van fentartva, zsinórral a többiektől elkülönítve. Ilyen udvartartást még nem láttam. Az a néhány kikölcsönzött inas, kopott fekete ruhában, ott ácsorog, mintha csak pompe funébre lenne. A kapu előtt néhány rendőr s öreg marcona katona, ki lecsüggesztett fővel ül lován, mintha szörnyen szégyelné a dolgot. Papa Grévy az első szobában fogadja vendégeit, leányával, mert Madame Grévy unja az ünnepélyeket és mindig migraines. Néhány héttel ezelőtt egy követ neje tapasztalta a francia államfő nyiltszivüségét, midőn Madame Grévy megint migraines volt és leánya néhány kimentő szót mondott, mennyire sajnálja édes anyja, hogy nem fogadhatja kedves vendégeit: en somme etle est bien contente, (végre is nagyon örül annak,) felesé Grévy nyugodtan. Az öreg úr megjelenése egyszerű, köznapias, mondhatnám: felszeg. Végre megjött a várva várt nap is, de nem jól köszöntött be. Egész éjjel láz gyötrött s hires földink, dr. Grubi ágyban tartott estig. Egy órával hangversenyem előtt hagytam el az ágyat és siettem Nagy úrral, (akit Genfből hittam ide közreműködőnek,) a »Salle Albert le grand«-ba. Minden betegségem dacára oly szerencsével játsztam, hogy a közönség egy része fölugrott helyéről s az emelvényhez tódult. Nem e pillanatot nem felejtem el. Érdemetlenségem teljes tudatában álltam a közönséggel szemben, egyet érezve csak, az őszinte hála érzetét. Másnap reggelire hívtam meg barátaimat a »Hotel angleterre«-be s víg poharozás közt mondtam isten hozzád-ot a capitale du monde-nak, Párisnak. Még az este fölültem az Orient Express-re, mely valóban egy robogó fogadó, kényelmes, mintaközlekedési eszköz, csak fűtési rendszere gyarló. Kabinomban négy fok meleg volt. Hihetetlen gyorsasággal röpített haza kedveseim körébe, __hová »megfogyva bár de törve nem« megérkeztem. És most, hogy csöndes családi fészkemben épen élményeimet vetem papírra, kis fiacskám megráncigálja tollamat és arra kér, hagyjam már abba az irast. Én engedelmeskedem, s meg vagyok győződve arról, hogy kis ajkának egy mosolya többet ér minden dicsőségnél. Gróf Zichy Géza. * Királynénk Baden-Badenben. (Baden-Baden március 24.) (S. A.) Alig hogy a Rajna kiszabadítja magát Konstancnál a Bodentó öleléséből, nyomában rögtön szárnyra kel a mesés korból átszármazott monda és rege, összevegyítve a félig költöttet a félig megtörténttel. fis mig a folyam habjai csevegve nyugat felé tovább sietnek, fölötte egyre hangzik a rege és monda