Fővárosi Lapok 1886. október (272-302. szám)
1886-10-18 / 289. szám
Hétfő, 1886. október 18. 289. szám. Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Félívre ...............................3 írt .n ngyedévre............................4 írt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Modern emberbarát. (Beszély.) Vértesi Gyulától. (Folytatás.) Mikor a kis menyecske meglátja, alig bir elnyomni egy mosolyt. Rigó Imre csak úgy gyönyörködik szép kis feleségében. Maga is rég látta ilyen szépnek. Hiába, sokat tesz az, mikor egy asszony azzal az elhatározással kezd öltözni, hogy ma szép akar lenni. Hogyne, mikor egy ilyen nagy úr vendége van. Mosolygó kis piros ajka, ragyogó szeme, fehér homlokára kacéran odasimuló apró göndör fürtöi, mintha mind azt mondogatnák : van-e szebb a mi kedves kisgazdánknál ? Rigó Imre e percben is letenné rá a hitet, hogy nincs; Kaiter pedig műértő szemekkel vizsgálgatja a szép teremtés hajlékony, könnyű termetét, hófehér nyakát is magában számlálgatja, hogy mennyi áldozatot érdemes hozni ezért a harmánt jószágért ? S arra a meggyőződésre jut, hogy nagyon sokat. No de sebaj, a »Kali és Társa« cég bívja. Etelka megmutogatja azután vendégének a kis virágos kertet, az árnyas lúgost, az Imre kedves pihenőhelyét, s a rózsafákat, melyeket ő ojtott be; azután bemennek a szobába, s Etelka nem győzi eléggé bizonyítgatni, hogy milyen pompásan megférnek ebben a két szobában. Kait úr mindent nagyszerűnek, remeknek talál, de magában nem mulasztja el megjegyezni, hogy kár a szép asszonyért, hogy ilyen unalmas libácska, és hogy talán a két szobának sem ártana, ha valamivel nagyobbacskák lennének. De azért ebéd alatti toasztjában Kait úr ezt az egész lakást paradicsomnak nevezi, s Etelkát benne Évának. A kis menyecskén meglátszik a pezsgő hatása. Arca egészen ki van pirulva s a szeme csak úgy ragyog. Nevetve szakítja félbe Kait urat. — De hiszen lettem volna csak Éva, bizony nem eszem abból az elátkozott fa gyümölcséből. Kait ur megengedi, hogy hát nem volt Éva, hát valamelyik angyal volt. Ebbe azután belenyugszik Etelka. Ebéd után Kait ur sétát indítványoz. A kis menyecske eleintén szabadkozik s úgy veszi észre Kait ur, hogy azért, mert a rajta lévő, különben elég tisztességes ruhában restel kimenni, s másik aligha van. — Ez biztató jel, — gondolja magában Kait ur, — tehát hiú. Ez a véleménye azután még jobban megerősödik később, mikor látja, hogy a szép asszony milyen epedő tekintettel nézegeti a fényes kirakatokat, a csillogó ékszereket, a divatos finom ruhakelméket. Este mikor haza mennek, alig is bírja Rigó Imre megvigasztalni az ő elszomorodott kis feleségét, aki azt panaszolja, hogy ma is úgy nézett ki, mint egy szolgáló. De mikor azután a szerető férj keblére vonja a zokogó asszonyt, s nevetve csókolgatja a kis panaszos ajkakat, egyszerre megszakad a sírás : — Te csúnya ember, miért is szeretlek én úgy tégedet. Kaiter pedig odahaza nyugtalan hánykolódva puha párnái között, épen arról gondolkozik, hogy azzal a finom ruhával-e, vagy avval a smaragd ékszerrel, debuttirozzon a szép asszonynál ? III. Abban a kis külvárosi lakásban azóta gyakran megfordult Kait úr. Eleintén mindég a férj társaságában jött, lassanként azután »egyedül is bátorkodott tiszteletet tenni, remélve, hogy Etelka nagyságát úgy tekinti, mint a családhoz tartozót, s vele szemben nem mindenben alkalmazkodik a rideg etiquette szabályaihoz.« Nem, Etelka egyáltalában nem ragaszkodik. Sőt sokszor annyira bizalmas Kait úrhoz, hogy Kait úr ilyenkor természetes naivságát félreérti, s boldog gondolatokba ringatja magát; míg a következő percben azután az asszonyka nem tesz megint valami olyan együgyű ártatlan lélekről tanúskodó megjegyzést, hogy Kait úr bosszúsan gondolja magában: erre a falusi libára kár vesztegetni az idejét. És a pénzét. Mert azok a drága ékszerek, amelyekkel Kait úr olykor-olykor meglepi a szép asszonyt, az a sok színházi jegy, amit elküldöz nekik, az mind tisztességes összegbe kerül. És az eredmény ? Az, hogy az asszonyka örül az ékszereknek, kacéran felaggatja magára, s nem győzi eléggé köszöngetni. Azután egész délutánokat elülnek a kertben, mialatt Etelka a férje élete történetével mulattatja Kati urat, s lelkesedve beszéli el, hogy az milyen derék, becsületes, szeretetreméltó ember. — Nagyon szereti a férjét ? — Kimondhatatlanul! Az ördögbe, ez elég röviden volt definiálva, gondolja magában Kait úr. De hát utóvégre is azért járjon ő oda, hogy hallgassa annak a szép asszonynak az unalmas trécselését, a férjéről meg az apjáról, hogy az is, meg ez is milyen okos, milyen becsületes ember volt ? Azért vitte az fel az írnokságig, ez meg valami rongyos falusi kántorságig. Csak volna abban az asszonyban egy mákszemnyi cll, egy kis életrevalóság! De kétségbeejtőleg együgyü. Kait úr el is határozta már sokszor magában, hogy feléje sem megy annak az asszonynak. De mikor olyan nagyon szép! Sokszor azután ahhoz a gyógymódhoz akarna folyamodni, hogy elhiteti magával: az az asszony nem is olyan nagyon szép. Keres benne mindenféle hibát. De egyszer a mogorva társ úr ezzel is lefőzte, mert mikor előtte is gáncsolgatni kezdte, az holmi aesopusi mesét kezdett el citálni a rókáról meg a savanyu szöllőről, Szent Terézia tiszteletére. (A búcsú.) (S. J.) Se vége, se hossza a panasznak. Sopánkodik ur és szolga, gazdag és szegény, tudós, művész, iparos, kereskedő, szóval mindenki. Senki sincs megelégedve a világ folyásával. Egyiknek ez, a másiknak az nem tetszik. »Rosz világ, gonosz világ!« — hangzik minduntalan. »Nincs jövedelem, az üzlet pang, maholnap tönkre jutunk!« — sóhajtanak a kereskedők. »Nem lehet megélni!« — sopánkodik a nép. Mindenki panaszkodik s mégis — csodálatos! — mindenki mulat, csak egy kis alkalom kínálkozzék. Igazán furcsa természettel van megáldva ez a fővárosi nép. Egész héten át kesereg, szidja ezt a »cudar világ«-ot, de ha elérkezik a vasárnap délután, a világ legboldogabb népének érzi magát. Ünnepi ruhába öltözik, máskor fanyar ajka mosolyra nyílik, szeme csillog s mulat, ahogy csak mulatni lehet. Hát még ha nagy ünnepet jelent a kalendárium! No akkor a koldusgyerek is kalácsot eszik, a legszegényebb is összekuporgatja ez alkalomra pénzét, inkább napokon át nem eszik egyebet kenyérnél, csakhogy mikor fölvirrad az ünnep napja, legyen mivel ünnepelni. Ilyen »nagy« ünnep a búcsú is, a régi svábos nyelvjárással: a »kiritág.« Már napokkal azelőtt élénk a hangulat a Terézvárosban, mert e városrész »kiritág«-ja a legélénkebb. A mézesbábosok nyakra-főre készítik a mézes sziveket, rengeteg alakban tükörrel s cifra versecskékkel díszítve ; jól tudják, hogy ahány szerelmes mesterlegény van Magyarország fővárosában, mind mézes kalácsból készült szívvel lepi meg e napon imádottját. A többi élelmes emberek sem tétlenek. A »Kirszág« áldás teljes nap szokott lenni. Csak beszélni kell tudni a nép nyelvén. A Terézia napját követő vasárnapon van a búcsú. A nagymező-utcai templom egész nap telve van ájtatoskodókkal, jönnek-mennek a hívők, de a tulajdonképeni búcsú ott künn a Terézváros utcáin folyik le. Főszínhelye a nagymező-utca. Hogy teljesen jó időben milyen ez a búcsú, elbeszélem. Méltóztassanak csak követni, elvezetem a nagymező-utcára önöket. De azt előre kijelentem, hogy nem fog egészen simán menni a dolog; oldalba és hátba lökés, lyúkszemtaposás s ezekhez hasonló kellemetlenségek elszenvedésére készeknek kell lennünk. Persze nem leszünk kötelesek adósak maradni. Szemet szemért, fogat fogért, oldallökést oldallökésért. Tehát előre! Seregeknek ura, mily embertömeg! Az egész Terézváros talpon van. A Király utca elejétől egész a városligeti fasorig sürög-forog a nép. Lépten-nyomon mézes-bábos sátrak és panorámák. Hála az ég urának, itt vagyunk már a nagymező-utca sarkán. Jaj, de hiszen itt megsiketülünk. »Csak három krajcár a legújabb, legszebb, legbámulatraméltóbb lapda!« »Tessék venni szép Csicsónét!« »Ide, ide, itt van a jó mézeskalács!« »Hohó, holla, hohó, jó füge, nagyszerű füge, négy krajcár egy méter mázsa füge.« »Trallala, trallala, bum, bum, 5 krajcár a belépti dij !« s a jó ég tudja, még mi minden hangzik siketben össze-vissza. E mellett síp, dob, füttyszó vegyül a zajba, oly pokoli zsivaj közepett vagyunk, melyhez képest a Wagner zenéje bölcsődal. Menekülnénk, de nem lehet. Egyre beljebb sodor bennünket a népár. Most már akarva, nem akarva, néznünk kell a búcsú tarka képét. Legelőször is a mézesbábosok sátrai tűnnek szemünkbe. A nép ostrommal veszi körül. A papa óriási lovas huszárt vásárol pici fiának, ki egyik kezében már egy hatalmas mézes kardot villogtat s megvetően néz a kis húga karján nyugvó mézes bábura. Bábu és kard! Mily különbség! Ah, dicső az a lovas huszár, ha kalácsból készült is. Vérvörös arccal veszi át Panni is imádójától, a kifent bajszú »frajter«-től, a most vásárolt édes szivet, pirulva olvassa a rápingált, szerelemtől duzzadó verset, szentül hiszi, hogy az ő drága frajterja szivébe is ezek az örök hűségről, lángoló szerelemről tanúskodó sorok vannak beírva. De ime jó velek szemben a szomszédok Zsuzsija. A »bű fzátter« — úgy látszik — ismeri a leányzót, mert mosolygó pillantást vet reá, amit Panni észrevevén, olyan hatalmasan megcsípi karját, hogy elmegy a kedve minden mosolygástól. — Panni! — Lajcsi! — Mi lett ? — Láttam. — Mit? — A szemed járását. — Ugyan eredj ! — Azt mondom: vigyázz magadra. Mert bizony. . . Panni nem fejezte ki gondolatát, hanem olyan pillantást vetett imádójára, hogy az, minden hősiessége dacára, jónak látta egy forró kézszorítással békíteni ki féltékenykedő barátnőjét. A szerelmes pár elsiet, hogy helyet adjon másnak. Együtt van az egész »wurstl-práter«. A városliget ismert alakjai e napon a nagymező-utcán állították fel sátraikat. A templomtól balra találjuk a jövendőmondó asszonyt, az ő mindentudó kis ördögével. Nagyon szerény teremtés, csak öt krajcárt kér s e kis összegért elmondja magyar, német, tót és cseh nyelven a hozzáfordulónak múltját, jelenét, megjósolja a jövőjét, sőt arcképpel is szolgál, mely a jövendőbeli hitvestársat tünteti fel. Csalhatatlan nyerőszámokkal is megajándékozza a kiváncsit. Hát lehet-e ennél többet kívánni ? Csak öt krajcárt kér ezért a szegény kis ördög. Uraim és hölgyeim fessenek, tessenek szerencsét próbálni! Örömzaj tölti be a léget. Egy pajkos suhanc szétmetszette a színes léggömböcskéket összetartó zsinórt s a léggömbök ott fenn szállnak a magasban.