Fővárosi Lapok 1886. november (303-331. szám)
1886-11-02 / 303. szám
Kedd, 1886. november 2. 303. szám. Huszonharmadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Ferenciek-tere 3. az. I. emelet. Előfizetési dij: Félévre..........................8 frt Negyedévre ...... . frt. Megjelenik mindennap.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Imrényi et Comp. (Elbeszélés.) Irta Ernyei Frigyes. (Folytatás.) Imrényiné hangja az ijedtségnek kölcsönzött kifejezést. — Leányomról ? — Leánya jövőjéről és boldogságáról. — Mi történt ? Beszéljen. — Még semmi. De a lejtő első foka már át van lépve és e lejtő az örvénybe vezet. Leánya báró Körtvélyessy jegyese, ki őt meg nem érdemli, ki csupán vagyona után áhítozik és ki őt boldogtalanná fogja tenni. Asszonyom, én mindenemet : állásomat, jólétemet Imrényinek köszönöm; még gyermek voltam, midőn ő atyai gondoskodása alá vett, fölemelt és bizalmával tisztelt meg; kötelesség e lépésem, háladatlanság volna máskép cselekednem. Egy véletlenül meghallott beszélgetésből tudtam meg Körtvélyessy egész alávalóságát. Ne engedje e házasság létrejöttét, mentse meg leányát! Bárdossi Elemér szenvedélyes hangon mondta mindezeket, mialatt szeme folyton ott függött Imrényinén, ki mintegy félálomba merülve tekintett maga elé. Értette, hallotta, hogy leányáról van szó és mennél mélyebben, mennél szenvedélyesebben merült Bárdossi Elemér a beszédbe, Imrényiné annál inkább megbizonyosodott sejtelme valószínűségében. Ily hangon csak egy ember tudott beszélni és az : Hervegh Béla volt. Ily alakja, ily arca csak egy embernek volt és az az egy: Hervegh Béla. Imrényiné mereven tekintett maga elé s arcának egyetlen idegével sem árulta el felindulását. Bárdossi Elemért fájdalmasan lepte meg Imrényinének képzelt nyugodtsága. Az a közömbös arc, szótalan alak elhallgatni kényszeritette. — Beszéljen uram, beszéljen! — biztatá Imrényiné. — Nincs több mondanivalóm, — válaszolta Elemér hidegen. Elemér fagyossá vált hangja Imrényinét felrázta álmodozásából: — Köszönöm, uram, nemeslelküségét, mindent el fogok követni, hogy leányomat a boldogtalanságtól megmentsem. — Majd, mintegy abban hagyott gon-dolatait tovább fűzve, kérdé: — Vannak önnek szülei? — Nincsenek. Anyám tizenegy évvel ezelőtt, atyám még gyermekkoromban, húsz évvel ezelőtt halt meg. — Húsz évvel ezelőtt ? Hol ? — Egy külföldi fürdőhelyen. — Fürdőhelyen ? Melyiken ? — Marienbadban. — Hogy hívták atyját ? — Nem tudom. — Ismeri ön leányomat ? — Ismerem. Imrényiné szemei nagyot villantak, mintha a villámgyorsan keletkező gondolatnak fényes tüköre lett volna. — És csupán a kötelesség, a háladatosság volna az egyedüli, mi önt ide vezette ? Oly biztatón, oly jóakaratúlag volt e kérdés intézve, hogy Elemér megingott. — Nem csak az, de rút önzés is volt vezetőm. Én Irént szeretem. Imrényiné jóságos tekintete bátorságot öntött lelkületébe és egy kis szünet után folytatta : — Kezdetben azt hittem, hogy csupán a gyermekkori emlék visszfénye az egész. Áltattam magamat, míg egyszerre a mende-monda, a suttogás valósága egész szomoruságos alakot öltött előttem.... Szemrehányással illetem magamat, hogy én a semmi, a porból felemelt valami, oly magasra mertem vetni szemeimet. Szenvedtem és hallgattam. Felejteni iparkodtam és szórakozni mentem. így történt, hogy a Körtvélyessy báró alávalósága bennem a kötelesség szavát felidézte. így történt asszonyom, hogy ön szin Ivemben olvashat, hogy boldoggá tehet vagy a pokolra kergethet. — Bizzék az istenben fiatal ember. Az ő jósága kifogyhatatlan. Bárdossi Elemér ajkához emelte az eléje nyújtott kezet és eltávozott. Mint az elitélt, kire hosszú kínos évek szenvedése után, a szabadság, a tisztára mosott ártatlanság napfénye derül, úgy nem merte Imrényiné lezáródott szemeit fölemelni, mintegy félve, hogy hátba álmodik? Lelke elé tűntek a lezajlott múlt eseményei: újra hallotta ama végzetes lövés dördülését, mely után előtte a boldogság kapui bezáródtak. Marienbadban történt. Ezelőtt húsz évvel. A végzet könyvében volt tán megírva, hogy találkozzanak ? Mindkettő szenvedőn, a jövő fölötti elcsüggedéssel a szívben. Ő szüleinek erős akarata szerint Imrényinek a neje, Hervegh Béla pedig egy más nő sorsához láncolva. A rossz nyelvek suttogása Imrényi füléhez hatott. »Nőd betegséget hazudva, régi kedvesével találkozik !« A végzetes lövés eldördült és Hervegh Béla neje özvegy s gyermeke apátlanná lett; mig ő férjétől eltaszitva, később gyermekétől megfosztva, várta a halál enyhítő leheletét. És most a szabadulás órája ütött. Tisztára moshatja múltjának sötét gyanúját, megmentheti gyermekét és boldoggá teheti azt, kinek szenvedését, árvaságát is ő okozta. — Csak ezt engedd istenem, aztán meghalok, — könyörgött kezeit imára kulcsolva. — Nemde te megbocsátasz, uram istenem, hogy eskümet, küszöbét át nem lépni, megszegem. Hiszen gyermekemről van szó! És mintha az a falon függő kép, mely az Üdvözítőt ábrázoló: »igent« intett volna feléje — megkönnyebbült. (Vége köv.) A kereszténység és az izlam. (A történelmi kiállítás bezárása alkalmából.) Időszámlálásunk negyedik századától, kivált a nyolcadikig, a kereszténység főpapjai a szentháromság, a Krisztus isten-emberi lénye, természete, akarata fölött szofistái szőrszálhasogatásokkal hevesen vitatkoztak a konstantinápolyi császárok által egybehívott zsinatokon, kárhoztatva, elátkozva az ellentanok szakadárait. Ekkor, Kr. után 630 év táján, Arábiában, Mekka városában, előáll Mahomet s azt hirdeti: »Csak egy az isten és én, Mahomet, vagyok az ő prófétája; a ki ezt nem hiszi, fegyverrel kényszerittessék e hitre, vagy szolgája legyen az ő híveinek.« Mahomet hittana, az izlám (istenben megnyugvás,) a fegyver által hirtelen elterjedt. Maga Mahomet, halála évében, 637-ben, nagy számú fegyveres hívei élén fölhívta a konstantinápolyi császárt, mint Krisztus hívét, és a perzsa királyt, mint Zoroaster hívét, hogy fogadják el az ő hittanát. Utódai elfoglalták Persiát, Szíriát, Egyiptomot, egész Nyugat-Afrikát s Omár, Mauretania (a mai Marokkó) meghódítója, lovával az atlanti tengerbe ugratva, fölkiárta: »Allah! látod, tovább nem mehetek, mert ha mehetnék, az egész világot részedre hódítanám!« A mór arabok 711-ben áthajóztak Spanyolországba, megdönték a nyugati góth királyságot s helyébe állták a magok hétszáz éven túl tartandott kalifaságát. Fegyvereik, főőrgyártmányaik s kordovai iskolájuk a keresztényekénél magasb műveltséget mutattak. A tizennegyedik század végén egy, az arabokkal ugyanazon hitű török had elfoglalta Jeruzsálemet, a keresztények és mohamedánok szent városát s az oda zarándokló keresztényeket adókkal zaklatták. Ebből keletkezett a kétszáz évig tartott keresztesháború. A keresztes hadak Jeruzsálemet elfoglalták, de száz évig sem bírták megtartani s minden állomásaikat elveszték keleten. E közben a turkesztáni törökök egy rengeteg hada, *) a »tatárok«, kik nevöket egy tizedik századi ilyen nevű khánjoktól vették, a mongolokkal szövetkezve. Csengisz khán és utóda alatt a tizenharmadik században nemcsak a roppant terjedelmű s népességű Khinát foglalták el, holott jelenleg is ötmillió mancsu tatár uralkodik 350 millió khinai mongolon, hanem áttörve Európába, a nagy orosz nemzet és a kunok fekete tengermelléki birodalmát meghódították, amazt kétszáz nemezt ötszáz évre. A törökök turkesztáni őshonából, már előbb mint a tatárok, egy had a szeldsuk törzsből Örményországot és Kis-Ázsiát foglalta el. E hatalmas törzs, miután ikoniumi szultánjai kihaltak, Ozmán szultánról vette nevét, kinek utódai az ozmán-török nevet Európa keresztény népei előtt rettentővé tették. Hatszáz török 1320-ban a Hellesponton innen Gallipoliben fészkelte meg magát. Negyven év múlva, 1360-ban, Amurát szultán a kisázsiai Brusszából Drinápolyba helyezte át székét, szervezte századokon át páratlan jancsár és spáhi hadát s 1389-ben leverte az ellene szövetkezett bolgár, bosnyák, szerb s macsói hadakat s bár ő maga életét veszté, fia Bajazet (a *) A török vagy turáni faj eredeti hazája a mai Turkesztán, a hajdani médek és parthok földje. Korábbi műveltségükről tanúskodik, hogy a perzsák az okiratot a médektől tanulták. A Ninive palota romjai közt lett három nyelvű cserépszótár egyikének nyelve : turáni, melyből Oppert a magyarhoz hasonló néhány szót böngészett ki. Az egy »annap«, die Sonne, jut eszembe s Mózes »Ádám«-jának török jelentése : »ember.« A kihalt hunok, avarok, besenyők, bolgárok, kunok, kozárok s az élő finnek és magyarok mind turániak. Kaukáziának a szármát alföldre néző előhegy vidéke »Kabarda« nevet visel, ama kabarok hona, kik Atyádhoz csatlakoztak. Az e vidékről a Kaspi tengerbe ömlő Kuma és Terek folyók adhattak a kunoknak kumán, a magyaroknak pedig »török« nevet a byzanciaknál. Dukas Mihály koronáján, melyet I. Gézának ajándékozott, Géza Turkia királyának van írva. I Villám melléknevük egész Bulgáriát meghóditá, Zsigmond magyar királyt, ki az egész kereszténységet fenyegető izlám ellen a közel és távol érdekelt népeket közreműködni fölhívta, Nikápolynál, a franciák hiúdicsvágya miatt, kik az egész diadalt saját érdemekül akarták aratni, 1396-ban legyőzte. A pápa a Magyarországot s vele a kereszténységet fenyegető veszély ellen kereszthadat hirdetett. Volt is ennek sikere Hunyadi János alatt, de csakhamar Várnánál nagyot fordult a kocka. A török ezóta a keresztényt »hitetlen«-nek nevezte. A keresztény név szörnyű ellensége : II. Mahomet Konstantinápoly megvívásával véget vetett az ezer évet haladó, már rég aggkorban sínylő kelet-római császárágnak. Fenyegető szavai, melyeket szájába adott a hir: »valamint egy az isten az égben, kell hogy a földön is egy úr legyen«, elsősorban Magyarországot érhették. De Kapisztrán kereszthadai és Hunyadi János vitézsége ezúttal még visszaűzték a törököt Magyarország kapujától. Míg a tizenötödik század végén Európa két szélső határán, az oroszoknál a tatár »arany csorda«, a spanyoloknál a granadai »mararab« uralkodás megszűntével, az izlam a kereszténység részére tért vesztett, addig a tizenhatodik század elején II. Szolimán Magyarországon, Baber szultán pedig Indiában terjeszté ki az izlam s a nagymogul uralmát. Midőn II. Szolimán Magyarország nagyobb részét elfoglalta, már bírta Elő-Ázsiát, Nyugat-Afrikát s a Balkán félszigetét. Mint kalifát tisztelték az izlám híveinek milliói. Nemcsak birodalmának nagyságában, hanem fegyelmezett hadsereg, adórendszer s még erkölcsi tekintetben is fölötte állott Európa bármelyik fejedelmének, kik egymás közt a hatalom és népeikkel együtt a vallásreform miatt viszálykodtak.A pártviszályokban elgyöngült Magyarország a nagyobb erő ellenében elbukott. Bécs, Konstantinápoly és Erdély közt három részre szakadt testében s a lelket csak a vallás és alkotmány szabadságáért való küzdelem