Fővárosi Lapok 1886. november (303-331. szám)

1886-11-19 / 320. szám

zett be. Könyvét a »Homérost olvasó és a filozófiát kedvelő ifjúságnak« ajánlta; de aligha csupán tanít­ványaira gondolt. Mert ez esetben nem kellett volna francia s német idézetekkel annyira túlhalmoznia könyvét s talán fejtegetéseiben nem is érintené a transcendentális filozófiának egyes meg nem magya­rázott fogalmait. Ha ezeket mellőzi, könyve bizonyára kisebb terjedelmű s egyszerűbb tartalmú lesz vala; de sokat nyer világosságban s átlátszóságban, a mi pedig az ifjúságnak szánt művekben nem utolsó kö­vetelmény. Kétségtelen, hogy a tudvágyó tanuló igy is sok hasznos dolgot olvashat e könyvben s gondol­kodása is termékenyűlhet általa; de olvasás közben sok meg nem értett s ennélfogva hasznavehetetlen, céltévesztett soron kell áthatolnia, a­mi pedig csök­kentheti is a kedvét. A könyv, mely a Hornyánszky budapesti nyomdájából került ki, igen csinos kiállí­tású. Van benne tíz rajz is, a klasszikus kor emlékei­nek utánzatai, melyeket Szinte Gábor tanár készí­tett. A kötet ára két forint. Kapható szerzőnél Déván s Hornyánszkynál Budapesten. * »A párisi« Kolozsvárit. Gondinet e műve Kolozsvárit is sikert aratott. Teli volt a nézőtér, mi­dőn először mutatták be s másodszor is nagyszámú közönsége volt. Az ily finom szalon­darabok a vidéki színtársulatok hiányos személyzete s a kiállítási kel­lékek fogyatéka miatt mindig erős próbára vannak kitéve. Kolozsvárit elég díszesen áll­ták ki és az össz­hang és játék érdekében számos próbát tartottak be­lőle s ennek köszönhető a jó eredmény. Hogy minden egyes szerep kellő kézbe lett volna, nem mondhatni, de a főbbeket jól játszották. A budapestieket meg fogja lepni, hogy a címszerepet: Brichanteaut E. K­o­­vács Gyula ábrázolta, ki a nemzeti színházban rendesen drámai, szomorújátéki alakokat játszott, s erős hangjával, izmos alakjával kétségkívül azokra is termett. De emlékezhetünk még, hogy a »Proletárok«­­ban is volt igen jó vígjátéki génre-szerepe. Most Ko­lozsvárit egy bonvivant alakítására fektette gondját s tudja is jellemzőleg mutatni be. Tetszett a nézőknek, kapott tapsokat, elismerést s a többoldalúság bemu­tatására, változatosságul elviheti e szerepét vidéki vendégjátékaira is, a hősi, drámai alakok mellé. Gerő Lina k. a. szeretetreméltó Geneviéve volt s Major Ida k. a. is ügyesen játszotta Léonide-et. Megyeri Lavou­­rette úr ábrázolásában is sok komikumot fejtett, de az helyén van, ha figyelmeztetik, hogy nem volna szükséges utánoznia. Ha önálló játékmóddal jut rév­hez, az többet ér, mint ha azt mondják rá, ime a »ko­lozsvári Vízvári.« A »Párisi« kétségkívül repertoir­­darab lesz Kolozsvártt, a­mi azt teszi, hogy a téli saisonban még többször elő lehet adni. * » Kérem fölmenteni!« Védbeszédek dr. Hom­bár Mihály nyomán, irta Lévai Adolf. A »Borsszem Jankó ismert alakja, mely a törvényterem furcsasá­gait figurázza ki, sok mulatságos percet szerzett már e lap olvasóinak. Lévai Adolf most egy füzetben összegyűjtve, nagyobb számú tréfás védbeszédet bo­csátott közre. Az ügyvédi rabulisztika és védői aa­lehet, hogy szakértői tanácskozásnak volna is némi haszna. Nem segít a bajon annak firtatása sem: ki a bajok oka ? Mert az a feladat, mint lehet segíteni a bajon ? A bérbeadás kérdése egészen pénzügyi dolog. Jó-e, rossz-e a bérbeadás rendszere, attól függ, mint foganatosítják. Még egy jószág bérbeadásánál is főleg azt nézik : van-e biztosíték a bérlőben ? Ha ezt nem nézik, elhibázzák a dolgot. Olyan bérlőt, ki nagy szubvenció nélkül venné át az operaházat, nem kép­zelünk. De szubvencióval akadhat hozzá értő vállal­kozó, ki abban fog bízni, hogy játékrendjével és sze­mélyzetével minden este nagy közönséget bír szerezni. Mert a nagy bajok legnagyobbika az, hogy most nincs ilyen közönség. Az értekezleten voltak, kik azt mondták, hogy a sajtó kritikája idegenítő el, mire egy ott levő kritikus jól megfelelt, mondván: a kri­tika vádolása fölösleges és célszerűtlen, s nem helyes úgy variálni a népdalt:« Nem vagyok én oka semmi­nek, a kritika oka mindennek.« Végre is a kritika föladata nem egyéb, mint a visszatükrözés, s csalódás azt hinni, hogy a kritika nem gyönyörködik a rózsaszínben, de nem láthatja rózsaszínnek azt, a­mi fekete. Ha üres a színház, nem referálhat úgy, hogy a nézőtér tele volt, mert akkor hitelét veszti. Átalában soha sem volt üdvös valami nagy bajra bűnbakot keresni, holott orvosságra volna szükség. A bérbeadás terve kisegítő eszköz. Ha egyszer a kormány meggyőződik arról, hogy a főfelügyeletet elég hatálylyal és sikerrel nem gyakorolhatja, a tör­vényhozás pedig kimondja, hogy viszonyaink közt az operaházra többet nem szavazhat meg, akkor két teendő közt lehet csak választás, vagy bezárni az in­tézetet, (a­mi nagy csapás volna), vagy szubvenció mellett bérbe adni, (a­minek sikere persze a bérbe­adás módjától függ.) A bérbeadás tehát csak utolsó eszköz, melynek elhárulását (memorandumban vagy lapokban) szívünkből óhajthatjuk, de ha kényszere egyszer előáll, másként nem segíthetünk rajta, mint a gyotmondás sikerült adalékaival találkozunk e lapo­kon. Például a tolvajt úgy védi, hogy »legfölebb szem­telen hitelművelettel, nem pedig lopással állunk szemben.« Vagy az ügyész által súlyosbító körülmény gyanánt emlegetett 6-szori büntetéssel szemben azt vitatja, hogy védencének 19-szeri felmentése enyhítő körülmény. Egy sikkasztót azért kér felmentetni, mert végszükségben követte el a sikkasztást s igy cselekménye nem büntethető, mit azzal vitat, hogy a hónap végén sikkasztott. Testi sértéssel vádolt embert azért kéri fölmentetni, mert a vádló testét nem bán­talmazta, hanem csak felemelte és leeresztette, üsse meg magát, a hogy akarja, stb. Elöljáró versében énekli már ügyvédünk: — védencem­ becsületes, Abból él csak a mit keres, Soh sem rabolt, soh’sem lopott, Csak ottan szerzett, a hol volt. A mulatságos füzet ára 50 kr. * „Magyarország tiszti cim- és névtára 1887“ című, a kormány rendelete értelmében állan­dóan megjelenő és a legújabb hivatalos adatok alap­ján készülő terjedelmes közigazgatási és állami kézi­könyv 1887-ki kiadása már a jövő hóban jelenik meg. A megrendelések az országos m. kir. statistikai hiva­tal iroda-igazgatóságához (II. ker. Donáti­ utca 2 sz.) mielőbb beküldendők, mert fölösleg példányokat nem­­ fognak nyomatni. E kézikönyv a szokott tartalommal, mintegy 700 lapnyi terjedelemben jelenik meg és magában foglalja az udvartartás, a közös és magyar állami kormányzat összes hivatalainak személyzetét a legrészletesebben, továbbá a pénzintézetek s közleke­dési vállalatokat, az országban lévő ügyvédek névso­rát sat, sat. Közli még az egyes hivatalok beosztását, számát, székhelyét és a fővárosi hivatalnokok lakhe­lyét is, pontos betűsoros név- és tárgymutató kísére­tében. A csinos kiállításban s finom angol vászonkö­tésben megjelenő könyvnek előfizetési ára 4frt, bolti ára 5 frt lesz. * Apróbb h­írek. Az operaházban teg­nap a »Mes­tofeles« Faust szerepét, Perotti gyengél­kedése miatt Hajós énekelte. — A D­e­á­k-s­z­o­b­o­r­­ alapjának építése már annyira haladt, hogy a fekete márvány talapzat pár nap múlva teljesen elkészül. — A népszínház repertoirja annyiban változást­­ szenvedett, hogy »A dezentor«, mely szombatra volt kitűzve, ma kerül színre, szombaton pedig a mára hirdetett »Beárni leány« megy. — Liszt F. »Ko­ronázási miséj­é«-t adja elő a jövő héten a po­zsonyi Cecilia-egylet, alapításának 54-dik évfordulója alkalmából. — Trencsénben most magyar szin­­társulat játszik, mely »Rip van Winkle« és a »Tót leány«-nyal kezdte meg előadásait. — Aradon a zenekedvelők egyletének jövő heti hangversenyén közreműködik Szegál Gabriella k. a. is énekkel. — Deésen Tóth Béla és Zoltán Gy. színtársulata »A király házasodik« című vígjátékkal kezdte meg elő­adásait ; a műkedvelői társulat, mely összesen 140 előadást rendezett 14 évi fennállása alatt, feloszlott. A „Történelmi életrajzok“ új­folyama. A »Magyar történeti életrajzok« harmadik év­­folyama december 1-én indul meg. Ez évfolyamban­­ négy életrajz fog megjelenni, mindenik tágkörű levél-­­­tári kutatások alapján, több mint százra menő, részint önálló képpel, facsimilével, chromolitográfiával, auto­­tipiával, fametszettel stb. Kitűnő rajzolók tettek az az illusztrálás érdekében utazásokat Magyarország­ban, Erdélyben s Cseh- és Lengyelországból is sze­reztek még eddig ki nem adott képeket. De a családi képtárak is mindinkább megnyílnak e vállalat előtt, mely ily módon sok ismeretlen anyagot mutat be a nagy közönségnek. Négy életrajz fog e folyamban megjelenni: »Herceg Rákóczi/ Zsigmond, 1622—1652«, írta Szilágyi Sándor. E ritka képzettségű fiatal her­ceg tragikus sorsa nemcsak kortársai részvétét kel­tette fel, kik benne Erdély Marcellusát siratták, ha­nem a mai olvasót is érdekelni fogja. Oly alapos képzettséggel lépett a közéletbe, mint kortársai közül, Zrínyi Miklóst kivéve, alig valaki. Összeköttetésben állt európai tudósokkal, részt vett az 1644 —5-iki hadjáratokban. Torstenson oldala mellett harcolt s a béke helyreállván a felső magyarországi tanügy re­formálásához fogott. De fényes pályája kezdetén, mi­dőn a kozák-lengyel villongásokban aktív szerepet játszott, elveszte fiatal nejét, pfalzi Henriettát, s a bá­nat őt is sírba vitte. »Békés Gáspár.« Irta Szádeczky Lajos. Békés Gáspár, Báthory István, erdélyi fejedelem s utóbb lengyel király versenytársa, kezdetben vakmerő lá­zadó, utóbb a lengyel király benső barátja, változa­tos életpályájával köti le figyelmünket. Életrajzát az adatok gazdag halmaza egészen új világításban tün­teti föl. Az ő arcképét, valamint Báthory Istvánét, lengyelországi eredetiek útján adják. »Béldi Pál.« írta Deák Farkas. Béldi Pál, Apafi Mihály versenytársa, a hatalmas székely, a 17-ik század második felének rendkívül érdekes történeté­ben fontos szerepet játszott. A Béldi és Teleki csalá­dok levéltárai szolgáltatták az ismeretlen adatok egész halmazát, melyek szereplőit s a kort új világí­tásban tüntetik fel. Arcképét a család Oláhországból szerezte vissza, s ezt hű színnyomatban fogják kapni, valamint a Haller-kódex egy gyönyörű lapját is. » Theökeöly Imre.« írta Angyal Dávid. Theö­­keöly Imre, hazánk egyik legkiválóbb szabadság­hőse, feledhetetlen alakja a bécsi, párisi és hazai levéltárakban nyert adatok alapján van kidomborítva. Nagy részben eddig ismeretlen képek fogják érdeke­sebbé tenni, s ezek közt magának Theökeölynek és Zrínyi Ilonának arcképei. Az egész évfolyam öt füzetből áll, több mint negyven ivén, s több száz illusztrációval. Minden második hó elején egy-egy uj füzet jelenik meg s a megrendelőknek pontosan megküldetik. Annyit nyújt e folyam, mennyit semmiféle ha­sonló külföldi vállalat sem. Ez az év, fennállásának 2333 ha harmadik kisegítő módot — biztos kilátással, gya­korlati értékkel — tudunk kigondolni. Kívánjuk, de nem hisszük, hogy az értekezlet munkálata ily gyakorlati rendszer ajánlásával tudjon szolgálni. Arra törekszik, a kimondott elv szerint, hogy ezentúl nemzeti opera legyen, a mainál sokkal kevesebb segélypénz mellett. De hisz az a baj, hogy a mai nagy szubvenció mellett sincs kielégítve a közön­ség. Hogyan lesz akkor, ha kisebb költségvetésre tá­maszkodunk ? Beéri-e a magunk művészi erejével, mikor a híres vendégeket is oly kevéssé siet élvezni ? Az értekezlet előadója, Ujváry Lajos, ki ez egész értekezlet összehívásának főtényezője volt, elő­adásába bevonta a nemzeti színházat is, mint ahol — úgy­mond — szintén van baj. Ennek is nagy a szub­venciója, a jövő évre 99,000 frt, míg 1881-ben a dráma és opera együttes állami segélyzése csak 44,000 frt volt. Kijelenté azonban, hogy a 99,000 frtban maga sem biztos. Bajnak különben azt tartja, hogy az igazgatóság kettős-hármas személyzetet is tart, oly óriási létszámot, melyet nem is képes rend­szerint foglalkoztatni. Hónapok óta tart az operaházi bajok vitája, míg a nemzeti színház ellen most, az előadó beszédé­ből, hangzik az első vád, mert ha megvan az »óriás létszám«, akkor a gazdálkodás csakugyan könnyelmű. Csakhogy midőn a nemzeti színházban heten­­kint hét, a várszínházban pedig két, összesen kilenc előadást kell tartani, akkor a­ mai létszám épen nem »óriási«, sőt néha — midőn egyszerre többen megbe­tegszenek — még e személyzettel is bajos a játékren­det megóvni az ingadozástól. Nem mondjuk, hogy egy vagy más mellékokból nem történtek fölösleges szerződtetések itt is, íróknak, tekintélyes nevezetes­ségeknek ajánlásai bírhattak olyan nyomással, hogy egy-egy tagot szükség nélkül szerződtettek. De az ilyenek csak kis fizetésű tagok, nincsenek hosszú időre szerződtetve, el is bocsáthatók, szóval sem a költségvetést, sem a színpadot nem terhelik úgy, hogy abból állandó baj, vagy épen válság támadhatna. Ez az Ujváry Lajos lapja hirdeti tegnap, hogy a nemzeti színház tagjai rosszul vannak fizetve s a legjobb tag­nak sem nagyobb az évi fizetése négyezer forintnál, a­mi azonban tévedés lesz, t. i. a játékdíjak elhallga­tása, s ha Ujváry Lajos erről kérdést tesz legközvetle­nebb közelében, meg fogja hallani, hogy a nemzeti színház pénztára egy-egy elsőrendű tagnak jóval több évi díjat fizet ki négyezer forintnál. Nem értjük különben, hogy midőn kevesli a fizetéseket, hogyan akar segítni az intézet költségvetésén ? Mert abból az »óriási létszám«-ból négy-öt kisebb tagnál többet le­hetetlen volna útnak ereszteni s ezek összes fizetésé­vel aligha emelhetné jelentősen az első rendű tagok évdíját. Aztán feledi, hogy nem csak elsőrendű ta­gokra van egy intézetnél szükség. Sőt szükség van arra is, hogy az elsőrendű tagokat, — mikor megbe­tegszenek, pedig hát jól tudhatja, hogy néha hosszú időre is megbetegesznek, — pótolni kell olyanokkal, kik pótlásukra képesek. Már csak ezért sem lehet a színháznál a kettős személyzet tartását kikerülni, ha csak a színházat koronkint be nem akarják csukni. Továbbá a színháznak kötelessége a jövőre is gondolni, mert az elsőrendű tagok nem csak halan­dók, hanem korosodók is, kiknek szerepeiből koron­ként át kell adogatni némelyeket a ma másodrendű­­eknek, kik majdan elsőrendűekké válnak. És ezért bi­zonyos tekintetben iskola is kell a színháznak, mely nem csak a mának, hanem a holnapnak is él. Urváry Lajos azt is állítja, hogy a drámai elő­adások színvonala csökken s nem áll oly magasan, mint Egressy, Jókainé, Tóth József idejében. Ez azonban nem így áll. Ma tán nincs olyan nagy tehet­ség, mint Egressy, Jókainé, Tóth József voltak ; de hogy az előadások összjátéka, harmóniája nagyobb, mint e nagyok idejében volt, az bizonyos. Mert akkor csak az elsőrendű szerepekre volt tekintet, a többit az operai karok tagjaira bízták. A haladás és az össz­hang emelésében van. Urváry Lajos csak az elsőrendű tagokra van tekintettel, a drámai igazgató az egész személyzetre. Urváry Lajos a mát nézi csupán, Pau­­lay a holnapot is. Ezért hibázta el vádjait Ujváry Lajos s ezért igazgat jól Paulay Ede. M

Next