Fővárosi Lapok 1886. november (303-331. szám)
1886-11-19 / 320. szám
zett be. Könyvét a »Homérost olvasó és a filozófiát kedvelő ifjúságnak« ajánlta; de aligha csupán tanítványaira gondolt. Mert ez esetben nem kellett volna francia s német idézetekkel annyira túlhalmoznia könyvét s talán fejtegetéseiben nem is érintené a transcendentális filozófiának egyes meg nem magyarázott fogalmait. Ha ezeket mellőzi, könyve bizonyára kisebb terjedelmű s egyszerűbb tartalmú lesz vala; de sokat nyer világosságban s átlátszóságban, a mi pedig az ifjúságnak szánt művekben nem utolsó követelmény. Kétségtelen, hogy a tudvágyó tanuló igy is sok hasznos dolgot olvashat e könyvben s gondolkodása is termékenyűlhet általa; de olvasás közben sok meg nem értett s ennélfogva hasznavehetetlen, céltévesztett soron kell áthatolnia, ami pedig csökkentheti is a kedvét. A könyv, mely a Hornyánszky budapesti nyomdájából került ki, igen csinos kiállítású. Van benne tíz rajz is, a klasszikus kor emlékeinek utánzatai, melyeket Szinte Gábor tanár készített. A kötet ára két forint. Kapható szerzőnél Déván s Hornyánszkynál Budapesten. * »A párisi« Kolozsvárit. Gondinet e műve Kolozsvárit is sikert aratott. Teli volt a nézőtér, midőn először mutatták be s másodszor is nagyszámú közönsége volt. Az ily finom szalondarabok a vidéki színtársulatok hiányos személyzete s a kiállítási kellékek fogyatéka miatt mindig erős próbára vannak kitéve. Kolozsvárit elég díszesen állták ki és az összhang és játék érdekében számos próbát tartottak belőle s ennek köszönhető a jó eredmény. Hogy minden egyes szerep kellő kézbe lett volna, nem mondhatni, de a főbbeket jól játszották. A budapestieket meg fogja lepni, hogy a címszerepet: Brichanteaut E. Kovács Gyula ábrázolta, ki a nemzeti színházban rendesen drámai, szomorújátéki alakokat játszott, s erős hangjával, izmos alakjával kétségkívül azokra is termett. De emlékezhetünk még, hogy a »Proletárok«ban is volt igen jó vígjátéki génre-szerepe. Most Kolozsvárit egy bonvivant alakítására fektette gondját s tudja is jellemzőleg mutatni be. Tetszett a nézőknek, kapott tapsokat, elismerést s a többoldalúság bemutatására, változatosságul elviheti e szerepét vidéki vendégjátékaira is, a hősi, drámai alakok mellé. Gerő Lina k. a. szeretetreméltó Geneviéve volt s Major Ida k. a. is ügyesen játszotta Léonide-et. Megyeri Lavourette úr ábrázolásában is sok komikumot fejtett, de az helyén van, ha figyelmeztetik, hogy nem volna szükséges utánoznia. Ha önálló játékmóddal jut révhez, az többet ér, mint ha azt mondják rá, ime a »kolozsvári Vízvári.« A »Párisi« kétségkívül repertoirdarab lesz Kolozsvártt, ami azt teszi, hogy a téli saisonban még többször elő lehet adni. * » Kérem fölmenteni!« Védbeszédek dr. Hombár Mihály nyomán, irta Lévai Adolf. A »Borsszem Jankó ismert alakja, mely a törvényterem furcsaságait figurázza ki, sok mulatságos percet szerzett már e lap olvasóinak. Lévai Adolf most egy füzetben összegyűjtve, nagyobb számú tréfás védbeszédet bocsátott közre. Az ügyvédi rabulisztika és védői aalehet, hogy szakértői tanácskozásnak volna is némi haszna. Nem segít a bajon annak firtatása sem: ki a bajok oka ? Mert az a feladat, mint lehet segíteni a bajon ? A bérbeadás kérdése egészen pénzügyi dolog. Jó-e, rossz-e a bérbeadás rendszere, attól függ, mint foganatosítják. Még egy jószág bérbeadásánál is főleg azt nézik : van-e biztosíték a bérlőben ? Ha ezt nem nézik, elhibázzák a dolgot. Olyan bérlőt, ki nagy szubvenció nélkül venné át az operaházat, nem képzelünk. De szubvencióval akadhat hozzá értő vállalkozó, ki abban fog bízni, hogy játékrendjével és személyzetével minden este nagy közönséget bír szerezni. Mert a nagy bajok legnagyobbika az, hogy most nincs ilyen közönség. Az értekezleten voltak, kik azt mondták, hogy a sajtó kritikája idegenítő el, mire egy ott levő kritikus jól megfelelt, mondván: a kritika vádolása fölösleges és célszerűtlen, s nem helyes úgy variálni a népdalt:« Nem vagyok én oka semminek, a kritika oka mindennek.« Végre is a kritika föladata nem egyéb, mint a visszatükrözés, s csalódás azt hinni, hogy a kritika nem gyönyörködik a rózsaszínben, de nem láthatja rózsaszínnek azt, ami fekete. Ha üres a színház, nem referálhat úgy, hogy a nézőtér tele volt, mert akkor hitelét veszti. Átalában soha sem volt üdvös valami nagy bajra bűnbakot keresni, holott orvosságra volna szükség. A bérbeadás terve kisegítő eszköz. Ha egyszer a kormány meggyőződik arról, hogy a főfelügyeletet elég hatálylyal és sikerrel nem gyakorolhatja, a törvényhozás pedig kimondja, hogy viszonyaink közt az operaházra többet nem szavazhat meg, akkor két teendő közt lehet csak választás, vagy bezárni az intézetet, (ami nagy csapás volna), vagy szubvenció mellett bérbe adni, (aminek sikere persze a bérbeadás módjától függ.) A bérbeadás tehát csak utolsó eszköz, melynek elhárulását (memorandumban vagy lapokban) szívünkből óhajthatjuk, de ha kényszere egyszer előáll, másként nem segíthetünk rajta, mint a gyotmondás sikerült adalékaival találkozunk e lapokon. Például a tolvajt úgy védi, hogy »legfölebb szemtelen hitelművelettel, nem pedig lopással állunk szemben.« Vagy az ügyész által súlyosbító körülmény gyanánt emlegetett 6-szori büntetéssel szemben azt vitatja, hogy védencének 19-szeri felmentése enyhítő körülmény. Egy sikkasztót azért kér felmentetni, mert végszükségben követte el a sikkasztást s igy cselekménye nem büntethető, mit azzal vitat, hogy a hónap végén sikkasztott. Testi sértéssel vádolt embert azért kéri fölmentetni, mert a vádló testét nem bántalmazta, hanem csak felemelte és leeresztette, üsse meg magát, a hogy akarja, stb. Elöljáró versében énekli már ügyvédünk: — védencem becsületes, Abból él csak a mit keres, Soh sem rabolt, soh’sem lopott, Csak ottan szerzett, a hol volt. A mulatságos füzet ára 50 kr. * „Magyarország tiszti cim- és névtára 1887“ című, a kormány rendelete értelmében állandóan megjelenő és a legújabb hivatalos adatok alapján készülő terjedelmes közigazgatási és állami kézikönyv 1887-ki kiadása már a jövő hóban jelenik meg. A megrendelések az országos m. kir. statistikai hivatal iroda-igazgatóságához (II. ker. Donáti utca 2 sz.) mielőbb beküldendők, mert fölösleg példányokat nem fognak nyomatni. E kézikönyv a szokott tartalommal, mintegy 700 lapnyi terjedelemben jelenik meg és magában foglalja az udvartartás, a közös és magyar állami kormányzat összes hivatalainak személyzetét a legrészletesebben, továbbá a pénzintézetek s közlekedési vállalatokat, az országban lévő ügyvédek névsorát sat, sat. Közli még az egyes hivatalok beosztását, számát, székhelyét és a fővárosi hivatalnokok lakhelyét is, pontos betűsoros név- és tárgymutató kíséretében. A csinos kiállításban s finom angol vászonkötésben megjelenő könyvnek előfizetési ára 4frt, bolti ára 5 frt lesz. * Apróbb hírek. Az operaházban tegnap a »Mestofeles« Faust szerepét, Perotti gyengélkedése miatt Hajós énekelte. — A Deák-szobor alapjának építése már annyira haladt, hogy a fekete márvány talapzat pár nap múlva teljesen elkészül. — A népszínház repertoirja annyiban változást szenvedett, hogy »A dezentor«, mely szombatra volt kitűzve, ma kerül színre, szombaton pedig a mára hirdetett »Beárni leány« megy. — Liszt F. »Koronázási miséjé«-t adja elő a jövő héten a pozsonyi Cecilia-egylet, alapításának 54-dik évfordulója alkalmából. — Trencsénben most magyar szintársulat játszik, mely »Rip van Winkle« és a »Tót leány«-nyal kezdte meg előadásait. — Aradon a zenekedvelők egyletének jövő heti hangversenyén közreműködik Szegál Gabriella k. a. is énekkel. — Deésen Tóth Béla és Zoltán Gy. színtársulata »A király házasodik« című vígjátékkal kezdte meg előadásait ; a műkedvelői társulat, mely összesen 140 előadást rendezett 14 évi fennállása alatt, feloszlott. A „Történelmi életrajzok“ újfolyama. A »Magyar történeti életrajzok« harmadik évfolyama december 1-én indul meg. Ez évfolyamban négy életrajz fog megjelenni, mindenik tágkörű levél-tári kutatások alapján, több mint százra menő, részint önálló képpel, facsimilével, chromolitográfiával, autotipiával, fametszettel stb. Kitűnő rajzolók tettek az az illusztrálás érdekében utazásokat Magyarországban, Erdélyben s Cseh- és Lengyelországból is szereztek még eddig ki nem adott képeket. De a családi képtárak is mindinkább megnyílnak e vállalat előtt, mely ily módon sok ismeretlen anyagot mutat be a nagy közönségnek. Négy életrajz fog e folyamban megjelenni: »Herceg Rákóczi/ Zsigmond, 1622—1652«, írta Szilágyi Sándor. E ritka képzettségű fiatal herceg tragikus sorsa nemcsak kortársai részvétét keltette fel, kik benne Erdély Marcellusát siratták, hanem a mai olvasót is érdekelni fogja. Oly alapos képzettséggel lépett a közéletbe, mint kortársai közül, Zrínyi Miklóst kivéve, alig valaki. Összeköttetésben állt európai tudósokkal, részt vett az 1644 —5-iki hadjáratokban. Torstenson oldala mellett harcolt s a béke helyreállván a felső magyarországi tanügy reformálásához fogott. De fényes pályája kezdetén, midőn a kozák-lengyel villongásokban aktív szerepet játszott, elveszte fiatal nejét, pfalzi Henriettát, s a bánat őt is sírba vitte. »Békés Gáspár.« Irta Szádeczky Lajos. Békés Gáspár, Báthory István, erdélyi fejedelem s utóbb lengyel király versenytársa, kezdetben vakmerő lázadó, utóbb a lengyel király benső barátja, változatos életpályájával köti le figyelmünket. Életrajzát az adatok gazdag halmaza egészen új világításban tünteti föl. Az ő arcképét, valamint Báthory Istvánét, lengyelországi eredetiek útján adják. »Béldi Pál.« írta Deák Farkas. Béldi Pál, Apafi Mihály versenytársa, a hatalmas székely, a 17-ik század második felének rendkívül érdekes történetében fontos szerepet játszott. A Béldi és Teleki családok levéltárai szolgáltatták az ismeretlen adatok egész halmazát, melyek szereplőit s a kort új világításban tüntetik fel. Arcképét a család Oláhországból szerezte vissza, s ezt hű színnyomatban fogják kapni, valamint a Haller-kódex egy gyönyörű lapját is. » Theökeöly Imre.« írta Angyal Dávid. Theökeöly Imre, hazánk egyik legkiválóbb szabadsághőse, feledhetetlen alakja a bécsi, párisi és hazai levéltárakban nyert adatok alapján van kidomborítva. Nagy részben eddig ismeretlen képek fogják érdekesebbé tenni, s ezek közt magának Theökeölynek és Zrínyi Ilonának arcképei. Az egész évfolyam öt füzetből áll, több mint negyven ivén, s több száz illusztrációval. Minden második hó elején egy-egy uj füzet jelenik meg s a megrendelőknek pontosan megküldetik. Annyit nyújt e folyam, mennyit semmiféle hasonló külföldi vállalat sem. Ez az év, fennállásának 2333 ha harmadik kisegítő módot — biztos kilátással, gyakorlati értékkel — tudunk kigondolni. Kívánjuk, de nem hisszük, hogy az értekezlet munkálata ily gyakorlati rendszer ajánlásával tudjon szolgálni. Arra törekszik, a kimondott elv szerint, hogy ezentúl nemzeti opera legyen, a mainál sokkal kevesebb segélypénz mellett. De hisz az a baj, hogy a mai nagy szubvenció mellett sincs kielégítve a közönség. Hogyan lesz akkor, ha kisebb költségvetésre támaszkodunk ? Beéri-e a magunk művészi erejével, mikor a híres vendégeket is oly kevéssé siet élvezni ? Az értekezlet előadója, Ujváry Lajos, ki ez egész értekezlet összehívásának főtényezője volt, előadásába bevonta a nemzeti színházat is, mint ahol — úgymond — szintén van baj. Ennek is nagy a szubvenciója, a jövő évre 99,000 frt, míg 1881-ben a dráma és opera együttes állami segélyzése csak 44,000 frt volt. Kijelenté azonban, hogy a 99,000 frtban maga sem biztos. Bajnak különben azt tartja, hogy az igazgatóság kettős-hármas személyzetet is tart, oly óriási létszámot, melyet nem is képes rendszerint foglalkoztatni. Hónapok óta tart az operaházi bajok vitája, míg a nemzeti színház ellen most, az előadó beszédéből, hangzik az első vád, mert ha megvan az »óriás létszám«, akkor a gazdálkodás csakugyan könnyelmű. Csakhogy midőn a nemzeti színházban hetenkint hét, a várszínházban pedig két, összesen kilenc előadást kell tartani, akkor a mai létszám épen nem »óriási«, sőt néha — midőn egyszerre többen megbetegszenek — még e személyzettel is bajos a játékrendet megóvni az ingadozástól. Nem mondjuk, hogy egy vagy más mellékokból nem történtek fölösleges szerződtetések itt is, íróknak, tekintélyes nevezetességeknek ajánlásai bírhattak olyan nyomással, hogy egy-egy tagot szükség nélkül szerződtettek. De az ilyenek csak kis fizetésű tagok, nincsenek hosszú időre szerződtetve, el is bocsáthatók, szóval sem a költségvetést, sem a színpadot nem terhelik úgy, hogy abból állandó baj, vagy épen válság támadhatna. Ez az Ujváry Lajos lapja hirdeti tegnap, hogy a nemzeti színház tagjai rosszul vannak fizetve s a legjobb tagnak sem nagyobb az évi fizetése négyezer forintnál, ami azonban tévedés lesz, t. i. a játékdíjak elhallgatása, s ha Ujváry Lajos erről kérdést tesz legközvetlenebb közelében, meg fogja hallani, hogy a nemzeti színház pénztára egy-egy elsőrendű tagnak jóval több évi díjat fizet ki négyezer forintnál. Nem értjük különben, hogy midőn kevesli a fizetéseket, hogyan akar segítni az intézet költségvetésén ? Mert abból az »óriási létszám«-ból négy-öt kisebb tagnál többet lehetetlen volna útnak ereszteni s ezek összes fizetésével aligha emelhetné jelentősen az első rendű tagok évdíját. Aztán feledi, hogy nem csak elsőrendű tagokra van egy intézetnél szükség. Sőt szükség van arra is, hogy az elsőrendű tagokat, — mikor megbetegszenek, pedig hát jól tudhatja, hogy néha hosszú időre is megbetegesznek, — pótolni kell olyanokkal, kik pótlásukra képesek. Már csak ezért sem lehet a színháznál a kettős személyzet tartását kikerülni, ha csak a színházat koronkint be nem akarják csukni. Továbbá a színháznak kötelessége a jövőre is gondolni, mert az elsőrendű tagok nem csak halandók, hanem korosodók is, kiknek szerepeiből koronként át kell adogatni némelyeket a ma másodrendűeknek, kik majdan elsőrendűekké válnak. És ezért bizonyos tekintetben iskola is kell a színháznak, mely nem csak a mának, hanem a holnapnak is él. Urváry Lajos azt is állítja, hogy a drámai előadások színvonala csökken s nem áll oly magasan, mint Egressy, Jókainé, Tóth József idejében. Ez azonban nem így áll. Ma tán nincs olyan nagy tehetség, mint Egressy, Jókainé, Tóth József voltak ; de hogy az előadások összjátéka, harmóniája nagyobb, mint e nagyok idejében volt, az bizonyos. Mert akkor csak az elsőrendű szerepekre volt tekintet, a többit az operai karok tagjaira bízták. A haladás és az összhang emelésében van. Urváry Lajos csak az elsőrendű tagokra van tekintettel, a drámai igazgató az egész személyzetre. Urváry Lajos a mát nézi csupán, Paulay a holnapot is. Ezért hibázta el vádjait Ujváry Lajos s ezért igazgat jól Paulay Ede. M