Fővárosi Lapok, 1887. május (24. évfolyam, 119-148. szám)

1887-05-21 / 139. szám

nyire közelednek egymáshoz. Hátha eszméimnek is szabad tért nyerendek már akkor. S ha nem, visszatérek vizi lakomba s tiz év múlva megkérdezem ismét a szárazföldet. »Ugyan mit gondolhatnak az emberek hajóm végetlen útjáról ? Mindegy, bármit gondolnak is, emberek ők is s én kerülöm az emberiséget, mert köztök mindenütt, minden alakban, minden rendnél és rangnál csak a rossz terjedését látom. Lehet, hogy lázas állapotomban csak nekem tűnik fel ily sötét színben a világ, míg mások mindent jónak látnak; boldog emberek, bizonyára szerencsésebbek, mint én. . . Tíz évi távollét után csakugyan meglátogatta a »néma« Párist, míg hajója Toulonban horgonyzott. Következő jegyzetei e látogatásra vonatkoznak: ------»Nehezen vártam, hogy elteljék az első tíz év, mert vágytam újra látni Párist. Párisban lüktet az európai testütere, csak Párist kell megkérdeznünk, ha meg akarjuk tudni, hogy van a vén kontinens. Az volt eltökélt szándékom, hogy fölmegyek ismét a lépcsőn, melyről már egykor öt évi küzdelem után leszálltam. Először is a köznépet akartam meglátogatni, azután az iparosokat, gyárosokat, kereskedőket, bankárokat, művészeket, tudósokat föl a legünnepeltebb egyénekig, kik közt már egyszer éltem, forogtam. A chalie sorompónál hátrahagyva kocsimat, gyalog mentem be a Faubourg hosszú, piszkos, bűzös utcáján ; itt szemlélődéseim közepette mindjárt olyat vettem észre, mi miatt kedvem lett volna megfordulni s gyorsan visszatérni Sphinxemre. Láttam, hogy a pékek boltjaiban most is vas rostélyok vannak a sütemények elé alkalmazva. Tehát a kenyeret még most is elzárják az éhezőktől, hogy ha nem kapnak belőle, el ne lopják. Legyőztem gyermekies haragomat s előre mentem ; hideg volt s ugyancsak esett a hó. Láttam kijönni férfiakat, nőket s gyermekeket a timárműhelyből, csávagödrökből, rongymagazinokból, homályos sikátorokból, sötét pincékből, még nyomorultabban, elvadultabban néztek ki, mint tíz év előtt. Mentem tovább, régi, balga boszúságom ismét forrni kezdett bennem, mig egy utca szögleténél gyermeki sírás ütötte meg füleimet. Egy gyümölcsárusnő boltja volt ott s amint betekintettem, láttam, hogy egy kiváló szépségű leányka sir anyja ütlegei alatt. Nem állhattam meg, megszólítottam az anyát. — Miért veri ezt a gyermeket ? — kérdem. — Azért, mert lusta, — felelt az anya, rám bámulva. — Még azt merte mondani, hogy holnap nem fog dolgozni. — Hát mit kellene dolgoznia ? — kérdem tovább. rém hinni, hogy néhány év múlva Van der Bilt alakját mindenki meg fogja érteni, mert már nem lesz fehér holló társadalmunkban, mint ma. Szelényi és Liza alakjaiban a felsőbb magyar társaság közelmúltját látjuk, a Van der Bilt alakjában pedig nézzük jövőjét. Azt hiszem legalább, hogy a regény főalakjainak ilyenféle bemutatásával erre célzott az írónő, reményt adva nekünk, hogy az »aranyfüst« korszaka után jöhet még arany korszakunk. Higgyünk ebben, reméljük ezt, a magyar faj, a magyar nemzet érdekében, melynek értelmi zömét ma még az »aranyfüst« finoman festett világa, a magyar fő- és középnemesség teszi. Ma a jelszó: »noblesse oblige« — à travailler! (A nemesség munkára kötelez.) Justh Zsigmond: „ A r «T n y li a 1 a k.“ Vígjáték 4 felvonásban. Irta Schöntan és Kadelburg. Első előadása a nemzeti színházban május 20-án.) (LB.) Schönthan, a leendő bécsi népszínház kiszemelt igazgatója, pár év óta a legszerencsésebb kezű vígjátékírója a német színpadnak. Nincs saison, melyben újabb sikerrel ne dicsekedhetnék. Nem azért, mintha valami nagy gonddal, vagy meglepő invencióval írná darabjait. Nem. Eszközökben és motívumokban épen nem válogatós, de az erős bohózati hajlam, meg a szituációk ügyes kiaknázása ideig-óráig megszerzik neki a tetszést. A várszínházban, Feleki igazgatása alatt adott »Sabin nők elrablása« tisztán ily bohózati elemnek köszönhette hatását. A címbeli vígjáték volt az első, mely magasabb színvonalú színpadon, a berlini »Deutsches Theater«-ben került színre. És bizonyosan mint a legújabb német vígjátékirodalom legtöbbet emlegetett terméke került a mi színpadunkra. * Új beszély-kötet Mikszáth-tól. Mikszáth Kálmán, a magyar közönség kedvenc elbeszélője, ismét egy kötet elbeszélést bocsátott a könyvpiacra. »A fészek regényei« a címe, mi alkalmasint azt jelzi, hogy családi tűzhely örömei, bánatai képezik az elbeszélések tárgyait. Négy beszély van a kötetben, de valamennyi megjelent már előbb a lapokban. A »Tavaszi rügyek« selmeci diák-történet, egy kamaszszerelem poetikus rajza. »A becsületes Gyuri története,« a jó meg a rossz testvér sorsának egy változata, amazt mindenki elüldözi, emez meg jólétben dúskál. »Egy fiúnak a fele« a mostoha-anyai szív dicsőítése. »Szontágh Pálné« kedves idilli történet a középkori magyar kisvárosi életből. »Még egy megyei történet« pedig egy sikkasztás tréfás elbeszélése. A kötet ára másfél forint. A Singer és Wolfner cég adta ki s a kötetre nézve az is ajánlás, hogy bátran adható serdülő leányok kezébe. * A mármaros-szigeti új színkör megnyitása ma megy végbe műkedvelők és Sz. Pretre Kornélia asszony közreműködésével. Az előadás előtt Szabó Sándornak lapunk mai számában közölt »Prolog«-ját szavalják. A két első előadásra már elfogyott minden jegy. Mára a »Buborékok«, holnapra »A szikra«, »Két év múltán« és »Az utazó« című vígjátékok vannak kitűzve. Az előadás jövedelméből juttatnak a tűzkárosultaknak is. Sz. Prielle Kornélia asszony tiszteletére bált és fáklyás menetet rendeznek. Fő effektusai most is a szituációkban rejlenek, de van a mesének bizonyos lokális érdekessége a berlini úri osztály életének festésében, míg a parthievadászok felsülésében némi ideális vonás rejlik. Az »Aranyhalak« ugyanis a gazdag parthiek, melyekre a házasulandó ifjak, különösen a katonatisztek, vadásznak. Ilyen milliomos hal a fiatal özv. Pöchlaarné (Helvey Laura), aki azonban egy végrendeleti intézkedés szerint, ha újra férjhez megy, kénytelen a vagyont férje unokaöcscsének, Benzbergnek (Vízvári) átadni. Ez a Benzberg, egy adósságai miatt kénytelen nyugalomba lépett tiszt, persze minden áron férjhez szeretné juttatni cousine-ját és buzgalmában még a nős Stettendorfra (Hetényi) is kiveti hálóját. De a fiatal özvegy szive másért ver. Felsen Erich hadnagyért (Náday), a ki egy ideig más aranyhalra halász, mig végre a szerető szivek találkoznak s boldogságuk elé nem gördül több akadály. Azaz, dehogynem, új akadály a fiatal özvegynek egy féltékeny felindulásban irt levele, melyet azonban Erich apja, (Egressy) az elhatározó percben megsemmisít. Az aranyhal vagyona átszáll Benzbergre. Azt sem kell nagyon bizonyítgatni, hogy a másik aranyhal, Winter Emmi (Lánczy Ilka) szerelme is csak akadályok után jut el a boldogság révébe. Apja, aki nagyralátó polgár, (Szigeti Imre), csak katonát óhajt vejének és barátjával, Felsen tábornokkal, meg is egyezett abban, hogy Erich vegye nőül Emmit. Erich, amíg szíve igazán meg nem szólal, hajlandó is a dologra, különösen mert Emmi egy bálon kacérkodott vele. Azt nem tudja, hogy e kacérkodás csak arra volt szánva, hogy Emmi az ő félénk udvarlóját, Roland János festőt (Benedek) nyilatkozatra bírja. Egy kis félreértés az apák előtt úgy tünteti fel a dolgot, mintha a hadnagy és a leány egymáshoz hajlanának, de végre kiderül a tévedés és a festő kéri meg a leányt, a mibe az apa is belenyugszik, időközben megszeretve az ifjút. 1019 — Na hát úgy a festőknél. . . mit tudom én, mit csinálnak vele. A gyermeket jobban megszemléltem, mintegy 13—14 éves lehetett s igazi eszményi szépség volt. Mindjárt tudtam, hogy a leányka, a festők műtermében mintául szolgált angyalképek ábrázolásához.— Hát aztán, gyermekem, — szólitam meg a siránkozót — mért nem akarsz te holnap rendes dolgodra menni ? — Nem uram, nem megyek többé sem holnap, sem azután soha. Szégyenlem, hogy többé lefestegessenek s pedig hogyan ? Bármennyire ver is anyám, én nem megyek többé. — Hallja ön, uram, hogy beszél a haszontalan s érti, miért büntetem ? — kérdé az anya. Értettem, hogy a szemérem beszélt a leánykából s most fellázadt a hivatás ellen, melyet fejlődő korához illetlennek tartott. Felindulásom első pillanatában karon akartam ragadni a leánykát, hogy magammal viszem. De megint eszembe jutott, hogy már ezelőtt is láttam efféle kisebb s nagyobb komédiákat s magamba szállva mondom: — Asszonyom, vezessen lakásába, a leány érdekében valamit akarok tenni. (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. * Vezérfonal az ég fényképezéséhez. Konkoly Miklóstól a jövő hónapban új könyv fog megjelenni, német nyelven, mert az ilyenre magyar kiadó nem vállalkozik. A munka címe: »Anleitung zur Himmelsphotographie«. A munka körülbelül 24 nyomtatott ívre fog terjedni, 280 illusztrációval, s Knapp W. hallei kiadó tulajdonába ment át. Az első rész a laboratórium berendezését, a második a szinképfotografálást, s a harmadik a távcsövön való fotografálást taglalja, mind a legújabb tapasztalatok szerint. * A pozsonyi műkiállítás, mely ott a harmadik műkiállítás, csütörtök délelőtt 10 órakor nyílt meg a primási palotában. A megnyitó beszédet gr. Esterházy főispán tartotta. A kiállítás védnökét, Frigyes főherceget szolgálati ügyek akadályozták a megjelenésben. A kiállítás igen gazdag tartalmú. * Két értekezés jelent meg egyszerre a hazai történelem egy szorgalmas munkájának, B u ny tay Vince nagyváradi püspöki könyvtárnoknak tollából. Egyiket az akadémián olvasta föl, mint levelező tag s ez az akadémiai értekezések sorozatát szaporítja. Címe »Szilágymegye középkori műemlékei«; terjedelme 46 lap ; ára 30 kr. Másikat a történelmi társulat márciusi közgyűlésén mutatta be. »A hitújítás történetéből« mond el benne sok fontos és közte néhány új adatot. Alapos tanulmány s önálló búvárkodás terméke mind a kettő. * Ét verskötet Pósa Lajostól. Junius hó közepén egy kötet uj költemény fog megjelenni Pósától, a Szegeden élő költőtől. Lírai költeményeit, azt, a mi költőnek mindig legkedvesebb, dalait gyüjté össze. Pósa kötetét előfizetés utján kívánja kiadni s felhívása igy szól: »Dalaim« címmel mintegy száz dalt egy kötetbe foglalok össze s junius hó közepén nyilvánosság elé bocsátom. Dalaim, közül már több meg van zenésitve s országszerte dalolják. A rokonszenv, melyben eddig szerény irodalmi működésem részesült sajtó és közönség részéről, reményt nyújt, hogy kiadandó kötetem is szélesebb körökben elterjed. A könyv ára egy forint. A kötet díszes kiállításáról Bába Sándor nyomdája gondoskodik. Az előfizetések június hó 16-ig nevemre címezve a »Szegedi Napló« kiadóhivatalába küldendők.« * »A stikkingeni trombitás« csütörtöki előadásán az operaházban jelen volt Bunge Rudolf, a libretto írója is. Bunge ugyanis mellette fakereskedő és üzleti ügyekben utazván át fővárosunkon, megnézte az előadást. A fenti librettóból Németországban és Ausztriában eddig 80,000 márka tantréme jutott neki. Várjon Scheffel V. verses regényének 140 kiadásából kapott-e ugyanannyit ? * A „Nyelvőr“ májusi füzete pontosan megjelent a hó közepére. Szilasi Móric az »—ás« és »—at« képzőkről értekezik, nem látva köztök jelentéstani ellentétet . Alexics György »Magyar elemek az oláh nyelvben« című értekezésbe kezd; Frecskay János »Egy tudós, aki szépiró« cím alatt Herman Ottó magyaros stílusát méltatja; aztán szómagyarázatok következnek, köztök polémia is Szarvas Gábor és Herman Ottó közt a »pulyka« szó eredete fölött. Majd az akadémia mellett s egy napilap ellen olvasható egy A harmadik aranyhal, özv. b. Kottwitzné (Lendvayné), egy életvidor asszony, csak a darab második felében lép fel, mikor a más két aranyhal regénye befejezéshez közeledik. A cselekvény tehát uj elemmel bővül s bonyolódik tovább. Ezt az özvegyeit sógora, Stettendorf, hivatta fel Berlinbe, még pedig, hogy összeházasítsa Benzberggel, a ki nekik adósul, de nem fizethet. Benzberg szorultságában rááll a dologra s mint az özvegynek leánykori udvarlója, épen nem kíméletes módon beszéli el neki, mire vállalkozott. Még egy pár ily ostobasággal és ügyetlenséggel teszi magát nevetségessé. De végre az özvegy báróné mégis rászánja magát, hogy férjhez megy hozzá. A csupa gyorsan változó helyzetekből ennyit lehet mint a mese vázát leszűrni. De hát van a darabban elég mulatságos jelenet és színpadi hatás, a néző nevethet a felsülő apák komikus boszúságán és a vidám kedve szerint. A nevetés kierőszakolásában, ötleteken igaz, épen nem válogat a két író, de a közönség szívesen nevet. Hogy komolyan vizsgáljuk a mű szerkezetét, a felhasznált eszközöket, arról szó sem lehet. Schönthan darabjaival szemben csak egy szempont fogadható el: nevetni, ha lehet min, — de tovább nem kutatni a nevetés indokait. A nemzeti színház személyzete jó kedvvel, vígan játszotta a szerepeket s Helvey Laura, Lánczy Ilka s Lendvayné asszonyok, valamint Vizvári, Nádai, Hetényi, Benedek s a többiek gyakran részesültek tapsban, kihívásban. A rendezés pontos volt s a kiállítás csinos. A porosz katonatiszti ruhák sajátos szint adtak a jeleneteknek, főleg a házi bálnak, melylyel a vígjáték kezdődik. Kár, hogy a felvonások közt nagy szüneteket tartottak. A nők, úgy látszik, szeretnek kényelmesen öltözni. De a darab érdekében kissé siethetnének, mert a hosszas várakozás mindig csappant a nézőtér jó hangulatán.