Fővárosi Lapok, 1887. június (24. évfolyam, 149-178. szám)

1887-06-01 / 149. szám

donítson annak semmi fontosságot ; legyen a legjobb hitben, mint aki mindennek a fényoldalát tekinti, ábrándokban él s a rigót is fülemilének tartja! A­mi engem illet, soha sem hallgattam a fülemilét, sem Lalla Rouliliot nem olvastam, sőt a légszesz-világítást is többre becsülöm a hold sugarainál, azonban. .. higgye meg nekem, Ivaty, az lenne leghőbb vágyam, ha a végtelenségig nyújthatnám e sétámat, mert meg vagyok arról győződve, hogy a sors nem részesít engem többé hasonló boldog napban. Talán tudja is kegyed, hogy szabadságidőm vége felé jár s ma vagy holnap már vissza kell térnem ezredemhez. Minden pillanatban készen kell lennem az elutazásra. Katy hallgatott, fejét annyira lehajtotta, hogy széles peremű szalmakalapja egészen elfödte arcát. Némi szünet után Neville folytatá: — A katonai pályának ez a legkellemetlenebb oldala! Katy fölvetette a szemét. — Alig hogy valahol kényelmesen elhelyezked­tünk, egyszerre csak, a legszeretetreméltóbb egyének köréből ragad ki minket egy hirtelen érkező parancs, hogy valamely kietlen helyre, Írország mocsarai közé vessen! A leg­szeretetreméltóbb egyének ! Katyt bántotta ez az egyszerű kifejezés, maga sem tudta miért. — És mégis, — szólt a leányka, — ha én férfi volnék, mit sem óhajtanék inkább, mint a katona éle­tét. Oly kellemes lehet az, mikor a katona egyik hely­őrségből a másikba költözik át, köztiszteletben része­sül béke idején s ha háború ütvén ki, a harctéren kö­telességének megfelel, életének hátralevő napjaiban a hőst becsülik benne. — Igaz, hogy ez nagy örömet okoz, Katy — és én azt tanácslom kegyednek, hogy ha a katonai élet iránt oly nagyon lelkesül, ne menjen nőül máshoz, mint csupán katonatiszthez. A hang, a melylyel eme szavak mondva voltak, kissé zavarba hozta Katyt s lopva egy pillantást vetett az ifjúra, hogy meggyőződhessék, vájjon komo­lyan beszélt-e ez ? Aztán elégültséggel vette észre,­­ hogy e szavakban komoly célzat rejlik, mely fölér egy­­ félig leplezett vallomással. Igaz, különösnek látszik, de tény az, hogy bár­mennyire óhajt is egy nő meggyőződést szerezni arról, hogy az illető férfi szereti-e, a vallomás mégis oly ideges nyugtalanságot okoz neki, melyet örömest mel­lőzni óhajt, kivált, ha még félénk, fiatal leányka. Katy is szabadabban lélegzett föl, midőn Neville eme katonadalt kezdte dúdolni: nevét, a főutcák kocka­ kövezete pedig a haladást lépe­t­ten, nyomon. Tizenegy órakor Krecsányi igazgató matrnéét rendezett a színkörben, mely a folyton meg-megújuló szakadó eső dacára is szépen látogatott volt. Somlóné asszony ez alkalommal is bemutatta művészetét Törlös »Mi asszonyok«című énekes magánjelenetében, a ma­tinéé többi számai felolvasások voltak, melyek közül a prózaiakat Hevesi József és Szohner Antal, a köl­tőieket Komócsy József,Ábrányi Emil se sorok írója — Komócsy és Ábrányi kivételével — adták is elő. A közönség riadó tetszészaja lépten nyomon figyelmeztetett arra, hogy Magyarország egyik leg­vendégszeretőbb városában vagyunk. Ennek volt ekla­táns tanúbizonysága a bankett is, mely két órakor ugyancsak a »Rózsabokor«-ban folyt le, s melyen nem hiányzott a jókedv és felköszöntő, aminek, — írók és művészek jelenlétében — nem is szokott híja lenni. Kivált Gyalokay törvényszéki elnök, Beöthy Andor alispán, dr. Berkovits, dr. Bodor, dr. Kálmán fel­köszöntői keltettek általános hatást. A fehér asztal virágait Nagyvárad szép asszonyai képezték, kiknek sorában ott ékeskedtek: Nagy Sándorné, dr. Berko­­vitsné, Batig Ferencné, Laszky Árminné, Greil Erzsi, Somló Sándorné, Hunyady Margit, Franassovits Mar­git, Havas Aranka, az utóbbi négy a színtársulat köréből. Alig tudtuk elhagyni e kedves várost, mint akit nagy adósság terhe nyom s nehezen engednek távozni, minket is a hála tartott volna fogva ez igaz vendégszeretetért, ha a M. Á. V. nem parancsolt vol­na, már pedig a szájbiletosoknak mindenekfelett szól a szubordináció. Hét órakor, ezer baráti kézszorítás és üdvözlés kíséretében, Kolozsvár felé indultunk. Míg beesteledett, — s a ború hamar elhozta a förgeteges estét — a gyönyörű táj nézésébe voltunk elmerülve. Lassan terjesztette felénk erdős bérckarjait a bihari hágó, s nemsokára, mire a révmelléki »Leány­vár« mesés romja, a »Két püspök« s az összébb­­ összébb szoruló bérckarok természeti szépségei mellett f­elrobogva mind beljebb-beljebb értünk Erdély felé, leszállt az éjjel. Néha nehéz esőcseppek verték a zajos kupé ablakát, de tíz óra felé vagy mi hagytuk el a felhőt, vagy az unt meg bennünket — Bánffy-Hunyad körül teljes pompájában mosolygott le a csillagos ég, s Erdély gyönyörű vidékeit ragyogta be szemeink előtt a holdnak »fogyatékos fényű karéjja. « Tizenegy óra tájban értünk Kolozsvárra, hol a kultur-egylet tagjai fogadtak és szállásoltak el ben­nünket előzékenyen, vendégszeretettel. Kora reggel a fellegvárat kerestük fel Petelei barátunk kedves veze­tése mellett, hosszan legeltettük szemeinket a gyö­nyörű panorámán, melyet a nyári nap aranyos pom­pája fényesített meg. Fél tizenkettőkor a városháza tanácstermében gyűltünk össze, hol dr. Haller Károly kultur­ egyleti alelnök nyitotta meg a közművelődési egylet értekez­letét. Ez értekezlet tárgyát a kulturegylet érdekében augusztus hó folyamán rendezendő kirándulás és a Sepsi-Szent-György­ön tartandó közgyűlés előmunká­latainak megbeszélése képezte. Sándor, Komócsy, Hegedűs, Bossányi, Molnár Antal, Dolinay, Veress és többen szólottak az ügyhöz, végre elhatározták, hogy kettős bizottságot alakítanak, mely az írók, művészek s a kulturegylet köréből kiküldve közös megegyezés­sel alkossa meg az útitervet, mely Aradon át, Seges­vár, Brassó, Nagy-Szeben, — tán Élőpatak —­ és Sepsi-Szent-György vidékeire terjed ki, s hívjon meg bécsi és külföldi hirlapirókat, hadd lássák az »elnyo­mott« szász vidékeket s győződjenek meg, hogy a magyarok s a nemzetiségek között nem gyűlölködés, de barátság és szeretet uralkodik. Ülés után Brassai bácsit kerestük föl, ki épen a «Sakuntalá«-val foglalkozott s Fiúk fordítására tett megjegyzéseket, s kedvesen elbeszélgetve, végül arc­képével ajándékozott meg bennünket. Délután kettőkor a Stadler-kertben gyűltünk össze, hol és szokás szerint házigazdák és vendégek Váradi Antal. * 1093 Nyergesetek s induljatok, Harcfiak, készen álljatok, Hogy csatába szállhassatok ! — De kegyed nem ért engem meg Katy, — szólt pillanat múlva a fiatal ember. — Nem képzelheti, mennyit szenvedek én. (Folyt, köv.) Hazai irodalom, művészet. * A nemzeti színházban tegnap bucsuzás­­forma volt: a nyári szünidő előtt utoljára játsztak. Még a színész-iskola növendékei fogják két estén át bemutatni színpadra termett tehetségek s haladásuk fokát, aztán két hónapra bezárulnak a nemzeti szín­ház ajtai s a művészek elszélednek; ki pihenni, üdül­ni, ki vendégszerepléssel gyarapitni a koszorút. A teg­nap esti bucsuzás szívélyes volt, mint jó ismerősök közt szokás rövid időre tervezett válás előtt. A néző­tér jórészt megtelt s pompásan volt gondoskodva a közönség mulattatásáról is.A fölelevenített»C­s­a c­s­k a n­ő­k«, Dumanoir vígjátéka, ügyes egy alkotás. Ele­ven, pajkos, és pikáns is, a­nélkül hogy indiskrét vol­na. Meglátszik minden izén, hogy francia termék. S bohókás jelenetein nevetve, önkéntelenül fölmerül a kérdés: vájjon miért is szorult le a mulatságos darab a műsorról olyan hosszú időre. Helyes gondolat volt föleleveníteni. Általában jó kezekben voltak a szere­pek is. Helvey Laura asszony, bár nem épen eleme az erősebb komikum, kiemelte a madame kis beszédes jellemének gyarlóságát s nevetséges voltát; Lánczi Ilka asszony kedves kis tanítvány volt a csacskaság­­ban (Delphine); Szigeti József nevettető Pommerot, Bercsényi férfias spanyol gróf, Gabányi jó Bonnasieux s Benedek is ügyeskedett (Chatelard). Legfölebb Csá­szárnak kellett volna különb gavallérnak lennie, hogy dán Juankodását elhigyjük, de idővel bizonyára lesz is. * „Armenia.“ A magyar-örmény havi szemlé­ből, melyet Govrik Gergely és Szongott Kristóf szer­kesztenek, már szétküldték az e havi füzetet. Dr. Molnár Antal az »Örmény egyház énekeiről« s az örmények szerepéről ír Erdély kereskedelmében. Gabrus Zachariás Kölcsey »Himnusz«-át közli örmény fordításban, Simay János pedig Patkanián egy költe­ményének magyar fordítását. Márkovics, Páráó, Ave­­dik és Szongott történelmi és művelődési cikkeket írtak a füzetbe, melyet a szokásos lapszemle s apróbb közlések zárnak be változatosan. A folyóirat az örménység szellemi mozgalmairól élénk képet nyújt. * A nemzeti színház vidéken. A körútra in­duló színészek juntas hu­r­ikán mennek a fővárosból békésmegyei útjukra. Az expedíció kilenc előadásra van tervezve, úgy hogy B.­Csabán, Békésen és Szarva­son három-három előadást rendeznek. Részt vesznek a művész-kirándulásban: Szathmáryné, Lánczy Ilka, Szacsvayné asszonyok, Fái Szeréna k. a., Lubinszkyné asszony, Rajnai Gizella k. a., Hetényi Béla, Gabányi Árpád, Latabár Kálmán, Horváth Zoltán, Császár Imre, Körösmezey Gusztáv, Sántha Antal, Abonyi Gyula, Lubinszky Ödön és Péchy Kálmán, a színész­iskola növendéke. Színre kerül: »A mama«, »Váljunk el« és »A párisi«. Az ünnepélyességeket Launer Ká­roly rendezi s a társaság ügyeit Zöldi Márton viszi. * Perotti Gyula búcsu-fölléptét szabadsága előtt, a hang­pazarlással énekelt »Troubadour«­­ban, a nagy számú közönség részéről oly tetszés kí­sérte, hogy a strettát meg kellett ismételnie. György­im asszony (Leonora) éles, kiabáló hangjaival és Fleissig Mariska k. a. (Azucena) tremolázó, indispo­­nált énekével sajnosan emlékeztettek arra, hogy itt az operaház nyara. Élvezetet csak Bignio (Luna) szerzett a közönségnek. Az opera után a »Bécsi keringő« járta. * A népszínház mai előadása ismét jubiláns. A »Pel­es­kei nótárius«, melyet 1876-ban adtak először, éri meg 50-ik ismétlését. Az első előadás sze­replői közül Tihanyi (címszerep), Pártényi (Sugár Laci), Együd (vasas német), Karikás (Zajtai Sándor), sat. elköltöztek az élők sorából, a többi szerepek is majd mind más kézbe mentek át. Az első előadásban résztvett Makó Lajos is, jelenleg a budai színkör igazgatója. A színház jövő évi személyzetének össze­állítása élénken foglalkoztatja Évva Lajos igazgatót. A mellett, hogy az eddigi elsőrendű tagok legtöbbjé­vel már megkötötte az új szerződést, a vidéki színé­szet kiválóbb férfi és nőtagjai közül új erőkkel szán­dékozik felfrissíteni a személyzetet. Ez irányban már tárgyalásokat folytat Makó Lajossal, Szabó Antallal, Nyilasi Mátyással sat. Szerződtetési célból juntos hó első felében fel fognak még lépni Szabó Antal, Kre­csányi társulatának tagja, a »Cigány« címszerepében s a »Sárga csikó «-ban mint Csorba Márton. Később pedig Czernin Mariska k. a. a »Thalia« szövetkezet tehetséges tagja mutatja be magát a »Milimári,« »Felhő Klári« és »Magdolna« népszínművekben. * Népies iratok. Magyar népünk okulására és javítására s a butitó ponyva-irodalom ellensúlyo­zására dicséretes vetélkedés foly kiadóink közt. A »Jó könyvek«, »Nép-könyvtár«, »Nép-iratkák«, »Mese­mondó« sat. mellett, Szolcsányi Gyula egri könyvárus is indított egy terjesztésre méltó vállalatot. »István bácsi könyvesháza« a címe­n Majer István, Szülik József, Krassi F. sat. közöltek füzeteiben jó ta­nácsokat, népies elbeszéléseket. A legújabb füzet »Ba­­gi József, a milliomos paraszt« címen szolgáltat a nép kezébe jó olvasmányt. Az egyes füzetek ára 8 — 25 kr közt váltakozik. * A pécsi színház kérdésében írják lapunk­nak Pécsről. A »Fővárosi Lapok« vasárnapi számá­ban megemlíti ama szállongó hírt, mely szerint a pécsi renovált színházban már e téren óhajtana Verő György, jelenleg népszínházi rendező, társulatával előadáso­kat tartani. Az ügy azonban némi felvilágosításra szorul. Igaz, hogy a városi közigazgatási bizottság megengedte a rozzant színház renoválását, de ezzel a színház­ kérdés nincs megoldva, mivel hátra van még a legfőbb döntő fórum, a belügyminisztérium. S alig hihető, hogy különösen a párisi katasztrófa után bele­egyezzék oly — bár némileg renovált — de mégis tűzveszélyes színház megnyitásába, mely hasonlóan a párisi Opera Comique-hoz, bérházak közé ékelve, csak »recernit magnum áldomás« s a pesti és vidéki vendé­geket Albach polgármester s dr. Haller Károly kö­szöntötték fel, mire Komócsy s e sorok írója felelt. A­z asztalkor késő délutánig maradt együtt, mig nem a »földészek majálisára« hívtak bennünket, mely a kör­nyék festői népviseleteit bemutatni volt hivatva. Kedvesebb képet nem lehet képzelni! Az erdélyi magyar nép kolozsvárvidéki része volt ott képviselve az összezavarodott fejtől a rózsás, piros pozsgás arcig, festői népviseletekben, melyeket a kiállításból ismer mindenki. Meglepetés meglepetést ért. Majd a földmű­vesek dal­egyesülete énekelte el hangjegyekből Huber »Nemzeti zászló« című férfikarát az egyesületi selyem zászló előtt, melyet tegnap avattak fel ünnepélyesen, — majd szavalok áltattak fel s mondották el értel­mesen sőt érzelmesen a Garai »Kont«-ját s más haza­fias költeményeket. Közben tarackok durrogtak, zene pengett, járta a három a tánc, léghajókat eregettek fel, nagy bográcsokban gulyáshúst főztek, mialatt Kolozsvár egész közönsége hullámzott fel s alá a séta­­tér nagyszerű gesztenyefasora alatt. Mindenki a leg­jobb benyomás alatt hagyta el a kedves ünnepélyt. " Este a színkört kerestük fel, mely ez alkalom­mal csaknem egészen megtelt. A szintársulat a leg­jobb erőt és igyekezetet mutatta. Operette-nap volt s a közönség jól mulatott a »Mikádó« bolondságain. A búcsú volt még hátra, mely a legszivélyesebb volt. A társaság egy része Brassóba ment, más része a reggeli vonattal tért vissza Budapestre, hogy felejthe­tetlen emlékeit hozza el magával a nagyváradi és ko­lozsvári vendégszeretetnek,­­ a legjobb biztatóul az augusztusi viszontlátásra. Én pedig azzal a forró óhajtással zárom e sorokat: vajha minden nemzetiség oly szívesen fogadja a kultur­egylet törekvéseit, mint Nagyvárad és Kolozsvár minket fogadott,­­ akkor biztos az eszme diadala. Úgy legyen.

Next