Fővárosi Lapok 1887. szeptember (239-268. szám)

1887-09-20 / 258. szám

greszusa s a kongreszusi bizottság holnapután, csütör­tökön, délután négy órakor az új városházán tart ülést, hogy a teendőket végleg megállapítsa, Békey Imre bizottsági elnök kéri is a tagok teljes számmal való megjelenését. A jövő hó első napjaiban jönnek a nemzetközi­ vendégek: a bécsi egésségügyi kongre­­szus tagjai, a sportvilágnak pedig fölvirradnak ugyan­akkor az őszi meeting napjai. Pezsgő élet ígérkezik tehát mindenfelé s a megnyitó idény élénksége alkal­masint ki fogja elégíteni a »Budapest-világváros« tervének barátait is. * A »Segítség« bizottsága tegnap Jókai Mór elnöklete alatt ülést tartott, melyen a jövedelem fel­osztási módozatait beszélték meg. Elhatározták, hogy Veszpémnek is juttatnak háromezer forintot s hogy a belügyminisztertől az adatok közlését kérik s a szerint osztják a segélyt a tűz és árvíz károsultaknak. A »Segítség«-album jövedelmét pedig hat részre osztják, két hatodrészt Nagykárolynak adnak, a többi Torockónak s Eperjesnek jut. Az album egy- és há­romforintos példányaiból a napokban jelenik meg a második kiadás s jövő hó első napjaiban valamennyi előfizető megkapja. A szétküldés a megrendelés sor­rendjében történik. Az előfizetés határidejét szeptem­ber 30-ig hosszabbították meg, de ez már végleges és utolsó terminus. * Vendéglátás program­­ja. A bécsi nemzet­közi egésségügy kongresszus vezértitkára, Gruber I., értesítő Budapest fővárosa tanácsát, hogy a kon­gresszus tagjai közül igen sokan fognak Budapestre rándulni. Már eddig négys­zázan kötelezőleg ír­­ták alá az ívet s valószinü­, hogy még többen jönnek. Itt magyaros sziveslátásra fognak találni. A fogadó bizottság, melyet a tanács küldött ki, változatos programmot készitett. A vendégek két napot fognak itt tölteni. Október 3-án este, hajón ér­keznek s Ráth Károly főpolgármester fogja őket üd­vözölni. Még az este ismerkedési estély lesz a Ruscher Andrássy-uti vendéglőjében s másnap megkezdődik közintézeteink megszemlélése. Be fogják mutatni a vendég­orvosoknak az állatgyógyintézetet, élettani s vegytani intézetet, a klinikát s összes kórházainkat, továbbá a közvágóhidat és lipótmezei tébolyházat. Egyik nap a Margitszigeten lesz villásreggeli, másnap a »Hunyady János« keserűvizforrásnál. S elviszik a vendégeket az operaházba is, továbbá Budafokra a Saxlehner-pincébe. * Személyi hírek. Rudolf trónörökös, újabb megállapodás szerint, október második napján utazik Görgénybe medvevadászatra. — Tisza Kál­mán kormányelnök tegnap délután utazott el Gesztre, onnan holnap megy Nagyváradra s Kolozsvárra, va­sárnap pedig alkalmasint a király ő felségével tér vissza Budapestre. — Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter, mivel a király utjának katonai része Déván véget ér, onnan már pénteken haza jön. — Arany László orsz. képviselő és földhitelintézeti igazgató vasárnap Nagy-Szalontára rándult, hol vá­lasztói ünnepélyesen fogadták s hol aztán élénk tet­széstől kisért beszédet tartott a városháza udvarán összegyűlt közönség előtt. — Gróf Esterházy P­á­l, a londoni osztrák-magyar nagykövetség atta­­chéja, szabadságidővel néhány hétre haza érkezett. — Ludvig­h Gyula miniszteri tanácsos és a magyar államvasutak igazgatósági elnöke nem mehetett el a milánói vasúti kongresszusra, mert a dévai nagy had­gyakorlatok szükségessé tették, a csapatszállítási ügyek rendezésénél. — Dr. Szendrey János, a régészeti társulat titkára, hazatért az erdélyi részek­ből, hol nevezetesen a felső-szőcsi határban és a Tra­­ján-fensikon őskori temetkezési helyeket fedezett föl. * A főherceg tanulótársai. Fölhívás jelent meg, mely találkozóra hívja meg mindazokat, kik 1847-ben Budán végezték a gimnáziumot. A fölhí­vást, mely a barsmegyei Verebélyről van keltezve, Nagy Nép, János írta alá. Tudatja, hogy a negyven év utáni találkozót bejelentette József főhercegnek is, mint egykori iskolatársnak. Két kegyesrendi volt­tanáruk is él még: Arenstein József és Kucserik Sán­dor. Ezeket szintén meghívta s Kucserik Sándort megkérte, hogy ha aggkora engedi, mondja ő a hála­adó misét a találkozás örömére. A találkozó napja október 3-ika, a hely a budai királyi palota keleti oldalán lévő fasor, ha pedig esik, a királyi palotai plébánia. * A zsidó újév napja volt tegnap, a zsidó kor­számítás szerint az 1948-dik esztendő első napja. A nagy ünnepnapon megteltek a zsinagógák ünnepies öltözetű ájtatoskodókkal, az utcákon pedig számtalan bezárt boltajtó jelző a kereskedővilág egy részének ünneplését. A börze is szünetelt. * A prom­ontori pezsgő­gyár, a T­ör­­­ey Jó­zsef­é, melyet — mint már tegnap megírtuk — nagy társaság külön hajón látogatott meg, évről évre nagyobb virágzásnak örvend. Csak azóta is, hogy a borászati kongresszus tagjai, gr. Andrássy Manó ve­zetése alatt, meglátogatták, üzlete még szélesb tért foglalt el. »Talizmán«-ját isszák már négy világ­részben, s »Vinebrut«-je, (e kellemes izü savanyus pezsgő,) folyvást nagy keletnek örvend a nemzeti ka­szinóban is, melynek urai pedig tudják, hogy mi a jó s csak azt szeretik, a­mi jó. Buzgóság, szakértelem, vállalkozási szellem nagy előítéletet győztek le e gyár­ban, azt t. i., hogy magyar pezsgőt nem lehet jót csi­nálni. Hogy lehet jót is, sokat is, évről évre jobban bizonyítja a Törley József nagy gyára, mely igen ki­­tűnőleg van berendezve. Pedig még csak a jövő évben éri meg fenállásának tizedik évfordulóját. Voltakép Reimsban, (a francia pezsgőgyártás ez egyik gócpont­ján) 1878-ban alakult s onnan tették át 1882-ben Promontorra, hol tehát csak öt éve működik, váloga­tott magyar borfajokból csinálva a pompás gyöngyöző italt. Villámmal világított óriás pincéiben hét-nyolc­­százezer palack pezsgőbor van készletben, egymásra rakva s várva az eredés idejét. A készítési, dugaszo­­lási, tisztítási és raktározási munka mind a legcélsze­rűbben és gyorsan foly. Mindenütt villám világít. Húsz lóerejü gép hajtja a villám-, fűrész, gyalu-, fel és leszállító gépeket s forgatja a nagy liqueures hor­dót. Van saját ládagyár is s a pincékben és gyári he­lyiségek közt Décoville-vasut. Telefon is szolgál mindenüvé. Nagyobb képviseletek s raktárak nem csak Budapesten, Bécsben s Drezdában vannak, hanem Brüszelben, Stockholmban, Rio de Janeiróban és New­ Yorkban is. Küldenek e gyárból pezsgőt Olasz- és Törökországba, Romániába és Angliába, Egyptomba, a Canari szigetekre és Indiába. Valódi franciákat is hoztak e gyárba, hogy a gyártás mestersége alaposan meghonosuljon. Itt történt meg, hogy egy ilyen ügyes francia pár év alatt megtanulva magyarul, midőn nőül vett egy promontori sváb leányt, ő, a távol föld szülöttje, taníta meg a Pest mellett született német nőt magyarul. A Törley-gyár minden tekintetben buz­dító példa ; a magyar életrevalóság bizonysága, melyet örvendve néztek meg a vasárnapi nagy és víg társaság tagjai, férfiak és nők, kiket a legperfektebb magyar vendégszeretet fogadott. * A főváros jótékonysága. A főváros gazda­sági bizottsága tegnap ülést tartott s azt határozta, hogy ismét két jótékonysági indítványnyal lép a ta­nács elé. Ajánlja, hogy a főváros a gyermek­men­­helynek újonnan létesítendő intézetéhez a ferencvárosi Vendel-utcában s a kőbányai ev. egyháznak templom és paplak építésére a jászberényi utón ingyen telket adjon. * Halálozás. A tudomány­egyetem épületéről gyászlobogó jelenti, hogy az egyetem egyik régi buzgó hivatalnoka,Wurmb Imre quaestor meg­halt. Sokan ismerték a jó öreget. Két évtizednél hosz­­szabb idő alatt minden egyetemi hallgató találkozott vele évenkint legalább kétszer. Szemeszterek elején ugyancsak nagy volt a tolongás az egyetem szűk quaestori hivatalában sok volt a munka, de Wurmb Imre mindig jó kedvvel, élcelődve végezte dolgát. Az ifjúság, hogy örömet szerezzen vele, meg-megnevette az öreg száraz humorú élceit, úgy hogy csakhamar bizonyos bizalmas hang lett úrrá a szűk szobában. Az idén a beiratkozók már nem látták a quaestori asz­talnál az öregnek megszokott alakját, a szünidő ele­jén szélhüdés érte, azóta betegen feküdt, szombaton új roham támadta meg s kiszenvedett. Hatvanegy évet élt, tipikus alak volt, mindig szűk magyar ruhában ropogós ráncos csizmában, bizonyos fiatalos negédes­séggel járt s meg nem állotta, hogy tréfával ne felel­jen a köszöntésre. Ma délután fél hatkor temetik az egyetemi épületben lévő lakásáról. * Baptisták elutasítása. A baptisták felekezete erősen terjed a főváros közelében. Nem rég Kis-Szt.­­Miklóson tért át tizenkét ref. család a baptista hitre, megtagadva volt papjának az egyházi illetékek fize­tését. Az ügy a kultuszminiszterhez, került, ki a bap­tisták fizetés-megdagadását nem hagyta jóvá. Mert a nazarénusokra vonatkozó min. rendelet értelmében, azok egyházjogilag a ref. valláshoz tartoznak s köte­lesek az egyháznak minden terhét viselni. * Essünk indiskrécióba. Mentségül szolgál­jon, hogy a világért sem kezdtük volna meg. Csak folytatjuk, miután néhány vakmerő laptársunk már megkezdte. Közlik színművésznőink életkorát, azzal az óvatos megjegyzéssel, hogy felelősséget nem vállal­nak s helyreigazításnak készséggel tért nyitnak. E szerint művésznőink közül Szathmáryné 63 éves, Prielle Kornélia 58, Felekyné 54, Blaha Lujza 38 (más adatok szerint 37), Jászay Mari 37, Helvey Laura 36, Maleczkyné 36, Pálmai Ilka 29, Márkus Emilia 28, Hegyesi Mari 28, Hegyi Aranka 28, Lánczy Ilka 28, Csillag Teréz 26, Komáromi Mariska 26, Kordin Mariska 24, Margó Célia 24, Ligeti Irma 23, Ábrányiné 23, Palotai Piroska 21, Alszeghy Irma 20 éves. A jelenleg Budapesten szereplő idegen mű­vésznők közül Lehmann Lili 39, Zigler Klára 43 éves. * A budai kath. legényegylet ünnepélylyel s mulatsággal avatta föl új helyiségét, melyet az észak­keleti vasút főúti uj palotájában rendezett be. Reggel a kapucinusok templomában misét hallgattak, mely­nél Cselka Nándor prépost plébános celebrált, aztán az egyleti helyiségbe vonultak díszgyűlésre. Lehmann Ágoston lelkész, az egylet elnöke, mondott megnyitó beszédet, utána Schiffner Ferenc lelkész, a pesti kath. legényegylet elnöke üdvözölte a jelenvoltakat a pes­tiek nevében. Végül dr. Wolafka Nándor szeminá­riumi titkár hosszabb beszédben buzdító szavakat in­tézett a fiatal iparosokhoz. Ezzel az ünnepély délelőtti műsora végett ért. Délután hat órakor hangverseny s utána víg tánc volt. * Társas estély. A Táncsics-bizottság estélye nagy számú közönség jelenlétében folyt le saját helyi­ségében. A »Nők az alkotmányban« c. vígjáték sze­replői közül különösen Schwendtewein Ilka k. a., Bokros Józsefné és Szalai Pálné asszonyok kaptak sok tapsot. A »Budavár visszavétele« c. néma­ képlet általános tetszésben részesült. Jövő vasárnap a veszprémi tűz­­károsultak javára lesz műkedvelői előadás és tánc­estély. * Othello lakolása. A kir. tábla tizenöt évi fegyházra emelte fel Hergenröder Lőrinc szőkés lakos büntetését, ki feleségét a szántóföldön megfojta. Her­genröder folyton szerelemféltéssel üldözte csinos nejét, tavaly több disznótorban összeveszett, majd kibékült vele s végre az erdőre csalta, hol heves küzdelem után megfojta. Midőn Hergenrödert elfogták, megvallotta tettét, de okául határtalan szerelemféltését hozta fel. A pécsi törvényszék őt, mint a szerelemféltés izgató befolyása alatt állót, a gyilkosság alól fel is mente, de szándékos emberölés miatt 12 x/2 évi fegyházra ítélte. A kir. tábla azonban a büntetést felemelte. * Felmentett kihívók. Párviadalra való kihí­vás vétsége miatt álltak a törvényszék előtt Dalnoki (Tressler) Béla, Egerváry Géza és Bott János hivatal­nokok. Bárd Mór tett ellenök följelentést, mint a­kik őt egy összekoccanásból kifolyólag minden áron kard­párbajra akarták kényszeríteni. Ezzel szemben a pa­­naszlottak azzal védekeztek, hogy ők Bárd Mórtól csak lovagias és nem fegyveres elégtést követeltek. A törvényszék Dálnoki Bélát és társait a vád alól föl­mentette. * Rosszul meghálált részvét. Tegnapra vir­radó éjjel Schmidt András munkás egy hangosan nyö­szörgő embert talált a Szondy­ utcán. Schmidt föléje hajolt és részvéttel tudakozódott baja után. Erre az idegen felugrott és kétszer mellbe szúrta Schmidet, kit a Rókus-kórházba vittek. Az ismeretlen elme­nekült. * ISövjts fairek. A kereskedelmi múzeum érte­sité az országos iparegyesületet, hogy az ausztráliai Mel­bourneban esztendőre tartandó nemzetközi kiállításra bejelen­téseket október végéig fogadnak el.­­ Az Andrássy-úti ál­lami tanítónőképző és leánynevelő-intézetben a beiratások, mától csütörtökig tartanak, a felvételi vizsgálatok szomba­ton lesznek, az előadások pedig jövő hétfőn kezdődnek. — A „magyar ifjúsági társaskör,a melynek célja mivelődés, kölcsönös segélyezés, megtartotta első gyűlését s ideiglenes intéző bizottságot küldött ki, dr. Takács Zoltán elnöklete alatt. — A gyógyszerész növendékek egyetemi segély­egylete Liszka Lászlót választotta elnökké, Orbán Já­nost alelnökké, Trón Gyulát titkárrá és Török Gyu­lát pénztárnokká. A Monstre-sajtóper is lesz egyik követ­kezménye a legutóbbi képviselő-választásoknak, esztergo­miak fognak benne szerepelni s a vádlottak száma nem ke­vesebb mint 96, vagyis a Horánszky-párt egész bizottsága. — Az alsó-erdősoron Oberfram Adolf napszámos vasárnap este életveszélyesen megkéselt egy fiatal embert s bár rajta érték, a mint az ifjút még fojtogatta, a rendőrség előtt makacsul tagadta a tettet. — Ó-Budán elfogták Back Zsó­fia operai növendéket, húsz éves, elegáns megjelenésű leányt, ki katonatiszti körökben gyűjtést indított állítólag a nem­rég elhunyt, Knapp százados árvája részére; egy tiszt azon­ban gyanakodott, utánajárt a dolognak s kiderítvén a csa­lást, elfogatta a szélhámos leányt.­­ A második emeletről zuhant le tegnap Brauschneider Mari szakácsnő tisztogatás közben; lábát törte és aggasztó állapotban vitték kórházba. * Időjelzés: A tegnap reggeli táviratok szerint: ha­zánkban keleten derűs, hűvös, nyugaton helyenkint zivatar­ral változó, itt kissé szelesebb időt várhatni. 1901 M­ű­­v­é­s­z­e­k lakom­áj­a. — Zichy Mihály tiszteletére. — Zichy Mihály világhírű festő hazánkfia rövid időre Budapestre érkezett, mely alkalommal a képző­­művészeti társulat igazgatósága lakomát rendezett tisz­teletére a Hungária fogadó nagy éttermében. A társu­lat választmánya, az itt lakó művészek s a »Segítség« szerkesztősége majdnem teljes számban vettek részt ez ünnepélyen, hogy Zichyt egybegyűlten üdvözöl­hessék. Az asztalfőn Zichy Mihály foglalt helyet, a társulat alelnökei: Harkányi Frigyes és Barabás Mik­lós között. Ott voltak még: Zichy Edmund és Jenő grófok, Jókai Mór, Keleti Gusztáv, Ligeti Antal, Lechner Lajos, Forster Gyula, Rákosi Jenő, Nagy Miklós, Henszlmann Imre, Lipthay Kornél, Benkő Kálmán, Perlaky Kálmán, Hubay Jenő.­­ A művé­szek közül még jelen voltak továbbá: Aggházy Gyula, Ábrányi Lajos, Balló Ede, Bihari Sándor, Brodszky Sándor, Bruck Miksa, Burger Lajos, Greguss Imre, Kiss György, Klimkovics Ferenc, Margitay Tihamér, Mesterházy Kálmán, Molnár József, Morelli Gusztáv, Nadler Róbert, Széchi Antal, Szirmai Antal, Tahi Antal, Tolnai Ákos, Tölgyessy Arthur, Ujházy Fe­renc, Vágó Pál, Zala György, Telepy Károly társulati műtárnok és dr. Szmrecsányi Miklós titkár. Az első pohárköszöntőt Harkányi Frigyes mondta a társulat nevében az ünnepelt vendégre, a­ki

Next