Fővárosi Lapok 1887. október (269-299. szám)

1887-10-10 / 278. szám

1. A párisi uzsorások. (Francia elbeszélés.) Irta Odysse Bárót. (Folytatás.) — Hát ezt itt szintén nem ismeri ön ? — kér­dezte hidegen. Ripaux elszörnyűködve kiáltott föl: — Ez a váltó hamis, határozottan mondhatom, hamis! — Valóban... Akkor ez az elfogadás... — Nem tőlem eredt, noha aláírásom eléggé jól van utánozva. .. — Mindjárt gyanítottam! — szólt hevesen az idegen. — Gyanította ön ezt ? — Természetesen. Pompás szimatom van nekem az efféle dolgok fölfedezésénél. Épen ez volt az oka, hogy ezt a váltót egyenesen önnek mutassam be, a­he­lyett hogy... — Miért, uram ? — A helyett hogy a pénztárnokának mutattam volna be. .. Ön reggel eltávozott hazulról s én vissza­jöttem este... Láthatja ön, hogy e gyöngéd kiméle­­tesség, melyet ön nem a legszívesebben fogadott tő­lem, önként érthető! Azt véltem, jól cselekszem. . . — Ez az óvatosság fölösleges volt, uram. — Ejh, soha sem tudhatja az ember!... Ha­sonló körülmények közt habozunk, félünk... — Mit akar ön mondani ? — Semmit! Aztán változtatott hangon folytatta: — Szóval, ön megtagadja a fizetséget ? Ripaux úr mit sem felelt. Még egyszer figyelmesen megvizsgálta a váltót, forgatta azt az ujjai közt, elolvasta a forgatók nevét, kiknek egyikét sem ismerte. Hasztalan iparkodott Ripaux eme bűnös rej­télynek a nyitjára akadni. Vájjon ki követhette el ezt a csalárdságot? Ta­lán pénztárnoka élt vissza az ő bizalmával ? — Ez lehetetlenség, — gondolta magában a gyáros, — hiszen én már huszonöt-harminc év óta ismerem Bernist... Ő a megtestesült becsületesség ! És mégis nem lehet ismeretlen, idegen, a­ki az ő aláírását és pecsétjét utánozta. Vájjon ki lehetett az ? Kicsoda ? kicsoda ? — Ön természetesen vonakodik ezt kifizetni, nemde ? — kérdezte ismét az izraelita. — Akkor nincs egyéb teendőm, mint megpvatolni a váltót s az ügyet a törvényszék elé terjeszteni. A gyáros összerezzent. Egyszerre, Roboam utolsó szavainál egy ször­nyű gondolat villant át az agyán. — Nem, nem! Ez lehetetlenség! — dadogta, önmagával beszélve. Rendkívüli izgatottság vett rajta erőt. Borzasztó gyötrelem szállta meg a lelkét. Feledve, hogy nincs egyedül, kétségbeesve ve­tette szemét ég felé, karjaival hadonázva s nagy lép­tekkel járt föl s alá a szobában. —, Oh istenem, istenem! — sóhajtott. Roboam egykedvűleg szemlélte e gyötrelmes jelenetet. Azt lehetett volna mondani, hogy az érde­mes gyárosnak az aggodalmai a titkos elégültség egy nemét idézték nála elő. Apró, ravaszul hunyorító sze­mei sajátságosan villogtak át a pápaszemén. Ajkát jelentékenyen összevonta, miáltal gödrös álla még in­kább közeledett rendkívül kajla, szemitikus orra he­gyéhez. Balkeze, melynek ujjai tele voltak csillogó gyűrűkkel, melyekben zafir, rubint és smaragd ragyo­gott, roppant óraláncával játszott, mely mellényének gomblyukából mélyen lógott alá, míg jobb kezében kopott kalapját csóválgatta. Kövér, alacsony, mintegy ötven éves ember volt ez, álla alatt elvonuló körszakállal. Nyájaskodó, alat­tomos arcából nem igen lehetett gondolatait kiolvasni, épúgy nem határozatlan beszédéből. Végre harmadszor is kérdezte: — Bizonnyal megtagadja ön a fizetést, nemde? Mert hát hamis váltót nem fizethet ki, ugy­e? No jól van, akkor visszaviszem ezt. Ripaux úr rögtön megszűnt habozni. — Nem! — dadogta. — Nem utasítom vissza. Fizetni fogok! S fájó sóhaj szakadt föl kebléből. Roboam nem várta ezt az­­elhatározást s kissé fanyar képet vágott. Különös, hogy csak nagyon csekély örömet ér­zett a negyvenezer frank átvétele által. — Úm!... A­mint ön akarja! Elgondolhatja ön, hogy igen sajnálom a dolgot, mert nem nagy gyönyörűséget okozhat az, mikor egy váltóhamisító ily tisztességes férfiúnak az aláírását használja föl, mint ön... — Fizetni fogok, uram. .. Én nem tűrhetem, hogy nevemet még ily esetben is a törvényszék elé hurcolják. — Tökéletesen igaza van!. . S visszatette az íróasztalra a váltót, várva annak beváltását. — Csakhogy — folytatá a gyáros, miközben a veríték gyöngyözött a homlokán, — csakhogy kény­telen vagyok — Nem merte szavait bevégezni. — Mire kénytelen ön ? — Némi időhalasztást kérni. — Micsoda ? Hát fizetésképtelen volna ön ? — Ejh, hát számíthattam-e én erre a rongy pa­pírra ? Én erre a hónapra minden kötelezettségemnek eleget tettem. . .Jól tudhatja ön is, hogy üzleti dol­gokban néha nehéz pillanatok is fordulnak elő. — Kétségkívül, kétségkívül! Azonban önnél ilyesmi nem szokott előfordulni s bármily nagy le­gyen is az összeg . — Mindenki maga ismeri legjobban erszényé­nek tartalmát! Mindenki maga érzi, hol szorítja a saruja!. .Valóban keservesen esik nekem, hogy ily vallomást kénytelen vagyok tenni ön előtt. Oh, ez a dolog sohasem jöhetett rosszabbkor ! — Hü­m-hüm ! — dünnyögött magában Robo­am. — Pedig én őt milliomosnak hittem!... No, így bízzunk ezután a látszatban! De, bármikép áll is a dolog, én mitől sem tartok. Jól tudom, hogy megka­pom a pénzemet. Aztán fenhangon folytatta: — Ha így van a dolog, uram, nem értem, miért nem utasítja ön vissza a váltót, ha egyszer ez hamis. Jegyezze meg ön magának, hogy én a saját érdekem ellen beszélek, mert én ihatom meg ennek az ügynek a keserű levét. De, lássa ön, ha én valamely bűnt ve­szek észre, nem törődöm egyébbel, mint azzal, hogy fölfedezzem és megbüntettessem a bűnöst!. .. Ön va­lóban türelmes ember. — Mondtam már, hogy fizetni fogok. . . Önre nézve pedig ez a fődolog ! Roboam összevonta szemöldökét. — Bocsánat! ... Nagyon jól van, ha ön rög­tön fizet. Ha ellenben képtelen a váltót beváltani, le­gyen ez akár jó, akár hamis. .. — Nem nyilatkoztattam-e ki ön előtt, hogy ez a váltó hamis ? — Annál több oka van egygyel önnek arra, hogy a dolog ennyiben ne maradjon! Én lelkiismeretből kifolyó kötelességnek tekintem, értse meg ön jól a tényről jelentést tenni a köztársaság főügyészének. Nem érzem magamat a hallgatásra jogosítva. . . — Kételkedik ön az én fizetési képességemben ? (Folyt. köv.) Végül pedig következőkben foglalta össze in­dítványát ; jelentse ki a kongresszus , hogy a magyar nők nagyobb részvételét óhajtja a közművelődési mozgalomban; hogy a magyar nőkhöz e végből nyil­vános fölhívást intéz, s hogy a közműv­­egyleteknek női választmányok és bizottságok alakítását és mű­ködésben tartását az ország minden pontjára nézve ajánlja. Előterjesztő az előadó a felhívás szövegét is, a­mely a magyar hölgyekhez intézendő volna. A elő­adást zajos tetszéssel fogadták. Sándor József, az E. M. K. E. titkára, védelmébe vette az erdélyi hölgyeket, mint a­kik eddig is a leg­nagyobb buzgalommal áldoztak a közművelődés szent ügyének. Aztán indítványozta, hogy Kenedi fölhívása s költői tartalmú előadása kinyomatva küldessék meg az ország összes közművelődési egyleteinek, a­mi egy­hangúlag elfogadtatván, az elnök ily értelemben mondta ki e pontra vonatkozólag a kongresszus ha­tározatát. A tárgysorozat negyedik pontja: »A közműve­lődési egyesületek célját legjobban előmozdító eszkö­zökről«, a­melynek előadójául Bánó József volt föl­kérve, a napirendről levétetett, úgy a­mint ezt már az előértekezleten elhatározták. A soproni irodalmi és művészeti kör küldöttei által a magyar színügy pártolására és a kisdedóvó in­tézmény fölvirágoztatására hívta föl a kongresszus figyelmét. Előadó Ujváry Béla volt, a­ki a következő indítványt terjesztette elő: »Mondja ki a kongresszus, hogy a vidéki színészet ügyét nemzeti ügynek tekint­vén, fölhívja a közművelődési egyesületeket, hogy a vidéki színészetet úgy erkölcsileg, mint anyagilag fölkarolni szíveskedjenek, oly módon, hogy vagy ke­belükből színügyi bizottságokat küldenek ki, vagy — a­hol ez szükséges — színpártoló egyesületeket ala­kítanak ; másodszor, hogy a kisdedóvókat és kis­ded-menedék-házakat nemzetbentartó intézményeknek tartván, a kultur-egyesületek ezeket is vagy kezde­ményezzék, vagy a­hol már volnának, támogassák. Ujváry Béla néhány szóval melegen ajánlván a kon­gresszus figyelmébe az indítványban foglaltakat, az elnök kimondja a határozatot, a­mely szerint az elő­adottak a helyi bizottságok figyelmébe ajánltatnak. A napirend ötödik pontját következő javaslat képezte: »Milyen intézkedéseket lát célszerűeknek a kongresszus népszerű, hazafias és irodalmilag is be­cses munkák szerkesztése és kiadása tárgyában, figye­lemmel a M. Tud. Akadémia fölajánlott közreműkö­désére és a Fekésházy-alapítvány irodalmi hasznosí­­tására­. A fölkért előadó Beöthy Zsolt volt, a­kit azonban gyöngélkedés akadályozott a megjelenésben. Helyette Dolinay Gyula adta elő a tárgyat, egybe­foglalva azt a napirend következő pontjával: a népies olvasmányok és népkönyvtárak kérdésével. Hosszabb előadást tartott s fejtegetései ered­ményéül indítványozta, hogy a kongresszus az iskolai és népkönyvtárak ügyét,mint az iskolai tovább­képzés fontos eszközét, a magyar irodalom és közművelődés hathatós terjesztőjét, a közművelődési egyletek figyel­mébe a legmelegebben ajánlja, hogy átirat intéztes­­sék az akadémiához, jó népies iratokra való pályadí­jak kitűzése tárgyában, továbbá a végből, hogy az akadémia küldjön ki bizottságot, a­mely figyelembe vévén az E. M. K. E. ily irányú munkálatát, egybe állítsa az iskolai- és népkönyvtárakba illeszthető mű­vek jegyzékét. Továbbá: kérelem intézendő Trefort Ágost miniszterhez, hogy az ügy érdekében lehető országos mozgalmat indítson meg s esetleg a törvény­­hozás intézkedését vegye igénybe, az iránt, hogy az iskolák mellett kötelezőleg állíttassanak föl iskolai és népkönyvtárak is; s ugyancsak Trefort miniszter buzgó figyelmébe ajánltatnék a könyvtárak szervezése és kezelése érdekében szükséges szabályrendelet kibo­csátása. A tetszéssel fogadott előadáshoz hozzá­szóltak: Versényi György, a­ki a gyermek­irodalmi munkákra nagyobb gondot kívánna fordítani, sürgetve,hogy ezek­ből kathalógus állíttassák össze. Versényi azt is óhaj­tandónak tartja, hogy a gyermek játékszerekre is figyelemmel legyünk, mert kívánatos, hogy a játék­szerekben is meg­legyen a nemzeti jelleg. Ajánlja továbbá a képzőművészeti művek olcsó sokszorí­­tását is. Deáki Albert Kolozsvárról a népolvasmányok megkedveltetését a kis­gyermekeknél kívánja kezdeni, jó művecskék olvastatása által. Sándor József jelzi, hogy az E. M. K. E. már dol­gozott ki népkönyvtári katalógust s praktikus fölhí­vást adott ki, a­mit a továbbiakban zsinórmértékül ajánl. Szóltak még többen. Ezek közt Horváth Gyula, melegen üdvözölve minden eszközt, a mely a nép­művelődés ügyét előmozdítja s az olvasás iránt való kedvet és hazaszeretetet minél szélesebb körben terjeszti. Szülly Géza azt ajánlja, buzdítsuk a néptanító­kat anyagi haszon kilátásával arra, hogy a magyar nyelvet az iskolás gyermekekkel elsajátíttassák. Min­den olyan gyermekért, a­ki az iskolában tanult meg magyarul, kapjon a tanító egy forintot. Az elnök összegezvén az elmondottakat, köszö­netet mond az előadónak s a határozatot akként mondja ki, hogy a kongresszus súlyt fektet arra, hogy a nép nyelvén írott irodalmi termékek terjesztessenek; továbbá: kívánatosnak tartja, hogy esetleg a törvény­­hozás utján országosan szerveztessenek a népkönyv­tárak s végre óhajtja, hogy hazafias iránylatu képek és szobrok jutalom gyanánt osztassanak ki az isko­lákban. Ezután herceg Odescalchi Arthur tette meg hosszabb indokoló beszéd kíséretében az indítványt, hogy művelődési tízparancsolatot s kulturegyleti nap­tárt adjanak ki, mely utóbbi közöljön jelentést az összes egyletek évi működéséről. Eszmecsere azonban e kérdés fölött nem fejlődött, mert egyszerre fogják tárgyalni a gróf Károlyi István indítványával, mely a mai ülés napirendjén van s mely föl fogja vetni a kérdést, hogy létesitsenek-e a különböző egyletek közt valami kapcsot. Végül az elnök a következőket jelentette be. — 2050 —

Next