Fővárosi Lapok 1887. október (269-299. szám)
1887-10-10 / 278. szám
1. A párisi uzsorások. (Francia elbeszélés.) Irta Odysse Bárót. (Folytatás.) — Hát ezt itt szintén nem ismeri ön ? — kérdezte hidegen. Ripaux elszörnyűködve kiáltott föl: — Ez a váltó hamis, határozottan mondhatom, hamis! — Valóban... Akkor ez az elfogadás... — Nem tőlem eredt, noha aláírásom eléggé jól van utánozva. .. — Mindjárt gyanítottam! — szólt hevesen az idegen. — Gyanította ön ezt ? — Természetesen. Pompás szimatom van nekem az efféle dolgok fölfedezésénél. Épen ez volt az oka, hogy ezt a váltót egyenesen önnek mutassam be, ahelyett hogy... — Miért, uram ? — A helyett hogy a pénztárnokának mutattam volna be. .. Ön reggel eltávozott hazulról s én visszajöttem este... Láthatja ön, hogy e gyöngéd kiméletesség, melyet ön nem a legszívesebben fogadott tőlem, önként érthető! Azt véltem, jól cselekszem. . . — Ez az óvatosság fölösleges volt, uram. — Ejh, soha sem tudhatja az ember!... Hasonló körülmények közt habozunk, félünk... — Mit akar ön mondani ? — Semmit! Aztán változtatott hangon folytatta: — Szóval, ön megtagadja a fizetséget ? Ripaux úr mit sem felelt. Még egyszer figyelmesen megvizsgálta a váltót, forgatta azt az ujjai közt, elolvasta a forgatók nevét, kiknek egyikét sem ismerte. Hasztalan iparkodott Ripaux eme bűnös rejtélynek a nyitjára akadni. Vájjon ki követhette el ezt a csalárdságot? Talán pénztárnoka élt vissza az ő bizalmával ? — Ez lehetetlenség, — gondolta magában a gyáros, — hiszen én már huszonöt-harminc év óta ismerem Bernist... Ő a megtestesült becsületesség ! És mégis nem lehet ismeretlen, idegen, aki az ő aláírását és pecsétjét utánozta. Vájjon ki lehetett az ? Kicsoda ? kicsoda ? — Ön természetesen vonakodik ezt kifizetni, nemde ? — kérdezte ismét az izraelita. — Akkor nincs egyéb teendőm, mint megpvatolni a váltót s az ügyet a törvényszék elé terjeszteni. A gyáros összerezzent. Egyszerre, Roboam utolsó szavainál egy szörnyű gondolat villant át az agyán. — Nem, nem! Ez lehetetlenség! — dadogta, önmagával beszélve. Rendkívüli izgatottság vett rajta erőt. Borzasztó gyötrelem szállta meg a lelkét. Feledve, hogy nincs egyedül, kétségbeesve vetette szemét ég felé, karjaival hadonázva s nagy léptekkel járt föl s alá a szobában. —, Oh istenem, istenem! — sóhajtott. Roboam egykedvűleg szemlélte e gyötrelmes jelenetet. Azt lehetett volna mondani, hogy az érdemes gyárosnak az aggodalmai a titkos elégültség egy nemét idézték nála elő. Apró, ravaszul hunyorító szemei sajátságosan villogtak át a pápaszemén. Ajkát jelentékenyen összevonta, miáltal gödrös álla még inkább közeledett rendkívül kajla, szemitikus orra hegyéhez. Balkeze, melynek ujjai tele voltak csillogó gyűrűkkel, melyekben zafir, rubint és smaragd ragyogott, roppant óraláncával játszott, mely mellényének gomblyukából mélyen lógott alá, míg jobb kezében kopott kalapját csóválgatta. Kövér, alacsony, mintegy ötven éves ember volt ez, álla alatt elvonuló körszakállal. Nyájaskodó, alattomos arcából nem igen lehetett gondolatait kiolvasni, épúgy nem határozatlan beszédéből. Végre harmadszor is kérdezte: — Bizonnyal megtagadja ön a fizetést, nemde? Mert hát hamis váltót nem fizethet ki, ugye? No jól van, akkor visszaviszem ezt. Ripaux úr rögtön megszűnt habozni. — Nem! — dadogta. — Nem utasítom vissza. Fizetni fogok! S fájó sóhaj szakadt föl kebléből. Roboam nem várta ezt azelhatározást s kissé fanyar képet vágott. Különös, hogy csak nagyon csekély örömet érzett a negyvenezer frank átvétele által. — Úm!... Amint ön akarja! Elgondolhatja ön, hogy igen sajnálom a dolgot, mert nem nagy gyönyörűséget okozhat az, mikor egy váltóhamisító ily tisztességes férfiúnak az aláírását használja föl, mint ön... — Fizetni fogok, uram. .. Én nem tűrhetem, hogy nevemet még ily esetben is a törvényszék elé hurcolják. — Tökéletesen igaza van!. . S visszatette az íróasztalra a váltót, várva annak beváltását. — Csakhogy — folytatá a gyáros, miközben a veríték gyöngyözött a homlokán, — csakhogy kénytelen vagyok — Nem merte szavait bevégezni. — Mire kénytelen ön ? — Némi időhalasztást kérni. — Micsoda ? Hát fizetésképtelen volna ön ? — Ejh, hát számíthattam-e én erre a rongy papírra ? Én erre a hónapra minden kötelezettségemnek eleget tettem. . .Jól tudhatja ön is, hogy üzleti dolgokban néha nehéz pillanatok is fordulnak elő. — Kétségkívül, kétségkívül! Azonban önnél ilyesmi nem szokott előfordulni s bármily nagy legyen is az összeg . — Mindenki maga ismeri legjobban erszényének tartalmát! Mindenki maga érzi, hol szorítja a saruja!. .Valóban keservesen esik nekem, hogy ily vallomást kénytelen vagyok tenni ön előtt. Oh, ez a dolog sohasem jöhetett rosszabbkor ! — Hüm-hüm ! — dünnyögött magában Roboam. — Pedig én őt milliomosnak hittem!... No, így bízzunk ezután a látszatban! De, bármikép áll is a dolog, én mitől sem tartok. Jól tudom, hogy megkapom a pénzemet. Aztán fenhangon folytatta: — Ha így van a dolog, uram, nem értem, miért nem utasítja ön vissza a váltót, ha egyszer ez hamis. Jegyezze meg ön magának, hogy én a saját érdekem ellen beszélek, mert én ihatom meg ennek az ügynek a keserű levét. De, lássa ön, ha én valamely bűnt veszek észre, nem törődöm egyébbel, mint azzal, hogy fölfedezzem és megbüntettessem a bűnöst!. .. Ön valóban türelmes ember. — Mondtam már, hogy fizetni fogok. . . Önre nézve pedig ez a fődolog ! Roboam összevonta szemöldökét. — Bocsánat! ... Nagyon jól van, ha ön rögtön fizet. Ha ellenben képtelen a váltót beváltani, legyen ez akár jó, akár hamis. .. — Nem nyilatkoztattam-e ki ön előtt, hogy ez a váltó hamis ? — Annál több oka van egygyel önnek arra, hogy a dolog ennyiben ne maradjon! Én lelkiismeretből kifolyó kötelességnek tekintem, értse meg ön jól a tényről jelentést tenni a köztársaság főügyészének. Nem érzem magamat a hallgatásra jogosítva. . . — Kételkedik ön az én fizetési képességemben ? (Folyt. köv.) Végül pedig következőkben foglalta össze indítványát ; jelentse ki a kongresszus , hogy a magyar nők nagyobb részvételét óhajtja a közművelődési mozgalomban; hogy a magyar nőkhöz e végből nyilvános fölhívást intéz, s hogy a közművegyleteknek női választmányok és bizottságok alakítását és működésben tartását az ország minden pontjára nézve ajánlja. Előterjesztő az előadó a felhívás szövegét is, amely a magyar hölgyekhez intézendő volna. A előadást zajos tetszéssel fogadták. Sándor József, az E. M. K. E. titkára, védelmébe vette az erdélyi hölgyeket, mint akik eddig is a legnagyobb buzgalommal áldoztak a közművelődés szent ügyének. Aztán indítványozta, hogy Kenedi fölhívása s költői tartalmú előadása kinyomatva küldessék meg az ország összes közművelődési egyleteinek, ami egyhangúlag elfogadtatván, az elnök ily értelemben mondta ki e pontra vonatkozólag a kongresszus határozatát. A tárgysorozat negyedik pontja: »A közművelődési egyesületek célját legjobban előmozdító eszközökről«, amelynek előadójául Bánó József volt fölkérve, a napirendről levétetett, úgy amint ezt már az előértekezleten elhatározták. A soproni irodalmi és művészeti kör küldöttei által a magyar színügy pártolására és a kisdedóvó intézmény fölvirágoztatására hívta föl a kongresszus figyelmét. Előadó Ujváry Béla volt, aki a következő indítványt terjesztette elő: »Mondja ki a kongresszus, hogy a vidéki színészet ügyét nemzeti ügynek tekintvén, fölhívja a közművelődési egyesületeket, hogy a vidéki színészetet úgy erkölcsileg, mint anyagilag fölkarolni szíveskedjenek, oly módon, hogy vagy kebelükből színügyi bizottságokat küldenek ki, vagy — ahol ez szükséges — színpártoló egyesületeket alakítanak ; másodszor, hogy a kisdedóvókat és kisded-menedék-házakat nemzetbentartó intézményeknek tartván, a kultur-egyesületek ezeket is vagy kezdeményezzék, vagy ahol már volnának, támogassák. Ujváry Béla néhány szóval melegen ajánlván a kongresszus figyelmébe az indítványban foglaltakat, az elnök kimondja a határozatot, amely szerint az előadottak a helyi bizottságok figyelmébe ajánltatnak. A napirend ötödik pontját következő javaslat képezte: »Milyen intézkedéseket lát célszerűeknek a kongresszus népszerű, hazafias és irodalmilag is becses munkák szerkesztése és kiadása tárgyában, figyelemmel a M. Tud. Akadémia fölajánlott közreműködésére és a Fekésházy-alapítvány irodalmi hasznosítására. A fölkért előadó Beöthy Zsolt volt, akit azonban gyöngélkedés akadályozott a megjelenésben. Helyette Dolinay Gyula adta elő a tárgyat, egybefoglalva azt a napirend következő pontjával: a népies olvasmányok és népkönyvtárak kérdésével. Hosszabb előadást tartott s fejtegetései eredményéül indítványozta, hogy a kongresszus az iskolai és népkönyvtárak ügyét,mint az iskolai továbbképzés fontos eszközét, a magyar irodalom és közművelődés hathatós terjesztőjét, a közművelődési egyletek figyelmébe a legmelegebben ajánlja, hogy átirat intéztessék az akadémiához, jó népies iratokra való pályadíjak kitűzése tárgyában, továbbá a végből, hogy az akadémia küldjön ki bizottságot, amely figyelembe vévén az E. M. K. E. ily irányú munkálatát, egybe állítsa az iskolai- és népkönyvtárakba illeszthető művek jegyzékét. Továbbá: kérelem intézendő Trefort Ágost miniszterhez, hogy az ügy érdekében lehető országos mozgalmat indítson meg s esetleg a törvényhozás intézkedését vegye igénybe, az iránt, hogy az iskolák mellett kötelezőleg állíttassanak föl iskolai és népkönyvtárak is; s ugyancsak Trefort miniszter buzgó figyelmébe ajánltatnék a könyvtárak szervezése és kezelése érdekében szükséges szabályrendelet kibocsátása. A tetszéssel fogadott előadáshoz hozzászóltak: Versényi György, aki a gyermekirodalmi munkákra nagyobb gondot kívánna fordítani, sürgetve,hogy ezekből kathalógus állíttassák össze. Versényi azt is óhajtandónak tartja, hogy a gyermek játékszerekre is figyelemmel legyünk, mert kívánatos, hogy a játékszerekben is meglegyen a nemzeti jelleg. Ajánlja továbbá a képzőművészeti művek olcsó sokszorítását is. Deáki Albert Kolozsvárról a népolvasmányok megkedveltetését a kisgyermekeknél kívánja kezdeni, jó művecskék olvastatása által. Sándor József jelzi, hogy az E. M. K. E. már dolgozott ki népkönyvtári katalógust s praktikus fölhívást adott ki, amit a továbbiakban zsinórmértékül ajánl. Szóltak még többen. Ezek közt Horváth Gyula, melegen üdvözölve minden eszközt, a mely a népművelődés ügyét előmozdítja s az olvasás iránt való kedvet és hazaszeretetet minél szélesebb körben terjeszti. Szülly Géza azt ajánlja, buzdítsuk a néptanítókat anyagi haszon kilátásával arra, hogy a magyar nyelvet az iskolás gyermekekkel elsajátíttassák. Minden olyan gyermekért, aki az iskolában tanult meg magyarul, kapjon a tanító egy forintot. Az elnök összegezvén az elmondottakat, köszönetet mond az előadónak s a határozatot akként mondja ki, hogy a kongresszus súlyt fektet arra, hogy a nép nyelvén írott irodalmi termékek terjesztessenek; továbbá: kívánatosnak tartja, hogy esetleg a törvényhozás utján országosan szerveztessenek a népkönyvtárak s végre óhajtja, hogy hazafias iránylatu képek és szobrok jutalom gyanánt osztassanak ki az iskolákban. Ezután herceg Odescalchi Arthur tette meg hosszabb indokoló beszéd kíséretében az indítványt, hogy művelődési tízparancsolatot s kulturegyleti naptárt adjanak ki, mely utóbbi közöljön jelentést az összes egyletek évi működéséről. Eszmecsere azonban e kérdés fölött nem fejlődött, mert egyszerre fogják tárgyalni a gróf Károlyi István indítványával, mely a mai ülés napirendjén van s mely föl fogja vetni a kérdést, hogy létesitsenek-e a különböző egyletek közt valami kapcsot. Végül az elnök a következőket jelentette be. — 2050 —