Fővárosi Lapok 1888. július (181-211. szám)
1888-07-26 / 206. szám
S a szegény Klára akkor érezte magát legjobban, mikor ezeknek az embereknek a köréből visszavonulhatott. Nem csuda, ha kerülte eléha társaságot, ha gyűlölte sógorának a barátjait, kikben semmi szellemet, semmi szívet sem fedezett föl. Köznapi telkeknek találta őket, kik csak a saját önzésüknek élnek. Még alább szállt ezeknek az embereknek a becsülete Klára előtt, midőn egy izben akaratlanul a következő párbeszédet hallotta a két régi ismerős: Peant és Croix-Moutiers közt: — Nos, — szólt az utóbbi, — mennyire haladtál már elő a szép Antonina kegyében ? — Nem igen messze. Ez az asszony nem tud lelkesülni. Nem lehet kitapasztalni, hol van a leggyöngébb oldala. Pompás jégcsap ez, de csakis jégcsap ! Hasztalan itt minden hódítási kísérletünk. Nem irigylem Hektort, aki egyébiránt gyorsan kárpótolta magát. Olykor-olykor fölkeresi nejét, aki nem a legnagyobb szigort tanúsítja iránta. Úgy látszik, a báróné tökéletesen meg van elégedve, ha szépségének mennél többen tömjéneznek, anélkül hogy bárkit is a legkisebb kegyben részesítene. •— E szerint te már kétségbe estél, nemde ? — Egyátalában nem. Egykedvűleg fejezem ki előtte hódolatomat s aztán az egész napot a legkellemesebb szórakozással töltöm el. — Bölcs ember vagy... Hát Klára iránt minő véleménynyel vagy ? — Nos, ő még mindig gyönyörű lányka, de nem a tavalyi többé. — Valóban, nagy változáson ment ő át. Elvesztette vidám kedélyét... — Pedig mennyire különbözött vérmérsékletére nézve nővérétől!.. Klára nem hallott többet s a mit róla beszéltek, az legkevésbbé sem bántotta őt, mert úgy vélekedett, hogy igazuk van; de boszantotta az, hogy nővérét csak afféle hiú bábnak tekintik, a ki minden bóbot készpénz gyanánt fogad. Britea Hektor is megérkezett néhány nap múlva. Klára épen a báróné körében volt. Hektor udvariasan s oly tétovázás nélkül üdvözölte a leánykát, mintha semmi sem történt volna köztök s most is ama sóvár szemmel nézte, mely mindig oly kellemetlenül hatott Klárára. Szerencsére a báró nem sokáig volt Klárának a terhére. Másnap reggel már visszatért ismét Párisba, magával vivén Peant és Croix-Moutiers barátjait, amaz ürügy alatt, hogy a főváros közelében, egy nyaralót szándékozik venni s ezt barátainak is meg akarja mutatni, mielőtt alkudozásba bocsátkoznék, néhánynak ismerem is a hangját; jó ismerőseim vigadnak ott. Hej, hiszen elszomorodtok ti nemsokára, ha reggel olvassátok az újságban, mi történt velem. Le lesz írva szép terjedelmesen. A néplapok lefestik, hogyan fekszem a földön s a kép sarkában ott lesz a — Uram, szerkesztő uram, bennem minden hajlandóság meg van az öngyilkosságra, — de nem teszem, nem teszem! Nem irtózom a haláltól, de irtózom a gondolattól, hogy engem lerajzolnak azok az újságok s még a ki talán sírva fakadna átkos végzetemen, az is kénytelen lesz kacagni, ha ránéz. Kockás nadrágot rajzolnak rám, amit ki nem állhattam s cilindert mellém, ami sohasem volt a fejemen, a kép sarkában zongorát, azon felnyitva a »Fischerint.« Tessék a gyászkeretet visszarendelni. A „Magyar Tempó“-ről. (Nyári levél.) (S. J.) Ha követni akarnám a holt saison tudósítóit, azokat a névtelen »fürdői levelezőiket, akkor siralmas panaszszal kellene kezdeni levelemet. Annyi bizonyos, hogy senki sem panaszkodhatnék jogosabban, mint én, aki most szintén egy »ismeretlen, de kiváló gyógyerejű fürdőhely«-re kívánom felhívni az olvasók figyelmét. Mint a nyári saison tengeri kígyója, úgy merül fel minden évben a sok ismeretlen, elhanyagolt, nem látogatott hazai fürdő. Megtudjuk, hogy mennyi temérdek, parlagon heverő kincsesel rendelkezünk, elolvassuk sajnálkozva az erről szóló tudósításokat, azután egyet sóhajtunk és szépen elfelejtjük. A fürdő tulajdonosok hiába várják az újonnan érkező vendégeket, nem alakítják át az »igényeknek megfelelően« fürdőhelyüket s minden marad úgy, mint volt régen. Félre tehát a hiábavaló panaszszal, hiszen én most úgyis örömömnek óhajtok kifejezést adni, hogy a teremtő természet olyan helylyel áldotta meg Borsod megyét, mint a Hámor. Szeretnék költő lenni, hogy illő szavakkal festhetném e hely szépségét, de prózai lény létemre meg kell elégednem a száraz leírással. Enyhítse gyöngeségemet a jóakarat. Borsod megye székvárosától Miskolctól egy óra járásnyira fekszik a Hámor. Poros, rögös út vezet hozzá, de az út kellemetlenségeit feledteti a táj szépsége. Alig ér ki az utas a miskolci határból, szemébe ötlik a diósgyőri várrom, mely Mária királynőnknek szolgált mulató helyül. A hajdani fényes királyi lakot most csak négy megviselt torony jelöli, melyet a sátoros cigányok kerítenek néha hatalmukba. Mondják, hogy a vár alatt titkos út vezet Egerig, de ezt az utat újabb időben aligha tette meg valaki. Elhagyva az illatos diófákkal bővelkedő DiósGyőr városát, a hámori itt tűnik elő. Poros, rögös ez is, de aki egyszer látta, nem felejti el. Erdőkoszorúzta völgy van előttünk. Százados fák üdvözölnek, váltakozva meredek hegylánccal. Mennél tovább haladunk, annál inkább csodálhatjuk a vidék szépségét. Erdők, hegyek, mezők váltják fel egymást festői csoportozatokban. Egy pillanatra feltűnik a papírmalom kéménye, majd hirtelen elvesz a viruló díszben pompázó lomberdő között. Csak a felszálló szürke füstgomoly tanúskodik ember jelenlétéről, különben minden a természet fenséges hatalmát hirdeti. Közeledünk célunkhoz. Szokatlan levegőt szívünk be, mely egy pillanatra elbódít. Szemünk csillog, arcunk kipirul, mellünk kitágul. Ez a levegő részegít. Gleichenberg és Görbersdorf fejet hajthatnak a Hámor előtt. Orvosi tekintélyek állítják ezt, kiknek volt alkalmuk, e helyek közt összehasonlítást tenni. Kristálytiszta viz hull zuhogva a meredek sziklákról. Itt vagyunk már a Hámorban. Apró, fehérre meszelt házikók tűnnek szemünkbe, oldalt uj úttal, mely a felső Hámorba vezet. Mély csend fogad. Oh, hajdan nyüzsgő, zajos * 1511 A bárónét e rövid látogatás legkevésbbé sem lepte meg. Ő már megszokta férjének kóbor természetét, Klárának a szíve pedig egészen megkönnyült, midőn Hektor Morvillierst két léha pajtásával odahagyta. Harmadnapra sürgönyt kapott a báróné Peant aláírásával, mely arról értesítette őt, hogy siessen Párisba, mert férje veszélyes beteg. Antonina elsápadt e nem várt hir vételekor. Balsejtelem szállta meg a lelkét s rögtön csomagoltatott, hogy az egy óra múlva induló vonattal Párisba utazhassak. Klára ismét egyedül maradt Morvilliersben, mert a vendégek, kiket a báróék hívtak oda mulatni, ily körülmények közt nem maradhattak tovább. Egészen megkönnyebbült a leánykának a lelke, midőn újra zavartalanul szentelhette magát emlékeinek. A báró veszélyes betegségének a hite legkevésbbé sem aggasztotta, sőt bizonyos lelki megnyugvást érzett arra a gondolatra, hogy nővére özvegységre juthat s hitvány férjétől, ki életét megmérgezte, megszabadítja a gondviselés. Néhány nap múlva levelet kapott Antoninától, melyben ez tudatta vele, hogy férje egy külföldi gróffal párbajt vívott s oly veszélyes sebet kapott, hogy az orvosok nem menthették meg életét. Tudatta egyszersmind, hogy a báró holttestét Brimeube, a családi sírboltba szállíttatja el s aztán pár nap múlva visszatér Morvilliersbe. Klára e levelet olvasva megkönnyebbült szívvel sóhajtott föl, aztán a felebaráti részvét hangján susogta : — Nyugodjék békével! A bárónét az utóbbi napok nagy izgalmai rendkívül megtörték. Klára ijedten zárta őt karjai közé s vezette lakosztályába. Antonina egészen ki volt merülve és húga sürgetésére lefeküdt, hogy kinyugodja magát. (Vége köv.) Hazai irodalom, művészet. * Jean Berge. Ez a neve egy fiatal francia költőnek, kinek szándéka közelébb fővárosunkba jőni s hazánkban — a viszonyokkal való megismerkedés végett — vagy másfél hónapot tölteni. Mily állást foglalt el az uj francia költészetben, azt közelebb lapunkban Justh Zsigmond fogja ismertetni, ki egyszersmind baráti kalauza lesz. Jean Berge nem csak jó költő, hanem egyszersmind igazgatója a »Revue litteraire et artistique«-nek, mely szemle többi közt azt a dicséretes törekvést is kitűzte céljai közt, hogy a francia irodalom exklusív szellemét megtörje, mivel a franciáknak is üdvös lenne megismerkedni más nemzetek irodalmának jó termékeivel. Az említett »Revue« szándékozik a magyar költészet újabb termékeiből is bemutatni egyetmást, s ezzel is áll kapcsolatban Jean Berge magyarországi időzése. * Diabelli a-dor ünnepi miséje ma, Szt. Anna napján a szerviták templomában előadásra kerül. Betétül Beliczay Gyula »Jubilaté«-ját éneklik. A magán-énekrészeket Dittrich Ilona, Lőder Eliz és Hofmann Adél kisasszonyok és Schmitt Gusztáv adják elő. A tegnapi vecsernyén Dittrich Hana és Lőder Eliz kisasszonyok énekelték Schiedermeyer »Rosa mysticá«-ját. * »A tót atyafiak«, Mikszáth Kálmán novella-gyűjteménye, melylyel évekkel ezelőtt nevét egyszerre ismeretessé tette a magyar közönség előtt, megjelent második kiadásban. Különös : »A jó palócok«, »A tekintetes vármegye« és a »t. Ház« sokkal hamarább értek meg újabb kiadásokat, mint az előttünk fekvő gyűjtemény. Pedig mily jó ismerősünkre akadunk itt. »Lapaj, a hires dudás«, »Jasztrabék pusztulása«, »Az arany kisasszony«, »Az a fekete folt« nem vesztettek semmit értékükből. A könyv Légrády testvérek kiadásában jelent meg s ára 1 írt. * A budai színkörben Krecsányi Ignác igazgató, aki itteni műsorát lehetőleg a hazai dráma irodalom termékeiből állítja össze, néhány irodalmi érdekű estét is készül rendezni. Somlóné asszony, saját kívánságára, szabadságideje előtt a »Cifra Juci« című népdrámában lép fel utólszor. Ez új darab érte el eddig a színkörben a legnagyobb sikert s úgy az énekesnő, mint az igazgató részéről dicsérendő e választás. Kelemen László, az első magyar színigazgató sírkövének leleplezése napján előadják Vahot Imrének »Kelemen László és a budai színészek« című darabját. Jókai Mór tiszteletére pedig felelevenítik a »Magyar nábob«-ot, melyet Lukácsy Sándor ügyesen dramatizált. * Opera-énekesnő fellépte keltett nagy érdeklődést a napokban Szegzárdon, hol a Dezséri-féle konzorcium küzködik. Molnár (Maybaum) Berta k. a., az opera-iskola végzett növendéke s a stettini színház szerződött tagja énekelt áriákat a »Zidó nő« és »Bűvös vadász« címü operákból. A terem egészen megtelt s az énekesnő csengő hangjával és bensőségteljes előadásával osztatlan tetszést vívott ki. A tapsokra még ráadással is kellett szolgálni. A színtársulat tagjai a »Miniszter előszobájában« és »Gringoire« című dramoletteket játszták. * Az aradi vértanú-szobor bizottsága részéről Salacz Gyula polgármester a fővárosban járt, tudomást szerzendő arról, mennyiben tett eleget Zala György szobrász szerződési kötelezettségeinek. Jelentése szerint az »Áldozatkészség« szoborrészlet már meg van öntve, de végleg összeállítva, megcsiszolva nincs. A »Harc készség« most van öntés alatt. A tizenhárom vértanú arcképérmei közül eddig csak kettőt öntöttek ércbe. A két címer gipszmintája kész, a föléjük való magyar korona pedig ércbe öntetett. Az »Elesett harcos« szobor részlet agyagmintáját most készíti a szobrász. A polgármester azt hiszi, hogy Zala nem tartotta meg a szerződés pontjait. Zala azonban azzal védekezett, hogy egy élet uralkodott itten. Víg kalapácsütések zaja fogadta a utast, sziporkázó tüzes szikrák szálltak a magasba. A hámori lakosok sóhajtva gondolnak a szép napokra, midőn a hámori vasgyárban könynyen kereshették meg kenyerüket. Most már vége ennek. A hámori gyár megszűnt a diósgyőri vasgyár javára, s a lakosok, az egykori gyármunkások, a megélhetés gondjaival küzdenek. Van ugyan ott egy nádszékfonógyár, de ez kevés embernek adhat kenyeret ; a nagy rész egy kis földmiveléssel foglalkozik, de csak burgonyával csillapíthatja éhségét. Vannak sokan, kik egész héten át nem esznek egyebet, mint salátát. Persze meg is látszik rajtuk. A nélkülözés mély barázdákat von sápadt arcukra, meggörnyeszti termetüket, megrövidíti életüket. Nekik bizony nem sokat használ a jó levegő. Azzal jól lakni nem lehet. Akinek van egy kis házacskája, az még boldog, bérbeadja azt nyár folyamára a városbelieknek, kik számosan keresik föl ezt a szép üdítőhelyet. Pedig bizony kényelmes életről itt most szó sem lehet.A kis községben alig lehet valami élelmiszert kapni. Csaknem mindent Miskolcról kell hozatni. Pedig e gyönyörű fekvésű hely az állam tulajdona. Csak egy kis gondot kellene rá forditnia s még jövedelme is volna belőle. Semmi kétség, hogy találkoznék vállalkozó, ki gondoskodnék a nyaralók kényelméről s a kivánalmaknak megfelelően átalakítaná s felhasználná a természet eme parlagon heverő kincsét. Az ország egyik leghíresebb klimatikus helyévé változhatnék a Hámor, ha az állam nem tekintené mostoha gyermekének. De nagyon is annak tekinti. A felügyeletet gyakorló közeg nem hogy oda édesgetné, de még elriasztja a közönséget. Az itt-ott elterülő szép tisztás bérbe van adva, s az erdőben csak engedélylyel lehet sétálni. S a közönség e boszantó intézkedések dacára sem riad el e helytől, ellenkezőleg sűrűn keresi föl, mert szeme gyönyörködik, tüdeje tágul. Mikor még a hámori vasgyár működött, tüzes