Fővárosi Lapok 1888. október (271-301. szám)

1888-10-18 / 288. szám

Csütörtök, 1888. október 18. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek­ tere I. az. L emelet. Előfizetési díj: 288. szám. Huszonötödik évfolyam. Félévre..................................8 frt ■•fjedéire .....................4 frt Egyes szám 6 kr.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők, nem» Királyok pártfogolt­ja. (Elbeszélés.) Irta Palotás Fausztin. (Folytatás.) — Jóért jöttünk, mert a rosszból eléggé ki­jutott. — Bánatot hoztunk, örömet akarunk haza vinni. — Addig el nem megyünk. — Beelégeltük a tiszttartó atyáskodását. Majd csak a földesúrral végezünk. — Hadd értse meg a panaszunkat. — Szép szándék, — erőltette a nyájasságot Gerlai. — Nem is kivihetetlen! De azt már csakugyan elvártam volna, hogy értesítsenek a vándorlásukról. Erre aztán másik csoport adta rá a tromfot. — Akkor soha nem értünk volna ide. — Eljátszott volna bennünket. — Még milyen furfangosan ! — Ismerjük a kedves hajlamát az árveré­sekből. — Hát a vetőmag melyik magtárban szárad ? Gerlait elönti az epe. Ők a nyomorultak, ha­talmuk érzetében még gúnyolódnak is. Oly biztosak a sikerben, hogy csipdesni, durva megszólásuk céltáb­lájául kitenni merészük. Ne várjatok! .. . — Értsünk szót atyafiak! A­ki köztük a leg­okosabb — mert a­mint látom, az egész elöljáróság itt ácsorog, — mondja ki nyíltan, mit akarnak. A jelenlevők dörgedelmes kórusban, közakarat­tal kiáltották rá: — Vezessen a földesúr elébe! Reketye úr kifeszité mellét s oda poroszkált egykori kebelbarátja elé. — Azaz jelentsen be hatalmasságod! A laká­joknak úgy sincs egyéb dolguk. Harsogó kacajjal jutalmazta meg a hálás publikum e nem mindennapi szellemességet. Hanem erre Gerlaival fölfordult a világ. Meg­vető pillantást vetett a derült tömegre, (szerencséje, hogy nem láthatták), aztán sarkon fordult, be az ud­varba és úgy becsapta maga után az utcaajtót, hogy az egyik sarokvas bizonyára kivált a helyéből. Azt mondják : az ásitás ragadós. De sokszor a nevetés is az. A tehetetlen düh e csattanós kitöré­sére még a komolyabbak is kacagtak. Reketye sír a fájós oldalát szorongatta. — Fába szorult féreg! Csakhogy egyszer a kelepcébe szoríthattunk. Fejedre olvassuk minden bűnödet! A­miket az uradalom nevében és palástja alatt ellenünk elkövettél. Szegény ördögök, naiv ábrándozók! Nem taní­tott meg az élet titeket arra, hogy a remény leple alatt örökös csalódás lappang. Gerlai a rémültség külsőségeivel rohant be urához. Kevés tettetés kellett hozzá, mert a düh tel­jesen fölülkerekedett benne. — A levelényiek tüntetni akarnak. Egy-két szájhős fölbujtogatta őket azon ürügy alatt, hogy nincs vetőmagjuk. — Adjon nekik, — válaszolt Levelényi fagyos nyugodtsággal. — Megígértem. . . méltóságod utólagos bele­egyezésével. De ez nem elég! Ide akarnak tolakodni. — Ez ellen sincs kifogásom.. . Nem akarnak kevesebbet, mint hogy az ura­dalom engedje el a kölcsönt, a haszonbért, adjon ne­kik jobb földet. — Milyen szerények! Mért nem követelnek mindjárt évi fizetést is! — Kitelik tőlük. Vagy kétszázan lehetnek. Ré­szeg csorda, fölbujtott tömeg. Én nem tanácsolom, hogy méltóságod csak egy tekintetre is érdemesítse e gyülevész népet. Szakgatott zsivaj hallatszott föl. Tán még most is kacagnak. Gerlai fegyvert kovácsolt ebből is. — Milyen türelmetlenek! Csoda, hogy még ki nem perzseltek bennünket. Levelényi idegesen kapkodta magára ruháit. — És ilyenkor vendégeim vannak. El vagyok temetve, ha valamelyiket a legkisebb baj éri. Van az udvarból más kijárás is. — A magtár felől, a faiskolán keresztül. Fo­gassak? A földesúr szikrázó szemekkel méregeti végig a meggörnyedt tiszttartót. — Olyan sürgősnek tartja. — Valamennyi telepítvényes szilaj, elkesere­­redett. Ki áll jól érte, hogy féken marad? — Legyenek hát a kocsik mielőbb indulásra készen. Tíz percnél tovább nem késünk. Felköltöm én az urakat! Gerlai röpülni szeretne. Nagyobb tűzzel soha, nemiparancsolt még, a kocsisoknak pálinkát ígért, csak lehetőleg siessenek. Aztán összehúzva a nyakát, alá­zatosan lépett ki az ajtón a földesura előtt rátúl el­áztatott sereg közé. — Kedves barátaim ! — hizelgett a kezeit dör­zsölve. — Örömhírt hozok. A jó földesúr (leemelt fö­­veggel ejtsük ki a nevét), nem­sokára le fog eresz­kedni hozzátok. Most ébredt föl, aztán reggeliz, —­ le­hetünk iránta ennyi elnézéssel. Ekkor már a szürkületet az égboltig tolta föl a kelet felől kipirosló fényözön. Megvilágosodott. A tiszttartó hazugsága elég sötétséget hint a hiszékeny lelkekbe. A kelő nap sápadt korongja is látható volt már. Gerlai szerint a kegyes úr most kezd reggelizni. Kényelme még a pusztán sem szenvedhet rövidséget. Aztán csibukra gyújt, megszemléli a lovakat, a mag­tárt és csak azután vegyül a népe közé. (Pedig ezóta már a faiskolán túl, a tizedik dű­lőnél hajtat a megrémített társasággal valahol.) Reketye úr a plébános füléhez hajolt. — Szörnyen édeskés, szinte elfanyarodik tőle az ember. Meglássa, rosszban töri a fejét! Gerlai azzal az ígérettel vonult vissza, hogy most már csakugyan itt az ideje fölkérni megjele­­lenésre a földes­urat. Akik, megunva a várakozást, fáradtan leheveredtek a nedves gyepre, vagy az árok­parton találtak pihenőt: felugráltak, a kapunál szép rendben sorakoztak. Esztike jelölte ki a helyeket: mekkora térség a szónoké, a legelső sort a főtiszte­lendő úr, a törvénybiró és Reketye úr szembeötlő alakjai fogják képezni. Amig ezek ekként rendezkedtek, Gerlai a nejét fölpakolta egy igás kocsira s ráijesztett, hogy a föl­lázadt levelényiek kifogják rabolni a házat, minden élőlényt legyilkolnak. Elek úrft hitetlenül rázta a fe- Magyar szmyrna-szőnyeg. (Tárca a nagybecskereki szövőtanműhelyről.) Trefort miniszternek egyik főtörekvése volt: a honos háziiparágaknak fejlesztése útján szintén elő­mozdítani a nemzet vagyonosodását. Erre irányuló törekvései bizonyára arra a tapasztalati tényre vol­tak alapítva, hogy nálunk a statisztikai adatok meg­­bízhatlan világításában is a lakosság hat-tíz száza­léka rendszeresen űzi a háziipar sokféle és a legkü­lönbözőbb fajtáit, s így a vagyonosodás alapföltétele megvan, iparágakkal birunk s csak a meglevők fej­lesztése, nemesbítése és az azok számára való piac megteremtése képez égető szükséget. És valóban újabb időben itt is, ott is tapasz­taljuk az egyes vidékek sajátos háziiparának fellen­dülését ; látjuk, hogy az azok iránti érdeklődés foko­zására kiállításokat rendeznek, szóval, hogy a jelzett törekvés élénk visszhangra talált s azok a szerencsés vidékek, a­melyek munkálkodása iránt a közérdek fel van keltve, nemcsak foglalkozást, hanem keresetet is találnak. Torontál­ megye szerb, román és bolgár ajkú lakói a szőnyegszövést űzik nagyban. Az 1881-dik évi országos nőipari­ kiállításon, hol a megye először jelent meg szőnyegeivel, s nemcsak meglepetést kel­tett azok technikája, alakzatai és élénk színhatásai által, hanem a sajtó közelismerését is eredményezte, mely fennen hangoztatta, hogy a régi idők eme ma­radványát kötelesség fejleszteni és modern színvo­nalra emelni. Volt ebben a törekvésben nemzeti büszkesé­günknek is része, s nagyon jól esett hangoztatni, hogy íme van nekünk is készítményünk olyan, mely hivatva van kiszorítani a külföldről hozzánk árasztott selej­tes és drága szalondiszeket, kivált midőn ezek sem ízlés, sem pedig tartósság tekintetében a mienkkel nem versenyezhetnek. A nőipar-kiállítás fényes eredményének gya­korlatias irányt adandó, Hertelendy József főispán megalkotta a­­ Torontál megyei háziipar-egyesü­lett­et, mely az első években soknemű torontáli szőttes ké­szíttetésével foglalkozott s minthogy ízlés és kivitel­képesség volt a jelszava, az egyesület törekvéseinek hatása alatt Nagy-Kikindán, Zsombolyán, Török- Becsén, Jarkovácon és Eleméren szövőtelepek és áru­­sító üzletek keletkeztek. Az egyesület tevékenységét teljes erejében a nagybecskereki szőnyegszövő-tan­műhely tükröztette vissza, mely csakhamar szakított a soknemű szőttes kultiválásával és fősúlyt kezdett fordítani a szőnyegszövés nemesítése és fejlesztésére. Egész tanulmány volt az, mit a tanműhely fel­ügyelősége ez ügyben kifejtett. Az a tapasztalat, hogy az eredeti szerb és román szőnyegek mint padozat­szőnyegek lassanként kiszorulnak a szalonokból s helyükbe az úgynevezett szmyrnai szőnyegek kerül­nek, arra a gondolatra vezetett, hogy azok készíté­sét itt, hol a nép érzékkel és ügyességgel bír rá, meghonosítsák és a szerb technikájú nemesített szö­veteknek a szalonokba is utat nyissanak. Mivel tény, hogy paraszt-szövőszékeken a szmyr­­nai­ szőnyeg (knüpf-teppich) készítése lehetséges, az ügy kellő istápolása mellett oda fejleszthető Toron­­tál megyében a szőnyegszövés, hogy a nép valóságos szmyrna-szőnyegeket lesz képes készíteni, ameny­­nyiben szövőszékén két-három négyzetmilliméternyi szemekben adhatja vissza a rajzot és a szőnyeg ára sem lesz oly mesés, mint az ily mértékben kivitt rajzú szőnyegek az európai gyárakban, a­minek oka az, hogy munkaidejét a nép alig számítja fel, amint nem számítják azt a kelet népei sem, hol a hárem rab­leányai készítik a keleti költők által megénekelt szín­­gazdag szőnyegeket« Nem lesz talán érdektelen röviden bemutatni ez intézet működését és a »Bőv. Lapok« olvasói előtt, kik társadalmi állásuk és miveltségük következtében, leginkább érdeklődhetnek annak törekvései iránt s leg­inkább megértik, hogy a külföldről importált gyapot és egyéb anyagú függönyök, portrérek, ágytakarók és szőnyegek helyett, — melyek pedig sem külső csin, sem tartósság tekintetében nem versenyezhetnek a mi tanműhelyünk készítményeivel s a mellett sok ezer forintot visznek ki évenkint, — talán ugyanoly áron becsesebb és díszesebb készítményekhez juthat­nak itthon. A tanműhely lefolyt évi értesítője elég tájéko­zást nyújthat annak irányáról és működéséről. E szerint a növendékek száma átlag 25 volt, kik a tan­műhelynek két éven át való látogatása után mint önálló szőnyegszövők hagyják el az intézetet s szö­vőszéket kapva, kinn a falvakon képesek folytatni nemcsak annak gyakorlati művelését, hanem megta­nítását is. A tanítás párhuzamosan folyik a rajzok­tatással. Ennek haszna különösen kitűnik a nehezebb technikájú, kisebb méretű szemekből álló brochiro­­zásnál, hol a szemek négyzetes alakjának szigorú megtartása nélkül a szőnyeg kompozíciója össze volna törve. A hálóba való rajzolás és festés rendes gya­korlata kifejleszti a növendékek mértani látását, ezért minden egyes munka bevégzése után tartozik a nö­vendék egy kisebb-nagyobb szőnyeget, függönyt le­másolni, vagy adott elemekből komponálni rajzban és színben. Alig pár heti gyakorlat után, — mivel a tan­műhelyet szegényebb sorsú leánykák látogatják — el­fogadható munkájuk után már bizonyos egységdíjat kapnak, mi nem csekély befolyással van szorgal­mukra s tisztességes keresetet is biztosit. De foglal­koztat a tanműhely több pórnót otthonában is, fo­nállal és mintával látva el őket s irányt adva műkő-

Next