Fővárosi Lapok 1888. október (271-301. szám)
1888-10-09 / 279. szám
"----------------7- T- cosnak s kénytelen ezt követni, mielőtt a viszontlátás örömében részesülhetne. Mercier és Leonard a kastélyban maradtak, a többi cseléd Poitiersbe költözött át. .. Az apa époly könnyen hivő, mint a kedves, vagyis inkább az emberi természetben rejlik, azt hinni, a mit óhajt. Marianna, Fanchon Mariénak a fogadott anyja s a lelkész cselédje fölébresztették a báróban azt a gyanút, a melyet a lelkész eloszlatott s gyötrelmeiben minden oly »azt mondják«-ban hitt, mely óhajának megfelelt. Elutazott tehát, a nélkül hogy mondta volna hová megy. Az okosság azt követelte, hogy szándékát titokban tartsa, nehogy ellensége előre értesülhessen. Pár nappal Leonarddal való beszélgetése után bejelentette magát a Kiéber avenue ama palotájában, ahol a Torech úr lakott. Ha Viktort tönkrement embernek tartották, amannál ép az ellenkezőt lehetett tapasztalni. Úgy az udvaron mint a lépcsőzeten látszott már a többszörös milliomos fényűzése. Egyenruhás inasszó nélkül vette át a báró névjegyét, miután az első emelet egyik termébe vezette. A nyitott ajtókon át élénk beszélgetés és kacaj hangzott egyik távoli teremből. — A gróf úr szivesen látja a báró urat. Chaulaing követte az inast, de mennyire elbámult, midőn egy asztal mellett öt ritka szépségű hölgyet pillantott meg két férfinak a társaságában, kiket a báró a Torech testvéreknek tartott. Az az érzület, mely Chaulaing bárót ide vezette, nagyot csökkent, midőn e vidám hangulatban levő hölgyek pajzán pillantásaival találkozott. Az idegtompultság egy nemét érezte. Ily fogadtatásra egyátalán nem várt. Vájjon tréfát űznek-e itt belőle ? Leki hangulatában nagyon bántotta őt e vidámság és csaknem sértve érezte magát. Úgy látszott, oly emberekkel van dolga, kiket a jó bor mámorosokká tett. E pompás ebédlőnek a légköre a báróra kellemetlenül hatott. Noha még nappal volt, csillár világította a vörös festésű termet. — Báró úr, — szólalt meg a hölgyek legszebbike, miközben a névjegyre egy pillantást vetett: — legyen szives leülni az asztalhoz ime mellém. Egy nagy pohárba portóit töltött s oly nyájasan nyújtotta azt a báró felé, hogy ez átvette s aztán szégyenkezve tette le. Gúnyos kacaj keletkezett erre. — Köszönöm, asszonyom; én nem mulatni jöttem ide. — Ej, dehogy nem! Hiszen ön a nyolcadik asztaltárs, akit vártunk. — Hallgass, Laura, — szólalt meg egy barna szépség , — engedd a bárót, hogy kimagyarázhassa magát. — Én vagyok itt az úrnő,’Armande — s ez az úr tudta nélkül, a gyönyörök templomába lépett. A báró úrnak komor kifejezésű arcáról ítélve, valóban hinnem kell, hogy nem mulatni jött ide, de a véletlenség hálót vetett ki ön ellen, melyből én nem akarom kiszabadítani. Ön az én vendégem, — tette utána a ragyogó szemű szép hölgy, — úgy vélem, ön nem fog egy nőtől félni. Chaulaing nem tudta, boszankodjék-e vagy nevessen. — Mutasson be kegyed engem Toredi Gyulának. Aztán vendége leszek kegyednek. — Neki ? .. Ez lehetetlenség; e pillanatban ő nem fogadhatja el önt. Nagyon el van foglalva, — tévé utána az Armande mellett a terem egyik szögletében ülő férfira mutatva. — Először egyék én, aztán majd bemutatom. Meg volt-e e nő bízva azzal, hogy így beszéljen? töprengett a báró. De aztán elgondolta, hogy ez sem az ő tervét, sem a gondolatait nem ismerheti. Hogy Laurának örömet szerezzen kissé evett, de folyvást szemmel kisérte Gyulát, ki neki nagyon fiatalnak látszott. Alig lehetett harminc éves. S mily elegáns volt esti öltözékében! Várjon ez az életunt ember, tetszés szerint változtathatta-e arcát és öltözékét? Kétség támadt a báró lelkében e tekintetben. De hát a lehetetlennek látszó dolgok nem válnak-e olykor lehetségesekké ?t (Folyt. köv.) Hazai irodalom, művészet. * Shakespeare-előadás vasárnapon. A nemzeti színházban jövő vasárnap bérletszünetben »Lear király« kerül színre, a címszerepben Szacsvay Imrével. Még eddig a nemzeti színházban vasárnap nem adtak klasszikus darabot, hanem rendesen magyar történeti tárgyú, vagy népies vagy más eredeti darabokat hoztak színre. Ezeknek azonban már hétköznapokon is meg van rendes közönségük. Ezért tesz most az igazgatóság a vasárnapi klasszikus estékkel kísérletet. Ha ez sikerül, jövőre vasár- és ünnepnapon túlnyomólag klasszikus darabokat adat elő. * Az őszi kiállítás iránt az utóbbi napokban az érdeklődés igen örvendetesen növekedett. Vasárnap hg. Kóburg Fülöp látogatta meg a műcsarnokot és másfél órán át tüzetesen megszemlélte a kiállított műveket. Telepy Károly műtárnok kalauzolása mellett. A herceg Neogrády Antalnak »Ruhaszárítók a Tisza-ér mellett« című festményét meg is vásárolta. Kubányi Lajosnak »Vadászat után« című fesményét pedig Görgey Gusztáv vette meg. Az egy forintos sorsjegyekből is sokat vásárol a közönség s a sorsolásra előreláthatólag szép műtárgyakat szerezhetnek meg. * A „Philológiai Közlöny“ októberi füzete négy önálló cikket közöl. Kiss Gábor a román igeragozás szabályait ismertetve, részletesen összehasonlítva a latinnal és olaszszal. Utána Erdélyi Pál egy régi magyar klasszikus verselőnek : Foktövi Jánosnak, ki a tizenhetedik század legelején váci prédikátor volt, életét vázolja s mutatványt közöl hexametereiből s distichonjaiból. Némethy Géza latin nyelven ír szövegmagyarázatot. Haraszti Gyula azt a hatást mutatja ki a két költő egy-egy művéből, melylyel Kotzebue Csokonaija volt. Ezek után kritikai cikkek következnek. Balassa József az Asbóth Oszkár orosz nyelvtanáról szól sok méltánylattal, de talál benne kifogásolni valót is. Kont Ignác francia művet ismertet. Weisz Rezső, Balassa József és Finácy Ernő programmértekezéseket bírálnak, közbe Hermann Antal közöl néhány cigány népdalt eredetiben és fordításban. Végül pedig apróbb közlemények zárják be a füzetet. * Rossi Eillio színművész és olasz társasága, mint már írtuk, januárban négyszer játszik a népszínházban. A híres olasz tragikus most tesz búcsú körutat a világon. A körút novemberben kezdődik Belgiumban és Hollandban, rövid kirándulásokkal Parisba és Londonba. December hónapban a főbb német városokat látogatja meg. A jövő év január hava,t Ausztria-Magyarországon tölti, februárban Románia és Déloroszország kerülnek sorra. Márciusban Törökországban lesz, Konstantinápolyban fellépve a szultán előtt is. Rövid keleti tartózkodás után Amerikába hajóz, hol áprilisban kezdi meg fellépteit. A nyilvánosságtól visszavonuló művész impresáriója a Budapesten lakó Dürer Emil. * A meiningeni színtársulat tegnap ismét egy tromfját adta ki. A »Wallenstein«-trilógia két első részét mutatták be. Chronegk üdv. tanácsos rendezői genieje a »Wallenstein táborá«-ban és a »Piccolominiak« tábornoki gyűléseiben hálás anyagot talált a felhasználásra. Különösen »Wallenstein tábora« lepett meg és túltett a legfokozottabb várakozáson. A darab a rendezői művészetnek tág tért nyit s a gyapjú-utcai színház színpadán a különféle országokból összeverődött zsoldosok tábori életet színgazdag képekben játszódott le előttünk. A 30 éves háború marcona legényei: németek, olaszok, spanyolok, horvátok, vallonok, tiroliak és ki tudná mind elszámlálni a friedlandi herceg zászlója alá sereglét népvegyületet, mely ott sürgött-forgott, tréfált, pajzánkodott, ivott, dalolt, kockát játszott a sátrak, markotányos bódék, ágyúk és fegyverek között. Tódor két művet küldött. A »Hollandi major« ismét a nála ellenállhatlan hatású hangulattal kapja meg a szemlélőt. Még vonzóbb a »Nyári est«, tarka teheneivel, a syárázatos levegővel s komoran haladó két leánynyal, kik közül az egyik harisnyát köt, a hollandi példás szorgalom illusztrálására, mert ott tehénhajtás közben se szünetelhet a nő keze. Állatok, emberek és táj egyaránt mesteriek s az egész képen valami sajátos borongás vonul végig, ami Verstraete modorának s ama módnak, mely szerint a természetet s az egész világot látja, leghívebb kifejezése. Kevés mai művésznek van ennyi individualitása. Nagy igényű tájképek Rul Henrik őszies hangulatú » Tó partja«, Calvi Ercole ragyogó színekben játszó »Rita dei Schiavoni«-ja és Asselbergi Alfonz egy mocsaras, sárguló fákkal beültetett »Fontainebleau-i részlet«-e. Régi ismerőse a műcsarnoknak Wenglein József, kitől már a nemzeti múzeum is leir egy széptájképet. Most az »Inn-völgy áradása« című terjedelmes művét küldte el. A romboló víz pusztítását ritka hatással mutatja be a művész. Százados fák hevernek ledöntve; a termés helyét mindenüttpocsolyává változtatta a feltartóztathatlan elem. Az eget most is fenyegető felhők borítják. E sivár vidék azonban épen nem egyhangú. A művész meg tudja ragadni figyelmünket iránta s szivünkre is hatni tud a természet e látképével. Két szekér, melyre a töredezett fákat rakják s melyet a mocsaras helyen nehezen húznak a lovak, valamint több munkás-alak képezik a staffage-t. L* Távolról sem soroltuk elő mindazt, ami a külföldi képek sorában megérdemli, hogy rámutassunk: mi szép és helyes rajtuk. Nem egy festvény például szolgálhat kompozíció kerekdedségére, az előadás lendületességére, aminthogy a külföldi képek, még ha nem is elsőrendű alkotások, legalább fogalmat adnak a virágzó iskolák, divatos irányok modoráról. S már e szempontból is mindenkor nélkülözhetlenek De az igazság ez egyoldalú keresése nem vezet mindig helyes célra, mint a milyent Lancerotto Egisto ér el. E velencei művész mindig az élet derültebb oldalait keresi s azokat sok közvetlenséggel tünteti föl vásznain. Egy képe »Anyai öröm« egyszerű szegényes szobát tüntet föl, melyben a szalmaszék szakadozott, a többi bútor is kopott, de ez a hajlék épen nem komor, mert fiatal üde, nevető asszony ül benne, ki elragadtatva nézi kis gyermekét, a mint ruhátlanul feléje tipeg. Az anyai szeretetet, a gyermek ösztönszerű ragaszkodását s mindkét alaknak jókedvét rendkívül találón fejezte ki a művész. A rajz, színezés erőteljes, élénk, igazi öröm sugározza be a festett vásznat. Ugyane hangulat szól hozzánk »A nagymama intései« című képről. Ez a nagymama áldott jó lélek, ha kissé komolykodó is s a lány pajkos, de kedves teremtés, akit e zsörtölődések, prédikációk kissé untatnak ugyan, de azért hallgatja azokat, bár arcáról tisztán leolvashatjuk, hogy bajosan fogadja meg bármily szívhez szólók kívánnak lenni. Két ellentétes iskola hívei a genreszerüt kedvelő Botta Silvio s a nagy stil hive Someda Domenico. Amannak »Gályarajok« című festvényéről már említettük, hogy a kiállítás legbevégzettebb alkotása. S minél többször, minél figyelmesebben nézzük a gonosztevők e sok humorral festett csoportját, annál több tisztelettel kell szólnunk a mester ritka jellemzési képességéről. E rossz emberek, kik öltek, raboltak s a kik közt még legkisebb bűnös az orgazda és hamiskártyás , egy csöppet sem visszataszítók. Amily élethíven, realisztikusan festette, úgy hogy csöppet se szépítgette vonásaikat, oly nagy gondja volt a művésznek, hogy a humor világában mutassa be e sötét embereket. S mily változatossága a typusoknak! Mily meglepő, eredeti arcok! Csak meg kell fordulnunk s a másik olasz művész kolosszális festvényét a »Hunok betörésé«-t néznünk, hogy meggyőződjünk mily üres lehet egy óriás vászon, ha sablonszerű alakok hemzsegnek rajta. Az olasz képírás e két ellentétes képen nagyon elütőn mutatkozik. S valójában a Rafael és Michelangelo hazájában régóta hanyatlik a monumentális festészet, ellenben az életképnek minden faja virágzik. A humor is képviselve van az életképekben. Katzer Antal azt a mulatságos jelenetet vetette vászonra, amint » Vasárnapi lovasok«-at, kik hétközben legföljebb az irodai széket ülik meg, hirtelen meglepi a robogva, sisteregve közeledő vonat s máskülönben jámbor kölcsönparipáik e vasszörnyeteg láttára és hallatára ágaskodni s oldalogni kezdenek. Az egyik lovas jónak látta leszállni, a többiek mulatságosan szűkölnek a nyeregben. Szerencse, hogy a karrikatúrai vonásokat elkerülte a festő. A kép mindazáltal közel rokonságot mutat az élclapi mulattató jelenetekhez. Hasonlíthatlanul distinguáltabb s a kivitelben is sok finomságot mutat Qudrone Gian Battista egy eredeti tárgyú képe: »Utazás közben.« Régi divatos hintóba két ökör van fogva s bár erős, vaskos állatok, a nehéz járóművet alig-alig bírják felvonszolni a dombra. Falusi emberek, a legvegyesebb társaság tolja előre a kocsit s a bakon, mely csodálatosan magas, ketten is nógatják a két jármos jószágot. Minden egyes alakot e képen a miniature-festő gondjával rajzolta meg a művész; a tájrész is jelesül van festve s általában nem mindennapi, összhangzatos s a mellett vonzó kompozíció. A finomság egyik előnye Streitt F. »Szeretsz-e ?« című kabinet képe, mely a walesi hercegnek különösen tetszett, de árát (háromszáz kilencven forint) sokalta. Piros nadrágú katonát ábrázol, aki kedvesét átölelve tartja. Ennyi az egész, de ez egyszerű jelenet csupa igazság, az életből ellesve és vászonra vetve. A portraitk közt van Rupert C. W. jelenleg Ausztráliában tartózkodó festőnek egy kis képe, mely Justh Zsigmond fiatal írót tünteti föl, amint asztalnál ülve, tollal kezében dolgozik. A munkába mélyedést egészen jól adta vissza a művész; a hasonlatosság is kifogástalan; a mellett a kép technikai kivitelében mesteri vonásokkal találkozunk. Fiatal festőink tanúihatnak, mint kell egyet mást elhallgatni és némely dolgokat csak vázlatosan érinteni, hogy a néző figyelmét a mellékes részek el ne vonják. A táj- és állatképek jeles mestere. Verstraete kiállításainkon az idegen festők művei.* 2047