Fővárosi Lapok 1888. október (271-301. szám)
1888-10-10 / 280. szám
Szerda, 1888. október 10. 280. szám. Hu szói ötödik évfolyam. Félévre..................................8 frt ■egyedóvre.............................4 frt Egyes szám 6 kr.FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Batthyány Lajosné: Harminckilenc év, — nagy idő ! Hazám! fölötted annyi múlt, Mióta az a drága fő, Batthyányé, a porba hullt, Hat öngolyó egyet sivíta, S vérében fürdött a halál; S te árva nő, te mindazóta Meghalni oh csak most tudál! Harminckilenc év, istenem! De mit tettél te az alatt ? Zokogtál rejtett sebeden, Mely nőtt, mig az idő haladt. Süvöltő széllel annyi éjen Fejedben ott zúgott a rém, És láttad őt lerogyni térden, S hallad a mint ömölt a vér. Harminckilenc év, annyi múlt, Addig viselted fátyolod ; Mert gyászba vont mindent a múlt, S örömre nem maradt jogod. Hol vére omlott a dicsőnek, Vértengeren ott járt veled Emléke ama bús időnek, Melyet szived sohsem feledt. Harminckilenc év annyin át Lelkedben egy sírt hordozál, S érezve a halál nyilát, Meghalni óh csak most tudál, Csak most, elébb nem ; mert az égen, A mely hazánk felett ragyog, Nem láthatod meg annyi éven Azt a lehullott csillagot. Azt, a miért ő lángola, Azt, a miért végre tört: Egy legyen a magyar hona, Boldog a nép, szabad a föld ! A hősi férjjel ez az eszme, E csillag szállt a sírba rég; De el van-e örökre veszve? Hű lelked itt azt várta még. Azért ttöd a kínt, a bút, S nem tört meg annyi szenvedés, Hogy végre a nagy vértanút Csókolja az engesztelés. Csak arra vártál, annak értél, Hogy a midőn hozzá sietsz, A férjnek, a kit úgy szerettél, Vigasztalást, reményt vihess. S ím biztató csillagsugár Most gyűlt ki szent hazánk felett, Midőn maga a jó király A honfi-eszme hőse lett. Midőn kivillant ajakárul Éppen a vértanúk szava : »Jaj annak, a ki hont elárul, Egy legyen a magyar haza !« Te hallva a király szavát, A mely az árulókra sújt, Sietve, gyorsan vetted át, S ajkad a holt fülébe súg: »Hazám s szivem szent vértanúja, Derengjen vérző homlokod ; Virulni fog a haza újra, Elesni érte volt okod !« Óh honleány, óh hősi szív, Kisebb bizony magad se vagy, Mint ki csatán hullt, annyi hiv, S mint ki bitón halt, annyi nagy. Nézd hát csodálva őt, te nemzet! Midőn az égbe költözött, Sporának ott jelölj ki helyet A vértanúk s szentek között! Fejes István. ------«•»* Királyok pártfogoltja. (Elbeszélés.) Irta Palotás Falisztül. (Folytatás.) Esztikét fölháboritja, undorral tölti el e galád-ság. Gyűlöletes volt a hang is, most már engeszthetetlen ellensége tudna lenni e menyecskének, a ki a Héder Jani szeretetével oly fönhéjázva dicsekedik. — Ilyen környezetbe sülyedt le, — fakadt ki s keserűséggel. — Ilyen asszony előtt alázza meg magát, dobja el a nevét, az önérzetét. A gyáva, az élhetetlen ! Több panaszt is szórt még utána. — Ha érezte a gyöngeségét, ha gondolta, hogy a megélhetés mindennapi fáradalmaival nem bír megküzdeni ; ha gyanította, hogy lelkiereje nem győz a leselkedő csüggedés fölött, mért hagyta itt otthonát, mert nem maradt veszteg, türelemmel várva a megtorlás óráját, amely egyszer még bekövetkezik. Robogó kocsi állt meg a ház előtt. Zörejére önvád két, hamis ürügy alatt hívta ide a Héder Janit. A minden áron való találkozás erős vágya bajba sodorta. Mielőtt belépne pár szóval fölvilágosítja, különben szégyenben marad. A plébánost szinte gyötri bőbeszédűségével a menyecske. Esztike ezalatt kitekint az utcára. A kocsi nem hozott vendéget. — Találkozott vele? — kérdezte mohón a kocsistól. — Mit üzent ? — Ő a házpásztor. Míg Marosa haza nem ér, ki sem mozdulhat. Esztike föllélegzett, mintha nehéz teher nyomásától szabadult volna meg.Nem jöhet? Majd fölkeresi ő. A kínálkozó alkalmat nem szalasztja el. Szabadon, tanuk nélkül szólhat vele. Álmodni sem merte volna e véletlen szerencsét. Dehogynem a véletlen műve ez. Szivét lelkét áthatja a meggyőződés, hogy mindezt a jó pártfogóknak, a három szent királynak köszöni. Feltűnő, vidámsággal búcsúzott el a plébánostól, amiért újabb szemrehányást érdemelt ki. — Csak siess, menekülj innét! Pedig idegenebb helyre találsz mindenütt. Marcsa a szép karcsú kocsira kacsingatott. — Ez a mód, az élet! Párnás ülés, tüzesvérű lovak. Esztike .... vagy akarom mondani . . . kis- asszony . . . egy az utunk nem venne maga mellé utitársnak ? Esztike az ülésbe szökött s nem figyelt a célzatos ajánlkozásra. Marcsa ismételte merész óhaját, de megsuhant az ostor a lovak fölött: szavait elnyomta a nekilódult kocsi pattogó zöreje. — Ne várj te fölfuvalkodott teremtés ! — kiabált utána sértődve. — Majd leesel még arról a magas polcról mélyebbre, mint ahol ezelőtt voltál. . . . Petőfi német életrajza. (»Petőfi’s Leben und Werke« von Alexander Fischer.) I. (JB.) Petőfi e német életrajza majdnem egy hónapja, hogy megjelent a könyvpiacon. Megjelenéséről a napi sajtó örömmel és méltánylattal vett tudomást, sőt egyik-másik napilapunk kritikaféle ismertetést is közölt róla. Ez életrajz, mely Petőfi első, nagyobb szabású életrajzának mondható, a német irodalom termékei közé tartozik, de a magyar irodalomnak is kötelessége vele behatóbban és komolyan foglalkozni, mégpedig két szempontból. Először, mert Petőfinek egyetlen nagyobb szabású és nagyobb igényű életrajza; másodszor, mert nagyon fontos, hogy a magyar nemzet legkitűnőbb lírikusát minő világításban mutatják be a németeknek, kik művelődési törekvéseinket nem mindig szokták tárgyilagos és jó akaratú figyelemmel kísérni. Fischer Sándor feladata nem volt könnyű, s ha teljesen meg nem oldhatta, annak oka feladatának természetes nehézségeiben rejlett inkább, mintsem szorgalma vagy tehetsége fogyatékosságában. Fischer szorgalmas és tehetséges író, de erejét feladatának nehézségei felülmúlták s e miatt könyvében nem láthatjuk Petőfi amaz életrajzát, melyet némely ismertetője akart látni, mikor párhuzamba állította Lewes a Goetheijével. Mikor Lewes a Goethe életrajzát megírta angolul, akkor már Németországon a Goethe-irodalom a maga egészében tisztázta mindama controvers kérdéseket, melyek akár Goethe életének egyes mozzanataira, akár pedig műveinek kritikai méltatására vonatkoztak ; akkor már a német irodalomtörténet és kritika tisztában volt nemcsak Goethe egyéniségének általános képével, hanem minden egyes művének kritikai értékével és jelentőségével is. Lewes feladata csak e kép művészi kidolgozása volt; neki legfölebb csak a lényeges, a jellemző vonásokat kellett a feldolgozott és kritikailag rendezett anyaghalmazból kiválogatni és öntudatos művészettel teljes műegésszé szerkeszteni. Petőfi német életrajzának írója nem lehetett ebben a szerencsés helyzetben, mert nálunk Petőfire vonatkozólag majdnem teljesen hiányoznak mindama föltétlenül szükséges előmunkálatok, melyek Goethére vonatkozóan Lewes számára a német irodalomban készen álltak. E körülmény komoly számba vétele is elégséges ok, hogy mikor Petőfi e német életrajzát kritikai szempontból vizsgáljuk és bíráljuk, ne mutassunk a legtávolabbról sem a Lewes Goethe életrajzára, mint párhuzamos műre. Szó sincs róla, Petőfi életrajzához meg van az anyag. Annyit és annyian írtak életéről s életének egyes epizódjairól, hogy nem valószínű többé oly fontos adatok napfényre kerülése, melyek egyéniségét, tehetségét, jellemét az eddigiekkel szemben más világításban mutassák be. Az ezután napfényre kerülhető adatok felfogásunkat Petőfiről teljesebbé tehetik ugyan, egyben-másban kiegészíthetik, de lényegesen nem módosíthatják. Anyag és adatok hiánya Petőfi életrajza megírásának akadálya nem lehet, de igen az, hogy e tömérdek anyagot az igazi kritika még nem rostálta meg kellőképen. Nem tudhatja senki biztosan : vájjon a meglevő anyagból mi a márvány a költő szobrához és mi az értéktelen agyag vagy kőtörmelék. Nálunk a Petőfi-kritika még csirájában van. Eddig csak életrajzi anyagot gyűjtöttünk, s adatot halmoztunk össze, anélkül hogy kritikailag is feldolgoztuk volna. Az első lépés most már Petőfi életrajzi anyagának kritikai feldolgozása. Meg kell állapítani: mi az igaz és mi az egyéni felfogás, képzelet vagy a hagyomány szülötte a Petőfire vonatkozó adatokban és közleményekben? Ha ezzel tisztában leszünk, csak akkor gondolhatunk arra, hogy valaki Petőfi igazi életrajzát megírja. Feltünhetik a gondolkozó embernek, hogy Petőfinek eddig élé magyar életírója a szó megközelítő értelmében sem akadt, noha az utóbbi évtizedben igen sok derék s irodalomtörténetírásunk haladását jelző monographia tesz tanúságot, hogy íróinkban sem kedv nem hiányzik, sem tehetség jeleseink életét és működését kritikailag feldolgozva vonzó formában megismertetni a műveltebb olvasó közönséggel. Ennek oka szerintem az, hogy minden történet-író érezte ama nehézséget, melyet a Petőfi életrajzi kritika hiánya okoz. Petőfi neve a magyar irodalomban új irányt, új fejlődési folyamatot jelent. Költői egyénisége bélyegét egy egész korszakra nyomta rá. Szelleme, költészetének géniusza nemzedékeket inspirált s a régit eltemetve, új irányt teremtett. Ily jelentékeny alaknál az életrajzi adatok kritikai feldolgozása és rendezése fontosabb, mint ama jeleseknél, kik a fejlődés egy már határozott irányának folytatói, vagy tovább fejlesztői voltak csupán. Irodalmunkban Kazinczy Ferenc a második író, ki az életére vonatkozó tömérdek anyag és adat mellett sem talált még életsróra. Nem, mert a Kazinczy életrajz-kritika ép oly kezdetleges, mint a Petőfi-életrajz kritikája, s ezért nem egyhamar vállalkozik feladata nehézségeit ismerő író a Kazinczy életrajzára, mint nem vállalkozott a Petőfiére. Eischernek, ha magyarul, magyarok számára írta volna könyvét, jogosan szemére vethetnők, hogy semmivel sem járult Petőfi életrajzának kritikájához, egyszerűen elbeszél minden oly adatot, visszaemlékezést, anekdotát, mi alkalmasnak látszik hőse képének kidomborításához, anélkül hogy amit elbeszél, annak hitelességét vagy értékét kritikailag mérlegelné. E miatt könyvében sok az anekdotaszerű, melyből nehezen világlik ki: mi az igazság és mi a költemény ? Csak két dologra figyelmeztetem az írót. Egyik Beck visszaemlékezésének minden kritika nélkül való közlése, másik a Pila Anikó féle história. Vájjon hiheti-e az író, hogy Petőfi tudatlanságát Beckkel szemben oly módon vallja be, mint azt Beck beszéli el? Vájjon nem tűnt-e fel az írónak, hogy az a beszéd, melyet Beck a Petőfi szájába ad.