Fővárosi Lapok 1888. november (302-331. szám)
1888-11-13 / 314. szám
jelen körülmények közt a kiadott parancsnak engedelmeskedett s a marquise úgy gondolkozott, hogy az igazi őrült Jupé volt. A lovak lassították lépteiket, mert ama fensik, a melyen a tébolyultak háza állt, lejtős volt. A marquise kinézett a kocsi ablakán s látta a magas falat, mely ezt az uj Bicetret környezi. — Itt van Chaulaing ur ? — kérdezte Célignyné. Jupé helybenhagyólag bólintott a fejével. — Minő gyógymódnak van ő alávetve? — Naponkint több ízben jéghideg fürdőt és zuhanyt rendeltem neki. — Brrr: Ily évszakban! Ez embertelenség, Jupé úr. — A báró úrnak még ideje sem volt a miatt panaszkodni. De, ime megérkeztünk, asszonyom. A marquise visszautasította Jupénak a leszállásnál fölajánlott segítségét s azt kívánta, hogy a rácskapu nyitva maradjon. Ez lehetetlen asszonyom, a szabályok határozottan tiltják ezt. Kacskaringás után jutottak egy rácsajtóhoz, melyet egy őr nyitott meg. Egy folyosón haladtak végig, hol a bárónak a szobája volt. A marquise ezt mondva, könyeket morzsolt szét a szemében. — Azt, hogy ily nő érdeklődését, mint a minő kegyed magamra vonjam, nem reméltem, még kevésbbé ily sikert. Kegyed nemes szivű, asszonyom. De mivel kegyed az én megszabadítom, kérem, vágja el e köteleket, melyek fájdalmat okoznak. — Nincs semmiféle eszközöm; azonban mindjárt megoldom én ezeket a göböket. S a kedves, szellemes marquise levonta keztyüit, letérdelt a hideg kőtalajra s finom kezeivel föloldozta a kötelek göbeit. — Fogadja hálámat, — szólt Chaulaing, megzsibbadt karjait nyújtogatva. — Látom, hogy teljes fölhatalmazással jött kegyed__ — Rászedtem ezt a semmirekellő tupét, — susogta a marquise. — Hazudtam neki vakmerően. Én saját ösztönöm által vezéreltetve jöttem ide. Nem állhattam ellen a szegény György csengésének. . . . Hát nem az én kedves Gaetanámnak a jegyese-e ő? Szörnyű gondolat villant át a báró lelkén. Nem, György nem veheti nőül Gaetanát, annál kevésbbé, mert.. . . De ő határozott tényeket akart mielőtt ellenkezésével fiának a szivét összezúzza. (Folyt. köv.) NX VII. Chaulaing báró egy rozzant karszékben ült s a szobában félhomály uralgott. A nap világa egy kis ablakon hatolt be, mely zöld redőnynyel volt borítva. Egy szögletben tábori ágy állt. A marquise fölemelte a redőnyt, hogy jobban láthassa a bárót, kit legalább is tíz évvel vénebbnek talált, mióta nem látta. A báró a marquise arcvonásainak kifejezését látszott vizsgálni, a gyanakodás egy nemével. Jupé, nyitva hagyva az ajtót, visszavonult, csupán egy őrt rendelve a bejárathoz. — A báró ép annyira tébolyult, akár én, — gondolta magában a marquise, ki megborzadt, midőn látta, hogy a karszék a falhoz van láncolva s a báró a karszékben lekötve. — Ön szabad, — szólt a fiatal asszony elérzékenyülve. A báró keserű mosolylyal mutatott a kötelékeire. — Nem azért jött-e kegyed, hogy velem gúnyolódjék ? — Oh, báró, ha ön nem volna ily szerencsétlen, nem bocsátanám meg eme bizalmatlanságát, mely egyébiránt nagyon jogosult. uiaujiiuuuiv című uataiuiao nagicai művésznő lehessen. Mme Sarahban pedig sokkal öbb az ész, a kombináló értelem, sem mint hamar se ne látta volna azt, hogy midőn lejebb száll a nagy művészet magasából, akkor sokkal jobban fog emelkedni a színházi közönség tetszésében. S ez természetes, mert e lépésekkel magához a közönséghez közeledett, melynek múzsái ez idő szerint nem a magasban, hanem körülte a társadalomban élnek. Amilyen tért veszített az idealizmus, olyan mértékben lett a modern múzsa, melynek hitvallása : az életvaódiság, a kisebb indulat, kisebb élet, mindennapibb rang, kevesebb szív és több ideg. E múzsa szolgálatban találta föl teljesen magát Mme Sarah, s e múzsa geniális tolmácsaként tapsolja őt két világrész szinnadi közönsége. Nincs ok a hibáztatásra azért, mert valaki ilyan téren mozog, melyen egészen betöltheti feladait. Mme Sarah a »Phaedra« sötét, önemésztő szenvedélyének ábrázolásában is nyújtott megragadó részeteket, de távolról sem ábrázolta ezt a szenvedélyt oly teljesen mint Mile Rachel. Ellenben a »Fedóra« ideges szenvedélyességét oly egészen festi, mint napjainkban senki más. »Kaméliás hölgye« csupa báj, érzékenység és rokonszenv s ez és Sardou látványossági történelmi színműve, a »Theodora« és a »Tosca« a telső fok, melylyel ez idő szerint Mme Sarah beéri. Nem mutat erős ízlésre, hogy ez utóbbiakban szeret pompázni, de tud bennök nagyon pompázni, még pediig nem csak drága jelmezeivel, hanem csodálatos tekintetének és hangjának sokféle kifejező árnyalatával s leleményeinek ama bőségével, melynek nem vehetné ennyi hasznát a tragikai remekekben, melyek nem tarkaságot, hanem egyöntetűséget követelnek s a beszéd és a mozgás egyszerű fenségét. A ruha szintén nem játszhatna ezekben olyan nagy szerepet. A régibb tragikai művésznők is súlyt fektettek a jelmezek szép és hű voltára. Mikor Rachel k. a. »Lecouvreure Adrienne«t játszotta, párisi törté- nelmi festők tanácsát kérte öltözékeihez. Ristoriusz- Iszonynak is Ary Scheffer festette a Legouvé »Medeá«jához való jelmezeket. A forma és szín hatásait e művésznők szintén szemmel tartották, de röstelték volna, ha nem a játékuknak, hanem a »garderobe«juknak lettek volna külön krónikásai. Mme Sarahnak egész csoport ily krónikása van, kik pontosan közzé teszik az öltözékeknek nem csupán kelméit, szabását, színét, hanem még a számláját is. Tudnia kell a közönségnek előre, hogy például a »Frou-frou« második felvonásbeli zöld atlasz ruha, a csipke, hímzés és gyöngy diszszel ötezer frankba kerül. Tudni, hogy melyik-másik francia gyár készít az ő számára különös mintakelméket. Valamint tudni azt is, hogy Mme Laferriére, a híres szabónő ma már csaknem egészen Mme Sarah számára dolgozik. Mindez érdekli a kíváncsiságot, kivált a nőket, tehát ki kell előre trombitálni, noha azzal a bajjal jár, hogy más színpadok Sárikái is követik a példát, nyakra főre készíttetik és íratják ki pompás ruháikat, mígnem veszedelmessé válik a számla s nagyon megrontja az idegeket. A Mme Sarah idegeinek az efféle nem árthat, mert ő jól tud számítani. S van is mivel számitnia, mert pazarolhat két kézzel, midőn tud szerezni százezreket tíz kézzel. Abban a borzas hajú fejben sok az ész. Tudja kizsákmányolni a világot s ha felszaporitja is adósságát s elpörlik minden vagyonát, megint szerez még többet. A par force tournée mindenkép hatalmában van. Most is Bécsből leszáguld hozzánk négy estére, tőlünk száguldani fog Konstantinápolyba, onnan vissza megint Bécsbe, mert ez a város jól fizetett, tehát még egyszer meg kell adóztatni s aztán ki tudja hová? Csak Németországnak nem játszik, mert a honleányiság tiltja, hogy visszaszerezzen valamit a sok milliárd hadi sarcból. Haragszik — mint Pázmándy írta Tisza Kálmánra is, azért ez nem szereti a franciát. (Onnan gyanítja, mert a párisi világtárlatra nem biztatta a magyar iparosokat.) De e haragja csak élőben kapott kifejezést : »Tisza irigy rám, mert még soványabb vagyok nála.« Nem bizonyos különben, hogy ez nem a Pázmándy Dénes élce-e, melyet csak hódolatból adott a Mme Sarah szájába. Egyébiránt Mme Sarah nem csak élcelni ér rá, hanem mindenre. Aki tudott egyszerre játszani, képet festeni, szobrot faragni, útközben is sok mindenre ráér. Elkészíti már a jövő programmját is: ha megszűnik majd a színpadon játszani, színdarabokat fog írni. Mutatványul már itt is egyet: »L’Aveu«. Ez ugyan nem igen biztató, de Mme Sarahtól jobb is fog telni. Ördöngős asszony ő, akinek minden sikerül, amit föltesz magában. Még tán az is, hogy egyszer csakugyan meghízik, ami egész életében mégis a legnagyobb változás lenne s egyszersmind igazi Avela abban a lázas tevékenységben, ahogy él. Justh Zsigmond írótársunk, ki a párisi híres nevezetességekkel való intimitásban veszélyes versenytársa lett Pázmándy Dénesnek, már csak azért is, mert jóval fiatalabb, leírta nem rég, hogy Mme Sarah egész nap oly tevékenységben él, hogy alig ér rá enni is. Egyszer, hogy színdarabja javítási íveit a kellő időre elkészíthesse, a villásreggeli alatt javítgatta s két szomszédja két felől etette, a miről egy karikatúra-rajzoló igen elmés képet készíthetne. Különben egy betűkben is szerfölött eredeti életrajzi adat, ha nem is épen műtörténelmi esemény. Mme Sarah mindenesetre hozzá van szokva, hogy ahol csak jár, mindenütt sokfelől etessék. Most mi, budapestiek, szolgálunk neki a legédesebb cukorral: mindenféle reklámcikkel. Hiába, most egy hétig nálunk lesz a divat róla írni és csak róla beszélni, neki tapsolni és tömjénezni, a nagy színpadi virtuóznőnek ép úgy, mint időnk legkülönösebb asszonyának, amivel elég sok van mondva oly korban, midőn európa- és amerika-szerte úton-útfélen annyi a különös asszony. Köztük a legkülönösebb sokvetetlenül tünemény, annál inkább, mert a színpadon is különösen eredetileg tud játszani. 2303 Hazai irodalom, művészet. * Premierek a nemzeti színházban. Pénteken, e hó 16-án a »Válás után« (Les suplices du divorce) című újdonság premiere-je lesz. Bisson francia vígjátékának főbb szerepeit Csillag Teréz, Vizváriné, Alszegi Irma asszonyok, Nagy Ibolya k. a., Náday, Vizvári, Benedek és Gabányi játszák. Mérai Horváth Károly vígjátékának, a »Falusi délutánok«-nak első előadása egy hétre rá, november 23-ára van kitűzve. * Mátyás király és neje 32 arcképe. Csontosi János külön lenyomatot készíttetett ama figyelemre méltó,, érdekes dolgozatából, melyet az »Archaeologiai Értesitő«-ben közölt Hunyady Mátyásnak s nejének , Beatrix királynénak a Corvinákban fönmaradt arcképeiről. Csontosi húsz egykorú kéziratból Mátyás királynak 21 s Beatrixnak 11 arcképét közli, írva hozzá szakszerű leírást, ismertetve az illető kódexeket s történeteket is. Érdekes, hogy ez arcképek közt két teljesen egyező arckép sincs. A kritikának most már nagyon nehéz a dolga, de a sokféle kép után azért fogalmat lehet alkotni a dicső királynak s nejének vonásairól. Az érdekes képsorozat darabjai mind az eredetinek hű utánzatában, részint facsimileben közölvék. S a külön lenyomatnak, mely csak néhány példányban készült s könyvpiacra nem kerül, érdekes a borítéka is. Egy régi kódex címlapjának az utánzata ez, sikerült nyomásban. Az egész füzet csinos kiállítású, a képek másolása s nyomása tiszta. A szerző barátjai, kik a füzetből egy-egy példányt kapnak, megörvendhetnek neki. * Popper Dávid hangversenye. A zeneidény teljes virágjában áll, a hét minden napjára jut hangverseny- vagy opera-előadás, pénteken és szombaton pláne kettő is egyszerre. Popper Dávid gordonkaművész kezdte meg tegnap a sort, ami kiváló zenei élvezetet és a redoute kistermében tömött széksorokat jelent minden alkalommal. Megnyitóul Goldstein Vilma k. a. és művésztársa, Hubay Jenő társaságában Beethoven három tételű d-dúr zongorahármasát (op. 70.) játszotta. Beethoven szelleme áradt előadásukból, mely különösen a középtétel misztikus hangulatának kiemelésével ért el nagy hatást. Még egy közreműködő volt, Broulik Ferenc operaházi tag, ki a Bécsben maradt Sommer énekes helyett Beethoven »Adelaide«-jével, Frank egy hafszi versre írt szerelmi dalával és Jensen »Ständchen«-ével szerzett élvezetet a közönségnek és érzelmes előadásáért bő tapsot magának. Popper Dávid kitűzött programmján kivűl nem maradhatott ráadások nélkül. Hogy a gordonka technikájának kitűnő mestere, azt tudjuk rég, vonója valóságos boszorkánytáncot lejt s a legmerészebb hangmenetekben bravourral teszi magát otthonossá. Corelli »Courante«-je, saját »Erdei tánca«, »Lepké«-je és a ráadásul játszott »Jota arragonesa« és »Bölcsődal« csak úgy sziporkáztak a briliáns hangfűzésektől, a vonó szédületes táncot járt. Mint az egyszerű, nemes előadás mesterét Tartani »Adagio«-ja, saját nocturne-je és »Albumlap«-ja után élénken tapsolták. * A drámabíráló bizottság nevét tegnap gyászkeretbe foglalva közlé a »Budapester Tagblatt«. Azt jelenté ezzel, hogy e bizottság megszűnik létezni, mert a kormánybiztos fölterjesztést tett volna megszüntetése végett. Nem kívántunk e cikkhez szólani, mert habár a kormánybiztos e tervéről más oldalról is hallottunk már hírt, de nem tesszük föl róla, hogy a nemzeti színház e legirodalmibb intézményét, mely történelmi fejlődésű és két enquete által van megerősítve, ok és cél nélkül felforgatni szándékoznék, legkevésbbé addig, míg helyére az irodalmi célnak megfelelőbbet nem bírna állítani. A »Budapesten Tagblatt« gyöngéd női kéz intrigye-jének tulajdonítja e szándékot, amit szintén nem lehet föltennünk. És azért nem is említettük volna meg, ha tegnap este a kormánybiztostól a következő levelet nem kapjuk: »Tisztelt Szerkesztő Úr! A »Budapester Tagblatt« november 12-diki számában »Das Dramenbeurtheilungs Comité« címmel tendenciósus cikk jelent meg. Polémiába nem bocsátkozom, csak röviden álláspontomat kívánom pracizírozni és fölkérem a t. szerkesztő urat, szíveskedjék jelen soraimat becses lapjába felvenni. Hosszú hivatalos életemben mindig a legjobb meggyőződésem szerint és a dolgok tárgyilagos átgondolása után határoztam; soha női befolyást nem tűrtem, és tűrni nem fogok. Ami a drámabíráló bizottság megszüntetésére vonatkozó, állítólag gyöngéd női kéz által szőtt intrigát. illeti, bátor vagyok kijelenteni, hogy akire ez az allúzió vonatkoz■ hatik, két darabot adott be a drámabíráló bizottság