Fővárosi Lapok 1888. december (332-360. szám)
1888-12-01 / 332. szám
Szombat, 1888. december 1. 332. szám. Huszonötödik évfolyam, Félévre................................8 frt Negyedévre .....................4 frt Egyes szám fikr.»FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 8. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Előfizetések mzintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egy jó ember. (Elbeszélés.) Irta Mentovich Gyula. (Folytatás) Ha be is látta Zárai ügyvéd, hogy a saját hiszékenysége és elbizakodottsága idézte elő e kétségbeejtő helyzetet, ez az észretérés már késő volt, a kór ott rágódott kedélyén. Hasztalan igyekezett az érzékenykedést szívéből kiűzni, gondolatait abba az irányba terelni, melyet régebben kellett volna követniük , már nem tudta visszanyerni a világ iránti szeretetet, nem tudott életkedvre indulni; folyton gyötörte a saját boldogtalanságának érzete és az önvád, mely fia távozása miatt támadt lelkében. De hát miért távozott el ? Hiszen ez által úgy sem változtatott a dolgon és ittmaradása nem tetézte volna a bajt. Zárni aggodalma és bánatának egy része a szerencsétlen fiúhoz szegődött; nem tudta békén viselni azt a gondolatot, hogy e szép, derék, eszes ifjú ismét ki legyen dobva a nélkülözésnek és nyomornak. Ez a gondolat vissza-visszatartotta a kétségbeesés felé haladó útjában, amint egy kisebb fájdalom mérsékli néha a nagy fájdalmat. Lassan-lassan egy terv érlelődött meg gondolataiban s a mint a terv elhatározássá vált, akkor hirtelen, mint a ki elvesztegette idejét s most már baj lesz a késedelem , sietve, a legnagyobb türelmetlenséggel készült arra, hogy fiát az ország bármely zugában is felkeresse, pedig testben, lélekben össze volt törve; de ez uj terv egész lényét izgalomba hozta s rendkívüli erőt adott neki a siker reménye. Olyan erélylyel készült terve kiviteléhez, melynek végcélja boldogitás volt, mintha valamely rettenetes vendettára indult volna. Tervét senkivel sem közölte, hanem egy este eltűnt a városból minden búcsú nélkül. A hírhordozók gondoskodtak arról, hogy a napok ne teljenek üresen: csakhamar értesült mindenki arról, hogy az ügyvéd elüldözte unokaöcscsét a házától. Csorvásiék sem dughatták be füleiket e hit elől, melyen egyedül Jenő nem botránkozott meg. Zárai Nándor nehéz feladatot tűzött maga elé, midőn egy egész ország minden zegezugát akarta megkutatni, azért, hogy egy név és állás nélkül bolyongó fiatalember nyomára és hollétére akadjon. Minden terv és számítás nélkül indult útnak s eleinte a sikert csak a véletlenre bizta. Lázas erélylyel kutatott, tudakozódott mindenütt; ismerőseinek, barátainak leveleket irt s oly nyugtalanul, annyi aggodalommal végezte feladatát, mintha egy nyakrafőre menekülő gonosztevőt üldözött volna. Második nap, mely szintén eredmény nélkül telt el, már ki volt fáradva ; rendkívüli csüggedtség és mély szomorúság verte le s csupán a még, fel-fellobbanó akarat és remény őrizte meg a kétségbeesett lemondástól. Fáradtan és csaknem kimerülten hevert a vasúti vonat egyik másodosztályú kocsirészében; egyedül volt, gondjaival és fájdalmával; szomorú gondolatai mindig csak elveszett jövője, silány múltja körül bolyongtak s a vonat egyhangú zakatolásába mély sóhajai vegyültek. Azután eszébe jutottak azok a csendes és már elmosódott bánatú beszélgetések, melyeket csöndes nyári estéken fiával folytatott és azok a gondolatok, melyek az ily beszélgetések után a múltak emlékeiből és képzelet alkotta jeleneteiből támadtak. Képzelete ismét elébe állitá a nyomor és bánat által megtört beteg anyát, ki szegényes szobácskájában, megüvegesedett s talán könnyektől fátyolozott tekintetét esdeklőleg emeli egyetlen fiára s készül magával vinni a sírba is azt a kétségbeejtő aggodalmat, hogy fia egyedül, név, állás pártfogás nélkül marad el, a végzet kegyetlen játékának kitéve , és ekkor, utolsó percében arra gondol, aki őt elfeledte, de gondolatában jónak, nemesnek látja s nem fél, hogy fiát hozzá utasítsa utolsó menedékül. Fájdalmas visszaemlékezések voltak ezek, de mintha az őszinte bánkódás és önvád valami elismerésre és jutalomra lett volna érdemes, Zárai Nándor kifáradt figyelmét egy következtetésre irányozták. Eszébe jutott az a hely, hol fia anyjának sirja van s hol Endre az anyja halála után még egy pár évet töltött, s mintegy irányt mutató halvány fény csillámlott fel gondolatában az a remény, hogy a fiú ide, hol anyja sirja zöldet, hol a régi ismerősök közt az újra beállott nélkülözés első napjaiban könnyebben s kevesebb arcpirulással találhat segélyt, bizonynyal ide menekült. Ez a véletlen percről percre erősödött lelkében s a mint a támogató okok folyton gyülekeztek, végre meggyőződésévé lett és most, e fordulat új erőt adott akaratának, fekhelyéről felugrott s türelmetlenül lépett az ablakhoz, szerette volna megállítani a vonatot, hogy ugorhassék le, útját más irányban folytatni. A vonat végre egy állomáshoz ért. Zárni ügyvéd vette podgyászát és leszállóit. Délután négy óra volt, tudta, hogy még elég ideje van a célul tűzött helyre aznap megérkezni. Fuvarost hozatott s félóra múlva útban volt, döcögve haladt kijelölt utján. Estefelé volt már, a nap épen lehaladt a láthatáron, midőn Zárni ügyvéd céljához ért. A derült égen egyetlen felhőcske sem mutatkozott s talán a tiszta égbolt, teljes szélcsend s magának a városnak is nyugodt, békés tekintete Zárai ügyvéd zaklatott kedélyére csendesítő befolyással volt. E mellett erősen meggyőződött arról, hogy vándorlása véget ért s már céljánál van. Nem is késedelmeskedett, hanem, amint az »Üstökös« című szállodában kissé megtelepült és az úti portól megtisztította magát, minden gondolkozás nélkül, mint egy ösztön által vezéreltetve, indult meg a felső városzrész felé. Valamikor, régen, e városban is gyakran megfordult, ismerte annak minden zege-zugát, tudta, hogy mely után viszik az örökre megnyugodottakat a nyugalom helyére. A széles utcából, mely az esti sétáló közönségtől volt népes, keskeny, egészen elhagyatott sikátorba tért, s onnan kiért a város végére s egy sűra fasor megött húzódó korlát végénél, egy kis sövényház mellett emelkedő kapunál állott meg. Itt volt a temető bejárat. Tudta, hogy a temető, melynek nyugodt lakói senkinek sincsenek alkalmatlanságára, tisztán rendben tartott árnyas utaival, — vagy talán utcáival — az élő közönség egy részének is pihenő és üdülő helye szokott lenni. Számított arra, hogy a kiknek mély bánatuk, szomorúságuk van, idejének. A 48-diki december. (A trónváltozás. — Windischgrätz betörése. — A pesti országgyűlés. — Az idő változása. — Negyven évi uralkodás.) Görgey Arthur, a feldunai magyar hadsereg fővezére s Csányi László, ugyane sereg főkormánybiztosa, Ferdinánd és Ferenc József aláírásával, 0l mützben 1848 dec. 2-dikán kelt két oklevelet küldöttek az országgyűléshez, mely oklevelek aláírói közzé teszik, hogy Ferdinánd a koronáiról lemond, s azokat fivérének, Ferenc Károly főhercegnek beleegyezésével, annak fiára, Ferenc József főhercegre ruházza át. A lemondás erre vonatkozó pontjai igy hangzottak: »Azon tiszta öntudat, hogy eddigi intézkedéseinknek alkalmával, egyedül népeinknek valódi és állandó jóléte lebegett szemünk előtt és vezérletté szándékunkat, enyhíti ugyan a helyt foglalt sajnos eseményekből származott megilletődésünket, azonban legőszintébb szándékaink ilyen meghiúsultából merített szomorú tapasztalásaink egyszersmind azt a szomorú meggyőződést ébresztek föl keblünkben, hogy immár nem áll tehetségünkben népeink boldogságán szivünk óhajtása szerint munkálni, minek következtében érett és komoly megfontolás után azon változhatlan és szilárd meghatározásunkat szülték, melyet ezennel minden alattvalóinknak tudtul adni és ünnepélyesen kinyilatkoztatni akarunk, miszerint császári és királyi koronáinkat s hatalmunkat letegyük és uralkodói székünkről leszálljunk. Miután pedig szeretett testvéröcsénk, fenséges cs. ausztriai fő- és magyar királyi herceg, Ferenc Károly, ki folytonosan hiv gyámolitónk volt fáradozásainkban, hasonló meggyőződés által vezéreltetve, a maga részéről azon jogáról, mely őt, egyenes maradékunk nem lévén, úgy mint természetes és törvényes örökösünket, a pragmatica sanctio által szabályozott és az ország alkotmánya és törvényei által elfogadott, elismert és meglapuon prohiesnea renajenez képest menne, saját ztönéből, egyszersmind örökre lemondott, és ekkori a korona és vele összekötött jog, hatalom éséltóság, szeretett testvéröcsénk elsőszülött férfiágzatára, a mi szeretett unokaöcsénk, fenséges csaári ausztriai főherceg és magyar királyi herceg Izent Józsefre minden birodalmainkban alkotmánosan és törvényesen, tettlegesen és valóságosan átállott; ezt minden népeinknek s alattvalóinknak ennél azon hozzátétellel adjuk tudomására, miszent az ezekről fogalmazott ünnepélyes oklevelet, állunk említett szeretett testvéröcsénk és házunk többséges tagjai által aláirt és cs. k. pecsétünkkel egerősitve, udvari és álladalmi titkos levéltárunkba szétetni parancsoltuk.« Az uj fejdelem, Ferenc József viszont a maga íve alatt és herceg Schwartzenberg miniszter eljengyzése mellett szintén közhírré teszi, hogy I. Ferencózsef név alatt trónra lép, s kijelenti, miképen elmeri a szabad és korszerű intézmények szükségét, s e végett, míg egy részről el van határozva az őszies birodalmat csonkílatlanul föntartani, kész egysersmind a maga jogait a népek képviselőjével megirtani, s bízik benne, hogy a népekkel egyetértve, kerülni fog a birodalom minden országait és népirőseit egy nagy státustestben egyesíteni. A Magyarországra nézve magyar nyelven kilőtt ez oklevélben írja az uj fejdelem, hogyha szive uralmát követhetné, első és legkedvesb királyi tisztnek tartaná, összes törekvéseit magyar népeinek oldogsága és jóléte békés öregbítésére fordítani; őst azonban e szándékának valósítása lehetetlen, miután egy vétkes pártfelekezet nyílt lázadást támasztott, és ellenszegülésében folyvást megmarad. Jón meggyőződéséhez vezérli őt, hogy Magyarország okosainak nagy többsége királya iránt öröklött hülgét nem képes tanusítni, mielőtt a pártütők zsaroki nyomása alól a fegyver erejével ki nem szabadíttatik. E célból meghagyja Windischgrätznek, hogy Magyarországot fegyverrel hódítsa meg. Hogy a schwechati ütközet után Windischgrätz azonnal nem tört Magyarországba és a honvédelmi bizottságot egy hónapig készülődni megengedte, ennek oka az volt, hogy az udvari párt, mely eddigelé minden rendeletét Ferdinánd nevében adta ki, elérkezettnek látta végre levetni az álarcot, s nyíltan, erélyesen föllépni céljaival Magyarország alkotmányának eltörlésére, s az országnak a közbirodalomba olvasztására. E végett Ferdinánd királyt, ki Magyarország független kormányát megerősíté, az útból félre kellett tolni, miként azt a császári család 1606-ban a kedélybeteg II. Rudolffal is megtette. Ámde az egyébként hajlékony Ferdinánd ebben megkötötte magát, és nem mindjárt akart a trónról lemondani. Nincs még kiderítve, hogy minő eszközökkel bírták rá a jámbor királyt, hogy koronáiról mondjon le. A trónváltozás decemberben megtörtént, s az ifjú Ferenc József, életkora 19-dik évét s egyszersmind politikai szándékát, birodalma egyesítését föltüntető latin jelszóval: »VIribus Vnriis« (viribus unitis egyesített erővel) lépett a trónra Magyarország alkotmánya megszűnését, vagy eljátszását, (verwirkt,) melyen a bécsi abszolút kormány tizenkét évig nyargalászott, ily okoskodással adja többi közt a császári kabinetből kelt egy ekkori irat: »a különböző formák, melyek a monarchia valóságos egységével folytonosan ellentétben valnak, jelenleg teljesen megváltoztak. Mert az osztrák monarchia abszolút kormánya alkotmányossá változott, és a magyar alkotmány megszűnt létezni, miután nemcsak a magyar nemesség fő és sarkalatos kiváltságai, minek a kizárólagos hivatal- és birtokképesség, had- és adómentesség eltöröltettek, hanem Magyarország alkotmányának nyolcszáz éves palládiuma, a vármegyék autonómiája is eltöröltetett az utolsó pozsonyi diéta által, mely egy külön, a monarchia kor