Fővárosi Lapok 1889. január (1-31. szám)

1889-01-14 / 14. szám

Hétfő, 1889. január 14. 14. szám. Huszonhatodik évfolyam Félévre................................8 frt Negyedévre .....................4 frt Egyes szám 6 kr.FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek­ tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba) (Budapest, ferenciek-terv. Athenaeum-épület) küldendők. Egy bűnügy története. (Elbeszélés.) Irta Márai Károly. [ (Folytatás.) A könnyelmű teremtés ekkor egy levelet vett elő és átadta a mélyen megrendült Magdának, a­ki azonnal megismerte Jenő írását. És a levelet, amely az előtt tíz nappal volt keltezve, elolvasta. Ab­ban a levélben Jenő azt írta gyermeke anyjának, hogy még mindig szereti és csak őt fogja szeretni. Ám most már nem veheti nőül, mert menyasszonya van, egy kedves jó leány, a kit nem szeret ugyan, de a kivel szemben ígéretét megtartja. Elveszi nőül, mert szegény leány, a kit szerencsétlenné tenne, ha el­hagyná s a ki most nem fogadna el tőle pénzt. Ígéri azonban, hogy ha nőül vette, el fog válni tőle. Ezt teheti, mert ez esetben anyagi tekintetben gondos­­kodhatik róla és mert az elvált gazdag asszony köny­­nyebben vigasztalódik, mint az elhagyott szegény leány. Ennyivel tartozik neki és ennyit megtesz, noha a házasság ezen komédiája kellemetlen reá. Atyja is igy kívánja. Mikor Magda ezt a levelet elolvasta, zokogás­ban tört ki. A­míg pedig ő csalódottan, igaz fájdal­mában zokogott, az a nő folyton beszélt neki. Hogy a házasság Jenőt szerencsét­lenné teszi, hogy kettőjük boldogságát talán meg is semmisíti. Kérte, hogy utasítsa vissza Jenő kezét, mert az magától nem lép vissza. A jószívű, becsületes kis Magda nem látott ke­resztül az igen is durva szövetből készült bálén s izgatott állapotában, amely később is tartott, a valószínűtlenséget nem vette észre. Nem vette tekin­tetbe Jenő magaviseletét és nem gondolt arra, hogy Jenő nem úgy viseli magát, a­mint viselnie kellene oly férfinak, a­ki a nő által elmondott érzelmek ha­tása előtt áll. Elhitte az elmondottakat és különösen hitt Jenő levelének, amely ügyes hamisítás volt. — De hát mit tegyek? De hát hogy beszéljek vele ? kérdezte sírva kétségbeesve tördelve kezeit. Látogatója erre is megadta a választ. Hogy levélben utasítsa vissza és utazzék el. És azonnal ajánlatot tett neki, hogy egy barátnője mellett legyen társalgónő és azzal utazzék el. Beszélt neki hosszasan meggyőzően, síró hangon. Magda elfogadta az ajánlatot. A gyermeket, a­kit Jenő gyermekének tartott, megcsókolta s látoga­tója rendelkezésére bocsátotta magát, a kivel meg­beszélte a részleteket is. így történt, hogy Magda ama levelet irta s az esküvő napján eltűnt nyomtalanul, azzal gyanú­sítva magát, hogy mást szeret és Jenőt nem sze­rette soha. Az a nő, a kinek társalgónője lett és a­kivel bizonytalan külföldi útra kelt, már nem volt fiatal asszony. Múltjáról nem beszélt, sem arról, hogy mily után jutott annyi vagyonhoz, hogy éveken át utaz­hatott. Magda nem is volt kiváncsi erre és sohasem kérdezősködött. Együtt utazott vele éveken át és hely­zetével meg volt elégedve, a mint ő vele meg volt elé­gedve az úrnő. A szegény leány szive persze folyton sajgott és nem gyógyult be a folytonos szórakozás közepette sem. . . •­­ Édes­anyjának minden félévben irt levelet és­­ elküldte annak minden pénzét, arra kérve, hogy Je­nőnek ne mondjon felőle semmit. Múltával éveknek­ történt, hogy úrnője Izland szigetén hirtelen rosszul lett és meghalt. Végrende­letében Magdát tette örökösévé s igy a leány kényel­mes viszonyok közé jutott. Az örökség papírokból állott s azonnal tulajdonába ment át. Magda ekkor erősen küzdött önmagával. Vissza akart, vissza sze­retett volna térni hazájába, de félt önmagától. Ag­gódva gondolt arra, hogy Jenővel találkozik és sze­relme még nagyobb boldogtalanságot okoz. Sok ha­bozás után abban állapodott meg, hogy ott marad és anyjával együtt ott él, vagy más eldugott helyen. Irt tehát édes anyjának, kérve, hogy azonnal utazzék hozzá. Elmondta a történteket és elmondta neki ekkor először hirtelen történt elutazása okát, és könyörgött neki, hogy kérdezősködjék Jenő után, tudjon meg felőle mindent és úgy induljon útnak. Az édes anya mélyen megrendült a levél ol­vasásakor s azonnal keresni kezdte Jenőt, a­kit egy reggel, átvirrasztott éj után, meg is talált. A bete­ges, lesoványodott fiatal­ember, izgatottan futott a jó asszony elé és megcsókolta a kezét. Ezer kérdést intézett hozzá, amelyekből Magda iránt érzett sze­relme sugárzott ki. Magda anyja válasz helyett a­­levelet adta át s a mikor azt Jenő átolvasta, megle­petve kiálltott föl. Tisztán látta a cselszövényt, amelynek mind aketten áldozatául estek s végtelen düh vett erőt rajta. Az első percekben csakis arra gondolt, hogy boszút áll azokon, a­kik szerencsétlen­ségét okozták, de azután egyelőre lemondott, mert belátta, hogy előbb hosszas kutatást kell kezdenie. De még előbbre valónak találta az anyával együtt Magdához utazni, a­kit látni, ölelni, imádni vágyott. És abban az izgatott percben mit sem vett magá­hoz mást mint pénzt és elutazott még az nap, anélkül, hogy valakinek szólott volna. Soha még türelmetlenebbül nem utazott senki, mint Jenő. A gyorsvonat őrült sebessége csigajárás­ként tűnt föl neki. Ott óhajtott lenni a kívánt helyen, látni Magdát és elmondani neki mindent. Minden vágya, minden gondolata ez volt és mégis, a mikor Magda lakása elé ért, megállt. A szive erősen dobo­gott és lábai megtagadták a szolgálatot. Oda kellett támaszkodnia a falhoz, hogy össze ne essék s az öreg asszonynak kellett segíteni. Mikor kinyílt az ajtó és ő Magdával találta magát szemben, a karjait kitárta és igy karkitárva állt szótlanul. Mikor pedig Magda inkább a keblére ájult, mint borult, csak ennyit tudott mondani: — Édes. Később, egymást még mindig átölelve tartva, elmondtak egymásnak mindent és lassan-lassan a leány is tisztába jött azzal, hogy mily gonosz játékot űztek szerelmükkel. Ám a­mig a történtek Jenőre fölemelő, erősítő hatással voltak, addig Magda ide­geire rossz hatással voltak. A szegény leány, a ki ily Egy premiere 1829-­ben­. (III. Henrik és udvara.) (Sz. B.) Legutóbbi párisi tárcámban említem, hogy a Comédie Française az öregebbik Dumas III. Henrik és udvara című öt­felvonásos drámáját ismét felvette repertoire-jába. E darab főcselekvényét Guise herceg bosszúja képezi. A herceg gyanúba fogja nejét, hogy III. Henrik egyik kedvencével, Saint-Mégrin gróffal viszonyt folytat, és arra kény­szeríti az ártatlan nőt, hogy Saint-Mégrin-nek levelet írjon, a melyben egy éjjeli találkára meghívja. A lo­vag megérkezik s a herceg bérelt gyilkosai megölik. Egyik effectus a másik után következik sau­l. Hen­rik udvarának intrigyái is igen érdekesen vannak feltüntetve. Nem akarom e darabot bővebben ele­mezni, ezúttal inkább magának az öregebbik Dumas­­nak adom át a szót, ki emlékirataiban a »III. Hen­rik és udvara« premiere­ jéről igen érdekesen emléke­zik meg. Dumas Sándor, ki akkor 1500 frank évi fize­téssel biró hivatalnok s az orleans-i herceg prote­­gáltja volt a »III. Henrik és udvara« cimű drámája előtt csak két darabot irt, a »Griacconns«-okat és a »Fiesco összeesküvésé«-t, (ez utóbbi Schiller darabjá­nak utánzata,­ midőn Vestoile emlékirataiban lapoz­gatva megfogamzott benne a »III. Henrik és udvara« eszméje. Két hónap alatt megírta a darabot, benyújtá, elfogadták s rögtön megkezdték a betanulását. Bár az öreg klasszikusok nagy zajt csaptak s minden kö­vet megmozdítottak arra nézve, hogy a darab elő­adását lehetetlenné tegyék, a premiere visszavonha­tatlanul az 1829. év február 10-ére lett kitűzve. Mielőtt idézném Dumas rövid leirását ez első előadásról, Alfred Nettement »Histoire de la littera­­ture française sous la Restauration« című művéből akarok néhány érdekes részletet idézni. Az előadás napjának reggelén, írja Nettement, említett művében, Dumas felkereste az orleans-i her­ceget, hogy meghívja az előadásra, mely hivatva van dönteni jövője felett. A herceg azt válaszolta, hogy ez igen bajos dolog, sőt majdnem lehetetlen, mert az estére több külföldi herceget hívott meg magá­hoz ebédre. — Al, monseigneur, monda Dumas, ez a sze­rencsétlen véletlen igazán nagyon kellemetlenül hat reám. Mily türelmetlenül néztem a mai nap elé, s ezt csupán csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy nekem igazam volt mindnyáj­uk, királyi fölséged ellenében is. Sikeremet — ha ugyan lesz sikerem — nem te­kinthetem majd annak, ha ön nem lesz jelen. Ez oly párbaj, melyben életem forog kockán. Legyen tanúm; az ilyen kérést nem szokás visszautasítani. — Magam is szeretném, válaszold a herceg s valóban kiváncsi vagyok darabjára, melyről Votaut oly sok jót mondott nekem. De mit tegyek? — Tegye előbbre az ebéd idejét. Én valamivel késleltetni fogom az előadás megkezdését. — S tudná- e késleltetni egész 8 óráig ? — Ki fogom eszközölni az igazgatóságnál. — Jól van, most csak arra kérem, biztosítsa számomra az egész első emeletet. Én rögtön értesí­teni fogom vendégeimet, hogy ma egy órával koráb­ban ebédelek. Dumas maga a következőkép beszéli el az est eseményeit: — Az orleans-i herceg, ígéretéhez híven, pont­ban 8 órakor megérkezett a színházba, követve a hercegek, hercegnők, külföldi követek és tábornokok nagy csoportja által: ez az arisztokratikus claque adta meg mindig a taps jelét. — Az első felvonást hosszadalmasnak az expo­­zitiót hidegnek és unalmasnak találták. A függöny legördült. De a Guis-i herceg e szavai midőn a gyanú megfogamzott benne: »Saint-Paul! küld hozzám ugyanazon embereket, a­kikkel megölettem Dugást! igen hatásosak voltak és tapsvihart arattak! a kö­zönség és a színészek is belemelegedtek. Anyámhoz siettem. Visszatérve egy pillantást vetettem a te­remre : azok, a­kik jelen voltak ez előadáson, emlé­kezni fognak reá, hogy mily pompás látványt nyúj­tott a nézőtér: az első emeleten csupa fejedelmi her­cegek , a nemesség színe-java. A hölgyek drágakövek fényárjában úsztak. A második felvonás megkezdődött. Minden jól ment, a függöny taps között gördült le. De a harma­dik felvonástól kezdve egészen a végéig (mondja Du­mas szokott szerénytelenségével): » ce ne fut plus un succes ce fut un delire.« Mindenki tapsolt, még a hölgyek is. Madame Malibran egészen kihajolt páho­lyából s egy oszlopba kellett fogódzkodnia, hogy le ne bukjék. Midőn azután Finnin (egy színész) meg­jelent és megnevezte a szerzőt, a lelkesedés oly nagy lett, hogy az Orleáns-i herceg is felemelkedett helyé­ről, kihajolt s fedetlen fővel hallgatta kegyeltjének nevét, a­kit, ha nem is a legmegérdemeltebb, de min­denesetre fényes siker költővé keresztelt. S Dumas memoirjaiban hozzá­teszi: — A III. Henrik darab fényes bizonyítéka an­nak, hogy a drámai tehetség az emberrel születik. Midőn 111. Henriket írtam, 25 éves valók, ez volt második komoly alkotásom, ám boncolja szét egy lelkiismeretes kritikus és vizsgálja meg a lehető leg­nagyobb szigorral. Sok kifogást tehet az irány és irály, de egyet sem a dráma ellen. III. Henrik óta 50 darabot írtam, de egyik sincs jobban megcsinálva. Az egykori kritikusok nem egyeztek meg min­denben Dumas­­ nézetével. Sőt egyik-másik hevesen meg is támadta. Ezekre már nem akarok kiterjesz­kedni, különben is kevés érdekkel bírna. Elvitazha­­tatlan tény, hogy III■ Henrik, valamint Victor Hugo Hernani-ja a romantikus iskola első és legnagyobb sikereit képezték. A Comédie-Francaise újabb előadásai nagy közönséget vonzanak és a siker, úgy mint a premiere alkalmával is, a harmadik felvonástól kezdve folyton növekedik. A sok romantikus b­rum­lárum ugyan gyakran csal mosolyt a néző ajkára, de az oly kitűnő­­művészek, mint Febvre, Worms, Mounet-Sully és Brandts játéka elfeledtetik e külső visszásságokat.

Next