Fővárosi Lapok 1889. február (32-58. szám)
1889-02-23 / 53. szám
Szombat, 1889. február 23. 53. szám. Huszonhatodik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek tere 3. sz. I. emelet. Előfizetési dij: félévre.............................8 írt Negyedévre ...................1 írt Egyes szám 6 kr.FŐVÁROSI LAPOK. Előfizetések szintúgy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-terv, Athenaeum-épület) küldendők. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Csupa szeretetből. (Novella.) Fangliné Gyújtó Izabellától. (Folytatás.) De mekkora volt a család elálmélkodása, mikor ezen célok felől értesült! Senki sem szegült nyíltan ellene, de a gondolat, hogy kegyencüket elvigyék tőlük, hogy a nélkülözhetetlen támaszt kiragadják a gondjaira utaltak közül, leírhatatlan kétségbeesést keltett a családban. Az anya elájult, görcsöket kapott, az apa sóhajtozva járt, kelt alá s fel, a bátya némán dühöngött, a kis testvérke pedig — abban a hitben, hogy nővérét valami halálos veszély fenyegeti — hangosan jajveszékelve kapaszkodott a ruhájába. Paula nem tudott ennyi szemrehányást elviselni, elhatározta, hogy inkább maga szenved, mintsem övéit szenvedni lássa s nagylelkűen, bár sebzett szívvel, lemondott szerelméről. Levélben tudatta elhatározását a szeretett férfiúval, aki nem bírva felfogni lemondásának nemes voltát, heves szavakban válaszolt neki. Elmondta, hogy nincs szive s gúnyos, keserű hangon hányta a szemére hidegségét. Paula elolvasta, a zsebébe csúsztatta a levelet, aztán bement a szobájába, magára zárta az ajtót és egész nap nem bocsátott be senkit oda. Másnap újra megjelent a családja körében kissé halaványan, vörös, karikás szemekkel, azzal az odafagyott fájó mosolylyal ajkain, amely mindig ott tanyáz azóta, de látszólag nyugodtan, hidegen, és újra utána látott a dolgának. — Hála istennek! túl vagyunk rajta — mondogatták könnyebbülten a család tagjai. A titkon ejtett könyeket persze nem látta, nem számlálta senki. Egy idő múlva azt hallotta, hogy Bondi Dénes nősül, egy nagyvilági, szép, kacér lányt veszen el. Egyet sóhajtott rá, tán egy pár könyet is ejtett mindezt, mikor annyi szeretettel, annyi hálás elismeréssel lett jutalmazva fáradozásáért, hogy néha könyekig elérzékenyült bele. Könyek peregtek végig arcán akkor is, —természetesen a szeretet, az öröm könyei — mikor a kis Vilma, első báljára készen, az általa alkotott illusio felhőbe burkoltan, szemében az ifjúság reményteli boldogságával, arcán az öröm rózsapirjával — állott előtte. És senkinek se jutott eszébe, hogy azok közé a kények közé az elszállt remény, az elnyomott érzelmek keserű cseppjei is vegyülhettek? S hát mikor egy-egy mulatságból hazatérve, a lányka elragadtatott gyönyörrel mesélt az élvezett örömök felől, akkor se gondolt arra senki, hogy ezek rajzolása fájó sóvárgást kelthet annak a lánynak a szívében, aki ezek egyikét sem élvezé? A farsang nem múlt el eredmény nélkül. Több ifjú ember tett látogatást a háznál,kik közül különösen egy, Hantos Ákos, nemsokára komoly udvarlószámba ment. Lehetett is, nemrég tette le szép sikerrel az orvosi szigorlatot, szép, biztos állást foglalt el s hazulról is volt valamicskéje. Vilmának is tetszett a fiú nagyon, nagyon egész öröm volt elnézni a két életvidor ifjú lény szerelmének fejlődését. Vilmácska mindent, mindent bizalmasan elmesélt az ő okos, helyes nővérének, ami közte és Ákos közt történt. Esténkint, mikor szobájukba vonultak, oda ült a Paula ágya szélére és boldogságtól pirult arccal, remegő hangon gyónt meg neki mindent, a legfelső bóktól, kézszoritástól a lángoló vallomásig, még az első, aholy édes, mámoritó csókot is bevallotta neki. S a kegyetlen gyermeknek nem jutott eszébe, hogy mondhatatlan kínokat szerez ezzel nénjének, visszaemlékeztetve őt egyetlen megölt, eltemetett szerelmére. Ez utolsó vallomásra csakhamar az ünnepélyes megkérés következett. Hogy annál nyomatékosabb férj ezúttal elolvassa a gyalázatos levelet, melynek fiktív címzettét nem találja ; persze nem volt kitanítva, mint a szobaleány. Heves jelenet következik a házastársak közt, Clémenceau elkergeti a nőket és Constantint hivatja. De nem hallgat annak okos tanácsára, hanem elrohan provokálni Szergejt. Még mindig Iza uralkodik eszén, szívén, lelkén. A Dobrowskáék, a pillanatnyi megaláztatás után, a megkezdett után tovább haladnak. Izából egy uralkodó kedvese lesz és most, hogy fényűzésben élhet, a maga módja szerint szerelmet kezd érezni Clémenceau iránt. Látni kívánja, elhivatja s az még mindig szerelmének rabja lévén, el is jő. Iza ajánlja neki váljanak el, inkább kedvese lesz ezután, úgy nem állnak egymás útjába. Ennyi aljasság fellázítja Clémenceaut s a nőt, a ki már teljesen tönkre tette, megfojtja. íme, mivé lett egy nemes jellem, egy nagy tehetség e ledér nő végzetes befolyása alatt: ölje meg! Ez a morál Franciaországban. Mi annyit mondunk rá, hogy a darab kétségtelen technikai ügyességgel, az érdeklődés folytonos fokozásával van írva s a leghatásosabb jeleneteket veszi ki a regényből. A jellemrajz hiányáért, a kompozíció bizonyos darabosságáért, az átmenetek átugrásáért sat, kárpótoljuk magunkat az eredeti regénynyel, annak lobogó szenvedélyességével. A szereplők közül különösen Sz. Prielle Kornélia asszony számíthatja az estét legsikerültebbjei közé. A szerető, aggódó anya gyöngédségét művészileg ábrázolta, meghalása megható. Hétszer hívták ki e jelenet után. Mihályfi, kinek szenvedélyes kitöréseiben hév volt és Nádai, ki melegséggel játszta a jó barátot, kifogástalanok. Kevésbé lehet ezt mondani P. Márkus Emilia asszonyról. Csak a darab második felében kezdett igazán játszani , az első felvonásokban nem jelezte a későbbi fordulatot. A beszéd érthetősége igen gyakran csorbát szenvedett nála. Helvey Laura asszony is több humorral adhatta volna a szerencsevadász anyát. A többiek: Rákosi Szidi, Szacsvayné asszonyok, Szacsvay, Horváth, Hetényi, sat. jók voltak. A szobrászműhely életét tarka csoportok ábrázolták, élénken. A színház egészen megtelt s a főbb szereplőiket minden felvonás után többször kihívták. „Clémenceau.“ (Színmű 5 felvonásban. Irta Dumas Sándor és D'Artois Armand. Fordította Fái J. Béla.) (LB.) »L’Affaire Clémenceau« a 60 as években Vajda János fordításában a magyar közönségnél is kapós olvasmány volt. Lángoló szavakkal irt vádirat ez a mellett, hogy a férjnek joga van hűtelen, becs télen nejét megölni. Egy törvénytelen fiú mondja el keserves életét, kezdve a nevelőben, folytatva további pályáján. Szerető és szenvedő anyját elveszti; becsületével aljas játékot űz kalandor neje s a maga és leánya bájaival üzérkedő anyósa. A szerelmes és megcsalt férj végre megöli a hűtelent. Drámává, dacára a benne levő drámai helyzeteknek, érdekes problémáknak, Dumas vonakodott a regényt átalakítani. Egy fiatal párisi író vállalkozott rá, az átdolgozást bemutatta Dumasnak, akinek megtetszett a színmű, simított is rajta és Párisban nagy hatása volt »Clémenceau«-nak. Ott Dumas neve nem szerepel a színlapon, nálunk nem hallgatták el. A regény egy lényeges vonása sem hiányzik a színdarabból. Az első felvonás két részből áll. Bitz szobrász (Szacsvay) műtermében foly le mind a kettő. Az atelier-élet néhány genreszerű vonása, vivő szobrásznövendékekkel, nyelves modellekkel, énekelve dolgozó ifjakkal vezet be a drámához. Itt látjuk először Clémenceau-t (Mihályfi), itt halljuk ama szigorú elveit, hogy csak szegény leányt fog nőül venni. Itt ismerkedünk meg először beteges, fiát rajongásig szerető anyjával, Clémenceau asszonynyal (Sz. Priede Kornélia) és Ritz derék fiával, Constantinnel (Nádai), aki már a nevelőintézet óta hű, odaadó barátja Clémenceaunak. Bárki gúnyolta, sértette az ifjút származásáért, Constantin védte és nem hagyta el. A felvonás második fele egy szobrász-jelmezbált mutat be, jókedvű művész-tréfákkal (egy szobrász pl. rendőri maszkban lármáz, rendetlenkedik s már majd elverik, mikor végre eldobja álszokását, mi nagy derültséget idézett elő a nézőtéren), kacagtató jelmezekkel (pl. Szacsvayné asszonyé terjedelmes krinolinjával), zenével és tánccal, farsangba illő kép. Egy menetben Dobrowska grófné (Helvey Laura) és apródnak öltözött leánya, Iza (Márkus Emilia) utána s azzal haladt tovább az élet a maga megszokott rendjében. Aztán azt is meghozta a hír, hogy az ifjú aszszony nem sokat csinál a férjéből, hártájából, hogy nagyon hajhássza a mulatságot, szeret magának udvaroltatni, hogy ezért sok kellemetlensége van a férjével. — Kár ! — gondolta Paula — megérdemelte volna, hogy boldog legyen. Egyszer aztán azt beszélték, hogy elköltöztek messze vidékre s többé nem hallott felőlük semmit. * Ekközben teltek az évek, Feri feleséget hozott a kiszépített, megnagyított szülei házhoz, majd gyermekek vidám zajától népesültek a csendhez szokott falak. Vilma is felnőtt, szép, viruló lány lett belőle, akit már nem lehetett mindig rejtve tartani, eljött az ideje, hogy kissé kivigyék a világba, ott az ifjú sógorasszony, az sem bánja, ha kissé megfordul az emberek között. — Menjetek, mulassatok lelkeim — mondá a mama — élvezzétek ifjuságtokat. — S e mellett nem jutott eszébe, hogy van neki még egy másik szép leánya, aki elhervadt, anélkül, hogy szépségét, ifjúságát élvezte volna valaha. — Aztán nem is fog olyan sokba kerülni az egész farsangoltatás — vigasztalta az apák rendes szokása szerint a költségek felett morgolódó férjét — hiszen Paula majd el fogja készíteni a Vilmácska öltözékeit. — Mert ez a mi Paulánk oly végtelen ügyes — tette hozzá égre emelt tekintettel — az ő ujjai igazi tündérujjak és neki olyan jó ízlése van. A gyerekekért se aggódj, kedvesem — fordult a menyéhez — jó kezekben maradnak azok. Paula, a mi angyali Paulánk jobban vigyáz majd rájuk, mint bárki is a világon. És Paula hogyne tette volna meg szívesen , megjelennek. Amaz egy szerencsevadász lengyel asszony, aki leánya szépségét drágán akarja értékesíteni és szegénységének fitogtatásából is tőkét csinál ; Amez egy elkényeztetett báb, aki szintén férjre vadász, hogy ne kelljen annyit koplalnia. Clémenceau eső látásra Izába szeret, ae íme a szegény nő, kit fejéül óhajtott. A második felvonás azzal végződik, hogy Clénenceau csakugyan a kalandornők hálójába esik. E felvonás színhelye a Dobrowskájék lakása, hol a ragyzolás és a rongyok takargatása a »Koldusdiák«teli lengyel grófnék módjára foly. Dobrowska mama számításainak aljassága legjobban kitetszik Vojtov Szergej herceg (Horváth) kiutasításából. Igaz, hogy milliomos örökség vár az ifjúra, de apja kitagadással fenyegeti, ha a koldus fiát nőül venné, így iát a Dobrowskáék kiadják útját. Csakhogy pénzük sincs, kölcsön venni nem lehet már sehol, elfogják tehát az ép jelentkező s vagyonos, Clémenceaut. Itt van még csak vége az expozíciónak. Clémenceau balsorsának meg van vetve alapja. Lehetetlen boldognak lennie e ledér gondolkodású nővel és ha majd az megcsalja? Az előkészítés erre szükségszerűen a darab felét foglalta el. De azért nem hosszadalmas, mert az életképi jelenetek ügyesen leplezik azt, hogy a cselekvény tulajdonkép nem jutott további megindulásnál. Annál gyorsabban halad aztán. A felvonáskör alatt két évet ugrunk át, Iza erkölcsi sülyedésének kezdetét. Szergej apja meghalt, fia a milliókkal Izáért sietett. Dobrowski mama, ha már elszalasztotta őt főnek, megszerzi leánya kedvesének. A harmadik felvonás Clémenceau műtermét tünteti fel. Neje mintául fekszik a Danaé szoborhoz, melyet Szergej névtelenül rendelt meg nála. A férj mit sem tud, aggódó myja, a ki már sejti, gyöngéden titkolja előtte. De őt magát lesújtja az a cinizmus, melylyel Iza az őt megleckéztető Constantinnak visszafele! Megszakadt szive s fia már csak a haldokló áldását kapja. Eddig a kalandornők úsznak a felszínen. Ritzék teljesen visszavonultak Clémenceautól, nejének feslettsége miatt; Iza egészen arcátlanul űzheti szerelmeskedését. Sőt még férje kezébe adja a Szergejnek szóló levelet. A férj mit sem tud,amíg nejét bűntársa, a szobaleány sem respektálja. De a j