Fővárosi Lapok 1889. március (59-88. szám)

1889-03-23 / 81. szám

Szombat, 1889. március 23. 81 szám. Huszonhatodik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, ferenciek-tere 3. sz. I. emelet. Előfizetés' dij: jPélérre ... 8 fn ••gyedóvre . . . 4 írt Egyes szám 6 kr. FŐVÁROSI LAPOK. SZÉPIRODALMI ÉS TÁRSADALMI NAPI KÖZLÖNY. Előfizetések szintuKy mint Hirdetések a kiadóhivatalba (Budapest, ferenciek-ter% Athenaeum-épület) küldendők. dalmas perced... nem kívánkozol a mi csendes há­zunkba, a melyik olyan, mint egy templom : harag, rossz szó, nem kél falai között soha. Ez egészen megragadta a leány figyelmét. Egy olyan csendes ház, mint a templom... az mégis na­gyon jó lehet! Ott nincs civakodás,káromkodás,örö­kös harag, csendes, mint a templom... s abban a templomban közel hozzá ez a jó asszony, a kihez min­dég úgy vonzódott... úgy mégis jobb lesz... jobb. Derűs, meleg kedélye rögtön elfogadta ezt a benyo­mást, elmosódott a néma alakja, hogy annál szingaz- dagabban tűnjön fel a csendes otthon vonzó bája, egy igazi édes anyával. Kezét nyújtotta: — Retekhez megyek, Erzsók néne. / Es eljött az a nap, mikor a néma saját udva­rán is láthatta a nagy halom feknyő galyt, a mi előtte annyit tett, hogy lakodalom : ettől aztán szive úgy vert, hogy siketségét is túlkiáltotta az az édes dob­banás, mert azt jól hallhatta. Lakodalmat ültek, még pedig olyan lakodalmat, milyenre nem emlékszik a helység: az anyós egy tele kötő arany és ezüst pénzt »szólott« a menyének s a kontyolóját arannyal himeztette, igazi aranyat var­ratott a fejkötőjére is, hogy igazán tündököljön a patyolatkendő alatt. Módosak is, szépek is, az egész telket egyedül bírják, hogyne lennének boldogok? Boldog vagy édes jó fiam — gondolta az anyja — s mig én élek, meg is őrzöm boldogságodat: ha már itt tartottalak imádságom által a magamhoz való te­kintetből, ezentúl nem tekintem magam soha, csak té­ged, a te boldogságodat. Az anyósok türelmetlensége többnyire gyerme­keik iránti nagy szeretetökből ered; de ennek a mive- letlen asszonynak megmondta a szive, miként szereti az ember igazán a gyermekét. Tapintatosan, helyes irányba vezetett folytonos munkálkodással elfoglalta fiát, hogy nagy szerelmével el ne riaszsza magától a fiatal asszonyt, elfoglalta menyét, hogy ne legyen ideje szivével bajlódni. A népnél különben is a mezei munka a legderültebb szórakozás : hátha még jó ét­kekkel, jó szóval fűszerezik a munkát! — Már édes fiam, ha semmi áron nem engeded, hogy a Pisti helyét más szógával töltsem be, akkor csak láss a dolog után magad, most már asszony is van a háznál a kiért dolgoznod kell. Aztán ha az »ember« dolgozik,az »asszonycseléd« sem ülhet az árnyékban! Az új menyecskének új volt a jóllét, a vidám- derű s különösen új volt az a szerető igaz gyöngéd­ség, mellyel anyósa elhalmozta. Naponta jobban vonzódott a tapitatos jó asszonyhoz. Erezte, hogy a némát nem szereti, de ezzel nem fogja elszomorítani az anyját, a ki hozzá olyan jó. Aztán az okosan beosztott folytonos munka között csak úgy röpültek a napok. De mikor eljött azaz idő, hogy nemcsak a Vlegyászán, hanem az apróbb hegyeken is hófehér lett s a család beszorult a falak közé, kezdte a menyecske úgy érezni, hogy ez a mély csend még is csak borzasztó: az anya beszél a fiával mindenről, de ő abból nem ért semmit, nem, nem is akarja megtanulni ezt a beszédet ... irtó­zik attól! Ha szeretné az urát, azóta értené minden kéz­mozdulatát — gondolta az anya — de ezt ne tudja meg az a szegény fiú soha, elég ha ő látja! És a néma valóban olyan boldog volt, hogy ha tudna is szólani» akkor sem mondhatná ki azt a végtelen nagy boldog­ságát. S hogy e boldogság még teljesebb legyen, egy napon csak lehozták a padlásról azt a kéktulipános kis bölcsőt, melyben őt ringatták s egy vörös selyem­kendőbe burkolt vörös kis jószágot tettek a bölcsőbe: a kicsi Erzsit. Ezután gyermeksirás verte fel azt a mély csendet, melyre a tűzszemű menyecske előbb úgy vágyott s melytől később úgy fázott. VI. És midőn Kalotaszeg festői hegyeit másod íz­ben is — a lakodalom után — hó borította s a gyer­mek már többet nevetett mint sirt, nehogy ismét be­álljon az a fagyasztó csend, hazakerült Pista a ka­tona. Ekkor érte el a néma boldogsága tetőpontját: innen már vagy egyenesen az égbe léphet, vagy lefelé szállhat. Itthon van hát az az igaz jóbarát, a ki ép­pen úgy megtudja érteni mint az édes anyja! Nyom­Előfizetési fölhívás a „FŐVÁROSI LAPOK“ ápril—júniusi évnegyedére. Ez már a százkettedik negyedév, melynek kü­szöbén a művelt hazai közönséget fölkérjük szép- irodalmi és társadalmi napi lapunk pártolására. A nemzeti műveltség, a jó ízlés, a társadalmi haladás érdekeit szolgáljuk folyvást, nem hajhászva személy­kedések, pikánt közlések és valótlan pletykák által a kapósságot. Nem a közönség gyöngéire számítunk, hanem nemes vonásaira építünk. Vadnai Károly, a szerkesztő s a helső és külső dolgozó társak széles köre, tisztelt veteránok és jeles fiatal erők, folyvást arra törekszenek, hogy a »Fővárosi Lapok« váloga­tott szépirodalmi közlemények, nagy változatosságu tárcák közlönye s rovataiban a közélet, szépirodalom, művészetek és társasélet eleven, gazdag tükre és a művelt nagy közönség szívesen látott és megbízható irodalmi barátja legyeD, méltó a pártolásra, melyben részesül. Az Athenaeum-társulat, mint kiadó, gondosko­dik a lap csinos kiállításáról és pontos szétküldéséről. Előfizetési ár : évnegyedre 4 frt, fél évre 8 frt, egész évre 16 forint. A postautalványok vagy pén­zes levelek e cim alatt küldendők be: A »Fővárosi Lapok« kiadóhivatalának Budapest. A néma anyja. (Elbeszélés.) (Jyarmathy Zsigánétól. (Folytatás.) — Ha a jó isten bölcs rendelésében úgy látta jónak, hogy a szegény fiam ne mondhassa ki soha a mit érez, hogy ne halhasson semmit abból, a mit olyan jó hallani: az ünnepi harangszót, a viz csörgé­sét, a madarak énekét, semmit, semmit! ezért irtózol tőle te, a ki szólhatsz és hallhatsz ? — Igaz. Szegény néma!. . Milyen jó édes anya ked Erzsók néne! — Jó anyád lennék én neked is Kata, bizony jobb mint az édes anyád; s te mégsem akarod ott­hagyni azt az égedelmet, ahun nincsen egy nyugo­Bajza Józsefről. i (Ismeretlen levelek.) Mily szép hivatás egy nemzet dalnokának lenni! Könyezni úgy, hogy a szem gyöngyei ezer szív fáj­dalmának kifejezői legyenek; örülni úgy, hogy a gyöngéd mosolyt ezerek kövessék, e képesség mily ritka, adománya az égnek! Ez az, mi összeforrasztja a költőt a társadalommal, ez ama adomány, mely tudtunkra adja nekünk, utódoknak, hogy apáink és anyáink min búsultak, minek örültek, mikért lelke­sültek. Az írónak története korának egy darab tör­ténete. A kettő közül egyiknek történetéből ki lehet találni a másiknak történetét. Ez az okadatolása annak, hogy nagyjaink, költőink életében nem lehet olyan kicsinység, mely az utódokra érdekes ne volna, különösen nálunk, kiknél a nagyok életére vonatkozó adatgyűjtések, följegyzések iránt nincs elég érzék, elég fogékonyság. Bajza József, korának egyik ünnepelt dalnoka volt. Ezelőtt ötven évvel, ha szerelem bántá a hon­leányt, gyakran nyílt ajaka a » Violához« című vagy ■»Hervadj, hervadj száradon* kezdetű dalra; az el­hagyott szív keserve tolmácsra talált abban. Ily ked­velt dal volt az »Irma Gyulához« című is, mely az akadályok dacára állandó szerelemnek volt kifejezője. A mulató társaságban Bajza » Bor ének* -e hangzott; a költészettan tanárai az »Eltűnt ifjúságból* idézték a trochaeus gyönyörű példáit; az aggódó, busuló honszeretet is változatosan megtalálta költőjét Baj­zában. A »Múltadban nincs öröm« mennyi szomorú­ságot fejezett ki, az »Apotheozis« szavalata hány szi­vet lelkesített. Ma más világban élünk. A mulatónak a »café chantante«-ok szerzik a felkapott nótát, a honfi nem ad sokat a költőre, hanem a hírlapjára, a lányoknak nincs írott dalgyűjteményük, mely régen oly kedves birtoka volt az olvasónak. ! I Bajza a múlté, kiről többnyire csak mint hideg , kritikusról, nagy polemikusról szól az emlékezet. Az érező, az ábrándos mosolyu Bajzát nem említik, őt, a ki együtt sirt, együtt örvendett nemzetével, kinek nemzete veszte és bukása a saját veszte és bu­kása volt. Hiszen Bajza elméje is elborult a haza estén, mint a nagy Széchenyié. Küzdött, mint Kossuth s megtört a fájdalom alatt, mint Széchenyi. Kinek volt egy-egy szebb szerepe a negyvenes évekbeli íróink közül ? Előttünk Bajza a közélet emberének ideálja, a ki a síkra kiáll küzdeni s olyankor szivét otthon hagyja, de még sem válik soha szívtelenné. A mél­tánytalanság minden csapása vérző sebet üt ugyan érzékeny szivén, de sokkal büszkébb annál, hogy- sem azt elárulja. Akad egy-két jó barát, azok előtt feltárja a sebeket, de a küzdelmet panasz nélkül folytatja. Mennél zárkozottabb ember volt Bajza, bizo­nyára annál érdekesebb minden adat, mely az ő éle­tére vonatkozik. Kevés ember indult több idealiz­mussal az életnek, mint ő. Kevés ember szerzett több tapasztalatot, mint ő. Abból az érzékeny szívből, hogy mennyit követelhetett díjul a mostoha élet, erről sok meg van írva azokban a gyönyörű levelek­ben, melyeket ő Toldi Ferenchez irt s melyeket az akadémia kézirattára őriz. Minket azoknak olvasása további kutatásokra buzdított s igy jutottunk ama tizenegy levélhez, melyeknek birtokosa Bajza János, írónknak egyedüli életben levő testvére Gyöngyösön. E leveleket Bajza mind Anti nevű fivéréhez irta, kihez Zsófi nevű leánytestvérén kívül, úgy lát­szik, a legtöbb bizalma volt. Antival jobban is össze­forrt, mint a többivel, mert vele s még egyikkel, tehát harmadmagával az apjánál növekedett, mig a más három gyermek az anyjánál volt, mivel szülei elváltak egymástól. Anti gondoskodik a költő birto­káról, mikor ez már állandó pesti lakos, ő veszi fel a bérletösszeget s küldi el neki s ilyenkor mindig kap egy levélbeli nyugtatványt iró-testvérétől. A nyug- tatvány rendesen 170 forintról, egyszer 70-ről szól, bizonyára évenként. A levelek elseje Pozsonyban kelt 1826-ban, mikor Bajza, az ő unokabátyja, Földváry Ferenc hevesi alispán mellett az országgyűlésen időz. A többi levél Pesten kelt, a legutolsó 1851-ben. E le­velek valami nevezetes uj adalékkal nem járulnak ugyan a költő életéhez, de mégis van pár vonás ben­nük, mely hol megerősít egyet-mást a már ismertből, hol pedig apró jellemzésül szolgál. Csak egyet nem értünk belőle. A hatodik levélben, írván Anti-nak, tiszteli Földváry Ferencet s köszöni, hogy Bécsben ajánlotta őt egy pár referendáriusnak a »Kurír« dolgában. Miféle vonatkozás ez, miféle tervvel van összeköttetésben, az nem világos. Minden levél igy végződik: »Tisztelem asszonyá- mat.« S ezt nagyon jól esik olvasnunk, mert külön­ben összes irataiba alig volna említés téve az édes anyjáról, a kiről pedig Bajza János értesítése szerint tudjuk, hogy Józsefet nagyon szerette. A régi nemesi családból származott anyának tetszett, hogy József már gyermekkorában olyan választékos a magavise­letében, játékában és játszótársai megválogatásában. Az említett záradék 1838-ban elmarad s 1839-ben már arról tesz említést Bajza, hogy az anyjáról maradt hetedrészen (hatan voltak testvérek) osztozkodniok kell. E levelek szerint tehát 1836 és 38 között halt meg az anyja. Testvéreitől — mint látszik — úgy elszakadt Bajza, hogy keveset érintkezett velők, mivel irói munkássága nagyon elfoglalta. A Toldihoz irt leve­lekben párszor ki is kel ellenök, mint a kik jórendü- leg nem mind értették meg őt. Bajza itt az első leve­lében megemlékezik Mihály nevű testvéréről is, kiről halja, hogy házasodni készül. Azt üzeni neki, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék