Fővárosi Lapok, 1891. november (28. évfolyam, 300-329. szám)

1891-11-11 / 310. szám

találta. Egyszersmind vette észre, hogy a sir nyílásából füst tolul ki. Berohant s látta, hogy a fakoporsó ég s a fekete bársony vánkos és a halott leple szintén tüzet fogott. A tüzet sikerült eloltani s egy kis vizsgálat után kiderült, hogy a betörő a halott lábánál gyújtotta meg a ravatalt. A lábakon bántalmazás nyoma látszott. Az arcon szintén. Ellen­ben a halottat érintő drágaságok érintetlenül maradtak. Tehát nem sírrablás forog fenn, hanem a sir vétkes megháborítása. Talán valami fanatikus, babonás ember, vagy tán egy őrült szánta el magát ez érthetetlen, rejtélyes merényletre. Turm­ban és azóta az egész Olaszországban kínos izgalmat idézett elő ez az eset. Mindenki álítja, hogy nyomára lehessen jutni a bűnösnek, ki nem átallotta a lovag­király nejének örök nyu­galmát megháborítani. * Schmerling utódja. A minisztertanács elhatá­rozása szerint, a bécsi legfőbb törvényszék elnöke Stremayer lesz, alelnöke pedig Habieu­nek. A nyuga­lomba vonult agg elnök, kinek centralizálni törekvő politikai működése mindenha emlékezetes lesz ha­zánk újabb történetében, húszezer forint évi nyugdíj­­jal vonul vissza a magánéletbe. Ez összeg teljesen biztosítja vén napjainak kényelmét. Igazságügyi mű­ködése, bármilyen volt is ellenünkben a politikája, megérdemli a teljes elismerést, mert a bírói széken tiszta igazságossággal, feddhetlenül, részrehajlatla­nul gyakorolta nagyfontosságú feladatát. * Orth Jánosról legutóbb amerikai és más lapok után ismét megeredtek a hírek. Főkép Stubel Kamil színésznek, Orth János New­ Yorkban élő sógorának előadása nyomán írták meg, hogy az elveszettnek hitt főherceg még életben van. De az udvari körök, me­lyeknek első­sorban kellene valamit tudniok Orth János sorsáról, semmiféle ilynemű értesülést nem kaptak. * Rendjel-botrány. Az ostendőben időzött Lipót belga király névtelen levelet kapott azzal az értesítéssel, hogy udvarában pénzért eszközük ki sokaknak a királyi kitünte­tést. Felháborodva hagyta ott a fürdő­várost és sietett Brüsszelbe, hogy vizsgálatot indítson, melyet maga vezet. Mondják, hogy máris botrányok derültek ki. Megvesztegetett udvari hivatalnokok é­vek óta űzik a csúf eljárást s volt, a­kit a bőkezű hiúság huszonötezer frankkal vesztegetett meg. * Erős érvágás. Az olasz pénzügyminiszter, mint egy római távirat jelenti, nagyon el van kese­redve. A roskadozó financiákban alig-alig bírja fen­­tartani a lelket s most egy gravinai paraszt, quater­­nóval másfél millió frankot nyert a lutrin. És mert nem amolyan Farkas Menyh­ért-féle nyeremény, hát biz azt ki kell fizetni. * Szerencsétlenség. Tegnap hajnalban a ma­gyar államvasutak kőbányai felső állomása közelében a pályatest mellett egy 20—25 évesnek látszó férfi szétroncsolt holttestét találták. A halott ruhájában talált iratok és úti jegy nyomán megállapították, hogy az illető Mészáros János gölnicbányai bognármester Ferenc nevű fia volt, ki Amerikába akart kivándo­rolni. A szerencsétlenség úgy eshetett, hogy Mészá­ros hétfőn este a vonatra ülve, későn vette észre, hogy az nem Bécsbe megy, leugrott a kocsiról és a vonat kerekei alá került. * Rövid hírek. A képviselőházban tegnap délben, Bokross Elek elnöklete alatt rövid ülést tartottak, melyben a Török-, Bolgár- és Spanyolországgal való kereskedelmi viszonyaink ideiglenes rendezését tárgyazó törvényjavaslatot harmadik felolvasásban megszavazták, hogy át lehessen kül­deni a főrendiházhoz. — Beszterce-Naszód megye törvény­­hatósága elhatározta, hogy a király látogatása emlékét a megyeháza dísztermében márványtáblán örökíti meg. — Az ornithologiai kiállításban tegnap helyezték el a most szerzett fehér hollót, melyet Madarász Gyula múzeumi segédőr nagy gonddal praeparált. — Csongrádon a szabadelvű párt hétfőn szervezkedő gyűlést tartott s újra Szivák Imrének ajánlotta fel a képviselőjelöltséget — Bécsben a Bonacher féle mula­tóhelyen a rendőrség egy mimikusnak nem engedte meg, hogy a most uralkodó német császár maszkját használja ; I. Vilmos és Frigyes császárok maszkjait szabad volt használ­nia. — Nagy orkán dühöngött Keletindia partjain s Auda­­man szigetén a fegyencgyarmaton hatvan ember vesztette életét; az »Entreprise« gőzös pedig elsülyedt s 77 ember fúlt a tengerbe. — Affaire támadt Donáth Gyula és Szarnyovszky Gyula szobrászok közt, kik kicsinylőleg és sértőleg nyilatkoztak egymásról s egy kávéházban találkoz­ván, egymást kölcsönösen arcul ütötték ; segédek küldése volt aztán a folytatás. Hódmezővásárhelyit kettős esküvő volt e napok­ban Guttai Mihály tekintélyes polgár házában: He­gedüs István kereskedő oltárhoz vezette Guttai Hilda kisasszonyt, Molnár Gusztáv árvaszéki tiszt­viselő pedig Guttai Erzsike kisasszonyt. Az esketést Hegedűs Imre becskei plébános, az egyik vőlegény testvére végezte. Molnár Sándor zalamegyei segédtanfelügyelő múlt vasárnap tartotta Zala-Egerszegen esküvőjét Nagy Mariska kisasszonynyal. Vida Gyula, a kassa-oderbergi vasút pénztár­noka, Zsolnán jegyet váltott Vitái Gizella kisasz­­szonynyal. Münchenben és Bécsben egyaránt nagy érdek­lődéssel találkozik gróf Wrbna Rudolf már említett kézfogója Elvira bajor hercegkisasszonynyal. A meny­asszony most 23 éves és eddig a würzburgi nemes hölgyalapítvány fejdelemasszonya volt; testvérnénje, Izabella hercegnő, Tamás genuai hercegnek a neje. A vőlegény 28 éves, özvegy, első neje szül. Chorinsky Terézia grófnő három évvel ezelőtt halt meg. Gróf Wrbna a holleschaui és rimnitzi nagy uradalmak tu­lajdonosa, melyeket pár évvel ezelőtt gróf Wrbna Rudolf főintendáns után örökölt. Wurster Irma kisasszonyt, özvegy Wurster Rezsőné leányát, e ha­t­dikán eljegyezte Kenéz Mihály turkevei fiatal földbirtokos. Szegeden Buócz János kir. mérnök vasárnap vezette oltárhoz Kotranek Alojzia kisasszonyt, Kot­­ranek Vendel kataszteri felmérési felügyelő leányát. Ugyancsak Szegeden Feller Dezső, az újpesti szesz­gyár igazgatója, jegyet váltott Gombó Regina kis­asszonynyal. H­­­m e n. Fodor Gyula, Hunyad megye helyettes főjegy­zője, közelebb tartotta Szászvároson esküvőjét Lészay Irén kisasszonynyal, Lészay Lászlónak, a Kun-iskola gondnokának leányával. Dubay József a kassai törvényszék jegyzője, e napokban tartotta esküvőjét Ruby Ludmilla kisasz­­szonynyal, Ruby József eperjesi gimnáziumi tanár leányával. Mokcsay Béla sárosmegyei főszolgabíró elje­gyezte Nagy-Gőcön László Vilma kisasszonyt. Buchelt Gusztáv aradmegyei erzsébetmajori ura­dalmi tiszt jegyet váltott Jászberényben Tóth Erzsike kisasszonynyal. 2313 Egyház és iskola. * Adomány. Endrődön a róm. kath. templom védszentjének, Szt.­Imrének névnapján Schiffner Ede nagyváradi prépostkanonok, az egyház volt­ plébánosa celebrálta az ünnepi istentiszteletet. A templomi ünnepélyt Grócz Béla esperes-plébános házánál 40 terítékű ebéd követte, melyre a község elöljárósága és kiváló polgárai voltak hivatalosak. Az ebédnél Schiffner Ede prépost poharat emelt egykori híveire, kiknek harminchét évig volt lelkipásztora és nyolcezer forintot ajánlott fel egy Endrődön felállítandó kisded­óvó intézetre. A prépost szavai nagy lelkesedést kel­tettek az egybegyűlteknél. * Az ifjúság és a hercegprímás. Az egyetemi ifjúság szintén készül az új hercegprímás üdvözlésére. Többféle terv merült fel: díszküldöttség, fáklyászene, vagy pedig testületi kivonulás a főpap üdvözlésére a pályaházba jövő vasárnap, a­mikor a hercegprímás Budapestre érkezik eskütételre. A módozat meg­állapítása végett az ifjúság e hét folyamán gyű­lést tart. * Iskolai címkérdés. A főváros törvényhatósága három középkereskedelmi iskolát tart fenn. Az érde­kelt közönség már rég óhajtja, hogy ezek a »keres­kedelmi akadémia« címet megkapják. A hatóság is magáévá tette e kivonatot, mivel ez intézetek a keres­kedelmi akadémiák színvonalán állnak, de még a köz­­oktatásügyi miniszter már régebben megadta e címet nagyobb vidéki városokban, (Pozsonyban, Kolozsvártt, Nagyváradon), magántestületek által fen­tartott ilyen intézeteknek. De az állam is akadémiának nevezi Ara­don, Brassóban, Fiuméban és Sopronban levő saját középkereskedelmi iskoláit. Mivel azonban az itteni óhajtásnak eddigelé még nincs sikere, annak támoga­tására Lobmayer János Ferenc fővárosi polgár ma este nyolc órára értekezletet hívott össze a terézvá­rosi polgári iskola nagy­termébe. A cél az, hogy kül­döttség járuljon gr. Csáky Albin miniszterhez, kérve a polgárság és a hatóság óhajának figyelembe vételét. Voltaképp pedig nem az a lényeges dolog, hogy mi az iskola címe, hanem hogy az iskola bármily cím alatt is jó legyen. * A magyar nyelv a katonai tanintézetekben. A közös hadügyminiszter a delegáció elé terjeszti azt a jelenté­st, mely a magyar nyelv oktatásának a katonai tanintézetek­ben elért eredményéről számol be. Ez válasz a magyar dele­gációnak tavalyi kérdéseire. A katonai alreáliskolákban és akadémiákban a magyar nyelv elsajátítására életbeléptetett intézkedések (tanórák szaporítása, társalgó órák rendszeresí­tése sat.) célszerűnek bizonyultak. Tizenegy katonai inté­zetbe (a három katonatiszti leánynevelő-intézetet is beleszá­mítva) 1889/90-ben fölvett 2263 vegyes ajkú növendék közül a magyar nyelv oktatásában 1088 részesült (köztük 482 ausztriai) s az év végével a­ magyar nyelvből »jeles« osztályzatot 206, »igen jó«-t 321, »jó«-t 299, »kielégítő«-t 238, »elégtelen«-t 12 kapott. Az 1890/91-ben fölvett 2292 vegyes ajkú növendék közül a magyar nyelvet 1133 tanulta (köztük 493 ausztriai) és a vizsgálaton »jeles« elő­menetelt 230, »igen jó«-t 295, »jó«-t 342, »kielégítő«-t 251, »elégtelenét « tanúsított. Az 1890/91 -diki felvételi vizsgálatra behívott 75 magyar ajkú növendék közül a né­met nyelvet birta 45, nem birta 30; felvettek 70-et. Az 1891/92-diki felvételnél 67 magyar ajkú növendék közül 51 tudott németül és 16 nem tudóst; felvettek 62-öt. A katonai alreáliskolákba, a főreáliskolába, a bécsújhelyi ka­tonai akadémiába és a műszaki katonai akadémiába 1890/91-ben az 52 magyarországi és 101 ausztriai folya­modó közül fölvettek 43 magyarországit és 73 ausztriait, visszautasítottak 9 magyarországit és 28 ausztriait. 1891/92-ben 41 magyarországi és 114 ausztriai pályázó közül fölvettek 32 magyarországit és 85 ausztriait, vissza­utasítottak 9 magyarországi és 29 ausztriai növendéket. * Egy templom veszélyben. A temesvári nagy székesegyházat hétfőn veszedelem fenyegette. A sek­restye sűtőnyílásából kihullott szikrák ugyanis tüzet gerjesztettek, mely könnyen válhatott volna veszedel­messé, ha a két templomi énekes véletlenül be nem lép a templomba, melyet akkor már fullasztó füst­felhő járt át. A tűzoltóknak sikerült ugyan a tüzet eloltani, de a sekrestye berendezése odaégett. * Az iskolai betegségekről. Dr. Tüdős Kálmán debre­ceni orvos tegnap az ottani ref. kollégiumban nyilvános elő­adási­ ciklust kezdett meg az iskolai betegségekről és ezek­nek elhárításáról. A sorozatban tárgyalja a rövidlátást, a gerincoszlop elferdüléseit, a fejfájást, ideges bajokat, mell­betegségeket süt. Előadásait minden szombaton tartja és méltán számíthat úgy a tanférfiak, mint a szülök teljes ér­deklődésére. * A Lipótváros búcsúja. Jövő vasárnap tartják meg a Lipótvárosban a szokásos búcsút. A plébánia­­templomban reggel 7 órakor kismise lesz. Féltízkor Kutscher a József segédlelkész ünnepi szentbeszédet mond, ezt követi 10 órakor a nagy mise, melyen Lol­­lok Lénárd lipótvárosi plébános pontifikál. Délután 4 órakor vecsernye következik. * A kapisztránusok budai templomában már felállítot­ták az uj orgonát, melyet a főváros által megszavazott 5000 írton szereztek meg , ünnepélyes felszentelése jövő vasárnap lesz.­­ Győr megye és székvárosa rendkívüli közgyűlésen elhatározták, hogy Vaszary Kolos hercegprímást és Benedek­­rendet kü­ldöttségileg üdvözlik , ugyanezt határozta a győri izr. hitközség és Győr városa az uj hercegprímást díszpol­gárrá is megválasztotta . Baja városa Császka György kalo­csai érsekhez intéz üdvözlő iratot. — Nádudvaron özv. Szab­nics Sándorné az ottani ref. egyháznak 2000 frtot ajándé­kozott harangra. — A király ő felsége Schmidt János szi­­halmi és Kiss Antal földeáki róm. kath. kántortanitókat a népnevelés terén szerzett érdemeikért a koronás ezüst ér­demkereszttel tüntette ki. — Az egyetemi klinikán Scheu­­thauer tanár legutóbb nem tarthatta meg gyakorlati kór­bonctani előadását, mert holttest nem állott rendelkezésére. Egyletek és társulatok. * A Szt.­László-társulat választmánya hétfőn Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök elnöklete alatt ülést tartott. Mindenek előtt az adakozásokat és ha­gyományokat jelentették be. Egy győri kanonok név­telenül 1000 frtot, özv. Majláth Györgyné 50 frtot küldött, Ipolyi Arnold hagyatékából 1000 frt (ebből 500 frt a csángó-alapra) jutott az egyletnek sat. Ápril 30-dikától november 7-dikéig a társulatnak 5354 frt bevétele és 2965 frt kiadása volt. A kiadások közt a következő tételek szerepelnek: a bukaresti magyar istentiszteletre 1000 frt, az ottani magyar tanulóknak 300 frt, az ottani angol kisasszonyoknak 200 frt, a hercegovinai misszióra 200 frt, a belgrádi iskolára 100 frt s ezenkívül több község, lelkész és tanító részesült segélyekben. A társulat a közgyűlését december közepe táján fogja megtartani, de valószínű­leg nem az eddigi helyen, a központi papnevelő-inté­zetben, hanem tágasabb, a közönség befogadására alkalmasabb teremben. * A »Széchenyi-kör« szombaton Eperjesen vonzó házi estélyt rendezett a városi redoute nagy­termében, mely egészen megtelt. A vidékről is voltak vendégek. A képzőművészeti társulat titkára, Szmre­­csányi Miklós, (ki az ottani főispán öcscse) tartott felolvasást, élénken fejtegetve a művészetek pártolá­sának jelentőségét és szükségét nálunk, egyszersmind ismertetve a képzőművészeti társulat célját és eddi­gelé rendezett nevezetes­ kiállításait. A felolvasót élénken megéljenezték. Közreműködtek még: Schle­singer Bella szavalással s Latkóczy Mihályné énekkel. * Népszerű előadások. A budapesti népszerű felolvasá­sokat rendező társulat ez idén is megtartja nyilvános és ingye­nes előadási sorozatát. A felolvasások minden csütörtökön délután 5 és 7 óra közt lesznek a budai főreáliskola dísz­­termében. Az elsőt november 19-dikén Balásy Dénes tanár tartja »Magyar népballadák« címmel. Az előadásokban csak felnőttek vehetnek részt. A társulatnak tagja lehet mindenki, a­ki évenként egy forintot fizet, jelentkezni Ekkert Antal titkárnál (budai­ körút 9. sz.) lehet. * Uj egyletek. A belügyminiszter legutóbb há­rom új egylet alapszabályait erősítette meg. Mind a három más-más érdekeket képvisel. A Budapesten alakult »Magyar egylet« nemzeti és kulturális célból alakult. A másik, a »Szamosujvári vadászegylet« sporthiveknek újabb társulása. Végül a resinári gör. kei. román nők egylete emberbaráti feladatok megol­dását tűzi maga elé. * A király ő felsége a doborgazi, szilaslak­tári-sza­­kállasi és a bezenyei önkéntes tűzoltó-egyleteknek egyenként 80 frtot, az aradi veterán-betegsegélyző egyletnek pedig 50 frtot ajándékozott. — A zemplénmegyei gazdasági egyesület közgyűlésén, melyen gróf Andrássy Sándor elnökölt, alelnö­­kökké Molnár Bélát és Meczner Bélát, bizottsági elnökökké

Next