Fővárosi Lapok 1895. október (269-299. szám)
1895-10-10 / 278. szám
XXXII. évfolyam 278. szám Csütörtök, 1895. október 10. Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, t/3 évre 3 frt 50 kr., egy húra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után is. Egyes számára: helyben 4 kr.,vidéken 5 kr. Politikai és szépirodalmi napilap. Szerkesztőség: Ferencziek tere 4. szám. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 3. szám. Athenaeum épülete. Előfizetések és hirdetések fölvétetnek a kiadóhivatalban. Lesz hát honvédzene. Budapest, okt. 9. Alig pár hét múlt azóta, hogy a honvédzenekarok felállítása érdekében e helyen szót emeltünk. Igen kellemes feladat néz most ránk: regisztrálása az örvendetes ténynek, hogy Fejérváry Gréta b. honvédminiszter az ügyet magáévá tette, s a honvédzene javára teljes sikerrel járt közbe ő felségénél. Egy legfelsőbb elhatározásnak két változatát közölték a félhivatalos lapok. Az egyik szerint a felséges úr valamennyi honvéd gyalogezrednek megengedte, hogy zenekart állíthasson fel. A másik változat szerint nem is engedélyről, hanem legfelsőbb meghagyásról van szó, melynek értelmében a zenekarok fokozatosan valamennyi ezrednél állami eszközökből lesznek felállítandók, s a honvédminiszter az első évben két ezredzenével kezdi az akciót, beállítván 4—5000 frtot hangszerekre, ruhára, hangjegyekre, irodára és karmesteri fizetésre az idei költségvetésbe a csapatok tétele alatt. Részünkről ez utóbbi változatot tartjuk, pozitívabb és praktikusabb tartalma miatt, helyesebbnek s valószínűbbnek. De bármint álljon a dolog, lehetetlen hazafias örömünket elfojtanunk, amiért e régi közszükség kielégítéséhez egy jelentékeny lépéssel közelebb juthattunk. Hódoló köszönettel hajtunk meg felséges királyunk előtt. A honvédség fejlődésében ez aj intézmény elsősorban az ő legfelsőbb elhatározásának műve, a magyar törvényes aspirácziók iránt való jóindulatának ténye lesz. Bizonyítja nemcsak a honvédsereg iránt táplált atyai érzületeit s a honvéd intézményhez való teljes bizalmát, — hanem azt is, a mire magasabb szempontból a legnagyobb súlyt kell helyeznünk, hogy legfelsőbb helyről jön immár az örvendetes jeladás, mely »a király haragszik« gyűjtő neve alatt összefoglalt szomorú félreértéseknek teljes és végleges megszűntét adja hírűl. Nem haragszik a mi jó öreg királyunk; bízva tekint felénk, magyarok felé,s bennünk látja újra a trón legerősebb oszlopát s nemzeti aspiráczóink valósítására tőle telhető alkalmat ad. Három fejedelmi ténye következett egymás után, a mi király és nemzet zavartalan, teljes összhangja nélkül nem lett vala lehetséges. Az egyik a királyi palota telekkönyvi bejegyzése a magyar szent korona tulajdonába; a másik az uralkodóház királyi jellegének megemlítése a családi ünnepeknél hivatalos funkcziót végző közös miniszter czímében; harmadik a honvéd gyalogságnak a közös gyalogezredekkel rangban azáltal egyenlősítése, hogy a honvédcsapatok is kapjanak ezredzenekart. Mi ebben a politikai gyarapodás, immár jellemeztük. Vetekszik vele jelentőségben a gyarapodásunk azon a téren, mely kultúrintézményeink közt eleddig leginkább el volt hanyagolva: ez a nemzeti zenekultúra. Engedje meg a honvédminiszter úr, kinek az új intézmény megvalósulásáért elismeréssel tartozunk, hogy az életbeléptetés alkalmából figyelmeztethessük a kulturális szempontokra is a katonaiak és pénzügyiek mellett. Nagy tényező lehet zenekultúránkban a honvédzenekarok intézménye, a minthogy nagy tényező városfejlesztés dolgában is, ha a vidék 28 városa a honvédtörzszsel és helyőrséggel együtt jó, képzett állandó zenekart fog kapni ezentúl. Huszonnyolc ily állandó zenekar óriási számot tesz a nemzeti zenekultúrában, ha ennek szolgálatába szegődik művészi közvetítő hivatással. E zenekarok keretében közel ezer magyar muzsikus kaphat, ha testalkata különben ép, rendes foglalkozást, állandó kenyeret; huszonnyolc kvalifikált tehetség hasznosíthatja magát a karmesteri állásokban. Huszonnyolc zenekar megannyi médium a katonai szolgálaton kívül, zsenge városi társadalmunk számára a vidéken, hogy benne a zeneérzéket kinevelje, hallását polifóniához szoktassa, a műformákat vele megkedveltesse, a világ zenekultúrájához az ő elzárkózott életét kizárja, s a benne rejtőző zeneköltői hajlamokat kicsiráztassa, föltáplálja. A honvéd zenekarok, mint művészetterjesztő és népszerűsítő orgánum, föllendíthetik vidékünk műérzékét, megszabadíthatják a czigányzene egyoldalúságaitól. Rajtuk nyugodhatik 28 vidéki városnak nemcsak A „FŐVÁROSI LAPOK" HÁRCZAJA. Rákosi Erzsikének*) (1895. október 10-én.) Jó barátom szép arája! Koszorúdra áldás szálljon ! Ott lebegjen fölöttetek A mennyország angyalszárnyon. Ragyogja be az ő lelkét Derűs szemed mosolygása . . . A szerelem rózsáiból Fonj koszorút homlokára! Isten háza szent küszöbén Dobbanását halld szivemnek: Szeressétek egymást nagyon. Boldogok, akik szeretnek. Hír, dicsőség és borostyán Volt barátom büszke vágya .. . A szerelem rózsáiból Fonj koszorút homlokára ! Többet ér egy rózsabimbó, Mint egy egész babérerdő ; A babérfák bús homályán Panaszosan zúg a szellő. Szellőzúgás, hulló remény, Tört sziveknek sóhajtása .. . A szerelem rózsáiból Font koszorút homlokára! Pósa Lajos. *) Rákosi Jenő unokahugát holnap vezeti oltárhoz jeles irótársunk, Sebők Zsigmond. A számla ki van egyenlítve. — »A Fővárosi Lapok« eredeti tárczája. — Irta: Abonyi Árpád. (Folytatás és vége.) II. A Bertalan-villából nehány nap múlva egy cseléd jelent meg a Kaplon urak lakó kastélyában. Levelet hozott a méltóságos urnak. Ez állt benne: »Kedves cousin! Holnap elutazom, s mivel nem egészen bizonyos, hogy egyhamar látni fogjuk egymást, szeretném, ha egy-két órára fegyverszünetet kötnénk és ön meglátogatná, okvetlen, még ma, ha van bátorsága .. . Júliát.« Nem is özv. Bertalanná, hanem Júlia, — gondolta hidegen, gúnynyal a férfi, miközben még egyszer végig futott a finom női íráson, s gyermekesnek találta az utolsó passzust. »Ha van bátorsága« . .. Mit jelentsen ez? Kihívást? Vagy csak ingerkedést, mely kettőjük között ugyancsak nincsen helyén. Valószínű csak annyi, hogy a szép rokon hallott valamit, s most tisztázni szeretné a helyzetet. Kiváncsiságból-e, más okból-e, — egészen mellékes. Neki legalább az. S nyomban tisztában volt vele, hogy meg kell látogatnia a hölgyet, különben még azt fogja hinni, hogy sértve érzi magát, s nem képes megbocsátani a múltat, amelynek fénye és sötétsége még most is izgatottságban tartja szívét. Hadd lássa be végre az aszszony, hogy ez nincs így. Ez lesz a megtorlás. Más fegyvere úgy sincs a férfinak. Ha el bírja hitetni a nővel, aki megsértette, hogy mindent elfelejtett és egyáltalában nem neheztel, ez oly érzékeny sebzés, mely jobban hat minden brutális visszavágásnál. A seb finom, de fájdalmas és nagyon nehezen gyógyítható. Délelőtt tíz órakor a Bertalan-villa felé tartott. Vadásztekében, fegyverrel vállán, mintha cserkészni menne, s az egész látogatás csak másodrendű, mellékes dolog volna. Elvégre úgy is volt. Amit a leány elrontott, azt oly ritka esetben teheti jóvá az asszony, hogy a kivételekről beszélni se érdemes, nem főleg az ő esetében, mely őszintén férfias érzelmeinek megaláztatását vonta maga után. Nem felejtett el semmit, — ki kellett azonban kerülnie a leleplezést. Egy sérelem elég volt, a másodikat már aligha bírná ki annyi nyugalommal, mint az elsőt, amidőn lélekjelenlétének óriási megfeszítésével ki tudta ugyan kerülni a nevetségessé válást, s a szerencsés vetélytárs sértő részvétét, de nem tudta elhallgattatni szivét, mely sokáig vádolta gyávasággal. Fedezd föl a valót, védelmezd magad . . . ingerelte egy forró, benső hang. Ne avatkozz a sors dolgaiba, hagyd futni útján a nőt, aki meghallgatás nélkül tudott elitélni . . . parancsolta a büszkeség és úgy is lett. S most ime maga az asszony kezd gondolkozni a múltak fölött. Találkozni akar vele, mert hátha csakugyan rosszul cselekedett, midőn felindulásában Bertalan Imrének, ennek a rőthaja, szerencsés Don Juannak nyújtotta kezét... S mégtalán azt is elgondolja magában az asszony, hogy mennyire okos találmánya volt a természetnek az a ló, mely úgy le tudta vetni férjét, hogy szétzu-