Fővárosi Lapok, 1896. március (33. évfolyam, 60-90. szám)

1896-03-20 / 79. szám

8 — Öngyilkosság vagy gyilkosság? Müller Antal nős asztalos segéd ma este fél tizenegy órakor Aggteleki-utéza 2. szám alatti lakásán re­volverrel halántékon lőtte magát s azonnal meg­halt. A felügyeletes fogalmazó kiment a helyszí­nére s ott nyomban megindította a vizsgálatot, a melynek folyamán oly körülmények merültek fel, a­melyek kétségessé teszik, vájjon Müller nem gyilkosság áldozata lett-e ? Müller asztalos segéd létére úri pompával berendezett öt szobás lakást bérelt a III. emeleten, s bár két hónap óta munka nélkül van, életmódján nem volt észrevehető az anyagi szükség nyoma. A házbeliek állítása­­ sze­rint a pénzkereső tulajdonképen Müller felesége volt, a­ki titokban a legelőkelőbb mágnás csalá­dokhoz fehérneműkkel házalni járt, s ily módon 3—400 forintot keresett havonkint. A férj és a feleség nagyon rosszul éltek egymással. A nő sze­retett mulatni, a férj önérzetét pedig nagyon bán­totta az a körülmény, hogy teljesen nejétől függ. Ma este a Mozeskó-féle vendéglőben voltak, s a férj észrevette, hogy felesége megint mulató ked­vében van. Ott hagyta az asszonyt, hazament, s hazahivatta feleségét is. Az asszony haza is ment, kilencz óra tájban. Otthon a házaspár nagyon összeveszett. Eddig tisztán a tényállás. Müllerék ugyanis három szobaurat tartottak, s ezek a ve­szekedést hallották. Veszekedés közben az asszony állítólag ott hagyta volna férjét, s abban a pilla­natban, mikor a másik szobába lépett, a férj agyonlőtte magát. A feltűnő azonban az, hogy abban a szobában, a­hol az öngyilkosság történt — a kerepesi­ útra nyíló III. emeleti sarok­szoba — az egyik ágy teljesen össze van törve; vaspánt­jai szét vannak hajlítva, s az ágy telve van vér­nyomokkal. A vizsgálat éjfél után két órakor még mindig tovább folyik.­­ Egy szédelgő bukása. Mohácsról telegra­­fálják lapunknak: Adler Sándor mohácsi ismert gépkereskedőnek bukása napok óta lázas izgalomba tartja Mohácsot és környékét. Adler, ki öt év előtt háromezer forint hozománnyal nősült, legutóbbi időben meseszerü üzleteket kötött. Hat utazója az egész országot bejárta s bukása hire most annál meglepőbb. Passzívái az eddig számítások szerint százötvenezer forintra rúgnak. Érdekelve van­nak két mohácsi, az eszéki, a bajai, a tolnai, zombori, pécsi és szegzárdi takarékpénztárak, továbbá Laczkó és Popper, Clayton és Schufle­­vert, Nicholson részvénytársaság budapesti c­é­­gek ellen váltó hamisítás miatt is szá­mos földmives feljelentést tett. A pécsi ügyészség a mohácsi járásbíróságot utasította is, hogy Adlert tartóztassák le. De az intézkedés már későn volt, mert Adler öt nap óta eltűnt. A szédelgő rokonait, barátait is nagy összeg erejéig magával rántotta. — Az ideiglenes postai alkalmazottak es­küje. A kereskedelmi miniszter rendeletileg kimon­dotta, hogy azoknak az ideiglenes postai alkalmazottak­nak is fogadalmat kell tenni gyakorlatba lépésükkor, akik eddig tartoztak, így a tiszti-, segédtiszti és pos­tamesteri tan­folyamot végzett postások, továbbá a ki­adójelöltek és segédek, akiket akár gyakorlatszerzés czéljából, akár pedig mint ideiglenes munkaerőket al­kalmaztak. — Ováczió: Fényes ováczióban részesítette a postatakarékpénztár tisztviselői kara Dániel Gyula számtanácsost hivatali működésének 25. évfordulója al­kalmából. Katzer Nándor titkár szép beszédben mél­tatta a népszerű tanácsos érdemeit s a tisztikar nevé­ben értékes emléktárgyat nyújtott át neki. A jubiláns meghatva köszönte meg a megemlékezést. — Versenydijak a kiállításon. Az ezredéves ünnep alkalmából rendezendő számos sport-, torna-, ath­­letikai kerékpár stb. versenyek dijaira nézve, az orszá­gos sportbizottság legutóbb abban állapodott meg, hogy arany, ezüst és bronzérmeket és díszes emléktárgyakat ad, mint tiszteletdíjakat, azonban pénzdíjakat nem tűz ki. Az arany, ezüst és bronzérmek művészi kivitelűek lesz­nek. Az egyik oldalukra a különféle sportokat jelképező embléme jön, felette a magyar czimerrel és koronával, a másik oldalra a következő felírás: MAGYARORSZÁG EZERÉVES FENNÁLLÁSÁNAK EM­LÉKÉRE RENDEZETT TORNA- ÉS SPORTVERSENYEK DIJA 1896. Az érmek tervezésével a bizottság M­o­r­e 11­­ Gusztáv tanárt bizta meg, s az érmeket a körmöczbá-­­­nyai pénzverőben fogják veretni. Itt egyben megemlít­jük, hogy az országos sportbizottság az országos ifjú­sági tornaversenyek idejét jún. 2-ára és 3-ára tűzte ki. Még egy nagy érdeklődést érdemlő nemzetközi ver­seny tartását határozták el. Ez internacz­mális pisz­toly j­ó v­er­s­en­y lesz, melyet a budai lövőházban tartanak május 13-ától 16-ig. A nagy versenyre külföld­ről is számos résztvevőt várnak. — Az antiszemitizmus vidéke. A frankfurti antiszemita „Német egylet“, melynek antiszemita mű­ködése idáig sikertelen maradt, arra gondolt, hogy fel­virágoztatása érdekében meghívja Lueger Károlyt, az antiszemiták atyamesterét. Lueger jövő héten érke­zik meg jeles elvbarátjaihoz és az ausztriai antilibe­­rális áramlatokról fog nekik felolvasni. — Kitiltott német könyvek. A belügyminisz­ter a Berlinben megjelent „Gott und der Staat“ czimü könyvet államellenes iránya miatt s az ugyanott meg­jelenő „Anarchistische Bibliotek“ czimü vállalat köteteit közveszélyes voltuk miatt Magyarország területéről ki­tiltotta. Ennek alapján a kereskedelmi miniszter e könyv­vektől a postai szállítás kedvezményét megvonta. — A kiállítási bérletjegyek. A kiállítási jegy­iroda a héten már megkezdte az állandó belépőjegyek kiállítását és kiadását. A­ki már most rendel jegyet, s beküldi az arczképét, azonnal meg is kapja a bérlet­jegyet. A jegyiroda (Gizella-tér, Haas-palota) figyelmez­teti is a nagyközönséget, hogy már most iparkodjék a jegyeket kivenni, mert később, mikor a tömeges jelent­kezések megindulnak, nehezebben és csak napok múltán fog jegyekhez juthatni. Ugyanez áll a hivatalok, ható­ságok, egyesületek jegyeire. Ezeknél ajánlatos, hogy gyűjtőíveiket, ha még nem is teljes a névsor, már most küldjék be az arczképekkel együtt, nehogy utóbb fenn­akadás legyen a jegykiállítás körül. A kiállításra szükséges czímtáblák, czimerek leg­szebb kivitelben készülnek a hírneves Linhart Vilmos festő műtermében, Budapesten, a­hol a vígszínház reklám­függönyére hirdetések is elfogadtatnak. FŐVÁROSI LAPOK 1896. márczius 20. Péntek. MŰVÉSZETEK * Unschuld Mária, aki ma este a Vigadóban zongorázott, nagy intelligencziáju művésznő. Ját­szott Beethoventől, Schumanntól, Mendelssohntól, Chopintől stb. — mindent erős stilérzékkel és jelenté­keny technikával. Tónusa nem mindig gömbölyű, de gazdag változatú. Skálája tiszta és brilliáns, frazírozása nagyon ízléses. Az oktáv­játékban nem egy vetély­­társa és vetélytársnője felülmúlja őt, de közülök nem mindegyik kelt oly bizalmas hangulatot, mint művésznőnk. A közönség elhalmozta tapssal, és meglepte csinos bokrétákkal. * Békésmegyeiek hangversenye. A békés­­megyeiek segítő egyesülete szombaton, e hónap 21-én hangversenyt rendez a VI—VII. ker. kör dísztermében. A hangverseny védnökei Wenckheim gróf és Zsilinszky Mihály államtitkár. Közreműködnek: Szendy Árpád, Chován Kálmán, Ghován Margit, Jurencsák Anna (zon­gora), Asztaller Irma és Semsey Mariska (ének) és Ná­­nási Géza (szavalat.) * Szabadkay Irén zongoraművésznő holnapi, pénteki hangversenye iránt nagy érdeklődés nyilvánul, a műsor a következő: 1. Beethoven: Szonáta (Es-dur op. 27. Nr. 1.) 2. Brahms: Ehapsodia (H-moll.) 3. Chopin: Fantasia (F-moll.) 4. Chopin a) Etude (As-dnr.) b> Etude (Ges-dur.) 5. Henselt A: „Entschwundenes Glück “ 6. Grüuíeld: a) Barcarolle. b) Gavotte. 7. Mendelssohn—Liszt: Auf Flügeln des Ge­sanges. Liszt: Rhapsodia 6. szám. * A „Zanetto“ Milanóban. Mascagni legújabb egyfelvonásos operája most a milánói Scala-színházban került bemutatóra a szerző személyes vezénylete mel­lett. A közönség igen tisztességesen, ha nem is lelke­sen fogadta. Mascagni a számtalan kihívás daczára sem jelent meg a lámpák előtt. MULATSÁGOK.­ ­ Nyaraló tulajdonosok mulatsága. A Má­tyásföldi nyaralótulajdonosok egyesülete ma este a teréz­­város kaszinó termeiben fényes estélyt rendezett. A jó kedv már az első csárdástól kezdve egész éjjel emel­kedett. A mátyásföldiekből s a főváros előkelő fiatalsá­gából alakított rendezőség valóban kitett magáért s a jelen volt hölgyek igazán kellemes emlékekkel távoztak a mulatságból. A hölgytánczrend egyszerű, de ízléses tárcza volt, felső lapján Mátyásföld jelképével. A négye­seket 80 pár tánczolta. Jelen voltak: Asszonyok: Antóny Tamásné, Bartolfy Já­­nosné, Bánky Istvánné, özvegy Berety Jánosné, Blasch­­nek Dezsőné, Chorus Rezsőné, Csáky Árminná, dr.Dem­­janovich Emilné, Fehérváry Józsefné, Fejér Ferenczné, Fritz Ferenczné, Hampl Józsefné, Slud­itz Jánosné, Kacz­­vinszky Jánosné, Khély Ignáczné, Komássy Edéné, Kozma Ignáczné, Legányi Lajosné, Móczár Béláné, Mül­ler Józsefné, özvegy Nagy Arthurné, Ott Irma, Paul­­heim Józsefné, Paulheim Istvánné, Pantheim Jánosné, Paál Gergelyné, Roósz Lajosné, Lanpe Gusztávné, Sten­­czinger Gézáné, Strelisky Sándorné, Szalády Gézáné, Takács Gyuláné, Traidl Gyuláné, Traindl Ferenczné, Volkmer Eaymondné, Wagner Józsefné, Weinwurm An­­talné, Weisse Ernőné. Leányok: Antony Anna, Bánky Ilonka, Berety Blanka, Csávolszky Margit, Csengery Lenke, Chorus Gizella, Csáky Vilma, Hampl Ernesztin, Jelinek Margit, Kaczvinszky Mariska, Kastenhoffer Berta, Khély­­Mariska, Ligethy Irma, Mészáros Gizella, Madary Anna, Mács Irénke, Móczár Etuska, Nagy Jennike, Némethy Ilonka, Ott Józsa, Paál Emma, Paulheim Aranka és Irma, Koósz Margit, Schneller Ilona, Telkessy Erzsike, Traindl Irma, Wagner Milike, Watznauer Jeanette, Volkmer Anna, Weinwurm Aranka, Volkner Margit, Weisse Annuska, Volkmer Teréz és Weinwurm Margit. A zenét Radics Béla zenekara szolgáltatta. KÖZOKTATÁS. A katholikus tanítók országos kongresz­­szusát a százas végrehajtó­ bizottság ma délelőtt jelen­tette be a kiállítás igazgatójánál, Schmidt mint ta­nácsosnál. Az igazgató kijelentette, hogy a kongresszus kitűzött napjaira a gyűlésterem még nincs lefoglalva s igy az országos tanácskozás július 7., 8. és 9 én való megtartására nézve e tekintetben sem forog fenn akadály. Uj gyorsíró tanárok. A gyorsíró tanárokat és tanítónőket képesítő miniszteri bizottság előtt, Gabels­­berger-Markovits rendszere szerint, Wiesinger Frigyes,­ Brasch Ernő és Láng egyetemi hallgatók tették le a tanári vizsgálatot. Miniszteri köszönet egy herczegnének Wl­as­sics Gyula közoktatásügyi miniszter Herczeg Labrant Pontev és Eleázárné szül. gr. Kálnoky Adél úrnőnek, a ki a várpalotai róm. kath. leányiskolát 6000 frt költ­séggel megnagyobbította s azt mintaszerűen felszerelte, — köszönetét nyilvánította. EGYLETEK Felolvasó estély. A Fényképészek Körében e hó 17-én este díszes, szép számú közönség előtt mutatta be dr. Kiss Károly műegyetemi tanár a Röntgen su­garakat­ és ezzel kapcsolatosan saját találmányait. Az előadást a közönség mindvégig érdeklődéssel kísérte. Az éljenzéssel fogadott tudományos felolvasás után Mai Manó tartott érdekes felolvasást „Tapasztalatok a fény­képészet terén“ czímen. A felolvasást társasvacsora kö­vette, mely kedélyes, fesztelen hangulatban a késő éj­féli órákig elhúzódott. SPOET. + Német ló a bécsi derbyben. Mint értesü­lünk V. M­a­y Roudinellája, ha ugyan addig egészséges marad, biztosan indul az osztrák derbyben. Egy német szaklap hatalmas dicsériádát ír legutóbbi számában Roudinelláról és biztos sikert jósol neki. + A Przedswit-Handicapban az eddigi hírek, szerint indulni fognak: lovagolja Tokio Laznik Demetrius Adams Páratlan Sharpe Frank Ambrózia Smith Álmos Peake Mammon Wilton Vedero Busby Nem oda Buda Brown Galóca Hyams Birólánya Cleminson Miniszter Kaponsek Beesheap Bulford S. Conlise Ibbett. TÖRVÉNYSZÉK. § A kereskedelmi bank pénze. Rendkívül ér­dekes esetet tárgyalt ma a budapesti büntető járásbíró­ság, mely előtt vádlottként két nagykereskedő, az Ep­stein és Braun czég két tulajdonosa jelent meg. Még 1894. nov. 28-án Zerkovitz Sándor, a kereskedelmi bank pénztárosa, este azt tapasztalta, hogy­­hiányzik a kasszából 400 forintja. Gondolta, hogy vala­kinek többet fizetett s végre is meg kellett térítenie az összeget. Szinte feledésbe ment már a dolog, mikor másfél év múlva Vigdorovics László, az Ep­stein és Braun lisztkereskedő c­ég volt diszponense, be­állított Fellner bankigazgatóhoz s elmondta, hogy az annak idején eltűnt pénz az ő főnökeinél van. Erre Zerkovitz jogtalan elsajátítás czimén feljelentette a két nagykereskedőt, kik ma álltak tör­vényt­e a­­­z á­g­y Manó táblai bíró előtt. A vádlottak tagadták a bűnösségüket, Epsteinné pedig, a­kinek Vig­dorovics állítása szerint a 400 frtot kezébe adta volna, arra hivatkozott, hogy ő a kérdéses időben nem is volt az üzletben, mert súlyos betegen feküdt. A kihallgatott Tatay Adolf dr. bizonyította is, hogy ő kezelte akkor a beteget, ki hat hétig feküdt s jó darabig még ezentúl sem mozdult ki a szobából. Mivel erre más tanuk is voltak, a homályos dol­got Vaisz Sándor dr. védő világosította meg azzal, hogy a vádlottak Vigdorovitsot tavaly 4000 frt elsik­­kasztása miatt feljelentették és becsukatták, ezért szőtte

Next