Fővárosi Lapok 1896. április (91-119. szám)
1896-04-14 / 103. szám
_ ___ FŐVÁROS. A A főváros márczius havában. A közigazgatási bizottság mai, Ráth Károly főpolgármester elnöklete alatt tartott ülésén Taródy József adófelügyelő, Sipőcz Vilmos árvaszéki elnök, Selerman A. helyettes tiszti főorvos és Rudnay Béla főkapitány előterjesztették jelentéseiket ügyosztályaik múlt havi működéséről. A jelentések tudomásul vétele után tárgyalták Mátrai József II. ker. anyakönyvvezető lemondási kérvényét. A bizottság addig nem dönt ebben az ügyben, míg az anyakönyvvezetők szaporításának kérdése el nem dől. A A fővárosi papság fizetése. A fővárosi r. k. lelkészkedő papság a múlt év október havában fizetés javítást kért a köztörvényhatóságtól. A folyamodvány szerint a plébánosok évi törzsfizetése 2000, a 32 káplán évi tartási díja 500, a segédlelkész évi fizetése 600 frtra volna fölemelendő, az alsó vízivárosi kapuczinus rendi, és a II. ker. országúti kapisztránusok guardiánja évi 5—500, két-két káplán pedig évi 3—300 frt jutalomdijban volna részesítendő. Éppen féléve, hogy a kérelmet a tanács elé terjesztették s az ügy máig sem került az illetékes döntő fórum, a közgyűlés elé. A legközelebbi közgyűlésen e miatt interpelláczió is lesz. A főváros közgyűlése. A főváros törvényhatósága szerdán d. u. közgyűlést tart, amelynek tárgysorozata a következő: A vallás- és közoktatásügyi miniszter kérelme, a földtani intézet és múzeum czéljaira telek adományozása végett. — A kereskedelemügyi miniszter kérelme, az országos statisztikai hivatal részére emelendő épület czéljaira a budai Klemm-féle telekből 1000 négyszögölnyi terület átengedése iránt. — A kereskedelemügyi miniszter kérelme, a kerepesi-uti régi dologház-épület telkének a kereskedelmi muzeum fölépítendő palotájának czéljára való átengedése iránt. — A vallás- és közoktatásügyi miniszter kérelme, az V. kerületi főgimnázium mellett levő városi teleknek nyári tornahelyiség czéljára való átengedése iránt. — Előterjesztés a Rudas-fílrdőbeli népfürdőnek vendéglővé leendő átalakítása iránt. — Az V. ker. Margithid fölött elvonuló nyers part felépítésének ügye. — A pénzügyminiszter leirata a budai partokon kirakott áruk után szedett hidvám elengedése ügyében. — Jelentéstétel annak a vizsgálatnak az eredményéről, amelyet a magyar államvasutak igazgatóságának amaz eljárása ügyében tartottak, amely szerint 10.162 négyszögöl városi területet, a ferenczvárosi pályaudvar megbővítésére, engedély nélkül foglalt el. Előterjesztés a IV—IX. kerületekből való szemétnek kifuvarozása iránt Cséri Lajos vállalkozóval megkötendő szerződés tárgyában. — Havass Rezső dr. indítványa, az iránt, hogy a főváros írassa meg Budapest tanügyi történetét. — A róm. kath. hitoktatásra vonatkozó segély összegének fölemelése. — A budapest-ujpest-rákospalotai villamos vasút területhasználati szerződésének jóváhagyása. — Nagy Dezső műegyetemi tanár s fővárosi bizottsági tag indítványa, a vízvezetéknek és villamos világításnak egyesítése kérdésében. — Több jótékonyerésű intézet és testület segélyezése. — Iskolaügyek. — Felebbezések. — Nyugdíjazások. A Jegyző választás a fővárosnál. A belvárosi bizottsági tagok tegnap értekezletet tartottak, amelyen a megüresedett I. osztályú tanács jegyzői állásokra Piperkovics Bátort, dr. Jeleily Bélát és dr. Baintner Tivadart, a kerületi orvosi állásra dr. Demko Bélát jelölték, művész közreműködését megnyerni, kiknek tervrajzait az említett iparosok a társulattól díjtalanul kapták. Épgy behatóan foglalkozott a választmány egy nagyfontosságu vállalat előkészítésével, mely hivatva van a társulat 10 évi fenállását megörökíteni. Az iparművészet minden ágára kiterjedő tájékoztató kézikönyv ez, mely állandó becsű és hézagpótló munkát tesz. Az elnök ezután hálásan emlékezett meg a közoktatásügyi és kereskedelemügyi miniszterekről, kik tetemes anyagi támogatásban részesítették a társulatot, miért is köszönetet mond nekik és úgy, mint az ezredéves kiállítás nagybizottságának. A közgyűlés az elnök jelentését tudomásul vette s a választmányból kilépő tagok helyébe egyhangúlag megválasztotta Alpár Ignáczot, Bachruch Károlyt, Czobor Béla drt, Jungfer Gyulát, Kiss Istvánt, Marton Alajost, Pauer Leót, Rauscher Lajost, Szterényi Józsefet és Thék Endrét. Ezzel a közgyűlés véget ért. 4. Műkedvelői előadás. A marosvásárhelyi Clotild székely leányárvaház és jótékony nőegylet javára a Transsylvánia dísztermében gróf Tolda- lagi Viktorné, gróf Toldalagi Anna és Bihari Sándorné elnöksége mellett ápril 11-én tánczczal egybekötött sikerült műkedvelő színi előadást tartott. Színre került «Az első férj» és «Felhívás a keringőre» czímű vígjátékok. A szereplők közül: gróf Lázár Róza, Páll Erzsi, dr. Molnár Gáborné, báró Horváth Laura, Gsiszér Anna, Hints Sándor, Barátosi Antal, Bedő Sándor, dr. Szilágyi Sándor, Nagy István és Bárczay Zoltán arattak sok tapsot szép játékukkal. A két színdarab közötti szüneten gróf Toldalagi Anna zongorajátékával mulattatta a szép számmal összegyűlt publikumot. Tíz óra után a táncz kezdődött el, mely reggelig tartott. Az orvosegyesület e hó 18-án, szombaton délután 5 órakor Szentkirályi utcza 21 sz. a. helyiségében ülést tart. Az egyesület tagjai közül stomatologikai szakosztályt akarnak létesíteni, melynek alakuló közgyűlése e hó 15-én délután 5 órakor lesz.- A budapesti kerületi pénztár ma délelőtt haraszti Jelűnek Henrik elnöklete alatt tartotta meg rendes közgyűlését. Dr Palágyi Aurél titkár terjesztette elő a pénztár múlt évi működéséről szóló jelentést. Eszerint a pénztárnak összesen 41.894 tagja van; ezek közül 32.545 férfi és 9349 nő. Az 1895. év egészségügyi tekintetben nem volt olyan kedvező, mint az 1894. év. Nagyobb mérvű influenza-járvány, vérhas, hagymáz betegségek, kanyaró, vörheny és hökhurut erősen igénybe vették a pénztárt. A megbetegedési esetek száma 31.490-re rúgott. Az év folyamán a pénztár tagjai közül meghalt 424 férfi és 86 nő. Tápdíjmentesen 188.922-96 krt fizettek ki. Gyógyszerek 79.333 írtba kerültek. Az orvosi szolgálatot a szabad orvos választás alapján szervezték. Az orvosok létszáma 296. A pénztár összes vagyona 95.216-06 kr. A pénztár jelentését tudomásul vették és az igazgatóságnak a felmentvényt megadták. Ezután következett az alapszabályok módosítása. Az igazgatóság javaslatai értelmében a gyakorlat közben felmerült szükséghez képest módosították az alapszabályok legtöbb pontját. Végül a felügyelőbizottságot választották meg. Megválasztottak a biztosítottak sorából: Krausz Lajos, Eisenstetter Frigyes, Pollák Ede és Kollik János; a munkaadók sorából: Szlávik Gyula és Pucher István. A közgyűlés berekesztése előtt meleg ovácziókban részesítették a közgyűlés tagjai az elnököt, haraszti Jelűnek Henriket, gróf, Fodor, Sztrakay, Szecsaszkál, Bély, Arlow, Benyovits, Kucsera, Lovas (Röszler), Nendtvnch és Rákossy. Élénk vita után kimondták a végleges megalakulást és megválasztották az alapszabályok jóváhagyásáig az ideiglenes tisztikart. Elnök: Halász; titkár: Benyovits; pénztáros: Nendtvneh lett. Az alapszabályok szerint az egylet vivó-mester vizsgáló bizottságot választ, és jövőre csakis azok fogják a vivó-mesteri czímet viselhetni, akik ezen bizottságtól oklevelet nyernek. Gyűlés után a vámház körúti Dankovszky vendéglőben társas vacsora volt, melyen felköszöntőt mondott Halász Zsiga az új egyletre és Keresztessy József emlékére, Lovas (Röszler) pedig az egyleti tagok összetartására és a millenniumi vivóverseny sikerére. Űrlovasaink az alagi 4 napos meetingen a következő eredményeket mutathatják fel: nyert nyert Gr. Pejacsevich A. 4 Kreutzbruck Zd. 2 Br. Dewitz D. 4 Gr. Spannocchi L. 1 Lov. Waclawiczek R. 4 Horthy Sz. 1 Mr Brook 3 Kormos B. 1 HgJTaxis M. E. 3 Gr. Bawarowski J. 1 EGYLETEK. A magyar iparművészeti társulat vasárnap tartotta közgyűlését Ráth György elnöklete alatt. A közgyűlésen jelen voltak többek között Matlekovics Sándor, Szmrecsányi Miklós, Gervay Mihály, Forster Gyula, Fittler Kamill, Gerlóczy Károly stb. Az elnök megnyitó beszédében elmondta, hogy a társulat választmánya mostanig a közgyűlést megelőző évben kifejtett tevékenységéről külön kinyomatott jelentésben szokott leszámolni. E szokástól ez alkalommal eltért azért, mert a tagilletményül szolgáló múlt évi évkönyvet néhány nappal ezelőtt küldték meg a társulat tagjainak, amelyben a választmány működése részletesen ismertetve van. A választmány tevékenységének legfőbb tárgyát képezte a kollektív kiállítás rendezése, melyet a társulat a millenniumi kiállítás modern csoportjában rendezett. A műiparosok száma, kik a társulat fülkéjében kiállítanak, meghaladja a harmincat. Ezek, néhányat kivéve mind olyanok, kik szerény anyagi viszonyok között élnek, szerény eszközökkel rendelkeznek s csak a társulat anyagi segítségével vehetnek részt a kiállításban. E mellett sikerült mintegy 25 tervező _____FŐVÁROSI LAPOK, 1896. árpilis 1. Kead. SPORT. r . Bécsi lóversenyek. A bécsi lóversenyek negyedik napjának programján igen jelentéktelen futamok szerepelnek. A közönségnek azért érdekes versenyekre van kilátása, mert egynéhány versenyben nagyon jó lovak kerülnek egymással szembe. Így a »Frühlings-Rennen«-ben Demetrius, Páratlan, Sport, Ambrózia fognak a starter zászlaja elé állani a 6000 koronáért. Demetrius indulásával a verseny eredménye csöppet sem kétséges, csak az nem biztos, hogy a német Sport, vagy Páratlan fog-e a második helyre érkezni. Meglepetést minden versenyben a Dréher-istálló okozhat. Jelöltjeink: Maiden-Hardenrennen: Lebaudy ist.—Monopol. Verkaufsrennen: Fabian—Pickerel. Frühlings-Rennen : Demetrius—Sport—Páratlan. Handikap: Grandezza—Lindenberg. Margit-Rennen: Biró lánya—Gascara. Krieau-Rennen : Czigánylegény—Proponent. Tribünen-Steeplechaise: Anninger—Chitty. P. A. c. A «Magyar Vívómesterek Egylete» tegnap, 12-én tartotta végleges alakuló gyűlését az »Athletikai klub» helyiségében. A vivómesterek közül megjelentek: Keresztessy Sándor, Halász Zsiga, Vay TÖRVÉNYSZÉK. § Megzavart temetés. Újév első napján temették Reitter Nándort a régi posta-utczai 6. számú házából. Nagy megbotránkozást keltett a temetésen, hogy gyászszertartást végző Raszter Károly róm. kath. lelkészt, amint imádkozott és halotti énekeket adott elő, a második emelet egyik ablakából több fiatal ember gúnyolta tacskók módjára kacagva utánozta. A közönség elbánt volna a gyalázkodókkal, ha okosabbnak nem látja a papot felkérni a szertartás abbanhagyására, mialatt aztán rendőrök csípték nyakon a jeles ifjakat, így aztán az illetők, Világi Elemér róm. kath. vallásu 27 éves, Rosch Tibor róm. kath. vallásu 26 éves és Ferenczi Dezső izraelita vallásu 27 éves kereskedősegédek, kiket akkor az ablakból kihajolva találtak, törvény elé kerültek. A bíróság a btkv. 190. §-ába ütköző vallás ellen való vétség miatt mind a hármat vád alá helyezte s ma tartották meg ügyükben Vargha Ferencz elnöklete alatt a végtárgyalást. A bizonyítás során kitűnt, hogy Világi és Rotsch kissé ittas állapotban voltak, mikor a buta cselekedetre vetemedtek s abban Ferenczi, a ki józan volt, nemhogy segittte volna, de sőt csitította őket. így aztán a törvényszék Popper Tódor dr. védő meghallgatása után Ferenczit felmentette, ellenben a másik két vádlottat, kiknek Lehotzky Antal dr. volt a védője, 100—100 forint pénzbüntetésre, esetleg tiznapi fogházra ítélte. Az elitéltek felebbeztek, s Chudovszky kir. ügyész is csak őket illetőleg felebbezett, maga sem kérve a Ferenczi megbüntetését. § A zsidó vegyes házasságok. Az egyházpolitikai törvények szentesítése után az izraelita rabbik gyűlést tartottak a vegyes házasságok megáldása ügyében. Ebben az időben Schwartz Izidor dr. újságíró több czikket írt a rabbik ellen a Pesti Hírlapban, amire az «Egyenlőség» Schwarczot egy czikkében «hóbortos kánonista», «nekivadult ur» és több ilyen becsületsértő czímmel illette. Schwartz erre sajtópert indított az «Egyenlőség» szerkesztője, Szabolcsi Miksa ellen. A sajtóperben ma ítélkezett az esküdtszék, mely az erkölcsi tanuk, a véd és vádbeszédek meghallgatása után 7 szóval 5 ellen vádlottat a becsületsértésben vétkesnek nyilvánította. A törvényszék Szabolcsit 50 forint pénzbüntetésre, esetleg 5 napi fogházra ítélte és kötelezte őt arra, hogy az ítéletet lapjában közzé tegye. Szerkesztői üzenetek. B.x. Budapest. Ismételten jelentettük már, hogy a «Fővárosi Lapok» drámai pályázatát a lap szerkesztőségétől teljesen függetlenül, a nemzeti színház igazgatósága által összeállított bíráló bizottság dönti el, melynek elnöke gróf Festetics Andor a nemzeti színház igazgatója május hó elejére ígérte az eredmény kihirdetését. — L. T. Tisza-Füred. Bocsánat a késedelemért. Lényegesen át kell dolgozni s ezért késik a közlés. Az indítvány különben igen jó, csak az indokolás hosszú. — Kovács Zoltán Budapest. Szíveskedjék bármely délután 6—7 óra között szerkesztőségünkben jelentkezni. — 3808. Késmárk. A kritikát alkalmilag megmutatjuk K. E.-nek.