Fővárosi Lapok, 1897. február (34. évfolyam, 32-59. szám)
1897-02-22 / 53. szám
4 — A Telefon Hírmondó Szegeden. A budapesti Telefon Hírmondó ma érdekes hangversenyt rendezett a szegediek számára. A fővárosi hálózatot kapcsolatba hozták Szegeddel, úgy, hogy ott kitűnően hallhatták az operaház előadásából „Sába királyné“ harmadik felvonását, majd a Vigadóban játszó honvéd-zenekart, végül még egy rövid hangversenyt. — Hó-lavina. Csernovitzból telegrafálják : Pozoritza közelében a „Dosu Obczine“ hegyről egy körülbelül nyolcz hektár nagyságú hó-lavina gördült le és maga alá temetett egy házat meg a hozzátartozó gazdasági épületeket. A ház lakói közül eddig csak két holttestet tudtak a törmelékek alul óriási fárasztó mentési munkálatokkal előhozni. A lavina gördülése közben egy egész nyájat a pásztorával együtt vagy 800 méternyire eltaszította. A pásztort és a nyájat azonban még meg lehetett menteni. — Tüzvizsgálat. Liebner Zsigmondnak Zrinyiutczai játékkereskedésében, hol tegnapelőtt éjjel tűz pusztított, megtartották a tűzrendőri vizsgálatot. Ennek során megállapították, hogy a tüzet alkalmasint véletlenül eldobott égő szivar vagy gyufa idézte elő. A kár 15—16 ezer forintra rúg, mely azonban megtérül, mert az üzlet nagyobb összeg erejéig biztosítva lett. MŰVÉSZET. * A «Sába királynője* jubileuma. A m. kir. operában ma ritka eset történt, a közönség megtöltötte a színházat, hogy ünnepet üljön. A Sába királynője századik előadására eladtak minden jegyet, daczára hogy az operaház igazgatósága, amely máskor buzgón szokta hivatalos ünnepeiről a sajtót és a közönséget «felvilágosítani», most mélységesen hallgatott. Valószínűleg a jövő nemzedék annál részletesebben fog értesülni azAndré Chenier huszonöt előadásának művészi eseményeiről, s ezt a jubiláris előadást igazi fénynyel, pompával fogják megtartani. Mert a mai előadáson csak a közönség ünnepelt, amely a hite, hogy Goldmark Budapestre jött, sietett az operaházba, hogy a mestert legelső, leghatalmasabb művének jubileumán igaz szívvel s lelkesedéssel üdvözölje. Csodálatosan meleg hangulat uralkodott az egész est folyamán a nézőtéren, a színpadon is s Goldmark legnagyobb műve, zenéjének szinpompájával s erejével ma ép úgy hatott, mint 1876. márczius 18-án, amikor először került színre a nemzeti színházban. Azóta annyi sok megváltozott, ifjú óriások tűntek föl, akik új zenei iránynyal meghódították a világot, az ifjú mester megöregedett, alkotott új műveket, de a Sába királynője még most is az, ami volt húsz esztendővel ezelőtt, egy lángelme csodás alkotása, amely szépségéből mit sem vesztett s mindig igen vonzó darabja lesz egy operaház repertoirjának. A közönség lelkesedése az egyes felvonások után alig ismert határt, Goldmarkot vagy harminczszor hívták ki. Első megjelenésekor a mestert három apród kisérte, akik három hatalmas babérkoszorút hoztak a lámpák elé. A szereplők a régi jók voltak, Vasquez grófné, Dióssyné, Ney és Perotti megédemelték a sok tapsot, amelyekkel a közönség kitüntette őket. Csak Astaroth személyesítője volt gyenge, Ábrányiné s Bárdossy Ilona után Gabos Nelli valósággal eltűnt a többi szereplők mellett. Az ünnepi előadás jobb Astarothot érdemelt volna. A zenekart Erkel Sándor vezényelte, a második felvonás nyitánya után kétszer is meg kellett köszönnie a közönség elismerését. A harmadik felvonás után az ovácziók megismétlődtek, szinte feledhetetlen jelenetek játszódtak le az opera nézőterén. Az emberek lelkesedtek, éljeneztek s tapsoltak. Ez ma volt, holnap pedig jön a szürke egyformaság, az André Chenier, meg a Piros czipő, a maguk üres, unatkozó, s ingyenjegyes közönségével. * A Népszínház legközelebbi újdonságai: A Gyimesi vadvirág, Géczy népszínműve és A kék asszony, Varney operettje lesznek. Az előbbi márczius 6-án, a másik márczius 26-án kerül színre. * Hírek a Vígszínházból. A Vígszínház igazgatósága Baán Nelli kisasszonyt, az országos színészeti akadémia növendékét, három évre szerződtette. A kisasszony a naiv szerepkörben fog működni. A Porto-Riche színműve a Szerelmes asszony kedden, 23-án kerül először színre az új szereposztásban. A darab két főszerepét, amelyet a bemutató-előadáson, Hunyadi Margit és Gál Gyula játszottak, ezúttal Lánczy Ilka és Fenyvesi Emil fogják játszani. A színház legközelebbi két újdonságából Chivot és Durunek Arthur kalandjai és ifj. Bokor Józsefnek „Zűrzavar11 czímű eredeti bohózatából párhuzamosan folynak a próbák. * Thomson. Az idei hangverseny-szezonban tegnap délután másodszor volt alkalmunk hallani Thomson Cézárt, aki egy népszerű koncert keretében, — reméljük, hogy csupán erre a szezonra — búcsúzott el a főváros közönségétől. Az ő tüneményes virtuózsága, kápráztató technikája ma is magával ragadta hallgatóit. Műsorán Tartini, Zarzichy, Wieniowski, Corelli, Brahms-Joachim, Paganini és saját szerzeményű „Skandináviai bölcsődal“-a szerepelt. A fényes közönség, mely zsúfolásig megtöltötte a Royal nagytermét, ezúttal is lelkes ovácziókban részesítette a művészt. A hangversenyben közreműködött Dienstbach Emma frankfurti dalénekesnő. Közvetlen bájjal előadott dalait a közönség szintén nagyon megtapsolta. * Pálmay Ilka Londonban, Londonból jelentik . Nagy sikert ért el a Savoy-színházban Mackenzie és Bournand „His Majesty“ czímű operettese, Pálmay Ilka asszony teljességgel elbájolta a közönséget finom énekével és remek megjelenésével. Pálmay Ilka egy kedves parasztleányt adott, a kinek herczegnővé kell átöltözködnie s végre aztán kisül, hogy ő tényleg valóságos herczegnő. A művésznő énekszámait utánozhatatlan bájjal adta elő, úgy, hogy úgyszólván valamennyi dalát ismételnie kellett. Az előadáson ott volt Deym gróf osztrák-magyar nagykövet és neje is. * Erdélyi Dezső, a budai zeneakadémia tanára, ismert czimbalmos, növendékeivel hangversenyt rendez márczius 2-án a Royal nagytermében. Itt játszák először a Káldy-féle kurucznótákat czimbalmon. Közreműködik Kiss Mihály, a népszínház tagja is, aki Erdélyi czimbalomkisérete mellett népdalokat énekel. Személyjegy ára 1 frt 50 kr., családjegye 3 frt. * Uj zeneművek. Bárd Ferencz és testv. zeneműkereskedéséből (Kossuth Lajos utcza 8. és 17. sz.) Operák: André Chenier teljes zongorakivonat 4 forint 50 krajczár. Bibliás ember 4 forint 80 krajczár. Potpourri 1 forint 50 krajczár. Operettek: Zong. magyar szöveggel füzetenkint 1 forint 50 krajczár. Celestin apó, Ninette, Virágcsata, Királyné dragonyosa, Istennő, Tata és Toto, Eleven ördög (új kiadás). Népszínművek: Gyerekasszony, Télen, Asszonybecsület, Mária bátyja összes dalai ének- és zongorára 1 forint 50 krajczár. Kupiék: Zong. szöveggel egyenkint 75 krajczár. Lámlette. (Énekli Küry Klára) Bál után, Czigi-czige-czá, Wenn die Blätter leise rauschen (Sürü lombok hűvös árnyán), Sei wieder gut (Ne duzzogj), Az elváltak, Ach lieber Schaffner (Óh jó vasúti), Im Kindischen Spiel, Linger-longer (Csókra-csókot), Weisst Mütterl. Népszerű magyar nóták: Selyem kendő, selyem kötény (liba-nóta) 30 krajczár. Két gyöngye volt a falunak és a szomszédban (2 szomorú dal) 60 krajczár. Árva rózsa és Iszom bort 60 krajczár. Pap Zoltán Tordai nóták 1 forint. A legszebb magyar nóták teljes II. folyama (36 dal) 3 forint 50 krajczár. Divatos lánczok zongorára. Vokál (Mágnás)- keringő 1 forint. Leányálmok keringő 1 forint. Bál után keringő 1 forint. La Carine mazurka 1 forint. Jancsi és Juliska polka 75 krajczár. Pas de quatres 75 krajczár. Gyöngyvirágcsokor mazurka 75 krajczár. Bp. tánczalbum 1 forint. Bácsmegyei csárdás 75 krajczár. FŐVÁROSI LAPOK 1897 február 22. Hétfő MULATSÁGOK. A Nemzeti Torna-egylet tánczestélye. Tegnap éjjel sikerült tánczestélyt rendezett a Nemzeti Torna-egylet, e kitűnő sportintézet, saját Szentkirályi-utczai helyiségében. A tágas terem ma különösen nagy és szép közönséggel telt meg. Vidám, fesztelen hangulatot találtunk a mai táncrestélyen, mely hű marad régi híréhez, a jelszó az idén is kedélyesség és fesztelenség volt. A mulatság derült, jó kedvben folyt le, a csárdást sokszor és vígan megujrázták. Az első négyest 80 pár tár tánczolta. Megjelent a mulatságon dr. Berzeviczy Albert v. b. t. tanácsos, a torna egylet elnöke, továbbá Bernáth Béla orsz. képviselő, a bálbizottság elnöke, dr. Vécsey István alelnök. Az ügyes rendezőség a hölgyeket ízléses tánczrenddel lepte meg. A kedves emlék egy kis bársonyfödelü könyvecske, a födélén N. T. E. betűkkel s két apró aranyozott súlyzóval. A tánczban résztvettek: Kreibig Lajosné, Weisz Ignáczné, Freund Jónásné, Szarka Manóné, Kéry Nándorné, Beimel N.-né, Pollák Edéné, Haydt Károlyné, Purbl A. -né, Tóth Józsefné, Szegedy Józsefné, Pál Gergelyné, Farkas Gyuláné, Schwarcz Mihályné, özv. Kelyné, Samu Imréné, Éder Gizáné, Révészné, Fligl Kálmánné, Rabsch Sándorné, dr. Jusztusz D.-né, Payer Marczellné, Takács Antalné, Jablonszky Jánosné, Maurer Jánosné, Kampiss Lajosné, Winkler Józsefné, Jambrikovics Irénke és Milike, Kreybig Milike, Freund Hermina, Hirsch Irén, Weisz Dóra, Heit Irma, Lohn Olga és Margit, Zdeborwszky Olga és Etelka, Teltschik Emilia, Maurer Margit, Weisz Szera, Lövy Gizella, Spinger Irma, Tóth Vilma, Szegedy Irma, Krause Ilona, Gál Emma és Irén, Weisz Szerén, Hevessy Juliska, Frigl Irma, Farkas Olga és Mariska, Schwarcz Rózsika, Grósz Vilma, Tillmann Liza, Szegfy Margit, Jusztus Monka, Rein Margit, Tápay Mariska (Vácz), Hevess Juliska, Éder Margit és Stefiké, Haydt Irma, Kokorny Paula. X Tánczestély. A Korompayné Margillay Maris intézetének volt és jelenlegi növendékei ma este a ferenczvárosi kaszinó dísztermében találkoztak, hogy a „Hírlapírók nyugdíjintézete“ javára mulassanak. A tánczvigalom az idén is csak úgy sikerült, mint e jeles intézet által évről-évre rendezni szokott jótékonyczélú mulatságok. A jelenlévők sorában volt dr. Hutiray Ferencz állatorvosi akad. tanár, Margittay Tihamér. A tánczoló hölgyek névsora a következő: Hutiray Ferenczné, Őszi Kornélné, Szcierák Ágostonná, Szőke Györgyné, Albrecht Istvánná, B. -né Amirazs Mariska, Beniczky Józsefné, Batizfalvy Tatárka Istvánná, Dallos Istvánná, özv. Farkas Antalné, Herczeg S.-né, özv. Horváth Károlyné, Hoffmann Árpádné, Hutiray Alajosné, Istóczy Győzőné, Korompay Béláné, Kovrik Tivadarné, Kecskés Jánosné, özv. Koszkoly Vilmosné, Moravetz Józsefné, Pottyondy Gézáné, Szerdahelyi Mórné, Zadák Alajosné, Szőke Etelka, Szcherák Gizella és Margitka, Moravetz Irénke, Albrecht Gizella, Benitzky Irma, Batizfalvy Tatárka Stella, Dallos Irma, Farkas Vilma és Ilonka, Herczeg Janka, Hoffmann nővérek, Hutiray Aranyos, Istóczy Herminka, Kovács Czigányka, Kovrik Rózsika, Kecskés Irén, Kicsalesz Zsófika, Pottyondy Margit, Szőke Etti és Margitka, Szerdahelyi Gizella, Unger Irénke és Aranka, Zadák Adél és Irén. A könyvnyomdászok mulatsága. A „Könyvnyomdászok Szakköre“ tegnap tagjait a „Szegény gyermekkert-egylet“ helyiségében kellemes mulatságban részesítette. Hangversenynyel egybekötött tánczvigalmat rendeztek az egylet vezetői. A hangverseny műsora ügyesen volt összeállítva. Közreműködtek szavalattal, énekkel, hegedű- és zongorajátékkal Domaniczky Miczi, Mikes Margitka, Berky Olga, Salzmann Karola, Pap Zoltán, Benes Sándor, Fodor Rezső, Hajnal Sándor, Göndöcs István. Mikes Margitka tüzes népdalaival bő tapsokat aratott. A jelen volt hölgyek névsora a következő: Meilingerné, Perlmutterné, Perecz Ignáczné, Salzmann Lajosné, Vass Miksáné, özv. Román Jánosné, Schwindt Béláné, Spitz Adolfné, Littauer Sámuelné, Weber Károlyné, LusztigIgnáczné, Kohn Jakabné, Neuwald Illésné, Rencsisovszky Ferenczné, Miskey Béláné, Tóth Józsefné, Göndöcs Istvánná, Berger Árminné, Weber Györgyné.