Fővárosi Napló, 1947 (2. évfolyam, 1-18. szám)

1947-04-19 / 16. szám

1947 április 19. FŐVÁROSI NAPLÓ Itt a fővárosi üzemi kinevezettek teljes névsora A gázgyári kinevezések függőben maradtak Hosszas tárgyalások után az elmúlt héten megtörténtek a fő­városi üzemi kinevezések. Ez al­kalommal a munkáslétszámhoz tartozó alkalmazottak kinevezé­sére, illetve átminősítésére ke­rült sor. Több mint 4000 dolgozót érin­tett a polgármester intézkedése. Ezek most havi fizetéses alkal­mazottak lettek és javadalmazá­suk havi 230 forinttól 545 forintig terjed. A Gázművek alkalmazot­tainak kinevezése körül még bi­zonyos tárgyalások folynak, ezért a kinevezéseknek ez a része füg­gőben van. A többi 11 fővárosi üzem kinevezettjeinek névsora a következő: ELEKTROMOS MŰVEK Pénzbeszedői szakon, ellenőrzé: a VIII. fsz. osztály 3. fokába: Pet­­róczy István, Cseh Ferenc, Kőbán Ferenc, Pluhán Gyula Rétkuti Ká­roly, Schmidt Gyula, Palugyay Ele­mér, Szabó B. Albert, Túri Mihály, Kővágó Lajos, Kolbabek László, Rasch Ferenc, Lévay József, Mé­száros I. József, Jónás Károly, Al­­mási József, Milosovits Béla, Sán­dor Gyula, Hérai László, Újvári Antal, Martonos Gábor, Steták Miklós, Natta János, Gulrich Kon­­rád és Augusztin József. I. osztályú főpénzbeszedévé, a IX. fiz. osztály 3. fokába: Tétényi Sándor, Fehér János, Ravasz An­tal, Bödő Alajos, Szabó Károly, Palágyi Béla, Galambos Pál, Nében­­führer István, Ihász Béla, Lovas Béla, Tóth János, Horváth I. La­jos, Szőke János, Egyed József, Kocsis Mihály, Kocsis­ Lajos, Nagy Sámuel, Takács Béla, Baross Mik­lós, Horváth III. József, Gábor Gusztáv, Sztancsik II. Pál, Relle Béla, Kermanik József és Herczeg­­halmi József. II. osztályú főpénzbeszedővé: a X. fiz. osztály 3. fokába: Nemeskéri Károly, Garamkeszi János, Mátai Ede, Hídvégi Rezső, Hajós Lajos, Tölgyesi Béla, Szabó István, Szabó I Sándor, Németh VI. István, Izsák Dezső, Monferra Károly, Závoda József. I. osztályú pénzbeszedővé: a X. fiz. osztály 3. fokába: Kiss IV. Jó­zsef, Klementisz Pál, Egressy Jó­zsef, Kud­ár Antal, Unger Lajos, Erős Lajos, Mészáros Sándor, Fü­­löp János, Juhász János. Raktárnok szakon: I. osztályú főraktárnokká: a IX. fiz. osztály 3. fokába: Halmi Jó­zsef, Steszmann István, Csurgai Ferenc, Sántha Géza, Csatai Már­ton, Fekete János, Kvotidián Já­nos, Kuri Ferenc, Dentsik József, Takács György. II. osztályú főraktám­okká: a X. fiz. osztály 3. fokába: Gergácz La­jos, Palócz József, Várhegyi Re­zső, Körmendi Sándor. I. osztályú raktámokká: a IX. fizetési osztály 3. fokába: Gurden György. II. osztályú raktámokká: a XII. fiz. osztály 3. fokába: Varga Mi­hály, Tóth János. ÜZEMI TISZTEK a­ villamoskezelői és gépészeti szakon I. osztályú üzemfelügyelővé: a VI. fiz. osztály 3. fokába: Pálfalvi Ágoston, Badál Gusztáv, Walas­­chek Pál, Rétlaki Vilmos, Lantos József, Fidlóczky Károly, Oravecz Pál, Jausz Lipót. I. osztályú üzemfelügyelővé: a VII. fsz. osztály 3. fokába: Jutasi István, Nagy József, Bors József, Schneckendorf Arthur, Schmidt János, Füzesi Henrik, Köntös Pál, Batisz György, Vízvári Károly, Pálmai István, Radics Jenő, Heté­­nyi Rezső, Kollár Boldizsár, Grei­ner Gyula, Fazekas József, Szalai Nándor, Szirtesi Gyula, Szabó La­jos, Steinmann Sándor, Koch Gusz­táv, Várfi András, Vizvári Gyula, Farkas Imre, Papp Károly, Türk Tivadar, Maurer Gyula, Kajel Ala­jos, Greger Ferenc, Kraicz József, Márkus Gyula János, Koszlinszki Béla, Sipos Ferenc, Baka János, Homola János, Szerényi Lajos, Bá­rány Mihály, Nagy István, Rupnik János, Darida István, Makra Ist­ván, Gyénes József, Fekete Géza, Ligetkuti István, Berkesi István. Üzemellenőrzé: a VIII. fsz. osz­tály 3. fokába: Bidzsovszki Lajos, Faddi Antal, Kégler Lajos, Csékó István, Machovics Raimund, Tóth Gábor, Bindrei Gyula, Kasztner Fe­renc, Isták­ Ignác, Siklósi Antal, Koma György, Marczinek Sándor. SZERELŐI SZAKON I. osztályú üzemfelügyelővé: a VI. fiz. osztály 3. fokába: Eigner Lajos, Komlódi Pál, Filcz Géza, Soós Béla, Balogh Antal. II. osztályú üzemfelügyelővé: a VII. fiz osztály 3. fokába: Bauer Sándor, Szűcs Antal, Grónai Al­fons, Hennig Ernő, Mátyus József, Jávor Ede, Kállai Imre, Spierer Sándor. II. osztályú üzemfelügyelővé: a VII. fiz. osztály 3. fokába: Kovács­házi István, Mayer József, Németh II. Ferenc, Szép Lajos, Décsi Vin­ce, Ilnitzky Vidtor, Gyenge János, Németh III. József, Fonyó János, Csákvári János, Németh Pál, Ba­bos Károly, Lajos Mihály, Mák Imre, Kiss András, Karmasin La­jos, Sóhegyi János, Horváth László, Putz Antal, Tall Nándor, Németh III. István, Blahó József, Höchstein Mihály, Csizik Pál, Horváth Fri­gyes, Borvendég Mihály, Draxler Mihály, Lovas János, Tóth I. La­jos, Góga János­­és Mészáros Ist­ván. Üzemellenőrzé: a VIII. fsz. osz­tály 3. fokába: Eichmüller József, Móni István, Jaczó Géza, Рокоту Antal, Baráth Pál, Trombitás Já­nos, Lukács Mihály, Szer Péter, Nagy I. Imre, Segesdi József, Filip­­csuk Gábor, Kammerer Antal, Székely Imre, Horváth Gábor, Hu­ber Gyula, Bánki Ferenc, Dávid Lajos, Keresztes Márton, Keskeny László, Levente Kornél, Verbits György, Hadadi József, Csányi Já­nos, Nagy György, Farkasházi Jó­zsef, Varga II. István, Gold József, Duschek Sáhruel, Somkuti Béla, Kuttenberg Ferenc, Winkler János, Kiss I. Kálmán, Véber II. János, Vida József. VEGYES SZAKON I. osztályú üzemfelügyelővé: a VI. fiz. osztály 3. fokába: Leopold Ferenc. • II. osztályú üzemfelügyelővé: a VII. fiz. osztály 3. fokába: Wakker Pál, Hantai Simon, Grammer Má­tyás, Holicza József, Bajtár László, Sipos Károly, Hrabusiczky József, Komlódi János, Németh V. István, Fartély Kálmán, Nádori Gyula, Kiss I. Rezső, Veres Lajos, Doro­­zel Dezső, Klotom Ernő. Üzemellenőrzé: a VIII. fiz osz­tály 3. fokába: Brezovics Károly, Antalics Pál, Törös Károly, Tibold Károly, Keszi János, Tangl Fe­renc, Siklósi Lajos, Kiss Miklós, Pallag István, Marcibán Károly, Szőnyei Ödön, Virág István, Magdó András, Kasza Rudolf, Sik­lósi Ferenc, Kiss V. József, Bar­­tusz Menyhért, Kompolti Pál, Ka­sza Gyula, Mészáros János, Boros­tyán Sándor, Csutak Ferenc, Tóth IV. Sándor, Kovácsházi József, Ferencfi Nándor, Ignácz János, Laskai László, Varga III. István, Pénzes Ferenc, Détári Gyula, Tóth Lajos, Dvoracsek József, Péter Ambrus, Szentkirályi Jó­zsef, Szluka István, Menzel Károly, Maurer János, Krska József, Drá­gai János, Bödör János, Molnár I. Ferenc, Ott János, Mayer József, Kosztor József, Novák János, Bő­sze László, Mizsei Ferenc, Laskai Dezső, Toronyi András, Szerencsés Lajos, Irtási Ferenc, Rikker Péter Háromszéki Jenő, Cserfalvi Ferenc, Domonkos (Deutsch) Béla, Nagy II. Gyula, Turza Mihály. Művezetőhelyettessé: a 6. foko­zatba: Vincze Imre, Szenczi István, Bauer Henrik, Jakab Lajos, Fekecs Miklós, Keszthelyi Sándor, Kővári József, Nagy I. Gyula, Tettinger Ferenc, Szakolczi Károly, Rieth Fe­renc, Préda Lajos, Szilajka József, Steyr Tódor, Herbály János, Sztóbel József, Szluka János, Poschl Fe­renc, Fazekas János, Géczy Ferenc, Barona Simon, Németh Lajos, Bo­­tond Ede, Balta J. Zoltán, Lakatos II. József, Bardon Rezső, Nagy I. Lajos, Maszló Mihály, Sóti­ Gusz­táv, Merényi József, Meríz Antal, Vámos István, Kneif Gyula, Zimá­­nyi Miklós, Kőszegi Sándor, Csulák István, Dobrovitzky Antal, Kaliszta István, Ferenczhalmi Lajos, Báder Károly, Seffer Ferenc, Galgóczy Gyula, Boskovics György, Kará­csonyi II. István, Maurer István, Schmidt Károly, Bulyovszky Mi­hály, Apáthi Mihály, Bondor Já­nos, Paulinyi József, Fister Sándor, Alak János, Cser István, Fazekas Kálmán, Neuhauser Lajos, Fücsök Alajos, Krepsz Gábor, Kiss III. Ist­ván, Gauder Mihály, Ötvös Mihály, Szabó II. Pál, Szili Ferenc, Oláh Lajos, Mezei Farkas János, Ökrös Ferenc. Főszaksegéddé: a 9. fokozatba: Kékesi Imre, Szikora Gyula, Kiss Jenő, Käfer Ferenc, Farkas Lajos, Ölvedy Sándor, Medzai Miklós Polyva József, Zsámbéki E. Ferenc, Jakab Andor, Haczay Vilmos, Har­­tai László. Szaksegéddé: a 12. fokozatba: Virágh Miklós, Nagy Bálint, Mar­tin Balázs. IV., Szép­ utca 5. április—májusi naptára. 22., kedd: Beck ö. Fülöp. (Beck András szobrász­­művész.) A szimbo­lika hordereje. (Dr. Hajós György egy. m. tanár.) A faj­­egészségtan kritiká­ja. (Dr. Fehér Mik­lós egy. m. tanár.) A magyar igazságszol­gáltatás reformja. (Dr­ . Beér János szív. tiszti főügyész.) 24., csüt.: Az iszlám a Szovjet­unióban. (Dr. hol­­lósi Somogyi József főiskolai tanár.) Al­fred de Vigny. (Dr. Baróti Dezső egy. m. tanár.) 25., péntek: A társadalmi rend áldozatai. (Mérei Ferenc, a Főv. Lé­lektani Intézet igaz­gatója.) A kauká­zusi népek dalai.­­ (Dr. Gombos László szerkesztő.) 26., szomb.: Jellem, idegrend­szer és mirigyműkö­dés. (Dr. Horányi Béla egy. ny. r. ta­nár.) 2., péntek: Indoeurópai népköl­tészet a Szovjet­unióban. (Dr. Gom­bos László szer­kesztő.) 3. szomb.: Mit tudunk a jár­ványokról? (Dr. Melly József egy. ny. r. tanár.) Az előadások délután 6 óra­kor kezdődnek az Egyetem Böl­csészeti Karán, VIII., Muzeum­­körút 6—8. I VEGYES SZAKON Művezetővé: a 3. fokozatba: Kékesi Márton, Biletz Dezső, Hor­váth II. Lajos, Oszvári Mihály, Neubauer József, Németh György, Rusz János, Keszler Sebestyén, Galambos József, Zergi László, Ja­­gicza János, Lukács Sándor, Te­­nyák Péter, Csirke Kálmán, Pélyi József, Schambauer István, Stadler Ferenc, Tábori Ferenc, Babula An­tal, Kazap Dezső, Turóczy Dávid, Pandur Gábor, Gráber István, Hegyi György, Pados János, Toros József, Dávid Imre, Horváth II. Dezső, Székesvári Lajos, Vaskúti János, Zsuga László, Pintér József, Paksi József, Vargha Árpád, Járó Lőrinc, Németberta János, Fényes Ferenc, Demiter Károly, Újvári János, Czárth János, Skordai Ist­ván, Pataki II. István, Tóth III. Sándor, Dezső Ferenc, Gazsó Mi­hály, Fábián Pál, Ritzinger József, Fogarasi Pál, Jánosy Albert, Sasady Antal, Antal Nándor, Szarka Béla, Sebesi József, Vitéz Antal, Kása Lajos, Széll Lajos, Győry Erich, Érti István, Németh Jenő, Adanits Emil, Pupik Imre, Demiszky Péter, Kardos Zoltán, Takács Illés, Zom­­bik Lajos, Márai Lajos, Szabó Mi­hály, Kaszás Ernő, Nagy I. Ferenc, Szigli János, Dávid János, Juhász Károly, Juhász János, Kiss I. Jó­zsef, Kutyka Sándor, Ombódi Gá­bor, Marton József, Kovács Már­ton, Patkó Ferenc, Baracskai Imre, Kovács II. Józs­ef, Lévik Károly, Szabó Gábor, Komlósi János, No­votny János, Eber Imre, Szabó IV. István, Bódis Ferenc, Babos Ignác, Joós Pál, Hankó István, Liptai Ist­ván, Gál Rudolf, Zentai József, Zingalek János, Stifter József, Agárdi Bálint, Helik­ Márton, Pa­lotai Pál, Jobbágy László, Pintér Kálmán. Művezetőhelyettessé: a 6. foko­zatba: Jankovszky Sándor, Bene Béla, Szabó III. István, Radics Kár­­oly, Dávid Károly, Gordin Vladi­mir, Bocskay István, Kasparzik József, Sárközi Mihály, K Krasznár Péter, Baranyai István, Reich Ist­ván, Angyal József, Sárai Mihály, Bartalfi Károly, Vadócz Mihály, Perczel László, Kopp Ferenc, Lő­­rincz Béla, Csapó István, Petró Antal, Turcsányi Márton, Bucsi József, Hutter Lajos, Kaszás Gyula, Mitterling Vilmos, Pintér II. Ist­ván, Üveges József, Puskás Dénes, Horváth Mihály, Pfeiffer József, Pál Imre, Papp Árpád, Bóna Ká­roly, Nagy Leó, Horváth IV. Jó­zsef, Parányi Dénes, Gulyás Lajos, Jandek Elemér, Kovács I. István,­­ Gergely Pál, Nemeskéri László, Kovács III. István, Földes Lőrinc, Kovács III. Jenő, Málcsik Mihály, Kiss IV. István, Hatvani István, Zsiga József, Bonyhádi Ferenc, Várszegi Antal, Nánási Pál, Slezák Ferenc, Mórócz Lajos, Konvalinka Antal, Póth Ferenc, Oriskó Ferenc Főszaksegéddé, a 9. fokozatba: Erős Károly, Szabó II. János, Ko­vács VII. József, Kálóczy Károly, Zátonyi Mihály, Igaly Lajos, ifj Kerner Béla, Reiter István, Szanyi Miklós, Horváth György, Kelemen János, Czapf István, Unghy Pál, Németh Albert, Szabó IV. János, Németh II. Lajos, ifj. Kara János, Rákász József, Zsilvölgyi Károly. Szaksegéddé: a 12. fokozatba: Fedorics Géza, Schachtner Ottó, ifj. Bere Bálint, Janzer Frigyes. SEGÉDALKALMAZOTTAK VEGYES SZAKON: I. osztályú segédalkalmazottá: a 6. fokozatba : Mátyás István, Bocz Károly, Fekete József, Juhász Ist­ván, Futó József, Csabajszky Ru­dolf, Egervári István, Polónyi Ist­ván, Mellári József, Deáki János, Balazatics János, Minarik János, Sisak István, Zentai János, Musz­­tafa Meh­med, Antal Ferenc, Hor­váth I. András, Klankai Dezső, Szombati Gyula, Szász II. József, Erdélyi Béla, Pretzer István, Osz­­wald Pál, Löfler Péter, Fekete I. István, Odor József, Herényi László, Agóts Ferenc, Fodor I. Já­nos, Steinzinger János, Fülöp Jó­zsef, Cseh István, Petrovits György, Sárosi Pál, Magyar Ferenc, Marsi Mihály, Antalics János, Berkes Jó­zsef, Bereczky Józsefné, Stangl Frigyes, Herczegfalvi Lajos, Ki­rályi Antal, Pozsgay Jenő, Garai István, Újvári I. Ferenc, Makkos I. István, Lengi Mihály, Hossó Fe­renc, Karakas János, Gombási Jó­zsef, Lada János, Juhász Balázs, Csánk Vilmos, Gaál Flórián, Ba­logh I. Ferenc, Steiger János, Bandzs Tamás, Pápai Mihály, Kása János, Sashegyi József, Czifra Ist­ván, Bódizs Mihály, Mészáros Gyula, Pesti II. József, Pápai Sán­dor, Szász II. István, Vekerdi Ba­lázs, S­avrinyenkó Konstantin, Pró­­fusz Gyula, Sabla József, Újvári 11. Ferenc, Schönwald Ferenc, Guba János, Ranguth Károly, Be­nedek Árpád, Bella Mihály, Sán­­dorfi Jakab, Popovics Bálint, Ba­­zsalik I. László, Nagy I. István. II. osztályú segédalkalmazottak a 9. fokozatba: Takács Géza, Sza­­lontai Nándor, Rázsó János, En­­drődi György, Szarka István, Ko­vács Gáspár, Karácsonyi III. Ist­ván, Gábris András, Farkas II. Já­nos, Fellegi Ferenc, Hári János, Kuralovits András, Oravecz László, Pálinkás József, özv. Tóth István­né, Vincze Jánosné, Csávás Sán­dor, Mátyás Ferencné, Lengyel Anna, Gunda Jánosné, Krizsán I. József, Szalkovits János, Horváth I. István, Epres Mihály, Bódi Fe­rencné, özv. Záborszky Andrásné, Sirmer Gáspár, Tavaszi István, özv. Baumann Károlyné. II. osztályú segédalkalmazotta: a 12. fokozatba: Futó Ferencné, Bör­­csös Géza, Mersitz Gyuláné, Papá­­nyi Istvánná, Lukács Jánosné, Hübscher József, Mad­ag József, Hermann Jenő, Kiss II. Imre, Hor­váth IV. János, Molnár István, Bo­­csor Mihály, Vincze Ferenc, Aranyi Dezső, Gellért József, Zöldi Jó­zsefné, Szilágyi Jánosné, Jakab Anna, Szipli Mária, Pinezich Pál­­né, Szabó Lajosné, Horváth Ibolya, Mészáros III. János, Uhrik Pálné, Józsa Gáborné, Hodák, Imre, Papp József, Istenes János,­ Gazdig Ist­ván, Raffay László, Gál József, Szabó V. József, Pados II. János, Pataki András, Hegyi Győző, Oláh Mátyás, Eismann Sándor, Mészáros Mihály, Benkő Gyula, Horváth Jo­lán, Molnár László, id. Веге Bá­lint, Kohl István, György János, Tüskés Ferenc, Bárdi József. TELEFONKEZELŐI SZAKON I. osztályú segédalkalmazotta­­a 6. fokozatába: Horváth Kálmán. II. osztályú segédalkalmazott­á: a 9. fokozatba: Kovács VI. József; a 12. fokozatba: Igaz Istvánná, Füzy Rezső, Temesvári Jánosné. ALTISZTI ÉS KAPUSI SZAKON I. osztályú segédalkalmazottá: a 6. fokozatba: Szíj­jártó Pál, Grics János, Horváth IV. István, Szegedi András, Lakatos Imre, Szőke Ká­roly, Hulkó Péter, Lutz József, Kulcsár József, Farkas Imre, Pethő János, Bakonyi Mihály, Szűcs Jó­zsef Károly, Tamás István, Huszár I. Mihály, Vincze István, Czinege János, Zimányi Gyula, Budai Ist­ván, Szentgyörgyi Géza. II. osztályú segédalkalmazottá; a 9. fokozatba: Simon Zsigmond, Begányi Tivadar, Szilágyi József, Kocsis János, Szabó Benjámin, Futó Ferenc, Kele Károly, Toplak János, ifj. Vitencz Mihály, Má­­ramarosi János; a 12. fokozatba: Gyurkovits Jánosné, Kasza Tibor­­né, Sipőcz Imre, Herda János, Demjén László, Török Ferenc, Szabó III. László, Szemes Lajos, Bradák Károly, Jakab József, özv. Dömötör Józsefné, Cesnek Ferenc. IRODAI ALKALMAZOTTAK Pénz- és raktárkezelői tagozat Pénzbeszedői szakon: I. osztályú pénzbeszedővé: a XI. fiz. osztály 3. fokába: Diószegi Jenő. II. osztályú pénzbeszedővé: a XII. fsz. osztály 3. fokába: Horváth Ferenc. SZAKALKALMAZOTTAK Üzemi végrehajtó személyzet Elektrikusi és gépészi szakon: Művezetővé: a 3. fokozatba: Soós Antal, Dálnoki János, Csurai Lajos. Művezetőhelyettessé: a 6. foko­zatba : Kocsis Endre, Lehőcz Lajos. Főszaksegéddé: a 9. fokozatba: Varga Tamás, Kiss Kálmán.­­ Szaksegéddé: a 12. fokozatba: Csányi Lajos. SZERELŐI SZAKON Művezetővé: a 3. fokozatba: Gajdos János. Művezetőhelyettessé: a 6. foko­zatba: Nyers József, Hillám Mi­hály, Rózsa Ottó. Főszaksegéddé: a 9. fokozatba: Palkó István, Kiss Sándor, Hidin­­ger János, Molnár György. Szaksegéddé: a 12. fokozatba: AZ ÜZEMI VÉGREHAJTÓ SZEMÉLYZET ELEKTRIKUS ÉS GÉPÉSZI SZAKON Művezetővé: a 3. fokozatba: Szta­­nyó Lajos, Rudas Ferenc, Farkas József, Lukács I. Lajos, Csupka János, Kozák Márton, Germanusz Lajos, Oravecz János, Vénusz László, Rételi Sándor, Kardos Im­re, Faludi (Dörfler) Győző, Rudvig Ferenc. Művezető helyettessé: a 6. foko­zatba: Nyíri Mihály, Halász Mik­lós, Sinóros Szabó Sándor, Szabó IV. Lajos. Főszaksegéddé: a 9. fokozatba: Dremyovszky István, Tatár Ferenc. SZERELŐI SZAKON Művezetővé: a 3. fokozatba: Ké­­zeli Pál, Szenti György, Pukler Ist­ván, Hajdúk István, Repka Antal, Fogl János, Sugár Lajos, Németh Mihály, Lénárt Ferenc, Fördős István, Udvaros István, Ronitai Péter, Halmai Lajos, Zentai Béla, Németh Géza, Bálint Ferenc, Zsata József, Galgóczy Lajos, Gergye László, Péter József, Szász István. 7 Magyar Ifjúsági Ipari és Keresk­edelmi Vásár az Allan­tertben 1947 április hó 30-tól—május hó 9-ig

Next