Fővárosi Napló, 1950 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1950-01-05 / 1. szám
4 Jobbak és vidámabbak lettek a bölcsődék és napközi otthonok Vándorkiállítások a csecsemők helyes öltöztetéséről A sztálini munkafelajánlások során igen sok újítást vezettünk be munkánkba. Kiterjesztettük körzeti védőnői munkánkat, vidámabbá, jobbá tettük a bölcsődéket, napközi otthonokat, szorosabb lett a kapcsolat az egyes munkaágak (orvosok, védőnő , gondozónők) között. A munkatársak megszerették a tanulást és tovább képzik, magukat szakmai és politikai vonalon egyaránt. Nézzük, meg, minek köszönhetjük elsősorban ezeket az eredményeket: Dr. Surányi Gyula igazgató-főorvos kezdeményezésére feldolgoztuk Kovrogina: Bölcsődék és csecsemő-otthonpíz a Szovjetunióban című művét. Ez után heti két alkalommal (5 hétig tartott) előadás és szeminárium formájában átvettük az anyagot. A szemináriumon résztvettek az intézet szemészeti és egészségügyi osztályainak vezetői, a védőnőképző felügyelők és az ellenőrök. Ezek a hallgatók, miután elvégezték a szemináriumot, valamennyien újabb öthetes szemináriumot tartottak a védőnők, a bölcsőde, napközi és átmeneti otthon vezetők számára. Ezután a vezetők az osztályon dolgozókkal ismertették az anyagot, így elértük azt hogy két és fél hónap alatt az intézet valamennyi egészségügyi dolgozója megtanulta, hogyan végzik ezt a munkát a Szovjetunióban. Valamennyi dolgozónk előtt példaképpen áll a Szovjetunió csecsemővédelme. Dolgozóink jó eredménnyel végezték el a tanfolyamokat, erről az összefoglalókon meggyőződtünk. Persze tudtuk, hogy ez csak az első lépés, a második: a tanultakat a gyakorlatban hasznosítani. Milyen újításokat vezettünk be a tanultak alapján? Ma már a gyermekeket korszerű játékokkal ellátva úgy neveljük, hogy ezek a játékok testi fejlődésüket is elősegítsék, ugyanakkor ügyességü ■ ket, önállóságukat fejlesztjük. Kisebb csoportokra osztottuk a gye-rekeket és így megkönnyítettük a sajtát, étkeztetést stb. Fokoztuk a levegőztetést, ahol csak mód van rá, sétálni visszük a gyer- mekeket és úgynevezett „sétaszobá- kát“ létesítettünk. Napirendet állapítottunk meg az egyes intézeteknél. Azokat a gyermekeket, akik ismeretlen okból kimaradnak a bölcsődéből, vagy napköziből, a védőnők lelátogatják és a helyzetről tudósítják a bölcsödét. Átszerveztük adminisztrációnkat, bevezettük az eseménynaplót. Elkészült a vándorkiállítás a csecsemő helyes öltöztetéséről és ez a kiállítás minden két hétben másik védőintézetben lesz felállítva. Közös értekezleteken az egyes intézetek rendszeresen átbeszélik az elmúlt hónap eseményeit, rámutatnak a hibákra és ezek kiküszöbölésére és megszabják a soron lévő feladatokat. Mindezzel az a célunk, hogy hathatósan segítsük elő a magyar dolgozók új országot építő munkáját. Kettős évit érünk ki ezzel: dolgozóink nyugodtan mehetnek munkájukba, mert a kicsikről van ki gondoskodjon és egészséges, vidám, szabad embereket nevelünk. Ennek a munkának még fokozottabb megjavítása, kiterjesztése és népszerűsítése a mi ötéves tervünk. Leopold Liza Látogatás a IV. ker. elöljáróságon — Újpesten Az első szempillantásra furcsán hangzik, hogy a Belváros átköltözött Újpestre. Pedig az új Budapest megalakulásával Újpest lett a főváros IV■ kerülete, ahol már hetekkel ezelőtt a kerületi elöljáróságok mintájára megszervezték az ügycsoportokat és valamennyiük élére munkás káderek kerültek. Budapest új IV. kerülete is boldogan, lelkes örömmel illeszkedik bele a budapesti egységbe, amellyel megszűnt az a szégyenteljes határ, amelyet az elmúlt fasiszta rendszerek húztak Budapest és a peremvárosok között. Az új IV. kerületi elöljáróságon körsétánk során elsőnek Baráti Gyula elvtársat, a személyzeti ügycsoport vezetőjét látogattuk megaki sérelmezte, hogy a Fővárosi Naplót nem kapja meg idejében. Közöltük vele, hogy ez nem rajtunk múlik, mert mi a lapot minden egyes esetben rendes időben , címére megküldjük az újpesti városházára és így munkatársainak hanyagságán múlik, hogy a lapot mégsem kapja meg a kellő időben. Báróti elvtárs szobájában találtuk Nagy Gáspár elvtársat, aki altisztből lett ügyosztályvezető. A munkáskáderekkel kapcsolatban ezt mondotta nekünk: — Még mindig vannak olyan kartársak, akik fenntartással fogadják a munkásszármazású tisztviselőket, pedig mi, munkáskáderek, a legjobb tudásunkkal és segíteni akarásunkkal jöttünk a gyárakból, műhelyekből új munkahelyünkre. Minden erőnkkel a népi közigazgatás megteremtésén dolgozunk és szorgalmasan tanulunk■ Az újpesti elöljáróságon dolgozó munkáskáderek valamennyien közigazgatási tanfolyamon tanulnak, hogy tudatosan és szilárdan irányíthassák a jövőnket. Nagy Gáspár az ipar és közellátási ügycsoportot vezeti. Kartársaival állandóan ellenőrzi az újpesti piacokat és figyelik az árak alakulását, mert nem engedik meg, hogy a dolgozók esetleg magas áron silány árut kapjanak a piacokon. A Fővárosi Napló felelőse Újpesten Kardos Zoltán elvtárs. Fiatal ember, aki tele van munkakedvvel és így furcsájuk, hogy lapunk terjesztése körül hibák vannak a IV- kerületben. Nem elég az, hogy a Fővárosi Naplót csomagonként átveszik, hanem az idejében ki is kell osztani a dolgozók között. Ezzel kapcsolatban kénytelenek vagyunk megemlíteni, hogy az egyik lapszámunkat szerdai napon kézbesítettük Újpestre, s az ottani olvasók csak pénteken kapják meg a lapot. Tehát több mint két napig pihentették a fiókokban. Ez helytelen s reméljük, hogy a jövőben megszűnik, amire Kardos elvtárs ígéretet is tett. A sztálini munkafelajánlás jó teljesítéséről Gyurcsó Lajos szakszervezeti propagandista számol be: — Sokat tanultunk és fejlődtünk a munkafelajánlások alatt, örömmmel közölhetem, hogy a műszaki osztály 36 lakást újjáépített és 200 lakás tetőszerkezetét hozta rendbe- A kertészet 3014 fát kiültetett és 1 nappal előbb fejezték be a munkát, mint azt a sztálini munkafelajánlásban vállalták. Az általános igazgatási ügycsoport bizonyítványosztási dolgozói megszüntették a várakozási időt a bizonyítványok kiosztásánál- Ennél a munkánál nagy szerepe van Nagy Irén kartársnőnk újításának, aki a szegénységi és a helyhatósági bizonyítványokat a jegyzőkönyvekkel és a kiadmánnyal egyidejűleg készíti el. Ilyen módon három ember munkáját végzi-Németh László elvtárs is igazolja, hogy a sztálini munkafelajánlást a bizonyítványosztály teljes egészében teljesítette és folytatni is fogja ezt a munkatempót. Tegyei Károly, aki a műszaki ügycsoport vezetője, cérnagyári munkából lett közigazgatási dolgozó, Tegyei elvtárs boldogan közölte velünk, hogy a hároméves terv újpesti építkezési részét már szeptemberben végrehajtották. — Az építkezésekkel kapcsolatban — folytatta — a munkásság érdekeit tartjuk szem előtt. A múlt rendszer vályogházakat épített egymás mellé, a telekspekulánsok a gyárak építését szorgalmazták és a munkásokat a gyárak közvetlen közelébe telepítették és így a munkásság siralmas lakásviszonyok között élt- Most teljesen megváltozott a helyzet- Az építkezések hatalmas perspektívái nyílnak meg a peremvárosok s így természetesen Újpest számára is. Modernül felszerelt, egészséges, higénikus lakásokba fognak költözni a dolgozók, akik egyébként a Váczi út és a Rákospalota közötti útvonalon a közlekedés további javulását várják. A továbbiakban elmondotta, hogy Újpesten hét szakszervezeti szeminárium van és egyáltalán nincsen lemorzsolódás. Az oktatási bizottság elhatározta, hogy versenybizottságot alakít a tanulási eredmények kiértékelésére és a versenyvezetésre. Az oktatási ügycsoport vezetője Martinka Gyuláné elvtársnő, aki azelőtt a Wolfner cipőgyárban dolgozott. Teljesen otthonosan mozog új munkakörében és értékes dolgozója az újpesti elöljáróságnak Az újpesti elöljáróságról távozóban megállapítottuk, hogy a bürokratizmust száműzték a IV. kérelöljáróságról Papp Miklós. FŐVÁROS!NAPLÓ Heftéá — A szovjet alkotmány ismertetése. A VII. kerületi elöljáróságon Hámon Miklós elöljáróhelyettes előadást tartott a szovt alkotmányról. Megállapította, hogy a szovjet állam történetébe szorosan kapcsolódik Sztálin elvtárs neve A szovjet állam a legdemokratikusabb az egész világon. A munkásosztály diktatúrájának államformája a tanácsköztársaság, amely az összes helyi tanácsnak egy rendezett közös államszervezetben való egyesítését jelenti. A szovjet alkotmány a szocialista állam alaptörvénye, amely a népnek az államhatalmi szervek megalakításában és működésében való részvételét, valamint a polgárok legfontosabb jogait és kötelességeit biztosítja. A szovjet alkotmány fénye elhatol a földgolyó legtávolabbi zugáig és a dolgozókat mindenütt az imperializmus, az új háborús gyújtogatás elleni harcra lelkesíti és az egész világon megszilárdítja a munkásokban a szocializmus győzelmébe vetett hitet yos elöljáróhelyettes a XIV. kerdésben. Varga Gyula vaesztergályos lett a XIV. kerület elöljáróhelyettese. Varga azelőtt, mint körzeti párttitkár működött, majd a Ház- és Tömbmegbízott Testület zuglói szervezetét vezette. Közigazgatási működésétől a kerület lakossága és munkatársai sokat várnak. Egyszerűsítik a fegyelmi ügyek kezelését. Az elnöki ügyosztályon dolgozó Matusek István és Hajdú Sándorné a fegyelmi választmány és a polgármesteri tárgyalásokra kerülő fegyelmi ügyek kezelését egyszerűsítették. Ezáltal 80 százalékos papírmegtakarítást érnek el és a munkaidőt 50 százalékkal megrövidítették. Újításuknak az a lényege, hogy amíg a múltban minden fegyelmi ügyet külön ív papíron készítettek el, és tíz esetben 10 ív papírra volt szükség, az új eljárás szerint most ugyanezez csak két ív papírt vesznek igénybe. —— V- a XIV. kerületi elöljáróság munkájának kiértékelése A zuglói kerületi pártbizottság kiértékelte a XIV. ker. elöljáróság munkáját, az eredményekért elismerését fejezte ki, de ugyanakkor rámutatott a hiányosságokra is. A dolgozók üzemi értekezletén a pártbizottság határozatát tárgyalták és Nagy József elöljáró elvtárs megdicsérte a jó munkát végző dolgozókat, viszont megnevezte azokat is, akik hanyagul végezték munkájukat. Márkus László felszólalásában hangsúlyozta, nem véletlen az, hogy azok a munkatársak váltak ki, akik a néppel szorosan együtt dolgoznak. —O—— — Javítják a rossz utcaszakaszokat. A Pillangó utcának egy szakasza igen rossz állapotban volt és ezért a XIV kér. elöljáróság az útszakaszt kijavította, hogy a teherautók zavartalanul közlekedjenek rajta. Az Útépítő KV dolgozói egy hét alatt végezték el az útépítési munkát. Rövidesen a Kerékgyártó utca egyik szakaszát is újraépítik. — Házasság. Az elmúlt hónapban dr. Bodai Jenő, Matits Paula, Szekér Lajos, dr. Gosztonyi Géza, Keczely Györgyné, Demeter Gáborné, Kádái György házasságot kötöttek. Ez alkalommal jókívánságainkat küldjük. Az V. ker. elöljáróság kultúrgárdája december 31-én tánccal egybekötött műsoros szilveszter estet rendezett, melyen az elöljáróság dolgozói és családtagjaik nagy számmal vettek részt. Éjfélkor Karsai Lászlóné elöljárónő az új évet az ötéves terv indulásának és a szocializmus építésének jegyében köszöntötte. Beszédében rámutat arra, hogy a most elkövetkező években minden magyar dolgozónak az ötéves terv sikeres végrehajtásáért, a legjobb tudással Pártunk útmutatásával jó kommunista munkát kell végezni. A jelenlévők kitűnő hangulatban a hajnali órákig maradtak együtt. K. L Asztalitenisz a pesterzsébeti városházán. Nemrég zajlott le Csepelen a „Szabad Nép’* jubiláns vándordíjáért kiírt asztalitenisz körmérkőzés, amelyen a kispesti, pesterzsébeti és csepeli üzemek asztalitenisz csapatai vettek részt. A pesterzsébeti városháza csapata, amely eddig még csak barátságos mérkőzéseken vett részt, most benevezett ebbe a körmérkőzésbe és meglepetésszerűen negyedik helyen végzett. A csapat tagjai Mazuh László és Nemesdaróczi Antal voltak. Az ünnepélyes díjkiosztáson méltatták az erzsébeti városháza csapatának kiváló eredményét s annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy jövőre könnyen megtörténhet, hogy az erzsébeti városháza csapata lesz a Szabad Nép vándordíjának védője. 1950 JANUÁR 5. Q16 SZAKASZ Rovatvezető: Dénes Mihályné A kisgyermek nevelése a családban A szülök viselkedési formái igen nagy hálás gyakorolnak gyermeki jó-re. Semmi missal össze nem hasonlítható jelentősége van az élő példának a családi nevelésben. Ez teszi szffktság'ea.i', hogy a szülők önmagukat is neveljék. Sok szülő egyáltalán nem veszi tekintetbe az egyéni példaadj’a ha'adnas erejé , viszont túlbecsüli a szóbeli tanácsos és internet, valamint p. fenyítések és jutalmazások jelentőségét. Nem veszik figyelembe, hogy az esetek többségében a családi nevelés sikertelenségének okai nem a gyermek jellembeli fogyatékosságaiban és sajáosságaiban gyökoznek, hanem saját maguk helytelen viselkedésében és helytelen gyócöttetőnevelési módszereiben. A legkomolyaabb hibi , amely helyrehozhatatlan következményekből járhat a gyermek jövendő sorsa szempontjaiból, akkor követik el a szülők, ha a gyermekeket intetlen tervszerű nevelés nélkül hagyják, ha egyeserűen rábízzuk az utca befolyására. A felügyelet hiánya, a rendszertelen gondozás, a gyemek megfosztása a szüretetől, a jó tanácstól, segítségtől figyelmességtől, ez mind a gyermek jellemének romlásához és fejlődésének súlyos zavaraihoz vezet. A szülőknek minden nap egy-két órát kell foglalkozniok gyermekeikkel de ezt az időt nem intelmekre kell felhasználni, hanem bensőséges, barátságos beszélgetésekre, sétával, érdekes kirá.'.utulásokkal egybekötve. Ezek az alka'iiak mindkét fél számára megelégedőséget és örömet szoraznak. a szülük ne csak szertettűket mutensák ki gyermekeik iránt, hanem érdeklődjenek élményeik és minden iránt, ami a lelküket megmozgaja és foglalkozatja, így jön létre az a külsőséges kapcsolat a gyermek és szülők között, mely át van hatva a kölcsönös bizalom és megbecsülés meg érzésétől. Csakis ilyen kapcsolatiból nőhet ki az a címreivel sem pótolható barátság szülő és gyermeke közöt, amely első és elengedhetetlen féltétte a gyermek helyes családi nevelésének. Prof. E. A. Arten Mutasd meg a konyhád és megmondom, ki vagy? Ha célszerű beosztással végezzük munkánkat a háztartásban, akkor sokkal könnyebb a konyhánkat rendben tartani. Van olyan háziasszony, aki ha főz, úgy néz ki körülötte a konyha, mintha csatatéren lenne. Sokkal kevesebb a munkánk, ha mindig mindent visszaveszünk a helyére. Például a sót, paprikát, stb-t, ha már nem használjuk, azonnal tegyük helyre. A főzés közben elhasznált edényt tegyük bele a mosogatótálba, ne legyen szanaszéjjel minden. Amit lehet, mossunk el azonnal hideg vízzel és tegyük el a szekrénybe. Az odaégett edénybe öntsünk vizet, hogy később könnyen tisztíthassuk. A zsíros edényt törüljük ki mosogatás előtt papírral Főzés és mosogatás után azonnal takarítsuk ki a konyhát. Minden nap fel kell söpörni és fel kell mosni a követ. A vízvezetéket mindig tartsuk ragyogó tisztán. A tűzhelyet is, ha kihűlt, rendbe kell hozni. Ha van időnk, minden nap egy vizes ruhával töröljük át a bútorokat is, így mindig tiszták azok és könynyebb lesz a munkánk a nagytakarításkor. A konyha ne legyen telerakva mindenféle limlommal. Amire nincs szükségünk, s nem tudjuk máshol elhelyezni, azt vigyük le a pincébe. A szépen rendbentartott konyhának a dísze a kézimunka. Természetesen a dolgozó nő nem ér rá napokon, heteken át kézimunkázni, de nem is olyan fontos az, hogy kézimunka legyen a terítő, virágos kartonból is elkészíthetjük azt , ha van rá pénzünk, hogy komolyan felszereljük a konyhát, szinte szobaszerűvé varázsolhatjuk karton térítőkkel. Ez különösen azoknak a háziasszonyoknak egyik legfőbb óhaja, akiknek a lakásához nincs előszoba. A tűzhelyet és a vízvezetéket, ha egymás mellett van, függönnyel is eltakarhatjuk. Ha nem olyan a beosztása a konyhának, akkor a tűzhelyet függönnyel és a vízvezetéket pedig faládából vagy akármilyen fából készített szekrénykével takarjuk el, aminek nincs háta és felső része kis ajtóval kinyitható, így bármikor vizet vehetünk. A tetejét kis térítővel letakarjuk és virágot teszünk rá. A virág, legyen az akármilyen olcsó és egyszerű is, mindig üdítő hatással van, nemcsak a szobában, hanem a konyhában is. A konyhaszékekre ugyanabból a tarka kartonból párnákat készítünk. Akár kerek, akár négyszegletes is lehet, körül — ahogy a térítők szélére is — fodrot varrunk. De necsak a külső szépségre ügyeljünk, hanem a szekrény és az, éléskamrán!? is legyen mindig rendbentartva. A polcokra papírból készítsünk csíkokat és azt különféle minták kivágásával díszítsük. A befőttes üvegekre ragaszszunk kis cédulákat és írjuk rá, hogy mi van benne. Ez nemcsak célszerű, hanem mutatós és szép is. , A száraztészta, mák vagy liszt tárolására szánt vászonzacskókra, ha elszórtan kis virágokat hímezünk, nagyon mutatósak lesznek. A legfontosabb szempont az, hogy a konyhánk mindig, minden körülmények között tiszta és rendes legyen. A piszkos és rendetlen lakásból nemcsak a férj, hanem a gyerekek is menekülnek. Milyen boldogságot jelent az a háziasszonynak, hogy ha a vendég elismerő bólogatással néz körül a lakásban és a konyhában a rendbentartott polc előtt állva vágyakozón nézegeti a befőtteket. Néma elismerése lesz ez annak, hogy jó háziaszszonyok vagyunk. * Gyorsan elkészíthető vacsora receptje A burgonyát hajában félig megfőzzük, megpácoljuk és karikára vágva, egy kerek tálat, vagy tűzálló edényt körülbélelünk vele. 5 dkg füstöltszalonnát üvegesre sütünk, s azt a burgonyára szórjuk, s ráöntjük a szalonna zsírját. Annyi szelet pontyot teszünk a burgonyára, ahány személynek főzünk, majd télire eltett lecsóval leöntjük. A tetejét beborítjuk burgonya-szelettekkel és tejfölt öntünk rá. A tűzhelyre tesszük, s amikor elkezd a forró levegő kipuffogni, 1—2 deci ecetet öntünk rá, s puhára megfőzzük. Tálalás előtt újra leöntjük tejföllel. Letöri a FIK a lakásuzsorát 3 hónap alatt 700 lakáscserét lebonyolított A múlt év szeptemberében alakult meg a Fővárosi Ingatlanközvetítő Vállalat azzal a céllal, hogy a magánközvetítők lelketlen lakásuzsorájával szemben a dolgozók részére biztosítson szükséges lakásokat és egyéb helyiséget. A FIK rövid fennállása ellenére máris jelentős eredményeket mutat fel, mert a lakások árát fokozatosan letörte. Amíg a múltban az egyszobás lakás építési hozzájárulása hatezer forint volt, ma négyezer és a kétszobás lakás 12—13 ezer forint helyett ma már kilencezer forint. Igen fontos ténykedése a vállalatnak a cserék lebonyolítása is. A FIK könnyen mozgó apparátusa lehetővé teszi, hogy az a dolgozó például aki Csepelen van alkalmazva, de Pesterzsébeten lakik, lakását felcserélheti azzal a munkástársával, aki Pesterzsébeten dolgozik, de Csepelen lakik. A FIK vezetője Székely László elvtárs, aki a vállalat működésével kapcsolatban ezeket mondotta a Fővárosi Napló munkatársának: , , A FIK működését úgy a dolgozók, mint a közületek a legnagyobb megelégedéssel kísérik. Számos köszönőlevelet kapunk. Legutóbb a Gyárkémény és Kazánépítő NV dolgozói köszönték meg eredményes munkánkat. A FIK szorgalmas munkáját bizonyítja az is, hogy 3 hónap alatt 700 lakáscserét végzen. Egy legutóbbi rendelet értelmében a nagy lakások megosztását, illetve kis lakásokká való átalakításának munkáját és engedélyezését is a FIK hatáskörébe utalta Ezáltal a vállalat jelentős összegeket takarít meg nemzetgazdálkodásunk számára. Ezeket mondotta a FIK vezetője. A dolgozók minden esetre nagy megnyugvással látják a FIK működését, amely egyet jelent az uzsoraáron dolgozó ingatlanközvetítő irodák alkonyával.