Friss Hirek, 1920. szeptember (4. évfolyam, 100-124. szám)

1920-09-17 / 113. szám

3 A miniszterelnök a nemzetgyűlésen Bpest, szept. 16. A „Saj­­tótudósító“ jelenti: Gróf Te­­leky Pál miniszterelnök be­tegsége óta ma jelent meg először a nemzetgyűlésen, ahol pártkülönbség nélkül meleg ünneplésben részesí­tették. Hogy keletkezett a kis antant Bécs, szept. 16. A „Sajtó­­tudósító“ jelenti: Egyik bécsi lap hosszabb cikkben magya­rázza meg a kis antant ke­letkezését. A lap szerint a csehek régóta rosz szemmel nézték Franciaországnak Magyarországhoz való kö­zeledését. Benes egy barát­ját azzal bízta meg, hogy a francia kormány magatar­tását Párisban kísérje figye­lemmel. Az így szerzett in­formációk alapján született meg a kis antant eszméje. Kizárt szocialista Prága, szept. 16. A „Sajtó­­tudósító“ jelenti: A szociál­­demokrata­ párt valamennyi olyan pártvezérét, aki a III-ik internacionáléhoz csatlako­zott, kizárta. Kérnek a rokkantak Kérnek a rokkantak és nekünk adnunk kell! Az átkos oláh megszállás meg­szűnte óta úgyszólván egyebet sem teszünk, mint adunk, adunk. Isten csodája, hogy még bírjuk az adást, mikor magunknak is kevés van. És mégis, ha valaha, valakinek adni kellett, adni kell most minden áron, adni a legutolsót, adni a föld alól is, mert most a rokkantak kérnek. A végítélet harsonája sem szólhat hangosabban, kis gyermekünk jajga­tása sem hathatja meg jobban a szívünket, mint az ő halk, mint az ő szenvedő szavuk. Kérnek a rokkantak és adni kell mindenkinek, amije épen van, ha többje nincs, egy almát, vagy egy tojást, bármit, hiszen ma minden pénzt ér, csak a pénz vált olyanná, hogy abból sok, nagyon sok ér egy keveset. Kérnek a rokkantak mindenkitől s ha él ebben a városban valaki vagy valakik, aki vagy akik egyszer-más­szor, ezért vagy azért nem adtak ezeknek vagy amazoknak, most adni kell mindenkinek ! Miért ? Dk nagyon egyszerű a felelet. Mert a csatatere­ken vagy operáló asztalon maradt karokra és lábakra nem volt ráírva, hogy kiért maradt el a testtől, hátha épen azért, azokért, akiknek keze most a gyámolításra nehezen emel­kedik fel. Hát az elborult szemvilág kiért borult el? Talán épen azért, azokért, akik ma nehezen látják meg a vak katonát. Kérnek a rokkantak, özvegyek és árvák! Nyissuk meg a gyűjtők előtt házunk és szívünk kapuját, nézzen körül mindenki a házában, ne érje be azzal, hogy valamit épen ad. Válasz Budaváry László barátomnak Tisztelt Barátom ! Elolvastam leveledet. Megértettem ab­ból, hogy a hazát meg akarod védeni ellenem. Hanem abban már kételkedem, hogy egynémely fogalommal tisztában lennél, vagy legalább is rosszul alkal­mazod azokat reám. Azt írod, hogy az én megnyilatkozásomban „a nemzetre nézte veszedelmes típust“ látsz. Tisztelt Barátom! Nem gondolod, hogy igen magas lóhátról beszélsz ? Ki bízta rád a nemzetet ? Miből állapítod meg azt, hogy nekem „fáj az, ha a zsidók anti­szemitának tartanak ?* Efélét vagy ezt én nem írtam. Ezt Te csak „álmodtad“, íme a mondat, amiből merész ítéletedet levontad : „Ügyet se vetettem volna az egészre, ha lépten-nyomon nem találkoz­nám olyan arcokkal, amikről lesiz a vád: ez is antiszemita lett. Ezt se azért említem föl, mintha egyes botránkozó urak viselkedése különösképen zavarná álmaimat, hanem azért, mert igazságta­lan*. Ebből csak értelmetlen vagy rossz­akaratú ember olvashatja ki azt, hogy nekem „fáj“. Hidd el, nem fáj. Lassab­ban hát a megfelebbezhetetlen képű „Tehát‘-okkal. Hosszúra nyújtott leveledben — légy­­nyugodt, az enyém se rövidebb —­ azt írod, hogy „az elcsípett köntösből filo­szemita pottyant ki“. Amint látom, nem olvastad e lap aug. 27-i számában meg­jelent másik cikkemet, amelyben a keresz­tény levélírónak válaszoltam. Mert ha olvastad volna, talán még­se írnád rólam azt, hogy ama bizonyos köntösből mint filoszemita „pottyantam ki“. Tehát — hogy én is olyan fenhangon kezdjem a beszédet — abban erre „nézve“ ez áll: „Ha már benne vagyok, megfelelek arra is, hogy mi vagyok? Zsidóbarát vagy antiszemita ? Se az egyik, se a másik. Én magyar ember vagyok. Más nem leszek senki kedvéért. Az voltam 1919- ben is, mikor a Pestről szétáradó nem­zetköziséggel szemben egymagam mertem hitet tenni újságban is arról, hogy ma­gyar vagyok. Akkor ellenforradalmárnak kiáltottak ki a Reggeli Újságban“. — Ugyanabban az újságban, amelyben most Te megtesz engemet „veszedelmes típus“­­nak és zsidóbarátnak. így van és így volt ez Tisztelt Barátom! Szolgálhatok az összes lappéldányokkal. A „keresztény“ szót méltóztattál macs­kaköröm közé tenni bizonyos vonatko­zásban. Régi, de rossz vicc. Tehát csak Te vagy keresztény! Kizársz mindenkit a keresztény egyházból, aki nem azt gondolja, amit Te ? Hanem quo jore, domine ? ! Ez tudod latinul van. Te is citáltál francia nyelven, én is betéved­hetek a latin nyelv­területre. Te vagy hát a legkeresztényibb magyar és a leg­­magyarabb keresztény­­ Amna bes Bayard lovag, aki egy zord tekintettel kizársz engemet a keresztény egyházból és csak úgy csuklóból elintézsz, mint a nemzetre „veszedelmes típus“-t. Helyben vagyunk. Ha nem Tisztelt Barátom, most már megengedj, de meg kell kérdeznem Tő­led, ismered Gaál Gasztont ? Olvastad a „Magyarország“ 1. évi szeptember 11-i számában a vezető cikket ? Abban a cikkben említés létezik egy latin kifeje­zésről : az „imped­ime­illum publicae ho­­nestatis“-ról Francia nyelven nem tudom, hogyan mondják. De tudom azt, hogy mit jelent magyar nyelven. Szó szerint ezt: „A közéleti tisztesség akadálya A vezető cikkből idézem a következő mondatokat: „Nem támadunk senkit, csak megálla­pítjuk, hogy aki a közéletben harcos készséggel sebeket osztogat, annak meg­­gyanúsíthatatlannak kell lenni, tisztának és megközelíthetetlennek. Hátha még ez a szereplő tüzes vagdalkozó, szenvedélyes purifikáló, aki nekiszilajodott harci kedv­vel erőszakolja, keresve­ keresi az éles, fájdalmas sebeket osztogató személyi küzdelmüket. Annak vigyáznia kell, nem­csak arra, hogy megtámadhatatlan le­gyen, hanem meg arra is, hogy a sutto­gás a gyanúsítgatás leghalványabb kí­sérlete is visszapattanjon kritikán felül álló moralitásáról, egyéniségéről. Az eset egyszerű. Egy ifjú képviselő — Budavári László — a parlament en­fant terribleje lett. A legszélsőségesebb verekedő, aki kíméletlen harcok meg nem szűnő folyatatában pihenés nélkül hadakozik, két kézzel verekszik mindig és mindenki ellen. Bátran osztogatja a csapásokat, met­ódusa a vád, a gyanú, a leleplezés és a gyógyítás oly radikális gondolata, amelynek operatív munkája nyomán vér fakad és fájdalmak égnek. És ime a purifikálás eme Szent György­­lovagját megsebezheti a legelső közbe­­szólás. Összeférhetetlen állása van, — egyesek szerint — törvényellenes jöve­delmeket fogad el a kormánytól. Hogy ez a jövedelem csekély, hogy az összeférhetetlenség fennforgása vitat­ható, —­ ez nem fontos. Egy Budavári Lászlónak nem szabad kitéve lennie an­nak, hogy az összeférhetetlenség vádját a fejéhez vághassák, hogy elcsúszhasson egy kis dinnyehéjban, amikor kifent szablya villog a kezében és hogy igazat adjon az ellene vádaskodónak azzal, hogy akkor mond le ez állásáról, mikor ezzel leleplezték. Nem is törvényszerű ez az eljárás. A törvény ugyanis kötelezi a képviselőket, hogy minden olyan mi­nőségüket jelentsék be, amelyről vitat­ható, hogy esetleg összeférhetetlenek a képviselőséggel. Miért nem jelentette ezt be ? És ha nem összeférhetetlen ez, miért mondott le róla és miért csak most, amikor az nyilvánosságra került? Ha szerinte ez nem volt inkompatibilis,­­ akkor igazán bejelenthette volna idejében és akkor nem kellett volna most lemondania. Hogy most mondott le e jövedelméről, ez elismerése annak, hogy felvette eddig ezt az összeférhe­tetlenség szempontjából legalább is vi­tatható jövedelmeket Ez látszatra az inkompatibilitás elismerése volt. Nem állítjuk, hogy ez vád is lehetne ellene, de mindenesetre hiba. Mert aki a kö­nyörtelen verekedő, a túlzó purifikáló kemény szerepére vállalkozott, annak meg kell védenie magát “a látszattól is, főként ha annak pénzbeli vonatkozása van. Ezt követeli a régi rómaiaknak a mi közéletünkben meggyökeresedett fel­fogása, az inpedimentum publicae hones­ta­tisról.“ Én mehetek tovább ! Azt írod, hogy „nem igaz, hogy Te a mandátum átadá­sának estéjén nyíltan felszólaltál volna a nagyszámú közönség füle hallatára, hogy ilyen beszédeknek Vásárhelyen helye nincs. Ezt nemcsak e levélíró „egy zsidó“ nem hallotta, de nem hallotta a száz jelenlévő közül senki sem, mert ezt Te — hogy enyhén fejezzem ki magam — csak álmodtad.“ Nem, Barátom, én nem álmodtam. Igenis mondtam. Igazolom tanukkal. Tiszteld meg Vásárhelyt láto­gatásoddal és szembe állítom veled a tanukat. Ezt a részt addig hagyjuk füg­gőben. Jó ? Sajnálatomra ki kell ábrándítsalak ab­ból a téves hitedből, mintha „a szeme­ken keresztül mélyen a lelkekbe“ szoktál volna nézni. Amint nem váltál be Szent György lovagnak nem vagy jó gondolat­olvasónak se. Csak álmodtad azt, hogy én Neked „mindig elsőnek gratuláltam beszédedhez. Csak beszédeid egyik részé­nek, gratuláltam. A másik részére — amelyben Szerinted „őszinte“ voltál so­hase gratuláltam. Emlékezz csak vissza ! Amikor az a bizonyos pódium leszakadt, a bankett után átmentem hozzátok a Tisza-szálló kis éttermébe. Te kérdezted, nem én álltam elő vele — mit szól a beszédemhez. Igen erős beszéd, képvi­selő úr! így én. A másik két úrnak is ez volt a véleménye. Nekem ma is ez ! Jegyezd meg jól magadnak, hogy én nem szoktam bókokat mondani senki emberfiának. Neked se mondtam a Ti­szában azt. Hanem azt mondtam, amit mondanom kellett. Azért én sokat fárad­tam, hogy a választás csendben legyen meg. Az egész választás alatt sehol senki egyetlen egy esetben még csak közbe se szólt beszédeink alatt. Mert nem bántot­tunk senkit, nem dem­agógoskodtunk. Azt csak nem tudtam eltűrni, hogy az utolsó este botrányba fulljon. Ezért szóltam. Máskor is megtenném. Azt én r­em kérdezem Tőled, hogy van-e jogom beszélnem keresztényi össze­tartásról és fajv­édelemről, meg Erdélyről. De a­mikor itt az óra, jöjj, Te is Erdély felé. Da ott légy ám ! Kígyóról, békáról is regélsz valamit, sőt azt is megki­­­káztatod, hogy én „a zsidóbarátság é­véért neki szaladok keresztény társaim­nak őrült szégyenére és káréra a nem­zeti ügynek.“ Azt nem teszem föl rólad, hogy gorombáskodni akarnák ! Nem is veszem komolyan ezeket a szavakat. Az olyan „távszónokoknak“, mint a­milyen te is vagy, szükségük van szónoki figurákra is. M­agam is értek hozzá egy kissé, ha éppen muszáj. De kérlek, elmélkedj előbb egy kicsit a „Magyarország“ cr­­kéről. Azutftti megteheted magadé­t Haza atyjának és a kereszténység­­ének, sőt akár XIV. Lajosnak is. Hí.­i honatyai tanácsaidat tartsd meg csha Magadnak. Igaz is ! A most legutóbb citáltam mon­datban a keresztény szó mellől elfeled­ted a macskakörmöket, aljas idézőjeleket. Melyikben is vagyok hát én keresztény ? „Választhatsz“. Cikkednek egyik hosszabb részében kérdezed, tudom-e, kik tették te,­­ Magyarországot? Tudom. Azt is tuti , hogy hitvány, pénzért mindenre kapható emberek tették tönkre. Azt is tudom, kik irkálnak külföldön ellenünk. Köztük van gróf Károlyi Mihály is. Eddig még keresztény katholikus. Tudom azt is, hogy a kommunisták és bolsevista kom­munisták egyik része zsidó volt. Azt is tudom, végig élveztem, hogy Vásárhelyen a bolsevisták vezérei között is volt zsi­dó. Azt is tudom, hogy voltak keresz­tények is bolsevisták. Elolvashatod a cikkeiket. Tudom, ismerem egy kissé ezeket az üzelmeket. Sőt még mást is tudok. Azt is tudom, hogy én, akit te most képes vagy a nemzetre káros típusnak és idézőjeles kereszténynek kikiáltani — soha egy sort le nem írtam a vörösek uralma alatt. Azt is tudom, hogy 1919-ben egyetlenegy keresztény nem írt le la­pomban egyetlenegy betűt se a keresz­ténység védelmére. Még mást is tudok. Tudom azt is, hogy nem jó az embernek saját eszével gondolkoznia. Tudom, hogy az a hasz­nos, ha az ember az árral úszik. Ezt mind tudom. Csak azt nem tudtam ed­dig, hogy ezekre Te neked kell engemet figyelmeztetned. Most már tudom. Hanem mondok én egyet. Amikor a nemzetgyű­lésnek hosszabb szünete lesz, jöjj le Vásárhelyre olvasd el a lapokat 1918 őszétől máig. Akkor, de csak akkor látsz tisztán. Az én lapomból, arról is meg­győződés majd, hogy én akkor is ébren voltam, amikor mások csendesen szun­dítottak vagy a keserűségeket magukba fojtva hallgattak. Nem értem mi célból két ízben is em­legetsz valami „népszerűséget“. Te nem is gondolod, hogy én ezt is tudom — csak a célt nem értem. Viccnek rossz, szellemességnek lapos. Azt mondod, csak én nem tudom, hogy Vásárhelyen is van zsidókérdés. Hát persze hogy van. Mondtam én, hogy nincs ? Hanem azt állítom, hogy a zsidó kérdést nem úgy oldják meg, amint Te hiszed és akarod. Erre én elmondtam véleményemet az újságban. Olvasd el, okulhatsz belőle, mert Andrássy okfej­tése után írtam. Vagy ő kicsi már Neked ? Pardon 1 Nune venimus ad fortissimum 1 A socialismus 1 A vörös és a fekete. Itt VK­M Hírest adjon ebből is, amabból is, több­félét, mindent, amit csak adhat. Most, mikor a rokkantak kérnek, vegyük eszünkbe és szívünkbe, hogy mit kérnek tőlünk és mit adtak ők érettünk. Gondolják meg, emberek, magya­rok, hogy kenyeret, pár koronát, csip csup dolgot kérnek, cserébe az ép lábakért, a dolgos kezekért, a látó szemekért. Borzalom, borzalom még elgondolni is ezt a szörnyű cserét. Ha a mi fogalmaink szerint nagyon sokat adnánk — pl. cikkeket, százezreket — gondolkozzunk csak! visszaadhatnánk e a vaknak a sze­mét, a bénának karját vagy lábát, az özvegyeknek a férjét, a gyermek­nek az apját? Erre gondoljunk, mikor a rokkan­tak, özvegyek és árvák kérnek! B.-né.!

Next