Friss Hirek, 1920. szeptember (4. évfolyam, 100-124. szám)
1920-09-18 / 114. szám
a Rövid időn belül nem remélhetjük azt, hogy e téren számba vehető javulás álljon be. S a közelgő tél még súlyosabbá teszi a helyzetét azoknak, akik — ha volna is munkaalkalom — rokkant testükkel nem tudnak dolgozni. Az állam nem képes minden jogos kívánságot teljesíteni. A segélyezés terén is csak a kereteket adhatja meg. Tartalmat, teljességet a keretbe csak a társadalom önthet. A magyar társadalom önmagát becsüli meg, ha a háborúnak minden részvétre és támogatásra méltó áldozatait tőle telhetőleg támogatja s önmaga alatt vágja a fát, ha azokat, akik mindannyiunk szeretőjére érdemesek, pusztulni engedi . . . Táviratok i1 földnélküliekért Bpest, szept. 17. A „Sajtótudósító” jelenti: Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter a tegnapi minisztertanácson indítványt tett arra, hogy a földnélkülieknek rendeleti úton juttassanak még a földbirtokreform életbeléptetése előtt házhelyet és 1—2 holdas bértiteket. Bemutatta az erre vonatkozó rendelet tervezetét is. A minisztertanács nagyatádi Szabó javaslatát abban az alakban nem tartotta elfogadhatónak. A kormányzópárt értekezletén — amely hosszasabban foglalkozott a kérdéssel — Rubinek Gyula kereskedelmi miniszter áthidaló indítványát fogadták el. Eszerint nem rendelet útján oldják meg a kérdést. Egy kétszakaszos törvényt hoznak. A javaslat sürgős benyújtására a pártértekezlet felhívta a földművelésügyi minisztert. Nagyatádi Szabó az értekezlet után kijelentette, hogy a törvényjavaslatot, amely mindössze egy évre szól, kedden benyújtja. A kis egzisztenciák ügyét is véglegesen a földbirtokreformra vonatkozó törvény keretében fogják megoldani. A gazdasági talpraállás Pária, szept. 17. A „Sajtótudósi tó“ jelenti: A gazdasági világkongresszus a világ leghíresebb öt gazdasági szaktudósától kért véleményt a világháború következtében szenvedett államok gazdasági rekonstrukciója tárgyában. Pikon, a cambridgei egyetem tanára, Pantaleoni olasz, Gide francia tanár Bruins, az amsterdami egyetem rektora. Caniel stokholmi tanár egységes választ adtak. A gazdasági rekonstrukció csak munka és produkció által történhet. Ennek három stádiumát állapították meg.Meg kell szüntetni a felesleges kiadásokat. Le kell szállítani az államok kiadásait. A nélkülözhetetleneket adókból kell fedezni. Az adókat lehetőleg bankokba kellene gyűjteni, hogy elérjék azt az összeget, amelyel a piaci szükségletet fedezni lehet, hogy ne legyen szükség papírpénzre. Meg kell szilárdítani a valutát. Nemzetközi hitelek meg-nyitását javasolják elsősorban a jobb viszonyok között levő országok javára. Frisst Hírek összehívják a külügyi bizottságot Andrássy Gyula gróf az elnöke Bpest, szept. 17. ft „Sajtótudisita“ jelenti: ft Kormányzópárt tegnap este tartott értekezletén foglakozott a Külügyi Kérdésekel. Szmrecsányi György javaslatára a pártértekezlet egyhangúlag elhatározta a Külügyi bizottság összehívását. ft Külügyi bizottság esztöltötől Studrássy Gyula, ftmint értesülütik, a bizottság első üősét hétfőn fogja megtartani. A magyar vasutak eladása Paris, szept. 17. A „Sajtótudósító jelenti: Párist a lapok leghatározottabban ellene fordulnak annak a tervnek, hogy francia tőke megvásárolja a magyar vasutakat. Sőt még a francia tőkék, Magyarországon való nagyobb mérvű elhelyezését sem tartják szerencsés gondolatnak. A lapvélemények szerint a magyar vasutaknak francia tőkével való megvásárlása veszedelmes következményeket vonna maga után, mert a Duna-gőzhajózás angol ellenőrzés alatt áll. Indemnitás — Szünet Bpest, szept. 19. A »Sajtótudósító* jelenti. A kormány — amint a kormányzó párt tegnapi értekezletén el határozták — 1921 január, február és március havára három havi indemnitást fog kérni a nemzetgyűléstől. A pártértekezlet foglalkozott a parlamenti szünet kérdésével is. Azt tervezik, hogy a pénzügyi és a numerus clausus törvényjavaslatok letárgyalása után a ház 10—12 napos szünetre megy. D’Amrazió fenyeget Bécs, szept. 17. A „Sajtótudósító” jelenti: a fiumei Fenice-színházban D’Anuazió több ezerre menő hallgatóság előt kijelentette, hogy a Quarnerói szabad állam az Olasz- országhoz való csatlakozás kikiáltására vár. Ha az olasz nagy bankok nem adják meg Quarnero szabad államnak azt a nagy kölcsönt, amelyre szüksége van, akkor — mondotta a nagy költő — ismét kitűzöm a kalózlobogót. _ _ | Véres zavargások Sz.-PÉtErjárati Halzingfors. szept. 17. A »Sajtó- tudósító* jelenti: szeptember 11 én munkásasszonyok nagy tüntetést rendeztek Szent Péterváron az élelmiszerek drágasága miatt. A csa ,patoknak megparancsolták, hogy a tüntetőkre tüzeljenek. Erre 5000 munkás másnap torlaszokat emelt. Szeptember 12 én és 13 án szovjetcsapatok heves harcot kezdtek a tüntetők ellen. Három vörös ezred egyesült a felkelőkkel. Ukrán győzelem Bécs, szept. 17. A »Sajtótudósító“ jelenti: Az ukrán felkelők meglódított offenzívája nagy sikert hozott. Bolzowzet és Michaelowkát elfoglalták, a lovasság e városoktól keletre döntően avatkozott bele a harcokba, 2000 fogoly s tekintélyes hadianyag esett zsákmányul. Bethlen István gróf városunkban Hódmező—Vásárhelynek vasárnap délelőtt igen előkelő vendége érkezik. Gróf Bethlen István, az erdélyi fejedelmek patinás nevű, erős akaratú, tiszta és tántoríthatatlan meggyőződésű sarja; a nehéz viszonyok között vergődő hazánk újjáteremtését célzó törekvéseknek egyik legilletékesebb letéteményese, a jövő kialakulásában ránk szakadó óriási feladatok megoldására egyik leghivatottabb politikusunk, mint az I-ső kerület nemzetgyűlési képviselőjelöltje lép vasárnap délelőtt 10 órakor városunk földjére. És városunk az urnák elé járul újra. Ismét egy jó alkalom arra, hogy városuk közönsége önmagát tisztelje meg azzal, hogy Erdély nagy fiát, szűkreszabott hazánk egyik legnyíltabb gondolkozása legtisztább ítéletű, Európa-szerte ismert politikusát odaküldte, ahol a nemzet nagy sebeire keresik a gyógyító itt, megmérhetetlen szenvedéseinkre az enyhületet. Ő excellenciáj: több napot fog körünkben tölteni. Vasárnap délelőtt tiz órakor száll ki a Szeged felől befutó vasúti kocsijából s itt lesz hétfőn, kedden és szerdán is. Útjára több képviselő kiséri el. A pártvezetőség lázasan dolgozik a Programm összeállításán s minden igyekezetével azon van, hogy Bethlen István gróf szeretett képviselőjelöltünk vársunkban jól érezze maga , s városunk közönségét úgy ismerje meg, mint amelyet politikai elhatározásában nem kicsinyes célok, hanem egész nemzetünk életét irányító eszmék vezetnek. Most is egy mindent magában egyesítő jelszóval indítt a választási küzdelembe A ha, minden előtt! Gróf Bethlen István ő nagyméltósága fogadására kivonul a bandérium, a hatóságok, a pártvezetőség, városunk előkelősége s ott lesznek városunk lelkes asszonyai, lányai. A jelöltet Lázár Dezső és Endrey Gyuláné fogják fidezelni. A menet innen a Kossuth-térre vonul, ahol gróf Bethlen István ismertetni fogja programmját. Délután fél 1 órakor fogadás. Délben 1 órakor társas ebéd lesz a Tisza-szállóban. Délután 3 órakor a képviselőjelölt és kísérete kocsira ülnek s kimennek a városi kisgazda és földmunkások körének délután 4 órakor kezdődő zászlószentelési ünnepélyére. Innen hét órára térnek vissza s ő excellenciája megjelenik a rokkantak szüreti estélyén. Másnap szept. 20 án hétfőn délelőtt 9 órakor indulás városházától Hatrongyosra, 10 órakor a hatrongyosi olvasókörnél. Szept. 20 án, hétfőn délelőtt 11 órakor a csókási iskolánál; — délután félegykor Csókáson ebéd ; szept. 20 án, * hétfőn délután 3 órakor a mátyáshalmi iskolánál; szept. 20 án, hétfőn délután 5 órakor a kutasi iskolánál jelenik meg a gróf Bethlen István és mindenütt ismertetni fogja a politikai helyzetet s politikai programmját. Az iparegyletben — nem mint előzőleg közöltük — vasárnap este, — hanem kedden este 8 órakor jelenik meg. Itt vacsorához is terítenek. Aki részt akar ezen venni, előre jelentse be. A pártvezetőség a többi napok programmját most állapítja meg s a választóközönséget idejében tájékoztatni fogja. Ezúton felkéri a város közönségét, a választópolgárokat és polgárnőket, hogy úgy a fogadtatásnál, mint a meghirdetett gyűléseken minél számosabban jelenjenek meg. A Bethlen párt választási irodája a Nemzeti szállodában I-ső emelet 15. sz. alatt van. Itt minden, a választásra vonatkozó útbaigazítással szívesen szolgálnak.