Friss Ujság, 1897. június (2. évfolyam, 151-179. szám)

1897-06-01 / 151. szám

H. évfolyam. 151. szám. Budapest, 1897. kedd, junius I. Ara­­ krajczár. POLITIK« NAPILAP « Megjelenik mindennap korán M to. m . h«­ Honvéd-ntei» Tüntetés a német színészek ellen. A vígszínházban ma nagy tünte­tést rendezett a főváros polgársága. A bécsi Burg-szinház tagjai ugyanis most már másodízben jöttek el a magyar fő­városba« vendégszerepelni», más szóval terjeszteni nálunk a né­metséget és nem az ő személyüknek, hanem inkább az eszmének szólt a ma esti tüntetés. Amikor először itt voltak, a ma­gyar közönség hidegen fogadta őket és ez a fogadtatás útmutatás akart lenni úgy számukra, mint azok szá­mára, akik idehozták őket. Nem ta­nultak belőle semmit sem ők, sem azok, akiknek a szerencsétlen ötlete­­ volt, hogy a magyar fővárosba jöj­jenek és eljöttek másodszor is. Ez volt az oka a mai tüntetésnek. A közönség nem igen válogatta meg a formát, amelyben véleményé­nek kifejezést adott. Lehet, hogy holnap, vagy holnapután, amikor ismét játszani fognak­, más módon tüntet majd ellenük a főváros la­­kossága, de annyi bizonyos, hogy tüntetni fog mindaddig, amíg be nem látják majd, hogy a magyar fővárosban nem lehet a német szí­nészetet újból meghonosítani. A németesítők tervét az a sors érte, amely érné azt a tervet, ha a magyar színészeknek eszükbe jutna és elmennének Zágrábba, vagy Bu­karestbe — magyarul játszani. A tüntetés lefolyásáról tudósító­ink a következőket írják: A színház kéjjé. A vígszínház nézőtere igen szánalmas képet nyújtott ma este. Üres padsorok a földszinten, üres páholyok az emele­teken és minden zug rendőrökkel, de­­tektívekkel tele. Az uniformisos kon­­stáblereken kívül egész légiója a czibil­­ruhába öltözött rendőrtisztviselőknek volt jelen, hogy az esetleges tüntetéseknek elejét vegyék. Közönség, amely azért ment volna a színházba, hogy az előadást meghall­gassa, igen kevés volt. Néhány Bécsből és Németországból ideszakadt német család volt csak jelen, akik több ó­budai polgárral együtt mindenáron elvesni akarták az előadást. Az emeleten levő helyek azonban an­nál inkább tömve voltak. Az egyetemi ifjúság egy része és rajtuk kívül sok más fővárosi polgár foglalt ott helyet azzal a szándékkal, hogy tüntetni fog­nak a német előadás ellen. Közöttük és mögöttük különben mindenfelé polgári ruhába ölözött rendőrök álltak és ül­tek. A hangulat nagyon nyomott volt kü­lönben azok között, akik az előadásra eljöttek. Látszott a legtöbbjén, hogy szeretne kimenni a színházból és csak éppen azért maradt ott, nehogy a tün­tetők, amikor távozik, kinevessék. Az utolsó pillanatokban már ők is sajnál­ták, hogy eljöttek és különösen azt, hogy a vígszínház igazgatóságában nem volt annyi tapintat, hogy a végső perc­ek­­ben megváltoztatta volna a műsort és magyar darabot adatott volna elő. A tüntetés. A tüntetés már akkor kezdődött amikor az első szereplő a szín­padra lépett. Hatalmas tapssal fogad­ták olyannyira, hogy vagy­­is per­esig sem juthatott szóhoz és ha akkor aztán el is mondhatott, vagy két mondatot, újra kitört a taps s az előadásból nem lehetett egy szót sem hallani. Ez ismétlődött minden új szereplő fellépésekor. Ha egy fáklyavivő, vagy más néma szereplő jött a színre éppen olyan tapssal fogadták, mint a legelső­rangú szereplőket. Ilyen folytonos tap­solás és az azt ellensúlyozni akaró pisszegés közben ért véget az első kép. A második képet általános orr­­fúvással és köhögéssel fogadták. Taps nem hangzott már egyetlen egyszer se, de a színészeknek mégis minduntalan abba kellett hagyniuk a játékot, mert a földszinten, vagy a karzaton újból-újból elfogott va­lakit a trüsszentés. De a java csak most következett. A tüntetők úgy látszik Desdemona fellépését állapították meg annak az időpontnak, amikor tetőpontra kell hágnia a lármának. Alig hogy Des­­demona a színfalak elé lépett, a földszinten harsány hangon elkiál­totta magát valaki: — Magyarul! És vagy kétszáz torok visszhan­gozta fülsüketítő lármával: Magyarul ! Magyarul! Ugyanakkor a karzatról ezrével dobálták le a sárga-fekete czédulá­­kat, amelyeken ilyen felírások voltak: Faludi, Kefflevich, Szécsi, Minden hunczut ami bécsi! Vagy a másik: «Etablissement Deutsch cf; Haas, Direktor Franz Szc'csi alias Schönherr). FfnJ És erős fütyülés, kereplő, lárma, sípolás, kürtölés hangzott szakadat­lanul, közbe-közbe pedig egy-egy a lármán is keresztül hangzó kiáltás: — Magyarul játszanak! Ma­­gyarul! Magyarul! A színpadon tanácstalanul állot­tak a színészek. Meglátszott rajtuk, hogy ők maguk is reszelik már a tolakodásukat és megbánták, hogy ismét Budapestre merészkedtek. Vég­re az egyik annyira magához tért, hogy kiszólhatott a színfalak mögé, hogy bocsássák már le a függönyt. Erre azonban még fokozottabb erő­­vel lármáztak a tüntetők. A karzaton a rendőrség éppen akkor fogott el­ néhányat a tüntetők közül és ezt csak fokozta a lármát. Jó negyed-­ óráig tarthatott ez az állapot. Még azok is, akik különösen békésen vi­selkedtek, tű­zbe jöttek és most már ők is kiáltozni kezdtek. — Igazuk van, nem lehet meg­tartani az előadást! Menjünk haza! Le a németekkel! A fütyü­lés, sípolás pedig hangzott tovább. A legdühösebbek voltak a tünte­tők, a páholyukban pöffeszkedő bér­lőkre és egy Koch Sándor nevű emberre, aki a német színészek im­­prezáriója és páholyából folyton in­tegetett a rendőrtisztviselőknek: ezt tessék letartóztatni, vagy azt, amazt! A rendőrtisztviselők, dicséretükre legyen mondva, engedelmeskedtek is neki. Azután ismét felvonták a füg­gönyt és folytonos lármázás közben folytatták az előadást. A tüntetők most a harmadik fegyverhez nyúl­tak: nevetségessé tették a legszomo­­rúbb jeleneteket. A színpadon például azt kérdezte Otello, a velenczei már a hitvesétől, hogy imádkozott-e már? Ekkor a földszintről ezt kiáltották közbe: — Dehogy imádkozott! A rend­őrségért küldött. Erre per­ze pisszegés, lárma. Ha valaki elment, mindenfelől búcsúz­tatták: — Jó éjszakát! — Alászolgája. — Egészségére kivánom a va­csorát. Nevetés és taps kisérte ezeket a kiáltásokat úgy, hogy éppenséggel senki, sem figyelt már a színpadra. Azután valaki előkerített egy újság­­lapot és azt tíz részre tépve, osz­togatta mindenfelé. Akiknek jutott egy-egy darabka papír, azok hátat fordítottak a színpadnak és félhan­gosan olvasni kezdtek. Ha akadt aki csitítsa őket, azt lehurrogták. Aztán ismét itt is, ott is, nagy lár­másan hagyta el valaki a helyét és a kijárat felé sietett. Ott még egy­szer visszafordult, hogy újra elkiáltsa magát: — Magyarul! A vígszínház direktorai azonban voltak olyan szemérmetlenek, hogy az ilyen jelenetek, daczára sem szüntették be a német előadást. Az uteszára. Amikor a színházban az előadás kez­dődött, a színház előtt még alig volt közönség. Egy csomó rendőr és rendőr­tiszt volt a színház előtt, akiknek lát­­tára megállóit a közönség és csoporto­sulni kezdett. • Ekkor Boda kapitány elrendelte, hogy a színház mögött elbújtatott lovasrend­őrök jöjjenek elő és nyargaljanak fel s alá és oszlassák el a közönséget. Nyolcz óra felé történt az első han­gosabb dolog. A színházban ugyanis akkor kezdődött a tüntetés és a rend­őrök akkor hozták ki a színházból az első csapat fiatalembert, akiket benn el­fogtak. Amint a lépcsőkön lehozták őket a­­ rendőrök, a csoportokba verődött közön­ség hatalmas éljenzésben tört ki:­­ — Éljenek a tüntetők! Majd mindjárt, hangzott utána száz meg száz torokból: — Le a németekkel! Menjenek Bécsbe! Két—két rendőr körülfogta a tüntető­ket és vitték be őket az V. kerületi ka­pitányságra. Simán t­ermészetesen nem ment ez. A közönség alig akarta engedni hogy elvigyék őket, de aztán mégis egyenként, vagy csoportosan, kit gyalog, kit kocsin elszállítottak a kapitányságra-Az előadás végéig nem történt ezután semmi nevezetesebb. Negyed tizenkettő­kor végződött az előadás és a mozdu­latlanul álló közönség ekkor még egy­szer elkiáltotta magát: — Le a németekkel", s aztán eloszlott. A színházban élvező közönség ja­varésze óbudaiakból telt ki, ami meg­látszott akkor, midőn az előadás végén az összes ó­budai kocsik megteltek. Ugyanekkor az ó­budai magyar szín­házban egyetlen jegy fogyott el: az elfogasttak. A tüntetés alkalmával a rendőrség 21 fiatal embert letartóztatott. Lapunk zártakor ezek legnagyobb része még mindig a rendőrség foglya és általános felháborodásra a legszigorúbb tüntetéssel sújtják őket. A legkisebb büntetés 50 forint. Pécs a 18. §. ellen. — Saját tudósítónktól. — Pees, május 31. Nagy tiltakozó népgyűlés volt ma Pécsett. Óriási és lelkes közönség gyűlt egybe, hogy tiltakozzék a 10-ik szakasz ellen. A budapesti impozáns tiltakozó népgyűlés mellé méltán sorozható ez a gyűlés, melyen Pécs város polgár­sága megmutatta, hogy tud a szabad­ságért lelkesedni. A gyűlést, melyet a pécsi nagy tor­nacsarnokban tartottak meg délelőtt 11 órakor nyitotta meg az elnökké válasz­tott Bánfai Simon királyi tanácsos. A választásnál a nagy számban jelen volt szoc­ialista munkások azt kívánták, hogy közölük is válas­­szanak elnököt, mire Hock János indítványára meg is válasz­tották Smira Károly szocziáldemokrata munkást. A tisztikar megválasztása után Körösi Henrik szólalt föl először. Rövid beszédében, melyet nagy tet­széssel fogadtak, egy kérvény elfogadá­sát ajánlotta, melyet a képviselőház elé terjesztenének és melyben Pécs város polgársága a 16. szakasz ellen tilta­kozik. A kérvényt egyhangúlag elfogad­ták és aláírták. Most felállt Hock János országgyűlési képviselő és üdvözölve az egybegyűlte­ket, kifejti a szabad sajtó szükségessé­gét. A toll ma azt a szolgálatot teszi, am­it hajdan a kard tett. A parlament és a sajtó kiegészítik egymást, a parla­ment csak a sajtó útján termékenyít­heti meg a talajt, mely mind­ fontosabb feladatot teljesít. Azóta kezdik a sajtószabadságot kor­látozni és megnyirbálni, mióta az ellen­zék felpiszkálta a képviselők összefér­

Next