Friss Ujság, 1897. június (2. évfolyam, 151-179. szám)

1897-06-02 / 152. szám

II. évfolyam. 152. szám. Budapest, 1897. szerda, junius 2. Ara­­ krajczár. POLITIKAI NAPEAP. ’' m - Bánffy nem enged. Bánffy Dezső báró miniszterelnök a képviselőház folyosóján sétálgat­ván, a következőket mondta a kö­réje gyűlt ellenzéki képviselőknek: «Nem ijedek meg a kisebbség erőszakoskodásától és ki fogom állani az obstrukc­iót dec­ember 31-ig is.» A képviselők nem ijedtek meg ettől a katonás kijelentéstől és Jusih Gyula a következőket vála­szolta rá: «Mi meg ki fogjuk tartani deczember 31-ig,»» Ez a két kijelentés képet ad a mai helyzetről és mindarról, ami ezután be fog következni. Az obstrukc­ió amelylyel a kép­viselőház ellenzéke meg akarja akasztani a hírhedt 16. szakasz törvényerőre való emelkedését, ma már tényleg megkezdődött a képvi­selőházban. Kezdődött pedig azzal, hogy Olay Lajos név szerinti szava­zást kért és ezzel nagy időre meg­akasztotta a tanácskozást. Nagy, de egyúttal igen szép fel­adatot vállalt magára az ellenzék, amikor kimondotta, hogy az alkot­mánysértő szakasz ellen mindhalálig küzdeni fog. Csak aztán ki is tart­son emberül. A megtámadott sza­badság védelméről van szó és az egész ország arra figyel, hogy van-e a mostani ellenzékben annyi erő, hogy az ország drága kincsének vé­delmét továbbra is nyugodtan rá lehessen bízni. Amit a miniszterelnök mondott, csak olaj legyen a tűzre és mennél hidegebben hangzottak el szavai, annál aczélosabb legyen az ellenzék a kitartásban. Egyelőre ez legyen a jelszó: Dec­ember 31-ig! Aztán majd meglássuk! Mi pedig, akár kitart az ellenzék, akár nem, hiven teljesíteni fogjuk mindig újságírói kötelességünket, amelylyel a közérdeknek tartozunk. Elítélhetnek, becsukhatnak bennün­ket, de azért mindig le fogjuk lep­lezni a csaló és népfosztogató ma­gánegyéneket. A képviselőház mai üléséről szóló tudósításunk a következő: alapcsa a Hasissa. Zajos, változatos, fordulatokban gaz­dag ülése volt ma a háznak. Egész sora a nevezetes eseményeknek történt ma és a ház valósággal föl volt villa­­nyozva, élt, lüktetett, hullámzott. Elő­ször is a folyosó volt zajos; a vígszínház tegnapi botrányát tárgyalták nagy izga­tottsággal, felháborodással szólván a vígnak nevezett színház szomorú kísér­letezéseiről, a­melyek által a német múzsát akarja becsempészni a magyar fővárosba. Az ellenzék, különösen a Kossuth-párt ezt újabb inzultusnak vette és ez csak megerősítette régebbi elhatározásában, hogy a parlamentben immár nem lehet a rendes parlamenti fegyverekkel har­­czolni és át kell lépni egy oly térre, amely talán mégis gátat emel a kor­mánypárt fékevesztett uralomvágyának. Így történt, hogy ma már megismer­kedhettünk az obstrukc­ió egyik leg­erősebb nemével, a név szerinti szavazás kihasználásával. Az ellenzék mindjárt az ülés meg­nyitása után fegyverbe lépett, miután előbb még nagy éljenzéssel vették tudo­másul Eötvös Károly bejegyzett inter­­pellác­ióját a vígszínházban történt botrány ügyében. Ez volt az ülés első szen­zációja. A második az, hogy Nopcsa intendáns ma mutatkozott először a házban a kínos leleplezések óta. Az in­tendáns szótlanul, összetörve, láthatólag megviselten ült helyén. A t. ház tagjai általános figyelemmel nézték a karzaton megjelenő Apponyi Albertné grófnét, aki férje kíséretében foglalt helyet. Az ülés első tárgyaképpen Apáthiy Péter bemutatta az összeférhetetlenségi bizottság jelentését és jelentette, hogy Tisza István, Rosenberg Gyula,Hieronymi Károly, Enyedy Lukács, Sámuel Lázár, Tolnay Lajos, Benke Gyula, Sulyovszky Dezső, Neumann Ármin, Berzeviczy Al­bert, Fálk Miksa, Dániel Gábor és Cho­­rin Ferencz eseteiben összeférhetetlen­séget nem állapított meg. Justh Gyula kéri a jegyzőkönyvek fölolvasását. Molnár Antal a­ jegyző olvasni kezd. Hangosabban. Nem halljuk! Ne daráljon! — Kiáltották az ellenzéken, mire Molnár lassan és hangosan ol­vasott. Itt az obstrukczió. Mikor vége volt a jegyzők­önyv olva­sásnak. Olay Lajos az összeférhetetlenségi bi­zottság elé terjesztett szerződések föl­olvasását kérte. Az elnök: A szerződés benne van a törvényben, a fölolvasás fölösleges volna. — Követeljük! — rúgták az ellen­zéken. Az elnök: szavazás alá akarja bocsáj­­tani a kérdést. Ebben a pillanatban megjelent az el­nöki emelvény előtt Olay Lajos, kezé­ben egy iv papirost lobogtatván: — Névszerinti szavazást kérünk! A kormánypárt dühöngött. — Szépen vagyunk! — Bécset utánozzák! Szilágyi elrendelte a névszerinti ha­vazást, amely tíz percz szünet után m meg is kezdődött és vagy egy óra múlva el is végződött.­­ — Itt van az obstrukczió! konsta­tálták a kormánypárton. Szavazás után elnök kihirdette az eredményt. A szerződések fölolvasása mellett sza­vaztak 45-en, ellene 115-en és igy a javaslatot 70 szótöbbséggel elvetették. Ezután Molnár Béla bejelentette Ilisza István összeférhetetlenségét — Tisza fölkérése folytán — a Magyar ipar és kereskedelmi banknál, a Magyar takarékpénztárak központi jelzálogbank­jánál, a Rimamurányi és Salgótarjáni vasműveknél, a Waiser János féle gyár­nál és a bihari vasútnál. Az összefér­hetetlenségi bizottsághoz utasították. Rukovszky István mentelmi ügyét a mentelmi bizottsághoz utasították. A 16-ik szakasz. Következett a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A javaslatot és a 16-ik §-t az öreg Psik Lajos ajánlotta elfogadásra, naiv és gyönge beszédben akarván elhitetni, hogy a 16. §. nem támadja meg a saj­tószabadságot. Utána Erdély miniszter állott föl és mondott gyászbeszédet, a­milyenre még ebben a házban is alig emlékezünk. Egy komoly érv, egy fontos ok nem foglaltatott e beszédben, amely alatt még a kormánypárt is­ néma maradt, amely csak arra szolgált, hogy bebizo­nyítsa, hogy egy tehetetlen, erőszakos miniszter mily képtelenségekbe ugrat­hatja be pántját, ha a hatalom fegyverét dobja a vitába. A miniszter először is azt próbálta az ellenzék kac­ogása közt bizonyítani, hogy a javaslatban, az alkotmány és a sajtószabadság veszélyeztetéséről szó sincs. — Boldogok az együgynek, kiáltotta Győry Elek. Jezsuita beszéd. A javaslatban magánszemélyek becsü­letének megsértéséről és rágalmazásá­ról van szó, mondá Erdély. Lehet-e igaz azon állítás, hogy ez a szabadsaj­tó­nak kiegészítő része és hogy akkor, midőn a kormány és a törvényhozás ezen nem tisztességes bűncselekmény­nek biztosabb megtorlásáról gondos­kodik. . . — Hahaha! Hihihi — kaczagott az egész ellenzék. — Hát melyik a tisztességes bűn­cselekmény? Van olyan is? •—Kérdé Olay Lajos óriási derültség közt. .. Erdély különben örül a sajtósza­badság érdekében megindult mozgalom­nak, mert ebből azt látja, hogy ha a sajtót «igazi» veszély fenyegetné, min­den polgár igyekeznék azt megvédeni. — Jezsuita beszedi — Olyan, mint a javaslati — kiál­tották az ellenzéken. Neki szent meggyőződése, hogy a sajtószabadság érdekében való e­z. Újabb nevelés volt a válasz e nevet­séges érvre. Azt próbálta ezután bizonyítani, hogy az esküdtszékek ítélete nyugtalanságo­kat idézett elő. — Hol? Mikor? Kinél? kérdezték az ellenzéken, de választ nem kaptak. A miniszter ezután jogi fejtegetésekbe bocsátkozott. Majd a «gyakorlati életből» beszélt, mondván, hogy egy pénzintézet kebelében is követhetnek el olyan cse­lekményt, mely a közérdeket érinti, de az nem érinti a közintézményeket és közerkölcsöt. (Nagy zaj. Ellentmondás.) A sajtó legyen ezentúl óvatos és a kö­zönség nyugalma biztosabb. Ami igaz, a sajtó korlátlanul közölheti, de ha nem igaz, ez sokkal nagyobb kárt okoz azok­nak az érdekeknek, melyeket a sajtó védelmez, mint ami hasznot igazmondá­sával elért. Az esküdtszék harminc­ év óta nem ítélt úgy, hogy megnyugtatta volna a közönséget. (Zaj.) Aki ezen változtatni nem akar, nem barátja a sajtószabad­ságnak (Nagy zaj: Ohó, ohó!) és a re­­akc­ió malmára hajtja a vizet. (­Ellent­mondás.) A nyugaton is minden törvény­­hozás külön rendelkezett a magánbe­csület dolgában. A sajtószabadság nem a zsurnalisztika tulajdona, (Úgy van­ a jobboldalon) ez a magyar szabadelvü­­ség tulajdona. A szabadelvüségnek kell odahatni, hogy a sajtószabadságot kinö­véseitől megszabadítsa s ezzel meg­védel­mezze. Abban a meggyőződésben ajánlja a törvényjavaslatot, hogy aki azt meg­szavazza, hazafias tettet művel és a szabadelvűségnek, a sajtószabadságnak tesz szolgálatot. (Helyeslés a jobbolda­lon, haci­ kiáltás a szélsőbalon.) Bánffy nem enged. A gyászbeszédnek ezzel vége lett, öt percz szünet következett. Ez­alatt a folyosó tele lett. Bánffy miniszterelnök beszélt ott egy nagy csoportnak, nagy garral, nagy han­gon: — Becsületemre kijelentem, hogy ha deczember 31-ig obstruálnak is, én azt állom, de nem engedek, nem adom be a derekamat, sem­miképp! Ha kell, itt tartom a Há­zat az éjszakára is! A szünet után Szilágyi elnök jelentette, hogy a miniszterelnök mára ígért válaszát a Benyovszky gróf interpellácziójára, csak holnap mondja el. Így tehát következett az Eötvös Károly interpellácziója, mely­ről lapunk más helyén emlékezünk meg. A vitát holnap folytatják. Prohászka Budapesten. — A tegnapi tüntetés. — A mai ülés végén Eötvös Károly­ interpellálta meg a belügyminisztert a­ rendőrség szereplése ügyében a Vígszín­házban tegnap lefolyt botrány alkalmából.­ A mai hírlapokból mindenki értesül­­­hetett, szólt Eötvös, hogy az úgynevesí­tett vígszinnázban . . . Justh Gyula: Elég szomorú! Eötvös Károly . . . olyan dolgok történtek, amelyek méltán feltűnést kelthettek. Nem akar ezúttal a német

Next