Friss Ujság, 1909. június (14. évfolyam, 128-153. szám)

1909-06-16 / 141. szám

XIV. évfolyam, 141. szám. Budapest, 1909. június 16. Szerda Ara 2 fillér, vasárnap és ünnepnap 4 fillér. 3 POLT­I­K­AI NAPILAP» 81|| 1||3 |||| idilli korán reggel, fontos alkalommal napon* ELŐFIZETÉSI ÁRA: ffV | ÉHi ffTH §8 M gl WB A jfll WW”ZCr* ÖnM',"ap “““ '*• rKlM­ ÚJNÁL ”­~'s Vidéken: postai szétküldéssel ■ ■ | ^ WS® tA Rékicz.-ut 34. v.„ André,,,-ut .3 ~W ___ ____ ___ ___ ___ Megjelenik hétfő kivételével mindennap Lujza herczegnő megszök­ik egy szállodából. Feleséggyilkossággal vádolnak egy földbirtokost a közös bankosok. Három évig vágták a fát a hatvanhetetek a függetlenségi párt hátán és ez a párt a maga érdekeinél előbbre valónak tartva az ország nyugalmát, tűrt és szenvedett hősiesen. Elszenvedte a Wekerkék minden slendriánsá­­gát, szemet hunyt — tele elkese­redéssel — némely h­unczutságnak és zsebrevágott egy csomó nép­párti pökhendiséget. Mind azért, hogy a koalíczió becsülettel — már amennyire tőle egyáltalában tellett — megfelelhessen hivatá­sának és az ország számára meg lehessen alapozni egy jobb jö­vendőt. Nem várt ezért köszönetet, nem számított hálára, tehát nem is le­pődött volna meg, ha most a két hatvanhetes csapat egyszerűen hátat fordított volna neki. Hanem arra a csúnya és hitvány hajszá­ra, amelyet most folytatnak elle­ne, igazán nem volt elkészülve. Ember nem álmodhatta, hogy a hatalomhoz való görcsös ragasz­kodásban mire képesek ezek az urak. Tehetetlenségükkel, kapko­dásukkal és gerincztelenségü­kkel utálatos kátyúba vitték bele az országot és most azt szeretnék, hogy minden kotyvalékuknak a függetlenségi párt igya meg a le­vét. Ha­­belepusztul is az ország, nekik mindegy: jő, hogy a füg­getlenségi párt tisztességben és erőben pusztuljon. Ma azt a nótát fújják, hadd lássuk jó előre, mi lesz a függet­lenségi párt szózatában. Azaz, hogy mi nem lesz benne. Mert nem bánják, ha a függetlenségi párt odaígéri az országnak az e­get, földet és valamennyi csilla­got, csak meg ne ígérje a nemzeti bankot. A banknak 1911-re való fölállítását. Mert akkor öle nem maradhatnak tovább. És utánuk jön az özönvíz, sőt még annál is rosszabb : Héderváry-miniszté­rium, Rakovszky-kormány, új vá­lasztás — csupa olyan dolog, amitől retteg a magyar. Hogy Héderváry urat már egyszer el­küldték innen valahová és ugyan­azt az utat Rakovszky ö kegyel­­­­m­essége kormányának is meg lehet súgni, valamint az új választás sem olyan rettentő veszedelmes dolog a függetlenségi pártra, arról, hogy látszik, megfeledkeztek közös bankos barátaink. De nem baj, majd eszükbe juttatjuk. Mindenről beszélnek ezek az urak, csak arról nem — ami ter­mészetes volna — hogy miután kiérdemelték az ország haragját, ők maguk távozzanak és hagyják cselekedni azokat, akikben a nem­zet bizalma összpontosul. Ahe­lyett, hogy tisztességgel és bátor elszántsággal kiugranának az ab­lakán annak a háznak, melynek teteje ég fölöttük — meg akarják várni, míg jön valaki, aki a lép­csőn fogja ledobálni őket. Az utolsó perc­ekben ezt is megkap­ják. ............................. A tavaszon, márczius hónapjában, hét évi házasság után száműzték a ko­rán ásott sírba Róth A­lbertnét. Leány­neve Weisz Irma, a dúsgazdag szatmári Weisz-család gyermeke, édesanyját öz­vegy Weisz Józsefnének hívják. Lövő­­petri közel van Szatmárhoz, eljött a lányért a szintén vagyonos, sokszáz holdas birtoku gazdálkodó, Róth Al­bert és a szép Irma feleségül ment hoz­zá. Tisztelte, szerette az urát, de a há­zassága még­sem lehetett boldog. Már az első években sűrűn került haza a fiatal­asszony az édesanyjához és a csa­lád ismerősei azt beszélik, hogy hét év alatt tizenötször ismétlődött ez a száműzetés. Szegény, szerencsétlen asz­­szonyka mindig sírva, panaszosam, vér­ző szívvel búcsúzott az otthonától. Sze­rette, egyre jobban szerette az urát. Az­­ asszony családja közbe is lépett minden­­ alkalommal és nehezebben-könnyebben ! Befogta az asszony orrát. Könnyű, múló betegség lepte meg az asszonyt. Az orvos riczimust rendelt. Bajával még a szobát sem kellett­ őriz­nie, annál kevésbbé az ágyat. Egy szom­bat reggelen mégis így szólt a férj hitveséhez: — Csak maradj az ágyban, legalább kipihened magadat. Ma úgyis szombat van, nincs dolgod, minek kelnél föl? Szedd a riczinust, ahogy az orvos ta­nácsolta. Én majd elmegyek a tem­plomba . . . Az asszony fölemelkedett az ágyá­ból, kezébe vette a riczinus üveget és fojtó szag csapta meg az orrát. Oda­fordult az urához, aki már távozóban volt.­­— Várj csak, én nem veszem be ezt a riczinust, — mondta az asszony, — mert borzasztó erős, kellemetlen sza­ga van. ■— Fogd be az orrodat és úgy vedd be, — bíztattál a férj. Az asszony kezébe vette az üveget és a férj befogta az orrát. A­nyuk tegnap reggel, mikor a­ szülők szobájába benyitott, Krafiszék nyitva, feledték a gázcsapot és a kiömlő gáz megölte a boldogtalanokat. — Na most iggad, — mondta.. —, csak gyorsan, hirtelen, akkor nem erős. Megtörtént. Rétimé visszafekü­dt a fehér párnájára, a férj pedig elsietett. Távozás közben rá­parancsolt a cse­lédségre: — Hagyják pihenni a nagyságát­. Ne menjen be hozzá senki. Akármit hallanak a szobából, ne menjenek be, ne törődjenek vele. Mindez utóbb derült ki, a cselédség vallotta. Róth Albert elment a tem­plomba. Áj­ta­t­os volt, im­ádkozott. És várt, várt . . . A templomba ment imádkozni. A fekete vészhír, a halál hírmondója nem sokáig váratott magára. Félóra alig telt el és már futott, rohant. Ha­lottas ágy mellől rohant a templomba. Róth Albert ott ült az első sorban. Imádkozott. A templom ajtajáig hozta a cseléd, a gyászhírt, ott riadtan vette át a templomszolga és szaladt vele a templomba. •— A nagyságos úr jöjjön haza, mert a nagysága meghalt . . . Róth Albert letette az imakönyvet, leemelte nyakából a selyem imakendőt és sietett haza. Róth Albert sírva borult a kihűlt asszonyra. A cselédség körülötte, egy­másra meredt, összenéző arcziczal, a szomszédok, az egész falu, mert boszor­­kánygyorsan terjedt el a gyászhír a községben. Gyilkolt a gáz. Megmérgezett úriasszony. Lövőpetri rémdrámája. Néhány hét óta a nyíregyházai ki­rályi ügyészség rémregénybe illő, bor­zalmas eset szálait bogozza. Már meg­írtuk a­ szabolcsmegyei Lövőpet­riből sötét szárnyakon kiröpült híresztelése­ket, amelyek egy szép, fiatal, dúsgazdag földbirtokosné, Róth Albertné halotti leple alól törtek elő. Az ura a templom­ban volt és imára kulcsolt kézzel, égre szegzett szemekkel, reszketve varrta a halált. Várta. A lövőpetrii nagybirtok urára, Róth­ Alber­tre, bizony­itékok sú­lyával nehezkedik a sötét gyanú, hogy ő tetette el láb alól a hitvesét. Még folyik a bizonyítékok gyűjtése, de a nyíregyházai ügyészség már elfogató parancsot adott fel Róth Albert és két cselédje ellen. A cselédeket c­inkosság­­gal gyanúsítj­ák, de távolabb is­, előke­lők helyen is keresnek czinkosokat. Az asszony holttestét kiemelték a sírból és bonczolás útján konstatálták, hogy karbolsav ölte meg. Meggyilkolták előre kitervelt gazsággal, erőszakkal. Münchenből táviratoztak. Borzalmas eset történt a Milchstrasse 35. számú házban. Egy ifjú házaspárt, Krausz Pál tanárt és nejét­­holtan lelte le)­ki egyeztette a házastársakat. Az ilyen egyezkedéseknél rendszerint a férj nyert. Tárt karokkal várta vissza a feleségét, de ez a nyájasság hamarosan elfogyott és a szép Weisz Irmát megint csak viszontlátták . Szatmáron. Rettenetes volt ez a hányattatás. Az asszonyt összezúzták a lelki bajok, utóbb betegeskedett is és a bűnös kezek mun­kája könnyű volt: a betegágyból kellett átsegíteni a halálos ágyba.

Next