Friss Ujság, 1912. május (17. évfolyam, 104-129. szám)

1912-05-01 / 104. szám

XVII. évfolyam, In4, SM, Budapest Mi májfel IT Szerda ára 2 AH, vasér és sznnepnap 13 fmn. NAPI LAP 13F Megjelenik hétfő kivételével mindennd­i BÚZASZENTELÉS A RÁKOSPALOTAI HATÁRBAN. Május­­ Körülbelül ugyanabban az órá­ban, amikor e sorok kijutnak az utcára, fekete tömegek h­ullámza­­nak majd ott. Fekete tömegek, amelyeknek lelkében, vágyaiban, törekvéseiben szinte, ragyogó vi­lág él, amely most álomképnek tetszik, de amelyet ezek a fekete tömegeik, a munkásság sokasága valósággá tesz majd. Mert ez a tömeg már csinált ily csodákat. A kétszáz, száz, de még ötven évvel ezelőtt is élt ember, ha feltámadna, egész más világot találna itt, mint amilyent ő itt­hagyott. A történelmi okmányok­kal és szóbeli hagyományokkal megtámogatott képzelet alig tud­ja maga elé varázsolni azt az óriási különbséget, ami a múlt és a jelen között van. És ezt a kü­lönbséget is ennek a most utcára kivonult munkásságnak osztálya teremtette meg. Azt, hogy ma palotasorok ter­peszkednek ott, ahol ötven évvel ezelőtt vadkacsára vadásztak, hogy ma gyári kürtök emelked­nek égnek, hogy ma milliónyi ösz­­szegekre rugó értékeket termelnek ott, ahol ötven évvel ezelőtt leg­feljebb a szántó-vető ekéje túrta a földet, vagy az arató kaszája döntötte a kalászt, hogy ma nép­jogról, szabadságról beszélnek ott, ahol ötven évvel ezelőtt a zsar­nokság és szolgaság forrasztotta az emberek ajkára a szót, azt mind, mind ezek a fekete munkás­tömegek csinálták meg — öntu­datlanul. És ha ily külömbséget tudtak teremteni öntudatlanul a múlt és a jelen között, mily óriási, mily mérhetetlen, szédületes külömbsé­­geket fognak majd tudni megcsi­nálni öntudatosan a jelen és a jövő között! Május elseje a mun­kástömegek seregszemléje. A tö­meg nagysága mutatja a munkás­hadsereg létszámát és az a tény, hogy ott van, hogy a mindennapi robot helyett kivonul az utcára, megmutatja a felszerelést, az ön tudatát. Május elsején csendesek a gyá­rak, a műhelyek. De azért a csend mégis nagy munkát, nagy alko­tást jelent. A jövőt csinálja ez a csend. A jövőt, amely hasonlítha­tatlanul nagyobb haladás lesz a jelenhez képest, mint amilyen a jelen a múlthoz képest, mert a A Szabadság-tér és Hold­ utca sarkán levő postahivatalból teg­nap a főkapitányságra szállítot­tak egy postaaltisztet, annak a megdöbbentő gyanúnak a terhe alatt, hogy a postás tizenkét-ti­­zenhárvanéves leányokat csalt be a hivatalába és ott nemi merényle­tet követett el ellenék. A nemi visszásságnak ez a té­­bolyodottja hosszú idő óta foly­tatja már üzelmeit. Rendesen új­ságkihordó leányokat csalt be ma­gához, de legutóbb már azt a vak­merőséget is elkövette hogy egy elcsábított leányt, mint vidékről feljött árva rokonát a házába vet­te és hetekig ott tartotta. A ház­beliek végre is gyanút fogtak, bi­zalmas útón jelentették a rend­őrségnek, mely tegnap elfogta a liliomtiprét. Bubla József (így hívják a merénylőt) töredelmesen bevallotta, hogy hét esetben kö­vetett el nemi merényletet fiatal leányok ellen. Mi történt a postán? Bubla János, aki negyvenéves postaaltiszt, a Szabadság­ téri pos­legnagyobb munkát, az ember fel­szabadítását fogja elvégezni. A május a reménység hónapja a szántóvetőnek. A májustól vár­ja a vetése megtermékenyülését, szárba szökkenését. Az emberiség májusa a munkásság tömege. Et­­tőől várja a maga emberi remé­nyeinek megérlelődését, a kultú­rát, haladást, szabadságot. És a­hogy látni fogjuk a nagy, hatal­mas tömeget felvonulni, a lelkese­déséből, harcrakészségéből, dacos elszántságából meglátjuk majd azt is, hogy az emberiség reménye nem csalóka... tahivatalban volt alkalmazva. A beteges hajlandóságú, perverz em­ber rendszerint a déli órák alatt, amig egyedül volt a postahivatal­ban, fiatal, fejletlen kisleányokat csalt be a hivatalba és a kis áldo­zatokat megbecstelenítette. Bubla János már régi alkalma­zottja a postának s évek óta a Szabadság-téri postahivatalban tel­jesit szolgálatot. Dolgait mindig rendesen végezte; az utóbbi hóna­pokban azonban feltűnt a posta személyzetének, hogy délben sem távozott a postahivatalból, holott ilyenkor mindenki el szokott h­on­nan távozni. Azt hitték eleinte, hogy Bubla János túlságos szor­galomból marad odabent a hiva­talban a déli órák alatt, most az­után kitűnt, hogy a postaaltiszt rettenetes vágyai kielégítésére használta fel a hivatalos helyisé­geket, Gizella eltűnt. A minap történt, hogy a rend­őrségen bejelentették egy V. Gi­zella nevű tizennégyéves újság­árus leány eltűnését. A szülők részletes személyleírást adtak a leányról, aki reggelenkint a Sza­badság­ tér környékén szokta ki­hordani a lapokat. A rendőrség a Schwarcz Gizella véres esetéből kifolyólag erélyes nyomozást indított az eltűnt után és a nyomozás sikerrel járt. Kide­rült a vizsgálat során, hogy az eltűntnek vélt V. Gizellát többen, látták, főleg a reggeli órákban, egy idősebb postaaltiszt társasás­­gában. A detektívek ebben az irány­ban is folytatták a nyomozást és hosszas utánjárással megállapítot­ták, hogy a Szabadság-tér és Hold­ utca sarkán levő postahiva­­talban reggelenkint egy fejletlen, tizenhárom-tizennégyéves leány ta­karít, a­ki feltűnően hasonlít az eltűnt V. Gizellához. Váratlan fordulat. A Hold­ utcai postahivatalban tartott vizsgálat váratlan sikerre vezette a detektíveket. Megtudták, hogy a hivatal takarítását Bubla József postaaltiszt vállalta, ez a Bubla pedig öt nap óta minden reggel az eltűnt V. Gizellával együtt megjelenik a hivatalban, ahol takarítás örve alatt a legsö­tétebb merényleteket követi el a szerencsétlen gyermek ellen. A postás családjánál. A vallatás során megdöbbentő részletek derültek ki. Bubla vagy két héttel ezelőtt essmerkedett meg Gizellával, akivel egy reggel, a hivatalban találkozott. A lány új­ságot vitt be és Bubla az első al­kalmat felhasználta arra, hogy a szerencsétlen gyereket megrontsa. Egy merénylettel nem elégedett meg Bubla, hanem állandósította az állatias viszonyt. Rávette a leányt, hogy menjen hozzá s hogy gyanút ne keltsen, kitalált egy, történetet. Az ostoba gyermek haj­lott a mézes-mázos szavakra, ígé­retekre és beleegyezett. Bubla egy délben a leánynyal együtt haza­ment és a feleségének, mint vi­dékről feljött árva rokonát mu­tatta be:­­ — Nincs senkije szegénynek, — mondta szinészkedve, — vegyük magunkhoz. Sokat nem eszik egy­ ­jóik, a gyeneMe JpfSSSSi'EpSfcSSS.» 'JSjöaF ^(jjjtanya egy postahivatalban

Next